Húsvéti körmenet a Vértesben

 

Az idei menümön már egy ideje ott virított a Vérkör instant módon való teljesítése, hogy végre jogosult legyek a VérCse instanton való indulásra is. Még Lacival és Szabival terveztük el, hogy teljesítjük a nagyobb, mintegy száz kilométeres, Vértesen és Gerecsén áthaladó útvonalat, csakhogy gyorsan dugába dőlt a nagy terv, mert egyikünknek se volt Vérkör teljesítése hozzá. Azaz mindegyikünknek volt, csak teljesítménytúraként, ami, mint kiderült, nem számít a VérCse indulásnál. 

Nekem viszont évek óta (talán már 5 éve is) ott porosodik a polcomon egy Vérkör instant jogosultság, amit egy nem beváltott teljesítménytúra nevezés kapcsán szereztem. Van még pár ilyen a képzeletbeli tarsolyomban, szóval lassan ideje leporolni ezeket. Sajnos a polcon való tavaszi nagytakarítás se ment zökkenőmentesen, mivel egyszer már február végén beneveztem, de ugye Murphy törvénye szerint mindig hétvégére romlott el az a fránya idő, ki is futottam az érvényességéből. Bár egyszer majdnem elmentünk a fiúkkal, de akkor is a rossz idő miatt inkább Balathlon teljesítés lett belőle.

A következő szabad időpontom a húsvét hétfő volt Vérkörözni, és úgy nézett ki, végre igazán szép, ünnepi időjárás lesz aznap. Kicsit talán túl nagy is lesz az ünneplés 24 fok körüli, már-már nyári hőmérséklettel. Ez legyen a legnagyobb baj!

A sors megint kísért: ünnep van, megint nem lesz bolt! (Forrás: (Félre)sikerült AI képek)

Ha lesz, ha nem lesz bolt, úgy terveztem, hogy most akkor odacsördítek a Vérkörnek úgy igazán: egy futószintidőn belüli kört megyek. Egyszer már sikerült a TT-n, miért ne menne instantban is. Na ebből az lett, hogy vasárnap délelőtt, miközben az ünnepi süteményeket készítettem a konyhában, egyik pillanatról a másikra valami történt a derekammal. Nem vagyok derékfájós (vagy legalábbis eddig nem voltam), így abszolút meglepetésként ért a dolog. Bizonyos mozdulatokra kis híján csillagokat láttam, egy harisnyanadrág felvétele jó pár percet igénybe vett. Az ünnepi mise alatt is nehéz volt rátalálnom a kevésbé fájdalmas pózra, így a pofákat vágó, folyton izgő-mozgó, magát különféle jógapózokba tekergető nőt a sokadik padban a pap remélem észre se vette, ha meg igen, nem úgy értelmezte, hogy unalmas és pocsék szentbeszédet mond. Otthon is próbáltam nyújtani, tornázgatni, délutánra valamivel csillapodott is a fájdalom, de messze nem lett tökéletes a derekam. Na így menjen az ember Vérkörözni... Pá-pá futószintidő!

Azt gondoltam, ha tudok aludni és reggel nincsenek brutális fájdalmaim, akkor így is elmegyek. Már annyira rákészültem! Legfeljebb gyalogolok, meg majd nem csak ajándékozgatom az Algoflexeim ultrás körökben, hanem én is elkezdem fogyasztani a jó kis tablettákat. Utolsó esetben meg van az erdőben elég bot, amire támaszkodni lehet. 

Lassan megvirrad

Még dilemma volt, hogy a 3 óra 17-es vonattal menjek, vagy a 4 óra után indulóval. De mivel sikerült felkelnem még a 3 órás vonathoz beállított ébresztő előtt, azaz kemény hajnali 2 óra 2 perckor, nem volt kérdés többé. A derekam fájt továbbra is, de nem voltam mozgásképtelen, szóval irány a pályaudvar és irány Oroszlány. A két kilométer bemelegítés Kelenföldig jól ment, néha megpróbáltam kocogni pár lépést, ami nem esett jól, de azért tudtam futómozgást is produkálni, nem úgy mint vasárnap. A vonaton is folyamatosan nyújtottam a fájós területet – ezzel már talán fel sem tűntem a pesti húsvéti buliból hajnalban hazatartó kissé kapatos fiatalok között.

Oroszlányba érve még egy kis séta a Krajnyik „Akác” András sportcsarnokig, ahol némi keresgélés után meg is találtam a kezdőkódot. Pedig Marianna még fotót is küldött a pontos helyről. Ő ma a B körön tervezett indulni, kissé reménykedtem is, hogy összefutunk majd. Olyannyira megörültem a sikeres kódbeolvasásnak, hogy elfelejtettem elindítani az órám. Így ez már csak menet közben történt meg. 

Sajnálatos módon a tempómra igencsak rányomta a bélyegét a derekas problémám. A szokásos 6-7 perces kilométerek helyett csak 8 perceseket tudtam produkálni Oroszlány utcáin kifelé haladva a városból, de azt legalább elég kitartóan. A hajnali hűvösben jól is esett a kocogás, majdnem, hogy fáztak a kezeim. A karszárak ezúttal nagyon jó szolgálatot tettek.

Első fények a majki tónál

Lassacskán körvonalazódni kezdett körülöttem a hajnal – először a madarak kezdtek hangicsálni, majd egyre inkább világosabb színt kezdett ölteni az égbolt alja. De egyelőre még lámpafénnyel haladtam a néptelen utcákon, majd az aszfaltúton Majkpuszta felé. A hajnalban is forgalmas úton átkelve már terepen vitt tovább az utam Vértessomló irányába. Kiérve a falu előtti földekre kitárult előttem a horizont a rózsa- és narancsszínű párnák közt ébredező, egyelőre koromsötét és komor Vértessel. Vajon milyen kalandok várnak rám ma a hegyek között? A tervem egy ünnepélyes vértesi körmenet lenne, mellyel megünneplem a tavaszt, a természet virágillatú feltámadását, ébredezését, magára találását. Szép apropó, de vajon átenged-e a hegy? Rutin ide vagy oda, azért 76 km-nyi futásban-gyaloglásban már mindig van valamennyi kockázat, hát még ha nem teljesen százas az ember...

Karjait kitárva hívogat a lankás Vértes

A falu előtt már leolthattam a lámpám, amit még egy rövid erdős szakaszra vissza kellett kapcsolni. Aztán már rakhattam is el, nem volt rá többet szükség a mai napon. Az életjeleket alig mutató faluban csak a kutyák ugattak meg – szerencsére csak a kerítés mögül. Nem csoda, még csak fél 6 körül járt, néhány valahova igyekvő, korán kelő asszonyon kívül nincs még ébren senki. Én is igyekszem a temető irányába, de nem sírt látogatni, hanem a Vértessel van randevúm, méghozzá elég kiadós. Az első vízvételi lehetőséggel itt nem élek, hiszen szinte még alig iszogattam az izotóniámból. Ortopéd jellegű beszűkült és lassú gyógymozgásomból és gyógytempómból kifolyólag a pulzusom is meglehetősen alacsony maradt, így az emelkedőn is kocogásban maradtam. 

Vértessomlói bányászcímeres házikó

Én is a kilátó felé veszem az irányt, az erdei állatok birodalmába

Csakhogy mihelyt beértem az erdőbe, máris utamat állta egy marcona vaddisznó. Mit keres ez a hívatlan betolakodó a birodalmában? Kurjantottam gyorsan párat, így hamar kiderült, nincs is egyedül. Szerencsére az egész turkáló kompánia menekülőre fogta, így belépést nyertem a vadonba. Tartva szépen a nem túl acélos tempót, haladtam a fentebbi régiókba, majd átbukkanva a jópofa nevű Bödön-bükk kis hágóján majdnem ugyanilyen lassan ledöcögtem a Szarvas-kút alatti völgybe. Itt a hely nevével ellentétben nem szarvassal, hanem egy őzikével találkoztam, ami átsuhant előttem az úton. A bivakkunyhóban is volt valami mocorgásféle, talán éppen egy kéktúrázó ébredezett bent. Nem kíváncsiskodtam, mentem is gyorsan tovább a dolgomra a Rockenbauer emlékfa felé az emelkedőn, most már inkább gyalogolva. Vitányvár romos tornya már eléggé elbújt a frissen burjánzó zöld lombok mögött, így oda se tértem be, láttam már úgyis elégszer. 

Szarvas-kút

Rockenbauer emlékfa

A szarvasok csak most jöttek, három-négy szép példány rohant át előttem, ahogy éppen átváltottam egy lejtőre. A korai indulásnak vannak bizony előnyei. Amellett, hogy az ember tanúja lehet a hajnal ébredésének, valamint kimondottan kellemes a klíma a futáshoz, nem mellékes az sem, hogy a még néptelen erdőben elég nagy az esélye az ilyen vadkalandoknak. Ezek aztán folytatódtak is sorra, ahogy haladtam előre a vértesi körön. 

A szarvasok már tovasuhantak a Körtvélyes oldalában

Zsenge korom óta számtalanszor járt, ismerős ösvényeken kocogtam tovább a körtvélyespusztai erdei temetőt mellőzve. Ahogy kapaszkodtam felfelé a Körtvélyesi kilátó felé a kék kereszten, bal oldalamon figyelmes lettem egy piros-fehéren lengedező szalagra. Kint felejtett szalagokat eddig is láttam, de erről rögtön tudtam, melyik rendezvényé, így hát leakasztottam a bokorról és begyűrtem a mellényem zsebébe. Pont csütörtökön olvastam Csanya posztját, hogy maradhattak kint még szalagok a VTM-ről. Tessék, máris találtam egyet, bár valószínűleg ez másik szakasz volt, mint aminek az utólagos leszalagozására lehetett volna vállalkozni. Majdnem jelentkeztem is, de már beelőzött valaki, meg én amúgy is csak viszonylag későn, hétfőn a Vérkörrel közös szakaszokra tudtam volna jelentkezni. Ekkor még nem is sejtettem, hogy lesz még munkám. 

A Mária-szakadékban

Most azonban már más foglalkoztatott, mivel közeledtem Csákányospusztához, evvel együtt az első leolvasandó kódomhoz nagyjából 16 megtett kilométernél. Ezt 7 óra 6 perckor sikeresen be is olvastam, ekkor nagyjából 2 óra 24 perce voltam már a Vértes körüli körpályán. Viktor, akivel szombaton a Bakonyi nyuszitúra 20 km-es távját teljesítettem, mondta friss VTM-es tapasztalati alapján, hogy most a Mária-szakadék nem annyira veszélyes kidőlt fák szempontjából. Így is volt, csak kismértékű fakerülgetés maradt a turistáknak mutatóba. Az Inka-sziklánál fotózgattam kicsit, aztán haladtam vissza a körtvélyesi temetőhöz, letudva ezt a kis hurkot. Itt éppen egy nagy hátizsákos, valószínűleg kéktúrázó srác olvasgatta a táblákat. Lehet, hogy ő volt, aki a Szarvas-kútnál bivakolt? Mindenesetre ő volt az első turista, akivel találkoztam ma. 

Körtvélyespuszta erdei kápolnája

Körtvélyespusztán egy macska menekült előlem, ez ugye a Macska-bükknél lett volna aktuális, de ott meg egy kis barna mókus szaladt fel éppen a közeli fára a közeledő szörnyeteg elől. Már lassan megszokhattam, hogy sose azzal az állattal találkozom, amelyikről az adott erdőrész el van nevezve. Ez szerencsés dolog a továbbiakra nézve, mert hamarosan a Sárkánylyuk-völgy következik. Előtte azonban volt még dolgom a Szép Ilonka-forrásnál, bár ez jelentett némi kitérőt az útvonalról, majd az Új-osztásnál is várt egy beolvasandó kód. Kezdett fogyatkozni az itókám vészesen és Csákvárig nem is nagyon remélhettem utántöltést nagyobb kitérő nélkül, így most ezt a pici többletet be kellett vállalnom. Szerencsére a forrás csordogált, így jutott a kulacsomba utánpótlás. A második kódot is gond nélkül megtaláltam és beolvastam. 

Mária szobor a Szép Ilonka-forrás közelében

A Sárkánylyuk-völgybe betérve messziről piroslott valami. Szerencsére nem a tüzet okádó hétfejű sárkány volt, hanem egy újabb VTM-es szalag. Még kettő akadt az utamba a völgy különböző pontjain. Konstatáltam, hogy akkor most az ultrát is leszalagozom... Úgyis távolabbi bakancslistámon szerepel a lefutása. A völgyben való haladás lefelé is meglehetősen viszontagságos volt, tele van a völgytalp fatörmelékkel és köztük megbúvó sáros foltokkal. az egyiken sikerült egy mesteri piruettet bemutatnom, aminek az lett a folyománya, hogy ugyan talajt nem fogtam, de a derekam valamelyest a helyére kattant és ezzel képes lettem picit produktívabb futómozgásra is. Szóval legalább a lefeléken most már tudtam 6-7 perceseket is futni. A felfelé és síkon való futáshoz már meglehetősen enervált voltam mostanra, legfeljebb csak próbálkoztam néha. Ebben a völgyben sem maradt el az állati találkozó: ha a morcos sárkány nem is állta utamat, egy kisebb mufloncsorda két növendékkel egyetemben fejvesztve menekült előlem, fel a borzasztó meredek sziklás hegyoldalba. Csak ámulva néztem őket, főleg a piciket, hogy bírják ezt az őrült iramot ezen a nyaktörő terepen. 

A VTM ultra útvonalán a Sárkánylyuk-völgyben - le is szalagoztam, ha már arra jártam

Itt szaladtak fel a muflonok

A Fáni-völgyben elkanyarogtam Vérteskozma határáig. Felváltva kocogtam és gyalogoltam. A kis parkolóban már sorakoztak az autók. Nemsokára találkoztam egy szemből érkező nyugdíjas párral is. Éppen kilenc óra múlt, tehát útnak indultak az első turisták ebben a csodás tavaszi, vagy inkább kora nyári időben. Én meg már lassan harminc kilométert kikanyarítottam magamnak a Vértesből. Most a vadászkápolnáig élvezetes kocogás következik, végig a sárga kutyatejes és héricses, valamint lila kosboros rétek mentén. A napocska már kezd ezerrel pörkölni, még szerencse, hogy rajtam a sapka, ami kissé bűzlik a kölnitől, amivel még szombaton a nyuszitúrán meglocsolt egyik pontőr. Így legalább nem hervadok el mégse, mert ugye a locsolókat szépen kitrükköztem ma. 

(Most a nyúlfarknyi, ezúttal Iszkaszentgyörgyről induló Nyuszitúráról nem írok külön, szép és jó volt, mint tavaly is – a horgok között cikkcakkozó remekbe szabott útvonal, kitűnő szervezés, azt hiszem jövőre is muszáj lesz felvennem a repertoáromba. Igazi tavaszünnep volt ez a túra is!)

Szép rétek Vérteskozma határában

Kankalinok is akadnak mutatóba

És persze tavaszi héricsek is bundásbogarakkal

A vadászkápolnánál is sikeresen megtalálom a kódot az online térkép segítségével, majd elkocogok a településig, ahol nagyban dolgoznak a locsolók, keresik a lányos házakat. Szerencsére velem nem próbálkoznak, úgyis legfeljebb csak piros VTM szalagot tudnék nekik adni. Egy utcai csapnál azért rendezek egy fergeteges fürdést és teletöltöm a kulacsomat is. A kólám is lassan elfogy, ideje pótolni. Így hát megint picit letérek a trackről és útba ejtem a Mini marketet, ami tényleg nyitva van 11-ig, mint ahogy az interneten is ki volt írva. Van hideg kóla és automatás kávé is. Feltöltöm a koffeinraktáraimat is, közben mesélem a kedves fiatal boltos lánynak, honnan jöttem és hová megyek, és mennyi lesz a végösszeg. Úgy néz rám, mint ahogy a nem ultrások szoktak a csodabogár ultrásokra, szóval valahogy úgy, mintha ufót látna. Pedig ez a Vérkör egy igen barátságos ultrácska. És úgy érzem, maradt még bőven erő a folytatáshoz is. Lassan féltávnál vagyok és fél 11 múlt, ahogy kifelé kocogok a városkából. A legrosszabb esetben is beérek 5-ig, bőven még világosban. Ha még futni is sikerül, akár a futószintidő is meglehet. Hajszolni nem fogom, de ha van rá esély, akkor miért ne? 

Vadászkápolna

Úton-útfélen locsolók

Mini market, a megmentőm

Orgona ága...

Faluszéli kunyhó

A Gém-hegy felé tartva egyre több túrázó család jött szembe. A kóddal kissé küzdenem kellett, mint ahogy Marianna is utalt korábban erre, de aztán sokadik próbálkozásra beolvasódott. A biztonság kedvéért lefotóztam – abból a célból, hogy az első szembe jövő turistának átküldjem, hogy aztán az ő telefonjáról beolvassam. Ez volt a B terv, de erre szerencsére nem lett szükség. Nem is találkoztam nagyon senkivel Gántig. A hegytetőn pazar vadvirágos réteken haladtam keresztül, ahonnan a környező zöldellő dombokra is rá lehetett látni, magaslatról magaslatra kapaszkodva. Aztán jött egy viszonylag meredek ereszkedés. A faluban nem néztem meg se a kávézót, se az éttermet, hogy nyitva van-e, hanem egyenesen a sarki kék kúthoz mentem mosakodni egyet és készíteni egy újabb izotóniás koktélt. Kicsit le is ültem a fűbe, hogy nyugodtan elfogyasszak egy kókuszrudat. Nagyjából ez volt az utolsó szilárd táplálék, amit elfogyasztottam, egy gél kivételével ezek után már semmit nem kívántam, csak folyadékot. Azt viszont ittam, mint  a gödény, még a Dunát is kiittam volna. Csak érdekességképpen: az út során 1 liter kólát, 1 liter izotóniás italt, 1 liter vizet és negyed liter sört fogyasztottam. Mellette alig ettem: 1 banán még az út előtt, 1 kókuszrúd, 1 mogyorós szelet, 1 gyümölcspüré és egy datolyás gél került a gyomromba. Valamint 4 sótabletta – úgy az út feléig tudtam figyelni a frissítésre. És ez nálam már nagy szó! A többi rengeteg kaját meg zokszó nélkül cipeltem haza. De sosem lehet tudni, volt már olyan túra, ahol meg éppen éhen akartam halni.

A Gém-hegyen

Gánt

Utólag nézve lehet, hogy éppen itt futottam ki a futók szintidejéből, de ez a kis szieszta akkor és ott abszolút szükséges volt. Féltávon túl bőven rám fért egy kis henyélés is. És még dél sem volt... Innentől sokáig csak mutatóba kocogtam, nagyjából addig, amíg a település tartott. Onnantól a köves, süppedős homokos talajon a Kápolnapuszta felé vezető OKT-n semmi kedvem nem volt. A Gánti-barlangnak otthont adó szirt alatt egy nagyobb társaság piknikezett kihasználva az ünnepnapot. A kéktúrázók is mozgásban voltak. Én csak gyalogoltam rendíthetetlenül előre, majd egyre feljebb kapaszkodtam a kellemesen emelkedő Juh-völgyben, a Géza-pihenő felé. Itt megint találkoztam túrázókkal és bringásokkal is. Pár pillantást vetettem az előttem nyújtózkodó kies völgyre, majd mentem is tovább a magam útján. 

Gánt határában

Géza-pihenő

Várt hamarosan a Z/Z+ kód beolvasása. Ez is megtörtént rendben, majd kocogásra adtam a fejem Szentgyörgypusztáig bezárólag. Már éreztem, hogy rezeg a léc, ami a futószintidőt illeti, ideje időt behozni ott, ahol lehet. Legalább a lejtőket meg kell kocogni, de lehet, hogy ez se lesz elég hozzá. A Mindszentpusztára vezető zúzott köves úton már nem volt kedvem folytatni a futást, de rátérve újból az OKT-re mindent megkocogtam, amit csak tudtam. Sajnos a folyadékkészleteim eközben minimálisra apadtak. Csak Kőhányáspusztán remélhettem utántöltést, és csak akkor, ha nyitva lesz a turistaközpont. Mivel viszonylag sok turista volt úton, reménykedtem, hogy hátha érdemes volt kinyitni ünnepnap is. Felkapaszkodva az Oroszlánvárhoz még egy gombásszal is találkoztam, akinek látatlanban is megmondtam, milyen gomba van a kosarában. Ilyenkor ugyanis a Vértes tele ízletes kucsmagombával. A buzgón gyűjtögető hölgy ügyes volt, jó sokat talált. Mikor újból lejtőre váltva bedöcögtem a parkolóba már láttam, hogy szerencsém van, mindenhol autók és az étterem is nyitva. Gyorsan vettem is egy mentes vizet és egy kis dobozos sört. Az utóbbit kocogás közben iszogattam, kezemben tartva a pléhdobozt. Rájöttem, hogy a mai túrázóevulócióm során Börcsök Andrástól Gál Viktorig „fejlődtem” (az általuk teljesített túrákat nézve ez igen szép teljesítmény). Az üres palackot is sokáig szorongattam a kezemben még kényszerűségből, haladva lefelé a viszontagságos köves és meredek kéken a gesztesi vár alá. Az éppen ott kutyát sétáltatók nem tudhatták, hogy a terep nehézségének, vagy az elfogyasztott itókának köszönhetően mozog-e olyan furán az éppen érkező, most már igen idézőjeles futó. 

Tovább a „pusztaságban”: Szentgyörgypuszta

és Mindszentpuszta

Most azonban igencsak a nyakába kell szednie a lábát annak a futónak az utolsó, sárga/kék kereszteződéses kód beolvasása után, ha el akarja még csípni még a 12 órán belüli beérkezést. Nagyjából fifty-fifty, hogy meglesz-e. Nyilván nem fogok a kardomba dőlni, ha nem sikerül, de azért pörgetem, amennyire tudom a lefelét. Ez a „pörgetés” lassú futótempót, 6-7 perces kilométereket jelent, de az legalább megy kisebb megszakításokkal. Sajnos a kisebb emelkedőkön való pihenők alkalmával becsúszik egy-egy 10 perces kilométer is. Már Majkpuszta felé kanyargok és még mindig kérdés, meglesz-e, a pontos indulási időm nem is tudom. Mindegy, ha meglesz, meglesz, ha meg nem, akkor sincs semmi. Ha éppen kicsúszom, az is szép idő, derekas teljesítés (szó szerint) ugyanúgy. Már nem is fotózgatok, hiszen sietek, ahogy tudok. Közben a fiam is nézi a haladásom, ír, hogy beértem-e már, mert már a célnál lát. Még nagyjából 3 km és ott is vagyok ténylegesen. Kicsit szokás szerint eltévedek még a visszaúton – ápolni kell a hagyományokat. Ez azonban már nem jelent fölösleges kitérőt, csak kicsit más utat választottam a templom felé, ami ugyanolyan hosszan visz vissza a sportcsarnokhoz. Beolvasom a célkódot és kiderül, hogy 4 perc: ennyivel csúsztam ki a futók idejéből. Ahhoz képest, hogy az utolsó pontnál még 17 percet prognosztizáltak, egész szépen sikerült felgöngyölítenem a hátrányomat. 

Bányászmúzeum Majkpusztán

Kamalduli remeteség

Kicsit leülök a padra, hátha kiderül, hogy juthatok hozzá az érmemhez. Hamarosan hív is Nagy Laci és elmondja, hogy tudom kiszedni a megfelelő postaládából az érmem. Van bekészítve még egy – már Csákváron láttam, hogy van egy üldözőm, még egy szólóban teljesítő hölgy. Menet közben nézegettem, hogy szépen, magabiztosan halad ő is, meglesz neki is a teljesítés biztosan pár órán belül.

Már az utolsó száz méterek pörögnek

A legközelebbi buszig vagy vonatig még van időm, így jutalomképpen és energia-visszapótlás gyanánt elnyalogatok még egy 4 gombócos fagyit is, ha már rátaláltam egy nyitva lévő cukrászdára. Nem is igaz, hogy nincs bolt!

A cél

A MÁV azért még hazafelé kipackázik velem, emiatt viszonylag későn érek haza, de akkor még legyen egy ráadás: hazasétálok Kelenföldről, ami plusz két kilométert jelent. Legalább bónusz állatként még egy sünt is látok útközben. Meglehetősen könnyedén megy a séta, nem is nagyon érzem fáradtnak magam. Nem úgy, mint 2 éve a teljesítménytúra után. Nagyjából akkor és ott kezdődött el valami bennem, akkor körvonalazódott az elhatározás, hogy rendszeres ultratávozó lesz belőlem. Azóta ezt a tervet jól túl is teljesítettem, de ha elkapja az embert a gépszíj... És bizony mennyit számít az azóta sorozatban teljesített tizenvalahány száz kilométeres túra és a többi ultratáv! Bár a  Vérkör menetidőm nem lett jobb az akkorinál, de nem sokon múlott. Mégis fényévekre vagyok már az akkori önmagamtól, ez most bebizonyosodott. Hát akkor irány a VérCse valamikor!

Strava-link: