A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. november 23., szerda

Hétköznapi terepeink 2. - Gombanevű utcákon




 „Őzláb, csiperke, pereszkegomba:

Vesszőkosárba szedd bele sorba!

Pettyes galóca, susulykagomba:

Mérges, ne szedd le, hagyd a bokorba!”

Gryllus Vilmos gyermekdala még mai napig a fülembe cseng, mikor a Kamaraerdőn futva az utcaneveket olvasom. Pedig már régen volt akkora a mostanra már felnőttkorba lépett fiam, hogy együtt hallgattuk az ominózus nótát. 

Persze volt az az idő, amikor még nem voltam közelebbi barátja a mikológiának, azaz a gombák tudományának (persze most is csak afféle csapnivaló hasgombász vagyok), és az olyan utcanevek, mint a Fülőke, Susulyka, Pereszke, felettébb mulatságosnak tűntek. Ezek a gombák, azaz a róluk elnevezett utcák pedig mind előbukkannak a Kamaraerdő lankáin vagy éppen a tövükben. Ott, ahol tovazakatol a 41-es villamos, ha éppen nem építik a pályát, mint most. Idestova lassan 20 éve is van annak, hogy egy jó barátommal, Pistával villamosoztunk arra, olyan munkamegosztásban, hogy ő a villamost vezette, én meg az utcaneveket mondtam be. A Fülőke utcát nem bírtam felkonferálni nevetés nélkül – talán így az utasoknak is lett egy jó napja.

Gombanevű utcák találkozása nem tilos

Most azonban futni jöttünk a Kamaraerdőre, nem villamosozgatni, szóval szálljunk is gyorsan le a végállomásnál, a Kamaraerdei Ifjúsági parknál, és egy gyors bemelegítés után vágjunk bele a virtuális gombagyűjtésbe. Mire befejezzük a kört, lesz susulykánk, pereszkénk, fülőkénk, tinórunk és még pöfetegünk is. Ha esetleg szorgalmi feladatot is végzünk, vagy telhetetlen gombászok vagyunk és a tökéletes munkára hajtunk, akkor akár csiperkét is szedhetünk egy kicsit odébb, már a Tétényi-fennsíkon túl, Budatétény lejtőjén, de én ezt a lehetőséget most inkább kihagyom az útvonalból. Gombákon kívül is be fogunk gyűjteni még más különlegességeket is utcanévfronton (meg a fronton is) a mintegy 10 km szaladgálás alatt. Igazi terep ebből a klasszikus útvonalon valamivel több mint 2 km lesz, de ha nem elégszünk meg evvel, bele tudunk tenni többet is. Ami meg nem terep, ott se minden aszfalt, szóval az aktuális téli alapozáshoz talán jó is lesz ez az útvonal. Szint nélkül sem maradunk: 148 métert kell megmásznunk összesen, ennek nagy részét a Fülőke utcában tesszük meg.

Megvolt a bemelegítés, indulhatunk is, haladjunk előre a Kamaraerdei úton az első kereszteződésig, ami bingo! máris a Susulyka utca. Első gombánk a kosárban. Ha már itt vagyunk, örömünkben forduljunk balra és haladjunk tovább az erdő és az ifjúsági park kerítése közötti hangulatos aszfaltcsíkon. Járda nincs, de általában forgalom sincs nagy, kivéve a reggel 7 és 8 óra közötti időszakot, mert akkor a környékbeliek pont erre igyekszenek munkába, iskolába meg mindenfelé. De egyébként egész nyugis hely, például találkoztam már itt is mókussal, meg cuki madárkák szoktak röpdösni előlem, ha éppen itt tempózom (szerintem tök jó erre ez a kellemes árnyékos szakasz). Az utat egyébként a futókon kívül a bringások is kedvelik. Feltételezem, hogy délután is van egy csúcsidőszak itt, de mivel akkor jórészt az íróasztal mögött ülök, nincs konkrét tapasztalatom. Viszont ha mégis csak ilyen időpontban érnénk rá, hogy errefelé szaladgáljunk, ki lehet bekkelni az aszfalt egy részét úgy, hogy az első adandó ösvényen (nagyjából a curlingpálya felé félúton) letérünk egy kis erdei csapáson egy az aszfalttal párhuzamos útra, ami sajnos nem megy végig a Kamaraerdei útig, tehát csak itt tudunk áttérni erre. Azoknak a futóknak, akik abszolút ki szeretnék hagyni az aszfaltot, viszont nem riadnak vissza a keményebb kezdéstől, azt tudom javasolni, hogy mihelyt elérjük az erdő sarkát, a sorompótól balra kezdődő erősen emelkedő úton vágjanak neki, ami egyben egy tanösvény is, majd az első nagyobb kereszteződésnél balra tartva, a tanösvényt elhagyva kerülgetjük a lefutó árkokat és egyben a helyi downhillpályákat. Az utolsó völgyecske után visszaereszkedünk egy lejtős ösvényen az aszfaltcsík mellett futó erdei útra és hamarosan ki is érünk a curlingpályánál a Susulyka utcába, ahol a standard útvonal szerint haladunk tovább. Ez a kicsit hullámvasutazó ösvény egyik személyes kedvencem, de nem árt észnél lenni, főleg akkor, ha kint vannak a bringások, vagy ha csúszik a terep.


Vissza tehát a Susulyka utcába, a curlingesek szent csarnokához, amit ha elhagyunk, olvashatjuk máris a második gombaneves utcatáblát: a Pereszke utca kapaszkodik fel itt a hegyoldalba. Még ne csábuljunk el mondjuk egy ízletes lilatönkű pereszkére, mert egyelőre kénytelenek vagyunk élvezni az amúgy mérgező susulykák kiadós vendégszeretetét, egészen addig, míg meg nem kezdjük a hosszan elhúzódó emelkedőt a Fülőke utcán. De alighogy elindulunk következő gombánk begyűjtésere, bal kéz felől egy meglepő utcatábla kacsint ránk már az első kereszteződésnél: Elvis Presley boulevard. Éppen így, teljesen hivatalos formában. Mikor tavaly először megláttam, nem akartam hinni a szememnek.

Nem csalás, nem ámítás, tényleg létezik.


És tényleg ott van a Google térképén is...

Pedig az utcatábla már egy jó ideje ki van helyezve, 2014 óta biztosan, mint ahogy ez a cikk is tanúsítja. Sőt, az utcanév már a 90-es évek közepétől létezik. De vajon hogy került a Király a Kamaraerdőbe? A különös utcanevet egyrészt a közelben lakó Komár László lobbijának, másrészt a szintén Elvis rajongó korábbi polgármesternek, Tarlós Istvánnak köszönhetjük. Valamint annak is, hogy Elvis nyíltan kiállt az 56-os forradalom mellett és ezzel kiérdemelte a Budapest díszpolgára címet, valamint azt is, hogy utcát nevezzenek el róla. Bővebben a Blikk cikke ír erről.

Igazi peremvidéki miliő



Néha állatokkal is lehet találkozni - és nem csak háziállatokkal

Kilátás a Budai-hegységre

Kicsit már megint elkalandoztunk, de ne engedjünk holmi szirénhangok csábításának, veselkedjünk csak neki az előttünk álló emelkedőnek derekasan. Egy darabig aszfalton haladhatunk, de aztán jön a terep fel a zöld kereszt jelzésen, a 224 méter magas Vadász-hegy nyergébe. Ha van időnk hátrapillantani és jó az idő, pont ráláthatunk a Budai-hegység tömbjére, mellettünk jobbról és balról is víkendházak, üres telkek vagy éppen állandóan lakott vityillók. Ez is egy tipikus peremvidéke a fővárosnak annak minden bájával és bajával. Az egyik legnagyobb bája a természet közelsége, a baja meg az, hogy sok itt lakó vagy erre járó nem tiszteli azt és szemétlerakónak használja az erdőt. De semmiféleképpen ne lepődjünk meg, ha éppen kakaskukorékolást vagy kecskemekegést hallunk, ez itt teljesen rendben van. Meg az is, ha esetleg egy őz, róka vagy éppen egy ritkán látható borz bukkan fel. Az utóbbiak pont a közelben laknak.

Erdő mélyén borzcsalád (egy másik Gryllus dalt átköltve)

Ha sikeresen felszuszogtunk a zöld kereszten és elértük a gerincen futó zöld jelzést, akkor forduljunk jobbra azon. Balról házak kísérnek, jobbról az erdő. Sajnos a kellemes, de egyben még mindig emelkedő erdei utat az első adandó alkalommal el kell hagynunk jobbra, a Pereszke utcán. Hurrá, megvan a harmadik gombánk is! Igaz, itt ezt még nem tudjuk, mert az erdőben nincsenek utcatáblák. Az erősen lejtős úton azonban nemsokára beérünk a házak közé. Érdemes jól megnyomni a tempót, mert éppen egy lejtős szegmens kellős közepén vagyunk, mint szinte mindenhol a környéken! Aki szívesebben nézelődne és barátkozna négylábúakkal, akár lovakat is simogathat, mert az utcában egy lovarda is található.

Reptér... lobog a szélben a légzsák... (bár ezt nem Komár László követte el)

Ha már elértük az ismerős Susulyka utcánál lévő kereszteződést, haladjunk előre egyenesen át a villamossíneken a Muskétás utcába. Most egy ideig búcsút kell mondanunk a gombászásnak fegyveres erők kényszerítésére. A közelben van ugyanis Puskapor és Löveg utca is – a Legényes nem tudom, hogy jött a képbe, de lehet, hogy szabadidejükben a bakák nagy táncmulatságot csapnak. Az utcanévadók inspirációt az egykor itt található laktanyákból meríthették, gyerekkoromban a villamosból még mi is megcsodáltuk az udvaron sorakozó katonai járműveket.

Fullpanorámás útszakasz a reptér mentén

Mintha nem is a főváros szomszédságában edzenénk

Akadnak valóban gombák a Pöfeteg utcában


Itt kell letérni a Pöfeteg utcába
A forgalmas vasútvonalon elővigyázatosan keljünk át, inkább használjuk a felüljárót! A Repülőtéri utat keresztezve térjünk rá a Kőérberki út mellett haladó kerékpárútra. Talán kis túlzással Budapest egyik legszebb panorámáját nyújtó futóterepén haladhatunk keresztezve a főváros egykori repülőterét, amit jelenleg is használnak a vitorlázórepülők és a kisebb gépek. Jobbra a városra látunk rá, szemből és balról a Budai-hegység déli vonulatai, a Törökugrató, a Budaörsi kopárok, a Frankhegy és a Budaörsi-hegy és a Széchenyi-hegy tömbje kísérnek minket. 700-800 méter megtétele után el kell hagynunk jobbra a bicikliutat (ahol egyben a kék színű Mária út jelzése is halad), hogy pöfetegünket is beleszedhessük a kosarunkba. Mikor elértük a szántó utáni bokros területet és jobbról egy sorompót látunk egy nehezen kivehető utcaszerűséggel, meg is érkeztünk a Pöfeteg utcához. Miután jobbra fordultunk, haladjunk előre egyenesen a bokros rész és a szántó közötti füves úton. Hamarosan balról egy-egy ház is megjelenik. Ha fordított irányból teljesítjük a kört, innen is gyönyörű a rálátás a hegyekre, de egyben a Kamaraerdőre is. Mintha nem is a főváros szomszédságában edzenénk!



Hajnali ragyogás

Az Egér úttal párhuzamos Pöfeteg utcán végighaladva megint mintegy 700 métert teszünk meg, és egy újabb sorompó után elérjük ismét a forgalmas Repülőtéri utat. A magánterület tábla ne rémítsen meg senkit, a másik oldalról, ahonnan jöttünk, úgysincs kirakva. Óvatosan átkelve a főúton egy kis hídon haladunk át a vasútvonal fölött, és máris a Tóváros lakóparkban találjuk magunkat. Maradjunk is a Tóváros utcában, amit majd egy jobbkanyar után hagyunk el, hogy megkeressük az utolsó gombánkat, a tinórut is. Ki akarna otthagyni egy ilyen finom gombát? 

Tinóru utcai miliő

Töredelmesen bevallom, én eddig még nem szedtem le, mivel az útvonalat így egészben még sosem jártam be, és a Tinóru utcát még nem mustráltam meg közelebbről. De ami késik, nem múlik! Ha minden igaz, nem lesz egyszerű kaland, mert a Balatoni útról nézve nem tűnt annyira barátságos terepnek. Onnan senki se próbálja megközelíteni a nagy forgalom miatt, egyáltalán nincsenek se zebrák, se lámpák.

Ha már az összes gomba bekerült a kosarunkba, haza is mehetünk, ugye? Természetesen, de akkor tegyük ezt egy látványos úton, végig a Hosszúréti-patakból duzzasztott Kána-tó mentén, ahol sajnos már épül egy újabb lakópark. Ha szerencsénk van szürke gémeket, tőkés récéket és egyéb vízimadarakat is láthatunk. A tó egy itteni Árpád-kori falu után kapta a nevét, fent az erdőben volt egy úgynevezett kánai apátság is, melynek mai napig láthatók a romjai. Ide majd legközelebb zarándokolunk el. Egyes elméletek szerint maga az erdő is a falu után kapta a nevét a német Kanaer Wald tükörfordításával. Van másik elmélet is, erről majd legközelebb írok.

A Kána-tó

A Muskétás utcánál a villamossíneken átkelve térjünk vissza a Susulyka utcába repetázni. (Sajnálom, hogy pont egy mérgező gombából kell, de így sikerült összehozni.) Ha eddig nem tettük, akár ki is próbálhatjuk az erdei alternatívákat. Ha megszomjaztunk volna a Susulyka utca/Kamaraerdei út kereszteződésnél egy vízcsapnál tankolhatunk. (ezt megtehetjük már a futásunk elején is.) Ha kevés lenne 10 km, akkor pedig pótolhatjuk a kilométerhiányt a Kamaraerdő ösvényein, amikkel nemsokára alaposabban is megismerkedünk.

Az útvonal adatai:

Táv: kb. 10 km
Szintemelkedés: 148 m
Kalandfaktor: egy átkelés forgalmas úton zebra nélkül, egy zebrával, egy illetéktelen behatolás magánterületre (amiről egyébként nem tudunk). Az erdőben fokozottan figyeljünk, ha kint vannak a bringások. 
Futóknak: Az útvonal kisebb része terep, a többi aszfalt, illetve murvás út. A szintemelkedés 90%-át tulajdonképpen a Fülőke utcával le is tudjuk, de utána még lesz egy kis mászás a Pereszke utca torkolatáig. Szegmensvadászok figyelmébe: Elég sok Strava szegmens abszolválható az útvonalon.
Link az útvonalhoz: itiner



Ha valakit nem elégítene ki a képzeletbeli gombászás, van egy jó hírem: a Kamaraerdő, annak ellenére, hogy a lakott terület tőszomszédságában van, meglepően jó gombászterep. Találtam már itt téli laskagombától kezdve a téli fülőkén át nagy őzlábgombáig sokféle ehető gombát, idén ősszel egyik hajnali kiruccanásomon megszedtem a másnapi ebédrevalót (nagyrészt erdőszéli csiperke és nagy őzlábgomba volt a zsákmány). Szóval talán nem véletlen, hogy az utcanevek mesterei pont ide biggyesztették a gombaneves utcákat. 

Álljon itt egy csokor az itteni ehető és nem ehető gombákból:

Nagy őzlábgomba

Erdőszéli csiperke

Gyűrűs tuskógomba

Petrezselyemgomba

Kerti őzlábgombák

Széleslemezű fülőke


Utóirat, avagy a puding próbája:

Mókus Nr. 1
Ma becsületesen végigfutottam az egész útvonalat, még a Tinóru utcába is eljutottam. Nem volt könnyű megtalálnom, egy darabig kavarogtam a lakópark melletti murvás területen, majdnem egy magánterületre is betévedtem. Aki elég elszánt, hogy felkeresse ezt a szomorúbb valóságot mutató területet, annak azt tudom tanácsolni, hogy a vasút mellett induljon el. Itt tényleg van minden: hétvégi ház, nyomortanya, lakókocsi egy üres placcon, sőt egész rendezett lakóház is, meg sajnos sok-sok hulladék. Mindez egy elegáns lakópark közvetlen szomszédságában...



Mókus Nr. 2


A reggeli futásom során két mókussal is összefutottam (mindegyik szépen bele is rondított az aktuális szegmenseredménybe, de ezt most nem bántam), egyikkel jól el is cseverésztem, a sok eső ellenére a terepes rész se csúszott nagyon. Odafelé a combosabb tereputat választottam, visszafelé az aszfalton jöttem, hogy mindkét változat be legyen mutatva. Érdemes akkor végigfutni az útvonalat, amikor szép idő van, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban. Bár a kritikus időszakban voltam kint, a forgalom most nem volt vészes. Bringások helyett az erdőben csak kutyásokkal találkoztam. Készítettem pár plusz fotót is menet közben a hiányzó részekről.

A Tinóru utcában

Strava link:





2018. június 4., hétfő

Bárnai medveles medve nélkül


Kilátás a Nagykő tetejéről

Mostanában napi szinten hallhatunk híradásokat az ország északi részén, főleg Nógrád és Heves megyében felbukkanó medvékről, így hirtelen ötlettől vezérelve az egyik érintett települést, Bárnát szemeltük ki a szombati túra helyszínéül.

Az ötlet nem is volt olyan hasraütésszerű, hiszen már régóta szemezgetek a környékkel, de mivel tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető, mindeddig nem sikerült erre a rengeteg geológiai különlegességet rejtő vidékre eljutnom. Most viszont, hogy rossz idő miatt megint bedőlt a hétről-hétre tologatott Donovaly túra és Tamás személyében lett egy sofőrünk, Katával rövid egyeztetés után egy bárnai túra mellett döntöttünk a mátrai kéktúrázás ellenében. 

A hegyek között megbújó Bárna megér egy kiruccanást

Miután meghirdettem a túrát, rövid idő leforgása alatt az a rettentően ritka helyzet állt elő, hogy hirtelen sok fóka tolongott, viszont kevés eszkimó, azaz sok kínálkozó sofőrre jutott csekély számú utas. Mindebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a Medves-fennsík és a Vajdavár-homokkővidék peremén fekvő Bárna község környéke méltatlanul ritkán szerepel túrakiírásokban, annak ellenére, hogy a mostani nagy érdeklődés alapján is biztosan lenne igény az ország e kissé a köztudatból kieső részén vezetett túrákra. Kevés jelvényszerző túrának és teljesítménytúrának célpontja ez a vidék, a Kohász kéken kívül nem is nagyon tudok mást felsorolni. Papír alapú turistatérképet se egyszerű szerezni az ország e szeletéről még nagyobb térképboltokban se. Így nekem se sikerült. Viszont peremvidék volta miatt két színvonalas turistakalauz is közöl túrákat és adatokat Bárna környékéről, ezek a következők: Katona Csaba Vajdavár-Homokkővidék könyve, a másik Szepessy Gábor Karancs-Medves könyve. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét könyvből a polcomon lapul egy-egy példány, így a túra megszervezése után gyorsan bele is néztem, milyen túrákat ajánlanak a szerzők a falu környékén. A Karancs-Medves könyvben vissza is köszönt az általam szervezett túra majdnem egy az egyben: ez is azt jelenti, hogy nagyon adja magát ez az útvonal a Nagykő, Kiskő, valamint a Szérkő egyszerre történő bejárásához. Eredetileg még a Szilváskőt is hozzá szerettem volna csapni a túrához, de a túrának ezt a részét elmosta a hirtelen kerekedett jégeső.

Bárna temploma
Hogy a nehéz megközelíthetőség és kevés lehetőség ellenére miért is érdemes ellátogatni ide, megtudhatjátok a beszámolóból:

A túra előtt, biztos, ami biztos, inkább az aggódó családtagjaim, mint saját magam megnyugtatására beszereztem egy medvecsengőt, ha már térképet nem sikerült.


Miután az összes autó begördült Bárna főutcájára (természetesen most is a túravezetőre kellett várni, khmmm...), tizenhárman vágtunk neki az útnak. Rögtön olyan hamisítatlan falusi hangulatba csöppentünk legelésző bárányokkal, kerekes kutakkal, ízes palóc tájszólásban beszélő barátságos nénivel és faluszéli csurgóval, ami a mai korban sajnos egyre ritkább. De itt még fellelhető.



A homokkővidék közelségét jelezte a homokos kaptató, amin elindultunk a Nagykő irányába. A turistaút jelzettsége és követhetősége egész jónak bizonyult annak ellenére, hogy korábban azt olvastam, hogy a jelzésekkel lehetnek gondok. Az ösvény mellett több helyen is megállásra szólítgattak a fűből kikandikáló élénkpiros szamócaszemek. Nem is tudom, mikor ettem ilyen jóízűt és ennyit ebből a gyümölcsből.
A változékony tinóru helyben maradt
Útközben összetalálkoztunk (nem, nem a medvével, hanem egy) gombásszal, aki számos vargányát (vagy ahogy a helyiek mondják „igazit”), rókagombát és más finom erdei gombát cipelt kosarában. Korábban olvastam az egyik kalauzban, hogy Bárna környéke kitűnő gombatermő hely, de azt nem gondoltam volna, hogy ebben a szárazságban bármit lehetne találni. Márpedig lehetett, még azután is, hogy a gombász bizonyára már alaposan átfésülte a terepet és minden szép és ehető gombát hazavitt. Ugyan nagyon nem kerestük, de így is számos piruló galóca, ehető galambgomba, egy tinóru és egy vargánya társaságában térhettünk haza.

A Nagykő csúcsán

Akit a gombák kevésbé lelkesítettek, az is kigyönyörködhette magát a 625 m magas Nagykő és a 379 m magas Kiskő csodás kilátást nyújtó bércéről. Természetesen a Nagykő bazaltszikláit és az olyan egyedülálló geológiai látnivalókat is felkerestük, mint a Kiskő barlangja, amit egy bazaltban megrekedt gázhólyag alakított ki. Ezekről az érdekességekről, ill. a helyekhez kapcsolódó mondákról mindenhol viszonylag új információs táblák tájékoztatnak. A barlangnak van egy mesterséges bejárata és tárója, amin keresztül mi is megközelítettük magát az üreget és van egy természetes bejárata fent a hegytetőn. Úgy tartják, hogy a mesterséges bejáratot a barlangban rejlő kincs felkutatása végett vájatta ki Kemény Gejza, helyi birtokos három szilapogonyi lakossal. A kincset állítólag a barlangban rejtőzködő törökök rejtették ide. Más monda szerint a helyi lakosok rejtőzködtek itt a török elől. 
A nagy melegben felüdítően hatott a barlangüreg hűvöse, ahol megpróbáltunk egy meglehetősen fürge röptű denevért is lencsevégre kapni. És lám, sikerült :-)


Nicsak, ki repül ott?

Ha már a repülő jószágok fotózásáról van szó, egyik túratársunk, aki hobbiként lepkéket fényképez, elmondta, hogy errefelé egész ritka pillangófajok is előfordulnak. Mi ugyan nem találkoztunk például vörös vagy kis rókalepkével, de megcsodálhattuk a most zajló lepkenászt többféle fajnál, ráadásul mondanom sem kell, hogy a helyszín legtöbb esetben egy gyönyörű, színpompás virág volt. Sajnos állatokat egy kimúlt vakond kivételével nem láttunk, de számos nyom utalt jelenlétükre. Bárna környéke vadban gazdag terület, nem véletlenül létesítettek a Nagykő alatti völgyben egy vadaskertet. Mi a (nem létező) puskánkat otthon hagytuk, csak reménykedtünk, hátha megpillantjuk a medvét. (Nem, nem inkább csak a nyomát...)


Mivel ketten is bőszen kolompoltunk a társaságból, még ha járt is erre, biztos elment a kedve, hogy közelebbről részese legyen ennek a hangzavarnak. De aztán kiderült, hogy azért nem futottunk össze vele, mert ezen a hétvégén máshol volt dolga: a káliak riogatását szórakoztatóbbnak találta bizonyára


Bejöhetek-e?
A Kiskőtől visszafelé a csapat egy része (velem, mint túravezetővel egyetemben) úgy gondolta, hogy rövidít a falu irányába, ennek az lett a hozománya, hogy a nem rövidítő osztag már régen a megbeszélt találkozóhelyen, az Ibolya kocsmában itta sörét, míg mi azon tanakodtunk, hogyan kavarodunk ki a hegyek és patakvölgyek útvesztőjéből. Sajnos az online térképen látható utak és a valóság nem annyira voltak összhangban. A jelzetlen utakon való kavirnyálás másik hozománya lett, hogy egyre fogyatkozott csapatunk. Először csak Tiborékat hiányoltuk, majd a két Katinak is nyoma veszett. Miattuk kevésbé aggódtunk, mert őket már a falu közvetlen közelében vesztettük szem elől, de Tiborékat már régen nem láttuk. Láttuk viszont egész közelről a következő célpontunkat, a Szérkőt, egyetemben egy nagyon csúnyán fenyegető viharfelhővel mögötte. A hiányos csapattal így inkább a kocsmát vettük célba. Miután üdvözöltük a Laci-féle különítményt, megrendeltük az italunkat, és kényelmesen elfoglaltuk helyünket az asztalnál. Közben nagyon drukkoltunk Katiéknak, hogy még a zivatar kitörte előtt befussanak. Szinte végszóra, végre-valahára felbukkantak a kocsmaajtóban, ezután leszakadt az ég. Mi már addigra felére apasztottuk a (minő meglepetés!) meggysörünket – igen, itt ez is kapható. Kint  viharos szél tépte a fákat és borsónyi jégdarabok pattogtak az aszfalton. Még egy kóbor kutya is bekéredzkedett és menedékre talált.


Hamarosan megjelent egy csapat ázott terepmotoros is. Mint kiderült, ők találkoztak többször is Tiborékkal. Ugyan a terepmotorosokról turistakörökben eléggé negatívan szoktak vélekedni, de itt a kocsma menedékében most a helyi erők, turisták, motorosok és természetesen a kutya is teljes egyetértésben együtt szárítkoztak. Sőt a motorosok még fel is mosták az általuk behozott sarat!

Ritka kocsmai csendélet terepmotorosokkal és turistákkal

Közben egyre több sör, szendvics és sütemény fogyott, de kint még javában tomboltak az elemek. Tiborékat sajnos nem sikerült felhívnunk, hogy megtudjuk, sikerült-e még időben fedelet találniuk a fejük fölé. Aztán lassan csillapodott az eső és bár ugyan teljesen el nem állt, úgy döntöttünk, megkockáztatjuk a Szérkőhöz való kiruccanást. Elég színes képet mutatott a pelerinekkel, esővédő huzatokkal és nagy esernyőkkel felszerelkezett csapatunk, talán még helyi látványosságnak is beillettünk. Elköszöntünk a barátságos motorosoktól, a gombáimat meg a kocsmáros hölgynél hagytam megőrzésre – valószínűleg nem tett volna jót nekik egy esős séta a Szérkőre.
A kutyus egy darabig velünk tartott, de aztán inkább meggondolta magát és a szemből érkező, bőrig ázott Tiborékhoz csatlakozott. Mint kiderült, sajnos ők az erdőben vészelték át az ítéletidőt. Újabb túrára nem meglepő módon már nem akartak vállalkozni, így elbúcsúztunk tőlük.


Hangulatos, párás-ködös fenyvesben emelkedtünk a falu fölé, majd vadvirágos mezőkön haladtunk át meg-megállva, hogy kigyönyörködjük magunkat az eső utáni tájban. A köd, a felszálló felhőfoszlányok, a növényeken himbálódzó vízcseppek együttesében megjelenő színes társaságunk valami egészen egyedi látványt nyújtott.
Hamarosan feljutottunk a hegy alatti ismertető táblához, innen azonban a turistaút egy kevésbé bizalomgerjesztő, csalánnal és egyéb gizzel-gazzal benőtt csapássá vált. Azért a csapat nagy része vállalkozott a viszontagságok elviselésére cserébe a csúcsélményért. Sajnos azonban a várva várt kilátás elmaradt: a Szerkő (vagy ahogy a helyiek mondják, Szérkő) 457 m magas tetejét teljesen beborítja az erdő, innen nem látni a különleges sziklafalat. Kuriózum mivolta abban rejlik, hogy a Karancs-Medves többi csúcsától eltérően ez nem vulkanikus, hanem üledékes eredetű. Így hát megkerültük a hegyet, hogy a sziklafal alá juthassunk. Jutalmunk megint egy jó adag szamóca lett, meg az, hogy szedhettük a lábainkat, ha nem akartunk újból jól elázni, mert egyre jobban lógott az eső lába. 
Mire a végeláthatatlan, vizes réteken a kő alá értünk, már igencsak eleredt, így csak messziről csodáltuk meg, inkább a falu felé igyekeztünk. A kocsmai gombamegőrzőből kiváltottam a zsákmányt, majd az autókhoz érve elbúcsúztunk egymástól.
Azonban a gombapörkölthöz nem vezetett egyenes út innen: a gombák még tettek egy rövid kitérőt Tamáshoz az autó csomagtartójában, mire rájöttem, hogy bizony bent felejtettem őket. Tamás azonban volt olyan rendes, hogy gyorsan visszafuvarozta őket. 
Így másnap már meg is kóstolhattuk a vegyes erdei gombából készült paprikást.


A Szérkő alatti réten

2016. május 6., péntek

Körtvélyestől Körtvélyesig

Avagy kilátóhelyek és lejtaknák nyomában a Vértesben




Az utcánkban már virágzik a bodza, így egy hirtelen ötlettől vezérelve szerveztem egy túrát kedvenc bodzázóhelyemre a Vértes-hegységbe, hátha szerencsével járunk. Mivel nemrég olvastam a Turista Magazin cikkét a nemrég épített Körtvélyesi-kilátóról és a közeli medvehagyma-tanösvényről, úgy gondoltam, ideje meglátogatni az új nevezetességeket. Bár ugyan a medvehagymaszezonnak már lassan vége, de a virágzó medvehagymaszőnyeg látványát kár lenne kihagyni. És egyébként se gondoltam volna, hogy a Vértesben egyáltalán van medvehagyma, pedig nem először járok errefelé...

A Vinya-bükk völgy elején
gumós kőtörőfű

Hamar összeverbuválódott maroknyi csapatom és mivel ilyen kevesen voltunk, úgy gondoltam, hogy bátran beiktathatunk az útitervbe néhány kisebb kitérőt egy-egy látványos helyre. 

Az útiterv alapján a kietlen szári vasúti megállóhelyről indultunk, amit mindkét oldalon egy-egy peron plusz egy esőbeállónak hívatott konténer fémjelez csak, majd a falun áthaladva értük el az ún. Terv-utat.  

enyvecske vagy szurokszegfű
Úgy terveztem, hogy majd a Terv-út mentén szedünk bodzát, de a bokrokon még nem jelentek meg a virágok, valószínűleg egy-két hét kell még nekik, míg virágba borulnak.
Eztán a csodaszép, virágokkal teli és harsányzöld, valamint az őzsalátától sárgálló Vinya-bükk völgy miatt elhagytuk a P jelzést, majd a völgyből kievickélve visszamásztunk P jelzésre. Természetesen nem hagytuk ki a geodéziai tornyot se a Körtvélyes tetején,  a tiltás ellenére Csabával fel is másztunk, hogy megcsodálhassuk a kilátást.

Olocsán csillaghúr
Így kipipálhattuk az első számú Körtvélyest, mint kilátóhelyet. A kiltó alatt egy kidőlt fatörzs mellett egy érdekes gombára bukkantam. Mártával, a botanikusunkkal megállapítottuk, hogy valószínűleg papsapkagomba, így otthagytuk. Bár ne tettük volna...

Őzsaláta
Innen a Macska-bükkön keresztül ereszkedtünk le a szépen felújított Szép Ilonka-forráshoz. Elég régen jártam már erre, így meglepődve néztem a K+ ösvény mellett létesített építményt, aminek célját nem sikerült kitalálni. Talán majd egy szobrot helyeznek itt el? Vagy kis kápolna lesz? Mindenesetre Benedek beállt az épület alá Szent Benedek szobrát imitálva. 

Páfrány
Innen a K+-en újból visszamásztunk egy darabon, hogy megcsodálhassuk a páratlan kilátást a Gráciák-bércén, ahova egy nem szabályos, de nagyon jól követhető jelzés vezet. A szirt mentén vezető úton meglepődve vettük észre, hogy bizony medvehagyma az a fehér virágú növény, amit egyre gyakrabban látunk. Aztán hirtelen a viszonylag ritkás erdő alját összefüggő fehér szőnyeg terítette. Miután kifotózkodtuk magunkat a medvehagymásban, majd a kilátóhelyen is, visszatértünk a Z jelzésre, és hamarosan belecsatlakoztunk az OKT útvonalába, ahol először elhaladtunk a Rockenbauer emlékfa mellett. Az emlékfa után megtaláltuk a második, általunk papsapkagombának titulált gombát, amit természetesen megint otthagytunk, hiszen ki szeretne meghalni papsapkagomba-mérgezésben...

Rockenbauer emlékfa

Vitányvár
Rövid látogatást tettünk Vitányvár romjainál, ahol éppen felújítási munkálatok folynak. Itt aztán Márta hirtelen megvilágosodott a gombákkal kapcsolatban. Az eddigi gombáink ugyanis nem papsapkagombák voltak, hanem ízletes kucsmagombák! Ezután árgus szemekkel fürkésztük az erdőt, hogy nem találunk-e kucsmává felavanzsált papsapkákat és ennek eredményeként nem is maradt el a siker.

A Béla-forrás irányába nem szabályosan a kéken haladtunk végig, hanem letértünk egy jelzetlen ösvényre. Sajnos így se pont a forrásnál bukkantunk ki, mint ahogy terveztem, de legalább felfedeztünk egy kitűnő ízletes kucsmagomba lelőhelyet. Így a vasárnapi ebéd szépen kiegészülni látszott némi medvehagymás juhtúróval töltött kucsmagombafejekkel... 

A forrásból sajnos alig csordogált a víz és ráadásul ki volt írva, hogy nem iható – hasonló tábla volt kitéve a Szép Ilonka-forrásnál is. Majd újabb kitérő következett az új kilátóhoz, de közben még beiktattuk a Körtvélyespuszta régi temetőjének meglátogatását is, ahol az ismertetőtábla szerint nem csak az egykori itteni település magyar- és németajkú lakosai nyugszanak, hanem magyar honvédek, valamint a környező puszták lakói is. 

Az új kilátó

Valószínűleg a pont közeli Körtvélyespuszta miatt kapta a Körtvélyesi-kilátó nevet ez a tetszetős építmény, annak ellenére, hogy a hegyet, amin áll, Kis-Kopasznak hívják. 
Honvédsír a körtvélyesi temetőben
A kilátó után két útitársunk inkább Szárliget felé folytatta útját, hogy korábbi vonattal mehessen haza, így már csak öten indultunk vissza a K+ jelzésen, hogy a Mészáros-hegy alól egy Budai-útnak nevezett jelzetlen úton elérjük a medvehagyma tanösvényt. Itt már segítségül hívtam a vadonatúj telefonomat is navigációhoz és nagyon biztató volt, hogy sorra jelentek meg az út mellett a medvehagymavirágok. Messzebb hívogatóan fehérlett az erdő alján az összefüggő medvehagymaszőnyeg és átható hagymaillat járta át a levegőt. Úgy gondoltam, hamarosan elérjük a tanösvényt, de a GPS azt mutatta, hogy inkább a X. számú lejtakna felé haladunk, amit feltételesen szintén beterveztem, mint megtekintendő látványosságot. Bár a geocaching oldalon leírtak szerint ezt az aknák a kesserek elég nehezen találták meg, illetve többen rá se leltek, ennek ellenére mi szinte rögtön megláttuk az aszfaltút mellett a feltűnő fehér színű építményt, miután a romos épületeknél kibukkantunk az erdőből.

Itt megpróbáltunk elnavigálni a tanösvény irányába, de sajnos nem találtunk megfelelő utat, így inkább maradtunk az aszfalton. Meg kellett, hogy állapítsam, hogy az 5 óra utáni 6-16-os buszt már éppen lekéstük és szinte még egy óránk van a következőig. Így választhattunk, hogy miután csekkoltuk a megállóban a menetrendet, inkább elmegyünk a tanösvényhez, vagy felkeressük a XI. számú lejtaknát is. Mivel a tanösvény távolabb esett a megállótól, az utóbbit választottuk. A telefonos navigáció és a térkép együttesével könnyen ráleltünk erre is egy biogázüzem mögött.

X. számú lejtakna

Majd visszatértünk a buszmegállóba, ahová hamarosan megérkezett a busz, és mivel aggályos volt, hogy elérjük-e a buszról leszállva a kinézett vonatunkat, a kedves buszvezető felajánlotta, hogy a kedvünkért siet. És így is lőn, csak Nyavajáéknak, akik Szárról indultak, sajnos jegyet is kellett venniük, míg mi előrelátóan megvettük Kelenföldön a visszaútra a jegyünket. Azért bíztunk benne, hogy talán szerencséjük lesz, és ők se késik le a vonatot. Az utolsó pillanatban felbukkantak ők is a rozoga lépcsőkijáratnál és így együtt szállhattunk fel a hazatérő turistákkal teli vonatra.

Medvehagymák a Gráciák-bércén
Kilátás a Gráciák-bércéről; a piros virág a bujdosó mák


Kelenföldön gyorsan még beugrottam a boltba juhtúróért, hogy teljes legyen az öröm és a mai zsákmányból holnapra ízletes fogás készülhessen.

Íme az alapanyagok: medvehagyma, turbolya és ízletes kucsmagomba
És ez készült belőle: medvehagymás juhtúróval töltött gombafejek

Azért a recepttel se maradok adós:

Hozzávalók:

  • ízletes kucsmabomba (amennyi éppen kéznél van)
  • egy csokor medvehagyma
  • 125 g juhtúró
  • egy kis pohár tejföl
  • kevés reszelt parmezán és trappista
  • 2 száraz zsemle
  • 2 egész tojás
  • egy fej vöröshagyma
  • kevés olaj



A gombatönköket levágjuk a megtisztított gombákról, majd apróra vágjuk. A tejfölt és a juhtúrót összekeverjük, ebbe beletesszük a megmosott és apróra vágott medvehagymát és gombatönköket, valamint a reszelt sajtot. A kucsmákat megtöltjük ezzel a keverékkel. Előzőleg, ha nem túl tág a kucsmák alja, érdemes kibővíteni őket és a hulladékot apróra vágva beletenni a töltelékbe.

Eddig minden szépen ment, de nekem, mivel nem volt túl sok gombám, megmaradt egy halom töltelék. Azt a tanácsot kaptam, hogy készítsek a töltelékből tölteléket :-), azaz olyasmit, amivel a csirkét is tölteni szokták. Így beáztattam a 2 zsemléket, majd belőlük a vizet kinyomva, hozzáadtam a keverékhez őket, majd belekevertem az egészbe 2 egész tojást. Olajon megdinszteltem 1 fej apróra vágott hagymát, majd ezt is hozzátettem. Kiolajozott jénaiba tettem ezt a tölteléket, amire ráfektettem a töltött gombákat is. kb. 3/4-1 órán keresztül sütöttem őket, az utolsó negyed órában alufóliával letakarva, hogy ne égjen meg az étel. Így bőven megvolt a kucsmagombáknál szükséges 20 perces hőkezelés is.

Árnyjáték a Mária-szakadék bejáratánál