Transzban Pesten Szeptemberben

 

- Mi ez, mi ez?

- Nos hát mi lenne, egy teljesítménytúra útvonala. 

- Na de miért itt bent a város közepén és miért ilyen egyenes?

Talán mert így álmodták meg 8 éve a szervezők és merték remélni, hogy arra a hibbant és végtelenül unalmasnak hangzó túraötletre is lesznek nevezők. Pontosan arra, hogy a Béke tértől a Kálvin térig 14 kilométer hosszan végiggyalogolhassanak a delikvensek az Üllői úton. És lettek vállalkozók, sőt a túra már a 8. rendezését éli meg. Ráadásul azt hiszem, 3-an arra is vállalkoztak, hogy 3x tegyék meg a távot így maratont teljesítve.

Béke tér - innen indul a túra

Először én is arra gondoltam, mit nekem, lefutom majd a 14 km-t, edzésnek elsőrangú lesz. De aztán a tapasztaltabbak leintettek, hogy nana, lesz itt annyi ellenőrzőpont mindenféle kérdésekkel, hogy nem győzök majd satuféket nyomni. Azt is sejtettem, hogy egy ilyen külvárosiból nagyvárosiba hajló miliő ezernyi meglepetéssel tud szolgálni, így gyakran kattan majd a fotómasina is.

A futástól aztán a sors is eltanácsolt azzal az arcul legyintéssel, hogy a túrára igyekezvén és egyben a villamoshoz futván úgy megrándult a combhajlító izmom a jobb lábamban, hogy a rajtig jóformán csak sántikálni tudtam és minden lépés fájt. Nesze neked hétvégi stovka...

Már majdnem alkonyatkor vágtam neki a végtelennek tűnő Üllői útnak

Folytattam ezt azzal, hogy már a rajtot alig találtam meg. 2x kellett megkérdeznem egy túrázós külsejű társaságot, mivel egyszer rossz helyen, egy étteremben próbáltam elrajtolni sikertelenül. Csupa rossz ómen. És aztán az egészből kikerekedett eddigi legkülönösebb helyszínű teljesítménytúrám, amit ugyan végig fájós (de egyre javuló) lábbal, de remek hangulatban teljesítettem.

Íme 10 érv, ami miatt ezt a túrát nem szabad kihagyni:

- Sétálhatsz vidékről a székesfővárosba úgy, hogy végig ugyanazt az utcanevet látod.

- Egymást érik a gíroszosok, sörözők, fagyizók és mindenféle kajáldák.

- Választhatsz, hogy a söröd Lidlben, Sparban vagy Pennyben vedd meg.

- Eleve kapsz energiaitalt vagy kólát, csipszet vagy kekszet.

- Lángossal kezdhetsz és sörrel végezhetsz.

- Rájöhetsz, hogy sötétben minden madár és postaláda fekete.

- Gyönyörködhetsz a külvárosi építészet, valamint a magyar kiskereskedelem által alkotott külső és belső terek és feliratok sokszínűségében és szűrrealitásában.

- Eldöntheted, hogy vajon az Üllői út esélyes-e a legtöbb óvodát felvonultató közterület címre, vagy nevezhető-e a gíroszosok sétányának.

- Megtudhatod ki volt Árbogós Matiász.

- Mindezért a végén még egy kis édesség is jár. (Nem mellesleg oklevél és kitűző)

+1 érv a túra mellett:

- Üdvözölhetsz minden szembejövő hasonszőrű bogaras teljesítménytúrázót (Tutira meg fogod ismerni őket!)

Este már az idő is kellemesebb

Mindezek mellett nekem ez a túra egy (nem annyira spirituális, sokkal inkább nosztalgikus) utazás volt nagyjából a gyerekkorból a mostani énemhez. Mindenféle emlékek ugrabugráltak elő a koponyámból:

Például:

Kicsi gyerekként nyaranta sok időt töltöttem az akkori Pestimrén, a mostani Pestszentimrén, annak is a Budapest felé eső legeslegszélén. Mellettünk egy nagy préri volt, ahol néha birkák legeltek, az utcán naponta jöttek a lovaskocsik. Innen többször elutaztunk a lőrinci piacra, ami igen közel van az Üllői úthoz. Ráadásul a miliő is teljesen hasonló volt mindkét helyen.

Ha jól megfigyeltétek a feliratokat (szerintem itt biztosan, mert volt némi diszkrepancia köztük és az itiner között), az ominózus tüzéptelep udvarában volt egy öltönyház is. Ide minden egyes alkalommal eljöttünk, ha valamelyik családtagnak szüksége volt valamilyen új darabra. Sőt az út túloldalán is van egy öltönyös, ide is el-eljárogattunk. Ráadásul a növésben lévő fiamnak a legutóbbi időkben elég gyakran szüksége volt új elegáns ruhadarabra.

A vasúti kereszteződésnél pedig van egy bringaműhely (a túloldalon). Mikor Kispesten dolgoztam és biciklivel jártam be, egyszer defektem lett, és idáig kellett elsétálnom szervizeltetni.

Ahogy aztán befelé haladunk, egyre sűrűsödnek az emlékek: a Határ útnál milliószor szálltam át a munkahelyemre tartva, vagy tekertem el biciklivel az Europarkba, amit most már tök máshogy hívnak.

Innen nem messze lakott egy gimis osztálytársam, aki benne volt az Amway bizniszben és itt szervezett valami találkozót. Aztán gyorsan rájöttem, hogy ez nem az én utam...

A Népliget őrzi néhány BSI-s női futóverseny emlékét, mostanában mindig az MVM elől indulunk Peti szüleihez, valamint itt is sokszor szálltam át, mikor Kispesten dolgoztam.

A Groupama aréna elődjében egyszer megfordultam meccsen meg egyszer valami rendezvényen, ahol az Edda is fellépett. Hogy mi volt az, nem tudom, én csak Patakiékra emlékszem. Biztos elraboltak az ufók. :-)

A Népliget és a Nagyvárad tér között volt az egyik kedvenc turim. Nagy örömmel konstatáltam, hogy még mindig megvan. Azt hiszem, legnagyobb fogásom itt egy pöpec 60 l körüli nagyhátizsák volt, amit aztán eladtam.

A Ludovikára jártam a föci fakttal okulni az akkori ELTE épületébe, hogy aztán ne legyek földrajztudós. Kicsit bánom a dolgot, mert túravezetőként tudtam volna hasznosítani ezt a tudást is. Ide jártam egyetemistaként néptáncot próbálni is.

A Thaly Kálmán utcába meg középsuliba jártam. Az a környék is jócskán megváltozott, az egykori diák már oda se találna talán az iskolájába. A klinikák megállóban akkoriban egy butik volt, ahol mindig epedve nézegettük a ruhákat. Meg párszor futva ráztam le az ellenőröket, ha néha otthon hagytam a bérletemet. :-) (Szégyen a futás de hasznos jeligére.)

A körút, valamint a Kálvin tér meg mostani szinte mindennapos tömegközlekedős és bringás útvonalaim részét képezik. Meg is érkeztünk a mába...

A túra végén Máté és Ádám várta a beérkezőket

Most megkímélek mindenkit a hosszú túraleírástól, inkább meséljenek a képek (kedvemre tesztelgethettem az új telefonom kameráját):

• A városszéli építészet gyöngyszemei:

Vajon minek az a sok antenna?

Olyan lepukkant, hogy már szép

Már megint antenna és mellé némi jóga. 

• Graffitik, feliratok, cégérek, miegyebek

Itt is volt egy megfejtés

Ott lennék inkább vagy itt?

SH-val menőbbek a fétisek is

Nemes egyszerűséggel otthagyták a nemes vadat a bejárat előtt (egyébként egy topolyai bringagyár a Capriolo - egyszer meg is szerelték a váltóm)

Ide be is tértem egy fagyira

Sallai Zsuzsinak ehhez vajon van köze? (https://visszadobtak.hu/)

Egy kis TT-ajánló októberre

Ahol a hold is duplán kel fel

Nekem így ütött-kopottan tetszik

Hová mész te szürke cáp... (Remélem, a brassói állandó fogás az étlapon :-) - moldvaisok tudják, miért)

Darth Vader riogat

És a megváltás is közel (azaz lassan itt a túra vége)

• Szobrok, emlékművek, templomok:

Örmény emlékmű az Uzsok téren)

Plank Antal: Gázlómadarak

Ecseri úti neoromán templom

Zöld zászlók, zöld sasok, magasan szárnyaljatok...

Örökimádó templom

• Házszámok (ezek közül soknak a túra alatt különös jelentőségük volt):

Itt is van egy megfejtés a ládában

Ez a feladvány különösen nehéznek bizonyult

• És végül maga az anyatermészet, ami azért nyomokban fellelhető még itt a betondzsungelben is:

A Szederinda és a brassói összefüggésének megfejtése itt, nehogy álmatlan éjszakátok legyen miatta (mondjuk az itt nem derül ki, mi az a cáp, de megsúgom, az a bakkecske Moldvában (is)). Az összefüggés meg az, hogy a táncot, amit erre táncolnak, hoinának vagy brasoveancanak nevezik. Trance helyett most ezt kapjátok:

Strava-link:

Poroszkáli péntekelő

 

Már a neve is olyan mesebeli – akár Lázár Ervin is kitalálhatta volna, Poroszkáli Péntekelőt, a híres-neves nyughatatlan mesefigurát, aki folyton-folyvást rója a Budai-hegyek útjait, de kiváltképp és előszeretettel pénteken. Ez az ő ünnepnapja a péntek, amit egy kiadós túrával ül meg. Poroszkáli Péntekelő nótája – mert az is van neki – csak és kizárólag a következő lehet, a pénteki poroszkálás közben ezt dúdolgatja fennhangon:

„Nem csak a húszéveseké a világ!
Az úton még poroszkál
Nemde néhány korosztály!
A réten mindenki talál virágot,
Hát gyertek srácok, legyünk jó barátok!”

És hogy is néz ki Poroszkáli Péntekelő őkelme? Nos, hát ezt hétpecsétes titok övezi, mint ahogy azt se tudjuk, milyenek a pomogácsok és képzeletünkre van bízva Vacskamati, Ló Szerafin, Maminti, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon és a többiek figurája is. 

Nekem van egy ötletem: Poroszkáli Péntekelő éppen úgy néz ki, mint a túra útvonala, méghozzá a 25 km-es hosszú távé, amit éppen volt szerencsém teljesíteni. Lehet akár elefánt vagy éppen krokodilus, mindenesetre jó hosszú arcorri résszel áldotta vagy verte meg a sors keze. Ráadásul biztosan visel hátizsákot, mivel egyfajta kósza lélek ő, poros utakon poroszkál, ha éppen ilyen száraz az időjárás, mint most is. 

Talán ilyesféle szerzet lehet ő, a Poroszkáli Péntekelő:

Vagy éppen ilyesféle?

Bizonyosságra nem lelhetünk, inkább mindenkinek a fantáziájára bízom, mit is olvas ki a térképből. Az én fantáziám kamaszkoromban sok célirányos edzésen esett át, mivel egyik akkori legjobb barátnőmmel volt egy Krix-krax névre hallgató játékunk. Ennek lényege abban állt, hogy egyikünk csukott szemmel egy papírlapra firkantott valamit, többnyire mindenféle kusza vonalat. A másikunk pedig aztán kiegészítette valami (szerintünk) értelmes dologgá. Természetesen címet is kellett adni minden alkotásnak – lehetőleg olyat, amin rengeteget lehet vihogni.

Poroszkáli Péntekelő akár a régi naplónkba is bekerülhetett volna. Most azonban az én mostani péntekelésem története következik.

A barangolásos hétköznapok mindig különlegesek, általában amiatt, mert rengeteg dolgot kell egy napba sűríteni. Lehúzni egy rendes, de legalább egy fél munkanapot, mellette teljesíteni egy vagy inkább két túrát. Aztán vannak még az egyéb szükséges teendők. Nekem erre a péntekre nem jött ki a matek: mindkét túratáv szintje elég combos, tehát nem lehet csak egyszerűen lefutni a magamfajtának. Másnak talán igen, de most rólam lesz szó, és ez azt jelenti, hogy temérdek gyaloglás ígérkezik némi futás mellett. Jó esetben ki lehet hozni nagyjából fele-fele arányt. Akárhogy sakkoztam, arra jutottam, hogy ma csak egy túra lesz, de akkor a hosszabbik hajnali, de mindenféleképpen korai indulással. Munka után már Mátraszentimre másnapi meglepetései várnak, illetve pakolás a hétvégi pontőrködésre a Vadrózsán.

Jobb sorsra váró, csuda villák a Bíró utcában

Ha a hajnali indulás nem is, de a korai összejött: 6:13-kor már indíthattam is az órámon a mai poroszkálnivalót, miután trécseltem kicsit Bálintékkal a Majorka kávézó fedett részén. Futottam át a Városmajoron, egészen a lépcsőkig. Innen aztán viszonylag kényelmesre vettem a figurát. Már most meleg van, jövő hétvégén reményeim szerint első cseh százasom teljesítem, nem muszáj magamat leharcolni. Az útvonal ismerős, hiszen egy időben egyik kedvencem a zöld lefutás volt a Normafáról. Ezt amiatt szerettem, mert néhol technikás és bizony nem csak lejtőt tartogat a futók számára. Ráadásul két irányba is lehetett zöldezni – most is szerencsénk lesz majd a zöld mindkét ágához.

Van látnivaló bőven

Szóval a Kis-Svábhegy és környéke jó barátom, köszönhetően a tavaly teljesített 12 km-es Pénteki Poroszkálóhoz is, ahol nem bukkantam rája, hol is van a rája. Most azonban rájárt a rúd a rájákra, nem kerültek az itinerbe, más kérdést rejtett a túrázók számára a Kis-Svábhegy csúcsa. (Hogy mit, az legyen titok egyelőre.)

A különleges benzinkút

Innen szaladtam a jópofa napelemekkel díszített benzinkút felé, de nem törtem össze magam, emelkedőkön csak sétálgattam. Mivel nem rendes futóedzésen voltam, arra is sikerült végre időt szakítanom, hogy fényképezgessem útközben a látnivalókat csak olyan pénteken is poroszkáló turista módjára.

Szelfibajnok Evetkével

Felküzdöttem magam a Diana utca lépcsőin, közben nem felejtettem el felírni a kódot, ami most általában valami cuki állatka nevét rejtette. Arra persze nem gondoltam, hogy a külalak se mindegy... Evetkével mindenesetre lefotóztam magam. A Melinda utca után teljesen ismeretlen terepre vetődtem. Pont azt szeretem ezekben a túrákban, hogy mindig mutatnak újat, még a magamfajta budai lánynak is, aki összevissza futkározik fent a hegyeken fix útvonal nélkül. Tehát az Abigél utcától ismeretlen területre poroszkáltam. Majd a Rácz Aladár utcától megint ismerős lett a táj, de nem sokáig, mert mindenféle lépcsőkön haladva el kellett hagyni ezt az utat. 

Egyébként lehet, hogy a túrának olyan célja is volt, hogy érintsünk minél több vicces vagy zavaróan értelmetlennek tűnő utcanevet. Ugye említettem Evetkét, de volt itt Bazin, amiről egy szerbiai úszómedence ugrik be, vagy éppen Kepe (erről speciel semmi, csak zavar, hogy miért nem Keve akkor) vagy a Karap utca, ami lehetne Harap utca is, ahol a 3-as szám alatt megnyílott a kutyatár. (Már csak amiatt is, mert pont egy kutyás feliratot fotóztam mellette). De ez most nem a Keddi kutyagoló nevű túra volt, tehát itt nem volt semmi célzatosság.

Egy csokornyi értelmetlennek tűnő vagy vicces utcanév

Aha, Harap utca... ja, nem...

De legalább kuty(k)ás felirat van, ha kutyatár nincs is

Beugró az Ördögoromhoz (majdnem Ördögörömöt írtam - az is lehetne, ahogy a szenvedő turistákon mulat)

És a jutalom

Az Ördögormon mászva szerintem sokak fejében megfogalmazódik az „ Ördög és pokol!” felkiáltás, mert főleg a beugró egy tátrai kalandot idéz, mintsem a hegynek is alig mondható budai domborulatokat. Meglepetésként engem nem ért eme mászóka, hiszen edzéseim során néha ide is elvetődöm, de általában fordított irányból. Na azért „lefutni” sem olyan egyszerű itten. Például pont a mostani cipőmet is itt teszteltem (maradhat minősítést kapott). Innen újabb cuki kódot felírva áttraverzáltam egy másik mostanában kedvelt futóutamra, az Irhás árokba, ahonnan a Rupp-hegy felé megint csak ismerős vagyok. 

A Rupp-hegy tetején

Víkendesek hírmondója a Tűzkő-hegy aljában - régen legfeljebb víkendházak és gyümölcsösök voltak erre

Egy csapnál vételeztem vizet és bevizeztem a fejpántom, amit többnyire eddig csuklószorítóként hasznosítottam. Most a Ruppra való felfutással nem sikerült kirukkolnom, ráadásul, mivel notórius itiner nemolvasó vagyok, eleve a megszokott, de most rossz irányból mentem fel. No sebaj, azért a csúcskód így is meglett. Innen egy darabon megint tudtam futni, aztán jött egy embertelen emelkedő fel a Tűzkő-hegy felé.

Habzsi-dőzsi a Nap-hegyen

Jópofa túra kerámia figurákkal a Nap-hegy környékén

A Budaörs feletti apró zöld foltokból még a Naphegyet is meglátogattuk, ahol a túra fő-fő frissítőpontja tanyázott. Azt hiszem sikerült végigkóstolnom a teljes gumicukor-repertoárt. Ma valahogy csak az édes cuccokra voltam vevő, így egy lekváros kenyér is lecsúszott némi almaszeletekkel. Kulacsomban meg szépen keveredett az otthoni kóla, kékkúti víz és narancslé kombó, ami majd a Hunyad-orom alján kiegészül még némi bodzaszörppel is. Balázséktól mindig nehéz megválni, most is így volt, annak ellenére, hogy hamarosan ketyegni kezdett a munkaidőm. Ajajj, jól el fogok késni! Még éppen, hogy csak a fele távval végeztem.(Még jó, hogy szóltam előre...)

A budai Sas út érdekességei például a löszfalak

És a falra rótt lánykérések

valamint a veszélyes emberevő házőrző ebek

Lovasok a sárgán

Kíváncsi voltam, merre kavirnyál le az útvonal (azaz Poroszkáli Péntekelő maga) a Naphegyről. Nem okozott csalódást, új ösvényekre vitt (meg némi dzsindzsába is). Mint ahogyan a Budai-hegység Sas útja is, mely felröpített egészen a magasba, hogy aztán Őzikék hátán, Agancsok ágán-bogán megérkezzek végre az erdőbe, a sárga körút-jelzésre. Pont a héten futottam a piros négyzetet az ellenkező irányból, így nem volt meglepetés, hogyan jutunk el a KFKI-hoz, majd a sárga/sárga+ elágazáshoz, ahol az újabb felírandó kód volt meglelhető.

A régi szarvasos, rókás, medvés faházikó a távelágazásnál

Innen a sárga és zöld kereszt, sárga kereszt jelzéseken lehetett feljutni az Anna rétre. Hiába ismerem ezeket az utakat szinte az unalomig (pont a legutolsó túrámon, a Gyermekvasút nyomában nevűn is itt kellett feljönni), az erdő most annyira hangulatos, illatos és ebben a borzasztó melegben is árnyat nyújtó volt, hogy kifejezetten élveztem ezt a szakaszt az emelkedő ellenére. Örültem is, hogy mindössze egy számottevő kaptató, a rettegett Hunyad-orom maradt csak hátra (meg egy aprócska a Tündér-sziklához).

A Tündér-szikla

Kilátás a Tündér-szikláról

A távelágazás pontjánál szerencsére van egy kút, ahol ismét frissíthettem – bár a vizem már kitartott volna a Tündér-szikla aljáig, ahová a következő frissítőállomást reméltem. A Tündér-szikla alatt majdnem sikerült rossz irányba elporoszkálnom (hiába a helyismeret), de szerencsére hamar kapcsoltam. A pontnál megint szinte csak édeset eszegettem, aztán ideje volt nekikezdeni az utolsó, de annál kegyetlenebb szerpentinnek. Egy túratárssal együtt kapaszkodtunk és természetesen mi másról beszélgettünk, mint a teljesítménytúrákról. Aztán lefelé elköszöntem, hogy ne késsek annyit – bár úgyis már mindegy, a délelőttöm jóformán oda már. Nézzük a jó oldalát, legalább lesz mit összevonni a jövő pénteki cseh út miatti fél nap szabival.

A Kútvölgyi kápolna környékén azért még fotózgattam egyet, meg ittam a csodás vízből, hátha szárnyakat ad a célig. A Diós-árok is ment már rutinból (erre jó a sok Pálos és Kitörés teljesítés) és hamarosan be is futottam a célba. Itt már oklevéllel és kitűzővel vártak a szigorú pontőrök, aki megrovásban részesítettek amiatt, mivel nem akkurátusan írtam fel a kódokat. Na majd legközelebb...

Nehéz volt elszakadni a társaságtól, de sajnos ideje volt végre mennem a melóba. A villamoshoz sietve annyira szétszórt voltam, hogy szanaszét szórtam a zsákom zsebéből a holmijaim, de szerencsére a vezető jó fej volt és megvárt.

Strava-link: