Már a neve is olyan mesebeli – akár Lázár Ervin is kitalálhatta volna, Poroszkáli Péntekelőt, a híres-neves nyughatatlan mesefigurát, aki folyton-folyvást rója a Budai-hegyek útjait, de kiváltképp és előszeretettel pénteken. Ez az ő ünnepnapja a péntek, amit egy kiadós túrával ül meg. Poroszkáli Péntekelő nótája – mert az is van neki – csak és kizárólag a következő lehet, a pénteki poroszkálás közben ezt dúdolgatja fennhangon:
„Nem csak a húszéveseké a világ!
Az úton még poroszkál
Nemde néhány korosztály!
A réten mindenki talál virágot,
Hát gyertek srácok, legyünk jó barátok!”
És hogy is néz ki Poroszkáli Péntekelő őkelme? Nos, hát ezt hétpecsétes titok övezi, mint ahogy azt se tudjuk, milyenek a pomogácsok és képzeletünkre van bízva Vacskamati, Ló Szerafin, Maminti, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon és a többiek figurája is.
Nekem van egy ötletem: Poroszkáli Péntekelő éppen úgy néz ki, mint a túra útvonala, méghozzá a 25 km-es hosszú távé, amit éppen volt szerencsém teljesíteni. Lehet akár elefánt vagy éppen krokodilus, mindenesetre jó hosszú arcorri résszel áldotta vagy verte meg a sors keze. Ráadásul biztosan visel hátizsákot, mivel egyfajta kósza lélek ő, poros utakon poroszkál, ha éppen ilyen száraz az időjárás, mint most is.
Talán ilyesféle szerzet lehet ő, a Poroszkáli Péntekelő:
Vagy éppen ilyesféle?
Bizonyosságra nem lelhetünk, inkább mindenkinek a fantáziájára bízom, mit is olvas ki a térképből. Az én fantáziám kamaszkoromban sok célirányos edzésen esett át, mivel egyik akkori legjobb barátnőmmel volt egy Krix-krax névre hallgató játékunk. Ennek lényege abban állt, hogy egyikünk csukott szemmel egy papírlapra firkantott valamit, többnyire mindenféle kusza vonalat. A másikunk pedig aztán kiegészítette valami (szerintünk) értelmes dologgá. Természetesen címet is kellett adni minden alkotásnak – lehetőleg olyat, amin rengeteget lehet vihogni.
Poroszkáli Péntekelő akár a régi naplónkba is bekerülhetett volna. Most azonban az én mostani péntekelésem története következik.
A barangolásos hétköznapok mindig különlegesek, általában amiatt, mert rengeteg dolgot kell egy napba sűríteni. Lehúzni egy rendes, de legalább egy fél munkanapot, mellette teljesíteni egy vagy inkább két túrát. Aztán vannak még az egyéb szükséges teendők. Nekem erre a péntekre nem jött ki a matek: mindkét túratáv szintje elég combos, tehát nem lehet csak egyszerűen lefutni a magamfajtának. Másnak talán igen, de most rólam lesz szó, és ez azt jelenti, hogy temérdek gyaloglás ígérkezik némi futás mellett. Jó esetben ki lehet hozni nagyjából fele-fele arányt. Akárhogy sakkoztam, arra jutottam, hogy ma csak egy túra lesz, de akkor a hosszabbik hajnali, de mindenféleképpen korai indulással. Munka után már Mátraszentimre másnapi meglepetései várnak, illetve pakolás a hétvégi pontőrködésre a Vadrózsán.
 |
| Jobb sorsra váró, csuda villák a Bíró utcában |
Ha a hajnali indulás nem is, de a korai összejött: 6:13-kor már indíthattam is az órámon a mai poroszkálnivalót, miután trécseltem kicsit Bálintékkal a Majorka kávézó fedett részén. Futottam át a Városmajoron, egészen a lépcsőkig. Innen aztán viszonylag kényelmesre vettem a figurát. Már most meleg van, jövő hétvégén reményeim szerint első cseh százasom teljesítem, nem muszáj magamat leharcolni. Az útvonal ismerős, hiszen egy időben egyik kedvencem a zöld lefutás volt a Normafáról. Ezt amiatt szerettem, mert néhol technikás és bizony nem csak lejtőt tartogat a futók számára. Ráadásul két irányba is lehetett zöldezni – most is szerencsénk lesz majd a zöld mindkét ágához.
 |
| Van látnivaló bőven |
Szóval a Kis-Svábhegy és környéke jó barátom, köszönhetően a tavaly teljesített 12 km-es Pénteki Poroszkálóhoz is, ahol nem bukkantam rája, hol is van a rája. Most azonban rájárt a rúd a rájákra, nem kerültek az itinerbe, más kérdést rejtett a túrázók számára a Kis-Svábhegy csúcsa. (Hogy mit, az legyen titok egyelőre.)
 |
| A különleges benzinkút |
Innen szaladtam a jópofa napelemekkel díszített benzinkút felé, de nem törtem össze magam, emelkedőkön csak sétálgattam. Mivel nem rendes futóedzésen voltam, arra is sikerült végre időt szakítanom, hogy fényképezgessem útközben a látnivalókat csak olyan pénteken is poroszkáló turista módjára.
 |
| Szelfibajnok Evetkével |
Felküzdöttem magam a Diana utca lépcsőin, közben nem felejtettem el felírni a kódot, ami most általában valami cuki állatka nevét rejtette. Arra persze nem gondoltam, hogy a külalak se mindegy... Evetkével mindenesetre lefotóztam magam. A Melinda utca után teljesen ismeretlen terepre vetődtem. Pont azt szeretem ezekben a túrákban, hogy mindig mutatnak újat, még a magamfajta budai lánynak is, aki összevissza futkározik fent a hegyeken fix útvonal nélkül. Tehát az Abigél utcától ismeretlen területre poroszkáltam. Majd a Rácz Aladár utcától megint ismerős lett a táj, de nem sokáig, mert mindenféle lépcsőkön haladva el kellett hagyni ezt az utat.
Egyébként lehet, hogy a túrának olyan célja is volt, hogy érintsünk minél több vicces vagy zavaróan értelmetlennek tűnő utcanevet. Ugye említettem Evetkét, de volt itt Bazin, amiről egy szerbiai úszómedence ugrik be, vagy éppen Kepe (erről speciel semmi, csak zavar, hogy miért nem Keve akkor) vagy a Karap utca, ami lehetne Harap utca is, ahol a 3-as szám alatt megnyílott a kutyatár. (Már csak amiatt is, mert pont egy kutyás feliratot fotóztam mellette). De ez most nem a Keddi kutyagoló nevű túra volt, tehát itt nem volt semmi célzatosság.
 |
| Egy csokornyi értelmetlennek tűnő vagy vicces utcanév |
 |
| Aha, Harap utca... ja, nem... |
 |
| De legalább kuty(k)ás felirat van, ha kutyatár nincs is |
 |
| Beugró az Ördögoromhoz (majdnem Ördögörömöt írtam - az is lehetne, ahogy a szenvedő turistákon mulat) |
 |
| És a jutalom |
Az Ördögormon mászva szerintem sokak fejében megfogalmazódik az „ Ördög és pokol!” felkiáltás, mert főleg a beugró egy tátrai kalandot idéz, mintsem a hegynek is alig mondható budai domborulatokat. Meglepetésként engem nem ért eme mászóka, hiszen edzéseim során néha ide is elvetődöm, de általában fordított irányból. Na azért „lefutni” sem olyan egyszerű itten. Például pont a mostani cipőmet is itt teszteltem (maradhat minősítést kapott). Innen újabb cuki kódot felírva áttraverzáltam egy másik mostanában kedvelt futóutamra, az Irhás árokba, ahonnan a Rupp-hegy felé megint csak ismerős vagyok.
 |
| A Rupp-hegy tetején |
 |
| Víkendesek hírmondója a Tűzkő-hegy aljában - régen legfeljebb víkendházak és gyümölcsösök voltak erre |
Egy csapnál vételeztem vizet és bevizeztem a fejpántom, amit többnyire eddig csuklószorítóként hasznosítottam. Most a Ruppra való felfutással nem sikerült kirukkolnom, ráadásul, mivel notórius itiner nemolvasó vagyok, eleve a megszokott, de most rossz irányból mentem fel. No sebaj, azért a csúcskód így is meglett. Innen egy darabon megint tudtam futni, aztán jött egy embertelen emelkedő fel a Tűzkő-hegy felé.
 |
| Habzsi-dőzsi a Nap-hegyen |
 |
| Jópofa túra kerámia figurákkal a Nap-hegy környékén |
A Budaörs feletti apró zöld foltokból még a Naphegyet is meglátogattuk, ahol a túra fő-fő frissítőpontja tanyázott. Azt hiszem sikerült végigkóstolnom a teljes gumicukor-repertoárt. Ma valahogy csak az édes cuccokra voltam vevő, így egy lekváros kenyér is lecsúszott némi almaszeletekkel. Kulacsomban meg szépen keveredett az otthoni kóla, kékkúti víz és narancslé kombó, ami majd a Hunyad-orom alján kiegészül még némi bodzaszörppel is. Balázséktól mindig nehéz megválni, most is így volt, annak ellenére, hogy hamarosan ketyegni kezdett a munkaidőm. Ajajj, jól el fogok késni! Még éppen, hogy csak a fele távval végeztem.(Még jó, hogy szóltam előre...)
 |
| A budai Sas út érdekességei például a löszfalak |
 |
| És a falra rótt lánykérések |
 |
| valamint a veszélyes emberevő házőrző ebek |
 |
| Lovasok a sárgán |
Kíváncsi voltam, merre kavirnyál le az útvonal (azaz Poroszkáli Péntekelő maga) a Naphegyről. Nem okozott csalódást, új ösvényekre vitt (meg némi dzsindzsába is). Mint ahogyan a Budai-hegység Sas útja is, mely felröpített egészen a magasba, hogy aztán Őzikék hátán, Agancsok ágán-bogán megérkezzek végre az erdőbe, a sárga körút-jelzésre. Pont a héten futottam a piros négyzetet az ellenkező irányból, így nem volt meglepetés, hogyan jutunk el a KFKI-hoz, majd a sárga/sárga+ elágazáshoz, ahol az újabb felírandó kód volt meglelhető.
 |
| A régi szarvasos, rókás, medvés faházikó a távelágazásnál |
Innen a sárga és zöld kereszt, sárga kereszt jelzéseken lehetett feljutni az Anna rétre. Hiába ismerem ezeket az utakat szinte az unalomig (pont a legutolsó túrámon, a Gyermekvasút nyomában nevűn is itt kellett feljönni), az erdő most annyira hangulatos, illatos és ebben a borzasztó melegben is árnyat nyújtó volt, hogy kifejezetten élveztem ezt a szakaszt az emelkedő ellenére. Örültem is, hogy mindössze egy számottevő kaptató, a rettegett Hunyad-orom maradt csak hátra (meg egy aprócska a Tündér-sziklához).
 |
| A Tündér-szikla |
 |
| Kilátás a Tündér-szikláról |
A Kútvölgyi kápolna környékén azért még fotózgattam egyet, meg ittam a csodás vízből, hátha szárnyakat ad a célig. A Diós-árok is ment már rutinból (erre jó a sok Pálos és Kitörés teljesítés) és hamarosan be is futottam a célba. Itt már oklevéllel és kitűzővel vártak a szigorú pontőrök, aki megrovásban részesítettek amiatt, mivel nem akkurátusan írtam fel a kódokat. Na majd legközelebb...
Nehéz volt elszakadni a társaságtól, de sajnos ideje volt végre mennem a melóba. A villamoshoz sietve annyira szétszórt voltam, hogy szanaszét szórtam a zsákom zsebéből a holmijaim, de szerencsére a vezető jó fej volt és megvárt.