Húsvéti Bakony megduplázva

 

Már a múlt heti BSZM beszámolómmal is elmaradásban voltam (azóta nagy nehezen megszültem), így a húsvéti hosszú hétvége túrás eseményeit is inkább csak röviden összefoglalom most – azaz a reményhal próbálkozik, hogy rövid maradjon. (Gyorsan be is másoltam a Teljesítménytúra FB oldalra kitett posztom, amit utólag kicsit megszerkesztettem.)

Szombaton és hétfőn is a Bakony ösvényeit tapostam két különböző rendezvényen, kis vasárnapi budapesti intermezzóval, mégpedig a Csórról egy kört leíró VII. Bakonyi nyuszitúra 33 km-es távján, valamint a Herendről induló Bakony 50 körtúrán.

A Bakony két merőben más tájegységét volt szerencsém meglátogatni:

VII. Bakonyi Nyuszitúra:

A szombati rendezvény a Kelet-Bakonyban (vagy Palotai-Bakonyban) Csór kiindulóponttal írt le egy nagyon látványos köröcskét, mely végiglátogatta a környező sziklás szárazvölgyeket, valamint a repertoáromból még hiányzó Baglyas-hegyet. Ezeket a völgyeket errefelé horgoknak hívják. Mostanában leginkább az útvonal szokott lenni egy túrában a legnagyobb vonzerő, ez mindkét túra esetében így volt: rengeteg számomra új helyet deríthettem fel. A nyuszitúra útvonalának jóformán a fele teljesen újdonság volt a számomra. A múlt hétvégi szenvedős BSZM lenyomata még érezhető volt valamennyire a tagjaimban, de még inkább mentálisan, így ezt ellensúlyozva nézelődős, felfedezős tempót terveztem esetleg kis belekocogással, de csak ha kényelmes. Amolyan húsvéti élménytúrázást a zöldellő, vadvirágos természetben nyuszikkal, tojásokkal, ragyogó napsütéssel.

Volt egy 13 km-es távja is ennek a túrának, melyet hozzá lehetett csapni a 33-ashoz. Mivel részben ugyanazon az útvonalon haladt, meg vissza is akartam érni az esti misére, most nem terveztem evvel a 45 km-es távval.

Fehérvári transzfer

Nem is a táv teljesítése volt a legnagyobb kihívás, hanem a túra logisztikája volt. Nyilván adta magát az 5:30-as vonat és a székesfehérvári busz némi (10-15 perces) gyaloglással a két pályaudvar között, de bíztam benne, hogy van olyan megoldás, amivel nem muszáj olyan korán felkelni a legkésőbb 8-ig történő csóri rajtoláshoz. Sajnálattal meg kellett állapítanom, hogy nincs, miután a menetrend nagyjából mindent lehetőségét végigzongoráztam. Maximum, ha nincs kedvem felkelni, majd maradok otthon aztán nézek valamit a Budaiban.

Csóri csuka és a mája - erre a Mátyás királyos mondára rímel a csárda neve

De aztán sikerült felkelem és kijutnom időben a vonathoz. Fehérváron kényelmesen átsétáltam a buszállomásra, ahonnan indult a várpalotai busz. A Magyarország24 jegy eddig jól vizsgázott, most teszteltem először (aztán hétfőn másodszor), olcsóbb és nagyon kényelmes utazni vele. Aztán hétfőn kaptam egy tippet a még olcsóbb utazásra... :-)

Régi magtárépület a túra rajtja mellett

Nedeczky kastély

Amolyan álruhás húsvéti nyuszi módjára hipp-hopp sikerült elrajtolnom, aztán végigfotózgattam azokat a látnivalókat a főúton, amiket idefelé menet megpillantottam. Hiszen nem sietek most..Ráadásul nagyon informatív ismertető tábla is van minden látványossághoz a faluban. Lekanyarodva jobbra jött is az első mászóka a Torii-kapuhoz. Ez egyébként egy cinóbervörösre pingált, tradicionális japán kapu, ami a sintó szentélyekbe vezető utat jelöli, de más szent helyeken, így hegyek lábánál is jelen lehet. A torii választóvonal, szimbolikus határ a hétköznapi világ és az azon túli föld, az emberek és az istenek világa között. Mikor a kapu mögött állva fényképezgettem az elém táruló vidéket, nem tudtam mindezt, de azt hiszem, mi túrázók nagyon mélyen értjük és éljük is ezt a szimbolikát, még ha oly távoli földről ered is.

A Torii kapu

Az emelkedőnek vége szakadt, kicsit lejtős terep következett, nekem meg kedvem szottyant kocorászni. Kezdtem is beérni a mezőny előttem baktató tagjait. Már régen emelkedett az út, de én még mindig futólépésben közlekedtem, mikor is egy nem túl egyértelmű irányba mutató nyíl kapcsán, ami ráadásul jó eséllyel nem is a túrához tartozott, ráköszöntem két helybéli (várpalotai) túrázóra. Ők útba is igazítottak, majd egy jó darabon társultam is hozzájuk. Aztán lett még egy túratársunk egy székesfehérvári úriember személyében. Kanyarogtunk néhol úttalan ösvényeken a horgok peremén, majd meredeken learaszoltunk a mélyükre, hogy aztán újból kikapaszkodjunk belőlük. Nem siettünk, hagytak is el minket jócskán futók meg mindenféle gyorsabb túrázók. Icipicit sajnáltam is a tempóváltásom, de csak tényleg éppen icipicit. Mert így viszont bőven volt idő arra, amiért igazán jöttem: felfedezni ezt a még sosem látott vidéket.

Futóruhában futás nélkül maradva

Ha hegységekről van szó, én elég csapodár természetű vagyok, sőt a bi- vagy poligámia sem lenne rágalom: egyidejűleg több szívbéli szerelmem tartom a polcon, hogy kellő időben elővegyem őket. A legkedvesebbek talán közülük a Bükk, a Kőszegi-hegység és a Keleti-Bakony. És mindegyik elég távol van ahhoz, hogy ritkán kerüljön sorra. A Keleti-Bakony esszenciája számomra pont ezekben a sziklás, vadregényes völgyekben rejlik és persze az áthatolhatatlan medvehagymarengetegben, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Titkon reméltem, most is találok szedni valót a zacskómba, de egész túrán egy árva szál se akadt. Viszont az egyik helyi erő nagyon javasolta, hogy tegyünk kitérőt néhány izgalmas bunkerhez a rövidebb táv letérésénél. A székesfehérvári túratárssal vállalkoztunk is erre, hiszen mindketten lelkesedünk az elhagyott katonai objektumokért. Nem is mentünk hiába. Bár a legtöbb bejárat be volt falazva, az egyiken volt egy rés, amin bejutottunk ebbe a zegzugos, emeletes bunkerbe, ami nagy valószínűséggel a KGB távközlési állomása volt. Állítólag pont ebben a bunkerben egy gyilkosság áldozatát is rejtegették.

Horgok mélyén...

... és tetején

Valamint bunkerek mélyén

A bunkermustra után haladtunk fehérvári társammal szépen tovább, mindössze a mozgó EP-t hiányoltuk nagyon, mert velük sehol se találkoztunk, pedig elég szigorúan tartottuk magunkat az útvonalhoz a kitérőt leszámolva (ami csak kiágazott az útvonalból ugyanoda visszatérve). A Baglyas-hegyhez közeledve két őz szaladt el a láthatáron. Rengeteg szép virág nyílt mindenfelé és egyre tágasabb lett a horizont, ami mind képre kívánkozott. A hegyről meredek, bokatörő út vezetett lefelé. A szervezők kicsit spórolósan bántak a szalagokkal, vagy nem mindig oda tették őket, ahova célszerű lett volna. Például ahhoz a kidőlt, rossz irányba terelő jelzéstáblához kellett volna, ami miatt majdnem többen elmentünk rossz irányba. Szerencsére hamar kapcsoltunk.

A Baglyas-hegy felé

Virágözön

Bakonykúti előtt egy érdekes kislányszobrocska állt egy vízmosás mellett, mely szerint itt vált angyallá egy 3 éves kislány, Ligeti Violetta. A történetre nem sikerült sehol se rábukkanni utólag. A helyszínen is találgattuk, szegénnyel mi történhetett. Bakonykútiban a frissítőponton egy régen látott egykori Sétafikás túratársam, Zsolt köszönt rám és csatlakozott hozzánk. Így hármasban bandukoltunk tovább. Ugyan viszonylag kényelmesen, de nem lassan, ráadásul folyamatosan mentünk, mégis a következő pont már éppen zárni készült, mire odaértünk. Állítólag 5 km/h-s sebességre tervezték a pontokat, ami semmiféleképpen sem egy turista-átlagsebesség még teljesítménytúrázók esetében sem. Főleg egy nyuszitúránál, ami nem csak a vérprofik számára vonzó esemény. Kicsit jobban belehúztunk, hogy ne zárjon ránk az erdő, vagy legalább is a nyuszitúra, de egy kanyarnál majdnem elmentünk rossz irányba még Iszkaszentgyörgy előtt. Szerencsére a kastélyparkban berendezett EP még nem akart zárni, nem is lett volna miért, hiszen bőven volt még mögöttünk ember. A szervezők az ellátmányt is kicsit alullőtték, víz alig jutott már, pedig a meleg miatt jó lett volna tölteni egy keveset a kulacsokba. (Lehet, hogy nem számítottak arra, hogy fogyni fog rendesen.)

Ligeti Violetta emlékhelye

Az iszkaszentgyörgyi kastély parkja, sőt az utána következő P jelzés mind ismerős volt számomra, hiszen egyszer futottam itt. Utána újabb horogba ereszkedtünk, mégpedig a szintén kies Szenes-horogba. Szerencsére Csór szélén találtunk egy működő kutat, így az utolsó kilométerre sikerült felfrissülni alaposan. Üdén és frissen kanyarogtunk be a központba. A célban már az utolsó zsíros kenyereket kenték, a lekváros kenyér meg a tea meg éppen elfogyott, de így is jó volt, jól belakmároztunk a maradék zsíros deszkákból. Sőt jutott még nyuszis kalács is, annak ellenére, hogy nem neveztünk előre.

Az iszkaszentgyörgyi kastély egy részlete

Némi húsvéti díszlet is jutott egy-egy pontra

Szenes-horog

A kevés visszásság ellenére jó túra volt kellemes társaságban és rengeteg új és szép látnivalóval, szóval egyáltalán nem bántam meg, hogy korán csörgött az óra. Ráadásul 6 órakor lezuhanyozva, puccparádéba vágva magam el is tudtam menni az esti misére, ahova szerettem volna köszönhetően annak, hogy utolsó pillanatban ugrottam fel a pesti gyorsra, miután Zsolt jó fej volt és elvitt Fehérvárig.

Bakony 50 (az Alumíniumedény dallamára)

Annak ellenére, hogy Herend Budapesttől sokkal messzebb van mint Csór, a Bakony 50-hez a Déli-Bakonyba elég volt csak a 6 órási vonathoz felkelnem. Igaz, az átszállást itt se úsztam meg, mert Herenden csak napi 2 vonat áll meg. És az nem a hajnali. A veszprémi buszon összeverődött a túrás csapat: Nagy Jani, Örsi Bálint. Őrsi Annáék egy másik túrára, Fenyőfőre mentek most. A rajt után Bálinthoz csapódtam és csak reménykedtem, bírni fogom a tempóját. A 18 órás vonatot szerette volna elérni, ehhez mérten 10 perc/km körüli átlagot tartottunk szinte végig (néha 9 perces km-ek is voltak). Viszont teketóriázni tényleg nem sokat lehetett, mert 20 órakor megy az utolsó busz (nem a pályaudvarról), szóval egyébként is meg kellett volna nyomni a tempót, amit eredetileg úgy terveztem, hogy majd kocogok, ahol kényelmes így időt nyerve. Pluszban volt egy feladatom: cserkésztábornak való helyeket kellett felderítenem – emiatt esélyes volt néhány kitérő is számomra (pl. a Fodortanyához és a csehbányai kápolnához). Felkötöttem tehát a fehérneműt, valamint a nyúlcipőt és igyekeztem Bálint nyomában.

Torii kapu helyett egy az úttestre pingált szarvas üdvözölte az erdei szentélybe belépőket

Ha lemaradtam (pl. fotók vagy táborhelyek miatt), kicsit futhattam is, de ez sokszor jól is esett. Ez a túra viszonylag oldschool rendezésű és spártai jellegű volt: kevés ellátás, ohne szalagozás, viszont szuper informatív térképes itinert kaptak kézhez a túrázók. Valahogy a kiírásból és az árból sejtettem ezt és bőven hoztam hazait, szokásommal ellentétben még szendvicset is. Letöltöttem a tracket is, nem is volt semmi gond. Főleg, hogy Bálint profi kalauz is (ezt nem vasutasként értem.) Az útvonalban a távhoz képest még 1000 m szint se volt, szóval ez egy könnyű de nagyon látványos ötvenes kellemes terepen. Egy kevéske látnivalót bele lehetett volna még csempészni az útvonalba, gondolok itt a szentgáli tiszafásra, csehbányai Mária kápolnára, esetleg Hölgykő várára. Például az Essegvár is elég kézenfekvő egyben elég rövid kitérő lett volna.

Szinte végig a zöld-fehér színek kísértek

Bálint nyomában medvehagymák közt (szedni most időm nem volt)

Mocsár az út közepén

Az Öreghálásnál

EP Németbányánál

A csehbányai Mária kápolna

A városlődi hajtűkanyar - valamiért sokat diskuráltunk vonatokról

Azért éhen nem maradt a túrázó, mert pont valamivel a féltávon túl, Városlődön egy nagyon dicséretes etetőpont várt minket kedves hölgyekkel és az általuk kínált gyönyörű zsíros deszkákkal. A szendvicseket meleg teával lehetett leöblíteni, de a vízutánpótlásra is gondoltak. A sárgán a városkából kifelé haladva a kálváriára is felkapaszkodhattunk (végre egy érintett látnivaló) és innen is megszemlélhettük a szaharai por miatt homályos horizontot. Ezután bámulatos zöldellő dombhátak következtek, melyek a fehéren virágzó fákkal képeztek kontrasztot. Millió egy képet készítettem és közben igyekeztem szedni a lábam. Idővel jól álltunk és már körvonalazódott, hogy meglesz a vonatunk. Volt egy furcsa epizód: még Városlőd előtt megelőztünk egy párost, hiszen sokkal gyorsabbak voltunk. És egyszer csak a szentgáli állomás után kiket látunk: a páros ott megy előttünk. Pedig az etetőponthoz éppen akkor érkeztek, mikor távozni készültünk. Hát akkor nincs más hátra, megint előzés lesz.

A városlődi kálvária

Még mindig zöld-fehér

A láthatárt elhomályosító szaharai por

Már a legendás szentgáli állomás felé

Nekem csak később, mint Bálintnak, mert egy bokorban akadt dolgom, emiatt aztán próbáltam kocogni megint – már sokkal nehezebben ment a szeles dombháton. Az EP után kifelé haladtunk a faluból, mikor az út mellett 4 db ezüstszínű csokitojást pillantottam meg. Kettőt el is vettünk, a másik kettőt meghagytuk a másik párosnak (ha a most a standard útvonalon jöttek. Ha nem, így jártak.) Az utolsó 10 km-en nagyrészt a szentgáli tiszafás alatt kanyarogtunk egy piros jelzésen. Az elkerített tiszafákból azért láttunk valamennyit. Annak ellenére, hogy a kis 50-es mezőny legvégén időn túl rajtoltunk 31-esként és 32-esként, mostanra már felverekedtük magunkat vagy 10 hellyel, újabb embereket előzve meg a réteken.

Szentgálon a ponttal szemben

A tiszafás alatt

Bándon felmásztunk az Essegvárba, most már belefért ez a kis kitérő is. Hiszen innen már csak egy ugrás volt Herend. Éppen a felüljárón haladtunk, mikor egy autó lassított, és Márton Daniék integettek ki belőle. Gratuláltunk egymásnak. Nekünk még volt nagyjából egy km a célig, de ezt gyorsan bedaráltuk. Az oklevélhez és a sólymos kitűzőhöz járt egy croissant és egy húsvéti csoki is. A vonatra várva el is fogyasztottuk mindezt még néhány hazai nasival egyetemben az állomás padján. Sok szép élménnyel gazdagodva utaztam haza hétfőn is.

Essegvár - a túra nem érintette, de mi igen

És véget ért a bakonyi köröcske, mielőtt befutott volna a 6 órás vonat

Vonatok randija a herendi állomáson

A végére maradt egy találós kérdés:

Vajon mi a cserkészek és a rendező Bauxitkutató Természetjáró SE közös halmaza?

A következő, (kicsit persze bugyuta) Aluminiumedény című cserkésznóta, amit majd biztos énekelnek a tábortűz mellett a bakonyi táborukban is (ha majd lesz, mert végül a Mecsek környékére mennek). Mifelénk a budai cserkészek kicsit más dallammal ismerik, mint a linken elérhető videóban éneklik:

„Főzhetsz, melegíthetsz, bennem éppen eleget.

Mert a fenekem átengedi a meleget.

És ha nem tudnád még a nevemet, a nevem:

Alumíniumedény.

AL2O3 x H2O,

tudja minden jól nevelt bauxitkutató.”

Tartalmas húsvéti hétvége volt (jövőre nagypéntekre is kinéztem egy bakonyi kiruccanást)

Apropó, táborhelynek valót is találtam, lehet, hogy többet is, de egy van, ami biztosan kivehető a Tiszta-víz-forrás közelében. Ez tűnt az összes közül a legalkalmasabb helynek nekem is. Ráadásul ennek is története van, itt szoktak táborozni a bakonyi indiánok.

Táborhely a Tiszta-víz-forrás közelében

Strava linkek:

VII. Bakonyi Nyuszitúra:

Bakony 50: