Körte termett szép zöld ágon.
Szakasztottam de nem ettem,
Búra teremtett az Isten.
(A népdalban kicsit átírtam a gyümölcsfajtákat, a szilva helyére körte került, de nemsokára kiderül, miért)
A határfolyó, az Ipoly hídján átgurulva nincs egy fél óra, és már ott is vagyunk úti célunknál, Magasmajtény, avagy szlovák nevén Hrušov községben. A falucska közepén tágas parkolót találunk, ahol biztonságban tudhatjuk járművünket túránk idejére. Rögtön a parkoló mellett egy érdekes várszerű építmény magasodik. Közelebbről megszemlélve kiderül, hogy ez egy amfiteátrum színpada, mely otthont ad a Honti parádé nevű évente megrendezett népi fesztivál előadásainak.
Bár elég alaposan megterveztem családi túránkat, melyen a párom, a húgom és a férje vettek részt, ez a nem is olyan jelentéktelen információ teljesen elkerülte a figyelmemet. A célom igazából csak az volt, hogy ne egy megszokott helyre menjünk, de ne is kelljen túl messzire autóznunk ahhoz, hogy viszonylag látványos, érdekességekkel teli tájon barangolhassunk. A Mapy térképét böngészve megfelelő helyszín után került képbe Magasmajtény, melynek vonzáskörzetében rögtön két kilátóra, egy látványosnak ígérkező vízesésre és egy szép kegyhelyre bukkantam. A Mapynak van egy képnéző funkciója is, ami véleményem szerint igen hasznos a túratervezés során. Ha ugyanis az érdekesnek tűnő adott objektumról valaki töltött fel képet, akkor meg lehet nézni azt, és ennek alapján el lehet dönteni, megér-e egy túrát a környék. A Magasmajtény körül talált összes érdekesség külön-külön is érdemesnek bizonyult a felkeresésre, hát még úgy, hogy egy mintegy bő 15 km-es körre mind fel lehetett fűzni.
Alig indultunk el a tervezett útvonalunkon, már láttuk, hogy jelen esetben a valóság sokkal színesebb és sokkal többet kínál, mint azt a tervezés során remélni véltem. A falucska maga volt az élő skanzen: a rendezett, takaros környezetben szépen megőrzött népi épületek (pl. tűzoltóság, tájház) között éppen egy népviseletbe öltözött néni sétált haza unokájával talán éppen a vasárnapi miséről. Másrészt hamar kiderült, a falu szlovák neve nem véletlenül Hrušov. Aki még tanult oroszul, annak ismerős lehet a név, no nem Hruscsov elvtárs miatt, hanem a körték végett. A falu címerében is három körte látható, a faluban és környékén meg rengeteg teljes pompájában virágzó körtefa.
Mint említettem a térképes tervezés során nem derült fény az összes látnivalóra, így arra sem, hogy a falu körüli hegyeken-völgyeken egy kétkörös tanösvény visz körbe. Ezt az utat sajnos egyszerűen nem jelöli az online térkép. A szép kivitelezésű, viszonylag jól követhető ösvény egyetlen szépséghibája az, hogy a bizonyára igen informatív táblák csak szlovák nyelven közlik az ismertetni valókat. Mivel a tervezett túrám első fele tulajdonképpen teljesen egybe esett a tanösvény északi körének útvonalával, így ezen haladva érintettük a falu homoktufába faragott borospincéit (szlovákul: pivnice), amiben egyébként zöldségeket és krumplit is tároltak, majd kapaszkodtunk föléjük, egyre magasabbról rálátva a falucska házaira.
Rövid szakaszon rátértünk a kevéssé forgalmas műútra, majd onnan egy feszület mellett élesen jobbra kanyarodtunk egy mezőre. Itt egy újabb váratlan attrakció fogadott: egy féltető alatt régi cséplőgépek sora állt, a rét túlfelén meg kemencék sorakoztak. Utólag utánaolvasva derült ki, hogy a hagyományosan augusztusban rendezett Honti parádén itt mutatják be, hogyan zajlottak korábban a mezőgazdasági munkák, sőt még házi kenyeret és is sütnek. Innen a tanösvényt, valamint a vele együtt haladó kék jelzést követve elég meredeken kapaszkodtunk fel előbb egy az április közepi nyárban kellemes árnyat nyújtó erdőben, majd a bekerített kálvárián a kegytemplomhoz.
A templom a keresztúttal a falu feletti 520 m magas Strána nevű dombon áll. A kápolnát a 17. és a 18. század fordulóján emelték, annak emlékére, hogy szerencsésen átvészelték az akkortájt dúló kolerajárványt. Érdekességképpen a templom bejáratánál egy a koronavírusra emlékeztető emléktábla is van. A kálváriát már sokkal később, 1923-ban létesítették. Évente kétszer, a Szent Kereszt feltalálása ünnepén, valamint a Szent Kereszt felmagasztalásakor végeztek itt zarándoklatot. A körmenet ilyenkor a falu templomától egészen a hegyi kápolnáig felment. A kommunizmus ideje alatt szünetelt a régi hagyomány, majd 1990-től újra érkeznek a búcsújárók és a zarándokok.
Kicsit megpihentünk a templom árnyékában az elsőrangú kilátásban gyönyörködve (azaz én kicsit föl-le futkároztam a meredek dombon, pótolva a héten elmaradt dombfutást), aztán tovább indultunk a távolban már látható kilátó becserkészésére (miután két túratársunk egyben vérbeli cserkész 😄). Elszórtan fekvő kis hegyi tanyák (melyek szlovák neve laz) mellett elhaladva jutottunk az Prašny vrch 513 m magas csúcsára a 12 m magas kilátóhoz. A legfelső szintről beláthattuk szinte az egész Korponai-fennsíkot. A magyar hegyeket, mégpedig a Börzsönyt, Naszályt, Cserhátot, Mátrát és Bükköt is egészen szokatlan perspektívából szemlélhettük. Ha tisztább lett volna az idő, akár a Magas-Tátráig, a Nagy-Fátráig is elláthattunk volna. A felvidéki hegyekből most csak a Selmeci-hegység körvonalazódott ki a Szitnya markáns tömbjével.
A kilátóban tett látogatás után tovább haladtunk a kék és a ferde zöld színű csíkkal jelzett tanösvény együtt haladó ösvényén. Lefelé menet egy barlanglakás-szerűséget vagy újabb pincét is érintettünk. Ebbe be is tudtunk kukucskálni. Pár száz méter megtétele után a kék és a tanösvény elvált egymástól. Mivel lassacskán mi is letértünk volna jelzetlen utakra, kicsit tanakodtam, melyiket is kövessük. Mivel a telefonomon a tanösvény vonala nem látszott. Irányban viszont jónak tűnt, így végül ezen indultunk tovább egy a mező szélén álló információs tábla irányába, melyről kiderült, hogy a nyest neve (kuna) a szlovákoknál is azonos az egykori szlovén fizetőeszköz nevével. (Ez se véletlen, mivel régen a nyest gereznájával fizettek és a két nyelv is közelebbi rokon, mint ahogy a földrajzi távolságból gondolnánk.) Sajnos nyelvtudás nélkül csak nagy körvonalakban sikerült összeraknunk, miről is lehet szó. A keskeny ösvényke bekanyargott egy fenyőkkel teli erdőbe, majd kibukkant egy csodaszép mezőre, mely telis-teli volt agárkosborokkal. A legtöbb sötétlila színben pompázott, de volt néhány különleges fehér és rózsaszín egyed is.
Bár kétséges volt, hogy a tanösvény iránya nekünk megfelel-e, egy darabig még jó irányba kanyargott. A környék állatvilágát bemutató táblánál pont megleptünk egy a bozótosban delelő őzet. No lám, a helyiek még élő bemutatóval is készültek, ezt nevezem! Nemsokára egy újabb hegyi tanyát értünk el, melynek szélén egy hagyományos pajta (egyben ól) állt, amibe be is lehetett menni. Ehhez is volt tábla, amit sajnos megint nem tudtunk értelmezni, pedig volt velünk építész- és építőmérnök is, akiket érdekelt volna az információ. Kis pihenő után az elszórt házak között kanyarogtunk le a völgybe. A helyiek barátságosan integettek, kivéve egy farkasra hajazó vélhetően csehszlovák farkaskutyát. Ő inkább jól megugatott minket.
A Brinštsky potok völgyét elérve újabb vicces kutyás epizód következett. Egy férfi egy fiatal németjuhászt sétáltatott. A kutya eléggé félhetett négyesfogatunktól, így gazdája hívását ignorálva csak szaladt előttünk az ellenkező irányba mókásan meg-megállva és fülelve. Az első adandó alkalommal a kerítés végénél felszaladt a meredek domboldalon és futott vissza a gazdihoz.
A tanya házait elhagyva a patakvölgy hűvös és árnyas erdejében igyekeztünk következő látnivalónk, a Karlov vodopad, azaz vízesés felé. Egy vízmű után a patakmeder egyre mélyült, a nagyobb vízesést kisebbek jelezték előre. A zuhatag már a képeken is kellően impozánsnak bizonyult, a valóságban sem kellett csalódnunk. Magyarországi viszonylatban sem számítana nagynak, itt a magas hegyek országában meg még kevésbé, ennek ellenére minket mégis lenyűgözött a hely vadregényessége és nyugalmassága. A kilátó és a kálvária után most találkoztunk megint turistákkal, pedig itt már teljes mértékben jelzetlen részen jártunk, amióta beléptünk a patakmederbe. Egyébként azt tapasztaltuk, hogy sokkal több jelzés van mindenfelé, mint amennyit a térkép jelöl. A völgyben később egy piros C jelzés tűnt fel és el.
Folytattuk gyaloglásunkat a vízfolyás mentén. Bal kéz felől egy kilógó szikla vigyázta az utat, ami kicsit tovább haladva egy kíváncsi gyík fejére hasonlított. Nemsokára egy kis forgalmú aszfaltos utat értünk el, ahol mindössze egy autó és egy bringás haladt el azalatt a rövidke idő alatt, míg rajta meneteltünk. Pár száz méter megtétele után ugyanis egy jelzetlen úton keltünk át a patakon, majd araszoltunk üggyel-bajjal a gerinc (Chladna studňa - Hideg-kút) irányába. Valószínű, hogy korábban favágók dolgozhattak a környéken, mert az utat eléggé kijárták a munkagépek, másrészt helyenként az útra voltak döntve kisebb-nagyobb fakupacok. Emellett a terep is meglehetősen meredeknek bizonyult. Szerencsére néhány kanyar után szűntek az útakadályok és már csak a bozótosabb részek jelentettek nehézséget. Petivel megint szerencsénk volt, egy útkanyarnál két állatot, egy szarvast és vélhetően egy őzet vagy egy másik szarvast láttunk elsuhanni. Az állat pillanatnyi felbukkanása túl gyorsan történt a meghatározáshoz, főleg a megörökítéshez.
Nagysokára felkanyarogtunk a gerincre, ahol szusszantunk megint egyet, majd egy alig észrevehető, még a térkép által se jelölt úton vágtunk át a már jó minőségű gerincútra. Ezen bandukoltunk a Porga nevű 401 m magas magaslat irányába. A dombocska talán nem is tudja, hogy van egy kicsit magasabb névrokona a Cserhátban.
Éppen elhagyva a csúcs utáni erdészeti utakból kialakított körforgalmat, újabb meglepetés ért. Egy nagyon takaros pihenőhely fogadott egy kis tavacskával, esőházzal, tűzrakóval és hintaággyal. Sőt, ami még meglepőbb volt, magyarul is minden ki volt írva. Az ismertetőtáblán ráadásul több információ csak magyarul volt megadva. Hamarosan kiderült, hogy átléptük a hegyekben húzódó nyelvhatárt és a magyar többségű Ipolynyékhez (Vinice) tartozó Őrhegyi-tanösvényen járunk. Ha már ilyen szép helyre érkeztünk, megint ücsörögtünk kicsit, majd útnak indultunk a következő tervezett látnivalónkhoz, az érdekes felépítésű őrhegyi kilátóhoz. De előtte az ösvény még leterelt a Holló-kő kilátóhelyéhez is. Igaz, ide csak én mentem le, hogy megszemlélhessem a környező domborzatot a fák közt níló ablakocskából a szikla mellől.
A kilátónál gondoltak a megint a játékos kedvű túrázókra: volt mérleghinta és hintaágy is. Úgy tűnt, az itteniek bizonyára nagyon szeretnek hintázni. A kilátónak felfedeztük a különböző szintjeit. Az egyikről egy kisebb barlanghoz is ki lehetett oldalazni. Miután kimászkáltuk magunkat a létrákon bejárva a három szintet, továbbra is az eddigieknél képest forgalmasnak bizonyuló tanösvényhez tartottuk magunkat. Rövidke kitérőt tettünk még a Szent Ilona-kereszthez, ami a lejjebb lévő egykori kőbánya felett magasodik. Majd leereszkedtünk a bányához, ami egyébként a főútról is látszik. Itt megint egy hintaágyat találtunk (sőt még a kereszt alatt is volt egy) és egy sziklát, amire létrán lehetett felkapaszkodni. Persze, hogy kipróbáltam. Külön érdekessége a helynek, ahogy a fehér üledékes és a vöröses vulkáni kőzet egymásra rakódik.
Innen már az út kanyarjait levágva rövidítettünk a műút irányába, melynek hosszú, véget nem érő 16%-os emelkedőjén felevickélve értük el ismét Magasmajtényt. Menet közben érintettünk egy forrást is, a Király-kutat (Král'ova studňa), mely mellett szintén egy kereszt állt, és megcsodálhattuk messziről a Porga gerincét, valamint a bányát is.
Még mielőtt beszálltunk a községháza és a kultúrház modern épületegyüttese előtt álló autónkba, lefotóztam a közeli tojásfát, majd a falu fölötti kálváriatemplomot ebből a perspektívából is. Siettünk Ipolyságra, hogy nyitva találjuk a boltot, ahol megújíthatjuk mostanra már hiányos Kofola és szlovák sör készleteinket.
A túraútvonal vázlata:
Az online térképen sajnos nem sikerült pontosan az általunk bejárt útvonalat megjeleníteni, mivel a tanösvény itt nem követhető.
Táv: 22,8 km
Szint: 726 m
A Strava alapján:
Táv: 18,81 km
Szint: 568 m
Strava: