A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztro. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztro. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 27., hétfő

Cukkinis-gombás medvehagymás quiche

Tészta:

  • 12 dkg vaj/margarin
  • 25 dkg liszt (fele lehet teljes kiőrlésű)
  • fél teáskanál só
  • csipet cukor
  • 1 tojás


Töltelék:

  • 2 kisebb cukkini
  • negyed kiló gomba
  • 50 dkg juhtúró
  • 2 dl tejföl
  • 1 tojás
  • bors
  • fűszerek (kakukkfű, borsikafű)
  • medvehagyma egy csokorral apróra vágva
  • olívaolaj
  • valamennyi reszelt trappista a tetejére

A tésztához elmorzsoljuk a margarint, sót, cukrot, lisztet, majd hozzáadjuk a tojást. Összegyúrjuk, ha nem áll össze, kevés vizet adhatunk hozzá. A tésztát alufóliába csomagolva a hűtőben pihentetjük egy órát.

A töltelékhez felvágjuk vékonyabb szeletekre a cukkinit és a gombát, kis olívaolajon megpároljuk egy serpenyőben. Nem muszáj teljesen puhára párolni, de kicsit fonnyadjon meg. Kicsit sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük ízlés szerint. És kakukkfüvet, borsikafüvet adtam hozzá. 
A juhtúrót egy mély tálban összekeverjük a tejföllel és a tojással. Botmixerrel beleturmixoltam a medvehagymát is a masszába.

A kinyújtott pitetésztát kivajazott piteformába tesszük, megszurkáljuk villával. 180 °C-ra előmelegített sütőben 10 percet sütjük. Ezután elosztjuk az elősütött tésztán a gombát és cukkinit, az egészet leöntjük a juhtúrós masszával. Kb. fél óra sütés után, ha már nagyjából megszilárdult a massza, a pitét megszórjuk reszelt sajttal. Még 5-10 percet sütjük, míg a sajt pirulni nem kezd.



Medvehagymás-sütőtökös kenyér

 


Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 3 szelet sütőtök (megsülve)
  • 2 kiskanál só
  • 2 kiskanál cukor
  • 1 tasak szárított élesztő
  • 2 dl víz
  • 2 ek olívaolaj
  • napraforgómag
  • egy csokor medvehagyma apróra vágva


A lisztet kelesztőtálba szitáljuk, hozzáadjuk a többi száraz hozzávalót. 

A sütőtököt a héjából belekanalazzuk a tálba. A víz lassú hozzáadagolásával kidagasztjuk a tésztát. A napraforgómag egy részét és az apróra vágott medvehagymát is beledagasztjuk a tésztába.

Ezután fél órát kelesztjük. A tésztát lisztezett felületen átgyúrjuk, miután megkelt, majd egy olívaolajjal kikent formába tesszük. A tetejét megkenjük olívaolajjal és megszórjuk a maradék napraforgómaggal.  Előremelegített sütőben (180 °C) háromnegyed órát sütjük a kenyeret, úgy, hogy egy kis fémtálban egy kevés vizet párologtatunk a kenyér alatt. Miután kivettük, meghintjük hideg vízzel.



2022. február 3., csütörtök

Édesburgonya és karfiol gombaöntettel csőben sütve



 Kétségbeesve kerestem a neten valami főfogásféleséget, amiben van karfiol, édesburgonya, esetleg még gomba is. Sajnos hiába, nem leltem kedvemre valót. Így elővettem az improvizációs készségemet megalkottam a saját rakottasomat. Igazából a befejezésen addig vacilláltam, míg ehhez a lépéshez nem jutottam. Vajon próbálkozzak szószként egy gombapörkölttel vagy tegyem rá a zöldségekre a jól bevált tejfölös-tojásos-lisztes-sajtos keveréket?

Végül az extrább gombaszósz mellett döntöttem - és be kell vallanom, jó választás volt.

Hozzávalók:

1 közepes karfiol

3 nagyobb édesburgonya

kb. fél kiló gomba

1 fej hagyma

(esetleg szalonna)

15-20 dkg reszelt trappista sajt

zsír

Fűszerek: só, pirospaprika, borsikafű, kakukkfű

A karfiolt rózsáira bontjuk, az édesburgonyát meghámozzuk, vastagabb karikákra vágjuk. Párolóedénybe rakjuk, víz fölött, fedő alatt megpároljuk. A zöldségeket kicsit meg is sózzuk. Közben elkészítjük a gombapörköltet a szokásos módon: zsíron üvegesre párolunk egy közepes fej, hagymát felkockázva- Mikor kész a hagyma, pirospaprikát keverünk hozzá, majd hozzáadjuk a megpucolt, felvágott gombát.Kis vizet öntünk alá, megsózzuk, fedő alatt pároljuk negyed órát. Ízlés szerint fűszerezzük. Mikor a gomba kellően megpuhult, liszttel kevert tejföllel behabarjuk a pörköltet.

Amikor a zöldségek is megpuhultak, egy tűzálló tálat kizsírozunk. Alulra letesszük az édesburgonyakarikákat, majd ezekre a karfiolrózsákat. Fűszerrel megszórjuk a zöldségeket, majd nyakon öntjük a gombapörkölttel. A tetejére sajtot reszelünk.

Én most húsos változatot csináltam, volt itthon egy adag előzőleg lepirított (Peti szerint szarrá sütött ☺) abált szalonna. OK, muszáj volt valahogy megmenteni, ha már máshogy nem kelt el. Szóval én ezt a pirított szalonnát is beletettem és nem vált az étel kárára.

2022. január 13., csütörtök

Kosárka




Egy igazi ünnepi kedvenc a családunkban ez a sütemény. Nem az a hipp-hopp összedobható fajta, elég pepecselős az elkészítési folyamata, de megéri, mert mindig nagyon kapós. Én nem a hagyományos diós töltelékkel készítem, így kevésbé elálló, de nem kell félni attól, hogy ránk romlik. Mivel legtöbbször karácsony és húsvét táján készítem, mindig kerül a süteményre valamilyen, az ünnephez kötődő díszítés.

Talán amiatt ragaszkodom ehhez a pudingkrémes töltelékhez, mert első találkozásomkor egy zarándokvendégségen én is egy ilyet kóstoltam meg. Természetesen diós, vagy más egyéb (pl. lekváros vagy főzött) krémmel is ugyanúgy tölthető. Például tervben van nálam egy datolyalekváros verzió kipróbálása is.

Tészta

240 g margarin (vagy 190 g zsír)

1 tojás sárgája

20 g porcukor

1 csomag vaníliás cukor

360 g liszt

Ezeket a hozzávalókat sima tésztává gyúrjuk, majd a tésztával vékonyan kibélelünk kb. 24 db kosárkaformát. Addig sütjük, amíg barnulni nem kezd a tészta 180 °C-on.

Töltelék:

1 csomag vanília (vagy bármilyen más) puding

400 ml tej

2 ek cukor

A pudingot a csomagoláson feltüntetett leírás szerint készítjük el, lehetőleg kicsit sűrűbbre főzve. A pudinggal megtöltjük a kisült és a formából óvatosan kiszedett, tálcára helyezett kosárkákat. Általában egy tasak puding nem elég az összes kosárhoz, kétféle pudingot szoktam főzni. 

Bevonat:

400 g étcsokoládé

kicsi olaj

Vízfürdő felett az étcsokoládét kockákra törve felolvasztom kicsi olajjal. Simára keverem és a kosárkák tetejét egyenletesen bevonom a csokoládéval. Tetszés szerint díszítem szórócukorral. A húsvéti változatra mini cukortojások is kerülnek.

Karácsonyi és húsvéti változat

2019. december 3., kedd

Diétás kőrözött

Hozzávalók:


  • 450-500 g sovány tehéntúró
  • néhány evőkanál joghurt
  • csemege őrölt paprika
  • őrölt fűszerkömény
  • snidling
  • kapor
  • borsikafű
  • egyéb fűszerek ízlés szerint
  • só ízlés szerint


A túrót villával összetörjük majd összekeverjük a joghurttal, ill. a fűszerekkel.

Egyszerű, de nagyszerű. És úgy látszik, a túróval se lesz gond. :-)

2019. november 29., péntek

Csirke cukkinivel és édesburgonyával párolva

Colitis diétám első kísérlete ez az eledel. A mennyiség 1 főre, egy ebédre elég – már ha az ember jó étvággyal bír, ami ennél a betegségnél azért nem mindennapos.

Hozzávalók:

1 db csirkemell filézve
1 db nagyobb édesburgonya
1 közepes cukkini
fűszerek: bazsalikom, borsikafű, kakukkfű, kis só

A csirkemellet megmossuk, majd levágjuk róla a zsíros részeket. A cukkinit meghámozzuk és kockákra vágjuk. Így teszünk az édesburgonyával is. Egy jénai tálba kis vizet töltünk, majd belehelyezzük a mellet és mellé tesszük a felkockázott zöldségeket. Ezután fűszerezzük. Sütőben alufólia alatt kb. 3/4 órán át pároljuk, majd levehetjük a fóliát és még egy kicsit sütjük. A végén akár sajtot is olvaszthatunk rá.

Diétás pizza


Sajnos nálam is colitist diagnosztizáltak, így most szigorú diétára vagyok fogva. A dietetikus javaslatai alapján azzal kísérletezgetek, hogy lehet nagyon szűk számú alapanyagból olyan ételeket készíteni, melyek diétás voltuk ellenére mégis ízletesek. Úgy gondoltam a Crohn és colitis nyavalyákkal küzdő sorstársaknak is hasznos lehet, ha megosztom egy-két jól sikerült étek receptjét.

Az egyik ilyen a tegnap sütött pizzám, aminek a tésztájában nincs olaj és feltétnek is csupa olyan összetevőt használtam, amit ehetek. Természetesen a fiúk más feltéttel kapták, mint én, de a diétás változatot is szívesen megették.

Tészta:

500 g liszt
1 tasak porélesztő
1 kk cukor
1-1,5 kk só
kb. 200 ml langyos víz (lehet egy kicsit több)

A tésztát összegyúrjuk, kidagasztjuk és kb. 1 órán át meleg helyen kelesztjük.
A mennyiségből két tepsi pizza lesz, a tepsiket nagyon vékonyan megkenjük olívaolajjal és míg kel a pizza előkészítjük a feltéteket, melyek a következők:

Feltétek:

joghurt, kakukkfű, bazsalikom, oregánó
csirkemellsonka
főtt tojás
tonhal (olaj nélküli)
trappista sajt

Mikor a tészta megkelt, 200 °C-ra előmelegített sütőben elősütöm, hogy ropogós legyen, majd utána kenem rá a joghurtot, melyet megszórok a fűszerekkel. Ezután jön a többi feltét, majd a pizza visszakerül a sütőbe, mindaddig, amíg a sajt enyhén rá nem olvad a pizzára és már tálalhatjuk is.

A feltéteket lehet tovább variálni a diéta szigorúsága és egyéni ízlés alapján, nekem még szóba jöhetett volna a pl. a cukkini vagy a csirkemell is. Egészségesek természetesen bármilyen más feltéttel elkészíthetik, a fiúk most fűszeres, fokhagymás paradicsomszószt kaptak, feltétnek meg különféle sonkákat, lila hagymát, paprikát, kukoricát és sajtot.


A tonhalas változat


2018. április 18., szerda

Péceli kifli medvehagymával

Korábban már írtam jelenleg 94 éves nagymamámról, akire méltán vagyok büszke. Amellett, hogy Solymár egyik híres adatközlője, mikor még jobb egészségnek örvendett, rengeteg esküvőre sütött, valamint karácsonykor még külföldre is vittek a bejglijéből.

Mivel még mindig rengeteg otthon a feldolgozatlan medvehagyma, most az ő híres péceli kifli receptjét vettem elő, amit ebben a könyvben is olvashattok. Az eredeti receptet természetesen felturbóztam egy kis medvehagymával.

Hozzávalók:


  • 60 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 3 kk só
  • 10 dkg olvasztott zsír (szerintem kevesebb is elég, nem fogyott el mind)
  • kb. fél l tej
  • 35 g élesztő
  • 1 kk cukor
  • egy marék apróra vágott medvehagyma
  • kis köménymag és reszelt sajt a tetejére
  • 1 tojás a kenéshez

A lisztet egy tálba szitálom, a közepébe egy mélyedést készítek. A liszthez hozzáadom a sót és a tojást is. (Ez utóbbi hozzávaló a receptkönyv alapján némi dilemmát okozott, hogy most a tojás akkor a tésztába kell, vagy csak a végén a kenéshez. Végül biztos, ami biztos beletettem.)
Közben valamennyi langyosra melegített cukros tejben (ide jön a kiskanál cukor) felfuttatjuk az élesztőt. Kidagasztjuk a tésztát, tejből annyit teszünk még hozzá, amennyit felvesz. Majd végül beledolgozzuk a tésztába az apróra vágott medvehagymát is. A tésztából kelesztés után 6 gombócot szaggatunk, majd ezeket kör alakúra nyújtjuk lisztezett deszkán. A köröket megkenjük a felolvasztott zsírral.
A köröket 8  cikkelyre vágjuk derelyevágóval és a cikkelyeket kifliformára tekerjük a hosszabbik végüktől fogva. A kis kifliket kivajazott tepsibe tesszük, és megkenjük felvert tojással, majd megszórjuk köménymaggal, sajttal, esetleg sóval, szezámmaggal. 
Az eredeti recept szerint a sütőben kell keleszteni sütés előtt még a kifliket, de ez nálam elmaradt, mert folyamatosan készültek a kiflik és teltek a tepsik. Szóval egy időben volt mindenféle fázisban lévő kifli a körülöttem: teljesen kész, csak megkent, kenés nélküli, még körcikkely állapotban leledző stb. 
Mindenesetre enélkül is kisültek és szépek lettek kb. fél óra alatt a 180 °C-ra melegített sütőben. Kis időre a végén felső állásba tettem a tepsiket, hogy a kiflik teteje is jól megbarnuljon.




2018. április 13., péntek

Medvehagymás pite articsókával

Itt a medvehagymaszezon közepén természetesen megint egy medvehagymás recepttel jelentkezem. A leveles tészta és a medvehagyma mindig jó párosítás, ráadásul egyszerű és nagyszerű – könnyű elkészíteni és gyorsan ki is sül, sokat nem kell pepecselni vele.

Már többféle változatban készítettem leveles tésztás pitét – most egy kis ajvárral és articsókával bolondítottam meg.

Hozzávalók:

  • 1 csomag előre kinyújtott leveles tészta (én kettőből csinálom, így biztosan elég lesz, a maradékból meg csigákat készítek)
  • 1 üveg ajvár
  • 1 üveg grillezett articsóka
  • sonka
  • bacon
  • 1 újhagyma
  • 1 marék medvehagyma
  • 1 nagy doboz tejföl
  • 1 tojás
  • reszelt sajt a tetejére

Egy tortaformát szépen kibélelünk a leveles tésztával. A tészta széle lógjon valamennyivel töltelék fölé, mert sülés közben összemegy.
A tészta alját megkenjük ajvárral, erre helyezzük a baconszeleteket. Ezt lefedjük apróra tépett medvehagymadarabokkal és rászórjuk a karikára vágott újhagymát és az articsókadarabokat is ráhelyezzük. Ezt kis darabokra szeletelt sonkával fedjük.
A tejfölt összekeverjük egy tojással, majd egyenletesen befedjük a pitét vele. Végül reszelt sajttal meghintjük is mehet is a 180 °C-ra előmelegített sütőbe. Kb. fél órát süljön, míg a tészta aranybarna nem lesz és sajt pirulni kezd a tetején.

Garantáltan gyorsan elfogy.

2017. március 23., csütörtök

Tejszínes-medvehagymás tészta

Jelentem, újra küszöbén állunk a medvehagymaszezonnak, sőt a növényke már be is tette – képzavarral élve – a lábát a konyhámba testvéremék gerecsei gyűjtése révén. Bár még a tavalyi szedésből származó csomagok java is ott fagyoskodik a mélyhűtőmben, hamarosan mi is friss zsákmány után nézünk a Bakonyban.

Itt van tehát az időszak, amikor a konyhában is minden szó szerint zöldell – jelen esetben a medvehagyma jóvoltából, legyen az sütemény, tojásrántotta vagy hús- és tésztaétel.

Most az első zacskóból juhtúrós-medvehagymás perec és egy sebtiben összeütött tésztaétel készült. Először nem volt nagy bizodalmam benne, de miután párom szerint finomra sikeredett, én is megkóstoltam, és lássunk csodát: az étek valóban egyszerű, de nagyszerű lett, így bátran meg is osztom a receptet:

Hozzávalók:

Tetszés szerinti mennyiségű tészta (fodros nagykocka vagy szélesmetélt párti vagyok ebben az esetben)
Kolozsvári szalonna (ízlés szerint, kb. 4 csík)
Egy marék (20-25 levél) medvehagyma
200 ml főzőtejszín

Elkészítés:

A tésztát megfőzzük.
A szalonnát felkockázzuk és megpirítjuk közepes tűzön. Közben felaprózzuk a medvehagymát, majd rádobjuk a már megpirult szalonnára. Hagyjuk megfonnyadni, majd felöntjük tejszínnel. Kb. 10-15 percet főzzük, amíg kissé krémes állaga nem lesz.
A megfőtt tésztát máris tálalhatjuk a medvehagymás-tejszínes szósszal.

Kép egyelőre nincs, mivel nem akartam az igénytelen munkahelyi műanyagdobozban telefonnal fotózni. Ami késik, nem múlik: mivel tényleg finom volt és szezon van, biztos lesz még alkalom a fényképezkedésre.


2017. február 22., szerda

Szedres-csokis torta

Tészta:

Hozzávalók:
100 g liszt
25 g kakaópor (cukrozatlan)
3 tojás
fél teáskanál szódabikarbóna
3,5 ek. olaj
125 g cukor

A 3 tojás sárgáját és fehérjét különválasztjuk. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. (A cukrot lehetőleg a végén, kis adagokban adjuk hozzá.) Ezután belekeverjük a habba a tojássárgájákat, a szódabikarbónát és az olajat, majd a liszt-kakaó keveréket is. Kivajazunk és kilisztezünk egy tortaformát, beletöltjük a tésztát. 200 °C-ra előmelegített sütőben 5 percig sütjük, majd levesszük a hőfokot 180 °C-ra. Kb. 30-40 perc alatt sül készre.

Szedres pudingos réteg:

Hozzávalók:

1 epres pudingpor
2 ek. cukor
kb. 100 g szeder
500 ml szederlé (vagy vízzel kombinálva, ha nem elég, vagy bármilyen piros színű szörp (pl. feketeribizli, áfonya).

A pudingport kikeverjük simára a cukorral és kevés szederlével, majd hozzáöntjük a maradék folyadékot és feltesszük főni. Amikor már kezd sűrűsödni a puding, hozzáöntjük a szedret is. Zselés állagúra főzzük.

Csokihab:

Hozzávalók:

200 ml habtejszín
2 tojás
2 ek. cukor
200 g étcsokoládé (jó minőségű)
1 zacskó zselatin fix

Felverjük a tejszínhabot. (Felverés előtt érdemes 5 percre mélyhűtőbe tenni.) Szétválasztjuk a tojásokat. A tojássárgájákat a cukorral vízgőz fölött habosra verjük, majd hozzáöntjük a szintén vízgőz fölött felolvasztott csokoládét. Mikor kihűlt, hozzákeverjük a tejszínhabot, majd a felvert tojásfehérjét is. Ha nem elég kemény a hab, hozzáadunk egy zselatin fixet is.

Szederzselé

Hozzávalók
Valamennyi szeder díszítéshez
2 zacskó tortazselé
500 ml piros gyümölcslé
4 ek. cukor

A zselét a leírás szerint elkészítjük a cukorral és a szörppel.

A torta összeállítása: A kisütött tortalap köré teszünk egy tortagyűrűt, majd egyenletesen ráöntjük a még meg nem szilárdult pudingos réteget. Miután a puding kihűlt és megszilárdult, tesszük rá a csokihabot (a zselatint csak éppen előtte keverjük bele, hogy ne legyen még túl kemény és tudjunk vele dolgozni.), amit szintén egyenletesen elosztunk, majd lesimítunk. A torta tetejét kidíszítjük szederrel, majd ráöntjük egyenletesen a zselét szép óvatosan.)

2016. május 6., péntek

Körtvélyestől Körtvélyesig

Avagy kilátóhelyek és lejtaknák nyomában a Vértesben




Az utcánkban már virágzik a bodza, így egy hirtelen ötlettől vezérelve szerveztem egy túrát kedvenc bodzázóhelyemre a Vértes-hegységbe, hátha szerencsével járunk. Mivel nemrég olvastam a Turista Magazin cikkét a nemrég épített Körtvélyesi-kilátóról és a közeli medvehagyma-tanösvényről, úgy gondoltam, ideje meglátogatni az új nevezetességeket. Bár ugyan a medvehagymaszezonnak már lassan vége, de a virágzó medvehagymaszőnyeg látványát kár lenne kihagyni. És egyébként se gondoltam volna, hogy a Vértesben egyáltalán van medvehagyma, pedig nem először járok errefelé...

A Vinya-bükk völgy elején
gumós kőtörőfű

Hamar összeverbuválódott maroknyi csapatom és mivel ilyen kevesen voltunk, úgy gondoltam, hogy bátran beiktathatunk az útitervbe néhány kisebb kitérőt egy-egy látványos helyre. 

Az útiterv alapján a kietlen szári vasúti megállóhelyről indultunk, amit mindkét oldalon egy-egy peron plusz egy esőbeállónak hívatott konténer fémjelez csak, majd a falun áthaladva értük el az ún. Terv-utat.  

enyvecske vagy szurokszegfű
Úgy terveztem, hogy majd a Terv-út mentén szedünk bodzát, de a bokrokon még nem jelentek meg a virágok, valószínűleg egy-két hét kell még nekik, míg virágba borulnak.
Eztán a csodaszép, virágokkal teli és harsányzöld, valamint az őzsalátától sárgálló Vinya-bükk völgy miatt elhagytuk a P jelzést, majd a völgyből kievickélve visszamásztunk P jelzésre. Természetesen nem hagytuk ki a geodéziai tornyot se a Körtvélyes tetején,  a tiltás ellenére Csabával fel is másztunk, hogy megcsodálhassuk a kilátást.

Olocsán csillaghúr
Így kipipálhattuk az első számú Körtvélyest, mint kilátóhelyet. A kiltó alatt egy kidőlt fatörzs mellett egy érdekes gombára bukkantam. Mártával, a botanikusunkkal megállapítottuk, hogy valószínűleg papsapkagomba, így otthagytuk. Bár ne tettük volna...

Őzsaláta
Innen a Macska-bükkön keresztül ereszkedtünk le a szépen felújított Szép Ilonka-forráshoz. Elég régen jártam már erre, így meglepődve néztem a K+ ösvény mellett létesített építményt, aminek célját nem sikerült kitalálni. Talán majd egy szobrot helyeznek itt el? Vagy kis kápolna lesz? Mindenesetre Benedek beállt az épület alá Szent Benedek szobrát imitálva. 

Páfrány
Innen a K+-en újból visszamásztunk egy darabon, hogy megcsodálhassuk a páratlan kilátást a Gráciák-bércén, ahova egy nem szabályos, de nagyon jól követhető jelzés vezet. A szirt mentén vezető úton meglepődve vettük észre, hogy bizony medvehagyma az a fehér virágú növény, amit egyre gyakrabban látunk. Aztán hirtelen a viszonylag ritkás erdő alját összefüggő fehér szőnyeg terítette. Miután kifotózkodtuk magunkat a medvehagymásban, majd a kilátóhelyen is, visszatértünk a Z jelzésre, és hamarosan belecsatlakoztunk az OKT útvonalába, ahol először elhaladtunk a Rockenbauer emlékfa mellett. Az emlékfa után megtaláltuk a második, általunk papsapkagombának titulált gombát, amit természetesen megint otthagytunk, hiszen ki szeretne meghalni papsapkagomba-mérgezésben...

Rockenbauer emlékfa

Vitányvár
Rövid látogatást tettünk Vitányvár romjainál, ahol éppen felújítási munkálatok folynak. Itt aztán Márta hirtelen megvilágosodott a gombákkal kapcsolatban. Az eddigi gombáink ugyanis nem papsapkagombák voltak, hanem ízletes kucsmagombák! Ezután árgus szemekkel fürkésztük az erdőt, hogy nem találunk-e kucsmává felavanzsált papsapkákat és ennek eredményeként nem is maradt el a siker.

A Béla-forrás irányába nem szabályosan a kéken haladtunk végig, hanem letértünk egy jelzetlen ösvényre. Sajnos így se pont a forrásnál bukkantunk ki, mint ahogy terveztem, de legalább felfedeztünk egy kitűnő ízletes kucsmagomba lelőhelyet. Így a vasárnapi ebéd szépen kiegészülni látszott némi medvehagymás juhtúróval töltött kucsmagombafejekkel... 

A forrásból sajnos alig csordogált a víz és ráadásul ki volt írva, hogy nem iható – hasonló tábla volt kitéve a Szép Ilonka-forrásnál is. Majd újabb kitérő következett az új kilátóhoz, de közben még beiktattuk a Körtvélyespuszta régi temetőjének meglátogatását is, ahol az ismertetőtábla szerint nem csak az egykori itteni település magyar- és németajkú lakosai nyugszanak, hanem magyar honvédek, valamint a környező puszták lakói is. 

Az új kilátó

Valószínűleg a pont közeli Körtvélyespuszta miatt kapta a Körtvélyesi-kilátó nevet ez a tetszetős építmény, annak ellenére, hogy a hegyet, amin áll, Kis-Kopasznak hívják. 
Honvédsír a körtvélyesi temetőben
A kilátó után két útitársunk inkább Szárliget felé folytatta útját, hogy korábbi vonattal mehessen haza, így már csak öten indultunk vissza a K+ jelzésen, hogy a Mészáros-hegy alól egy Budai-útnak nevezett jelzetlen úton elérjük a medvehagyma tanösvényt. Itt már segítségül hívtam a vadonatúj telefonomat is navigációhoz és nagyon biztató volt, hogy sorra jelentek meg az út mellett a medvehagymavirágok. Messzebb hívogatóan fehérlett az erdő alján az összefüggő medvehagymaszőnyeg és átható hagymaillat járta át a levegőt. Úgy gondoltam, hamarosan elérjük a tanösvényt, de a GPS azt mutatta, hogy inkább a X. számú lejtakna felé haladunk, amit feltételesen szintén beterveztem, mint megtekintendő látványosságot. Bár a geocaching oldalon leírtak szerint ezt az aknák a kesserek elég nehezen találták meg, illetve többen rá se leltek, ennek ellenére mi szinte rögtön megláttuk az aszfaltút mellett a feltűnő fehér színű építményt, miután a romos épületeknél kibukkantunk az erdőből.

Itt megpróbáltunk elnavigálni a tanösvény irányába, de sajnos nem találtunk megfelelő utat, így inkább maradtunk az aszfalton. Meg kellett, hogy állapítsam, hogy az 5 óra utáni 6-16-os buszt már éppen lekéstük és szinte még egy óránk van a következőig. Így választhattunk, hogy miután csekkoltuk a megállóban a menetrendet, inkább elmegyünk a tanösvényhez, vagy felkeressük a XI. számú lejtaknát is. Mivel a tanösvény távolabb esett a megállótól, az utóbbit választottuk. A telefonos navigáció és a térkép együttesével könnyen ráleltünk erre is egy biogázüzem mögött.

X. számú lejtakna

Majd visszatértünk a buszmegállóba, ahová hamarosan megérkezett a busz, és mivel aggályos volt, hogy elérjük-e a buszról leszállva a kinézett vonatunkat, a kedves buszvezető felajánlotta, hogy a kedvünkért siet. És így is lőn, csak Nyavajáéknak, akik Szárról indultak, sajnos jegyet is kellett venniük, míg mi előrelátóan megvettük Kelenföldön a visszaútra a jegyünket. Azért bíztunk benne, hogy talán szerencséjük lesz, és ők se késik le a vonatot. Az utolsó pillanatban felbukkantak ők is a rozoga lépcsőkijáratnál és így együtt szállhattunk fel a hazatérő turistákkal teli vonatra.

Medvehagymák a Gráciák-bércén
Kilátás a Gráciák-bércéről; a piros virág a bujdosó mák


Kelenföldön gyorsan még beugrottam a boltba juhtúróért, hogy teljes legyen az öröm és a mai zsákmányból holnapra ízletes fogás készülhessen.

Íme az alapanyagok: medvehagyma, turbolya és ízletes kucsmagomba
És ez készült belőle: medvehagymás juhtúróval töltött gombafejek

Azért a recepttel se maradok adós:

Hozzávalók:

  • ízletes kucsmabomba (amennyi éppen kéznél van)
  • egy csokor medvehagyma
  • 125 g juhtúró
  • egy kis pohár tejföl
  • kevés reszelt parmezán és trappista
  • 2 száraz zsemle
  • 2 egész tojás
  • egy fej vöröshagyma
  • kevés olaj



A gombatönköket levágjuk a megtisztított gombákról, majd apróra vágjuk. A tejfölt és a juhtúrót összekeverjük, ebbe beletesszük a megmosott és apróra vágott medvehagymát és gombatönköket, valamint a reszelt sajtot. A kucsmákat megtöltjük ezzel a keverékkel. Előzőleg, ha nem túl tág a kucsmák alja, érdemes kibővíteni őket és a hulladékot apróra vágva beletenni a töltelékbe.

Eddig minden szépen ment, de nekem, mivel nem volt túl sok gombám, megmaradt egy halom töltelék. Azt a tanácsot kaptam, hogy készítsek a töltelékből tölteléket :-), azaz olyasmit, amivel a csirkét is tölteni szokták. Így beáztattam a 2 zsemléket, majd belőlük a vizet kinyomva, hozzáadtam a keverékhez őket, majd belekevertem az egészbe 2 egész tojást. Olajon megdinszteltem 1 fej apróra vágott hagymát, majd ezt is hozzátettem. Kiolajozott jénaiba tettem ezt a tölteléket, amire ráfektettem a töltött gombákat is. kb. 3/4-1 órán keresztül sütöttem őket, az utolsó negyed órában alufóliával letakarva, hogy ne égjen meg az étel. Így bőven megvolt a kucsmagombáknál szükséges 20 perces hőkezelés is.

Árnyjáték a Mária-szakadék bejáratánál

2016. április 13., szerda

Medvehagymás rakott csirkemell vagy tarja

A mai ebédem is a medvehagyma jegyében készült – nem véletlenül, hiszen hétvégén a Bakonyban jól teleszedtük a zacskóinkat megint:

 

Szövegközi kép 2

 

Hozzávalók (4 fő részére):

 

kevés zsír

szeletelt bacon

kb. 5 db krumpli 

medvehagyma

kb. 330 g tejföl (nagyobb doboz)

csirkemell vagy tarja

250 g csiperkegomba

kevés só és bors

sajt


 

Elkészítés:


Egy kizsírozott tepsi vagy jénai tál aljára bacon csíkokat fektetünk, erre karikázzuk a megpucolt krumplit. A krumplira tesszük az előzetesen megsózott és borsozott csirkemellet vagy a tarját.

A gombát megpucoljuk, megmossuk és szeletekre vágjuk, ezután a húsra fektetjük a gombaszeleteket.

A gomba tetejét újból baconnel fedjük és 180 °C-ra előmelegített sütőbe tesszük. A tepsit letakarjuk alufóliával.

 


A medvehagymát, miközben sül az étek, apróra turmixoljuk, majd belekeverjük a tejfölbe. Mikor már minden jól átsült (kb. ¾ óra múlva) a medvehagymás tejfölt rátesszük a tepsi tetejére. Hagyjuk így is sülni, majd a legvégén sajtot reszelünk rá és addig sütjük még, amíg a sajt is megpirul.


Medvehagymatenger a Bakonyban

2016. április 12., kedd

Medvehagymás-juhtúrós csiga

Régi-új medvehagymás süti a láthatáron, ami pofonegyszerű de egyben nagyszerű is. :-)



Hozzávalók (4 fő részére):
  • 2 csomag leveles tészta (lehetőleg már előrenyújtott lapok)
  • 10-15 levél medvehagyma apróra vágva
  • 1 vagy 2 csomag juhtúró (kb. 250 g)
  • 2 dl tejföl
  • reszelt sajt
Elkészítés:

A juhtúrót összekeverjük a tejföllel, beleszórjuk az apróra vágott medvehagymát, esetleg egy kis reszelt sajtot.
Rákenjük a levelestészta-lapokra az előbb elkészített keveréket. Ezután a lapokat felgöngyöljük és kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk. A szeleteket margarinnal kikent sütőlapra tesszük. A tetejüket megszórjuk reszelt sajttal. Kb. 180-200 fokon sütjük előmelegített sütőben, amíg szépen pirulni nem kezdenek.


2016. április 6., szerda

Suhajda


Erre a különös nevű süteményre Mária Hajková Édeskönyvében bukkantam és rögtön felkeltette az érdeklődésemet, főleg amiatt, hogy mi lehet az a műzsír, amit a könyvszerző oly előszeretettel használ ebben a sütiben. Sajnos erre nem sikerült rájönnöm, viszont a sütemény elkészítése továbbra is izgatta a fantáziámat, így elkezdtem kutakodni a világhálón. Nem csak recepteket találtam, hanem egy érdekes történetet is.
A sütemény neve maga Suhajda József cukrászmesterre vezethető vissza. Történetéről, valamint egyben a desszert keletkezéséről itt olvashattok. Az édesség 1912-ben Párizsban még díjat is nyert – nem csoda, hogy rögtön családi kedvenc lett nálunk is.

Arra jutottam, mint oly sok esetben, hogy ahány ház, annyi szokás, nincs két egyforma suhajda recept. Nosza hát én is megalkottam a sajátomat - teszek bele minden földi jót, amit csak az általam olvasott receptek ajánlanak:

Hozzávalók:


A sütemény aljára és tetejére:

  • kb. 200 g étcsokoládé
  • 1-2 evőkanál olaj (mindig közben adagolom hozzá)


Töltelék
  • 2 db 3 az 1-ben tasak kávé
  • dl tej
  • 0,5 dl rum
  • 35 dkg cukor
  • 15 dkg darált dió
  • 1 vaníliás cukor
  • 25 dkg kókuszzsír
  • 15 dkg étcsoki
  • 2 ek kakópor (cukrozatlan)
  • 10 dkg mazsola
  • muffinos papirkosárkák

A legalja :-):

A csokit a gőz fölött megolvasztjuk az olajjal. A papírkosárkák aljába egy kanál olvasztott csokit öntünk és rákenjük a kosárkák oldalára is szép egyenletesen. Ezután dermedni hagyjuk és közben elkészítjük a tölteléket a következő módon:

Töltelék:

A cukrot, kávét, tejet, rumot és vaníliás cukrot gőz fölött összekeverjük és kb. 8 percig főzzük. Hozzáadjuk a darált diót, mazsolát és a kókuszzsírt és a csokit, megvárjuk, míg az utóbbiak teljesen elolvadnak és simára keverjük a masszát. Meleg helyen tartjuk, mert nagyon gyorsan dermed.

Eközben a kész tölteléket betöltjük a csokival kikent papírkosarakba. Hűtőbe tesszük dermedni. Kb. negyed óra múlva a maradék olvasztott csokoládéval bevonjuk szép egyenletesen a kosarak tetejét is. Tetszés szerint díszítjük cukorszóróval, esetleg cukorírókával.

Vigyázat! Nagyon tömény édesség, 1-2-nél többet képtelenség egyszerre megenni belőle.


Juhtúrós-medvehagymás sajtos rúd (vagy perec)


Már elindult a medvehagymaszezon, sőt a javában zajlik, nemsokára megyünk szedni a Bakonyba. De enélkül is csurran-cseppen mostanság medvehagyma innen-onnan, piacról, Gerecséből szüleim jóvoltából, így szinte mindennapos vendég a konyhámban. Nyersen is esszük, de készült a közelmúltban pesto, fűszervaj, tejszínes-medvehagymás csirkemell és pulykamell, muffin is. 
Most bemutatom az egyik kedvenc medvehagymás süteményreceptemet:

Hozzávalók:

25 dkg liszt
25 dkg juhtúró
1 egész tojás
25 dkg vaj
1 kiskanál só
1 kiskanál sütőpor
1 csokor medvehagyma (kb. 15-20 levél)
10 dkg reszelt sajt  és 1 tojás a tetejére

Elkészítés:

A puha vajat és a juhtúrót, valamint a lisztet és a sót összemorzsoljuk, belekeverjük a tojást is. Elméletileg sütőpor nem kell bele, így is szép magasra feljön. Esetleg a biztonság kedvéért lehet bele tenni egy kiskanállal. Simára gyúrjuk a tésztát. A medvehagymát apróra vágjuk és belegyúrjuk a tésztába.
Lisztezett gyúródeszkán kb. 1 cm vastagra nyújtjuk a tésztát. Pizzavágóval vagy késsel szabályos rudakat vágunk, a tetejét megkenjük tojással, majd megszórjuk a reszelt sajttal és előmelegített sütőben 180 °C-on megsütjük.

Nemrég beszereztem egy pereckinyomó formát, így most már helyre kis pereceket is tudok gyártani ugyanebből a receptből. Így talán még mutatósabb, ha időm engedi, csinálok medvehagymás változatot is, egyelőre elégedjünk meg a macimentes perecekkel.

Juhtúrós-sajtos perecek medvehagyma nélkül.


2015. december 12., szombat

Készül a bejgli


Be kell vallanom, a bejgli nem tartozik a kedvenc süteményeim közé, bár az utóbbi időben valamelyest kezdek megbarátkozni vele. Talán pont ezért még sose készítettem ezt a karácsonytájt minden háztartásban fellelhető finomságot.
Pedig családi indíttatás lenne, mert nagymamám híres (bejgli)sütő asszony a falujában, Solymáron, süteményeit ilyentájt százszámra készíti annak ellenére, hogy életkora már a 9. X-et is jócskán meghaladta. Bejglijeit még külföldre is viszik, és egy ismert pékség is az ő receptje alapján készíti ezt az édességet. http://jokenyer.hu/jokenyer-beigli-bejgli-500-g-dios-vagy-makos-beigli/
A sütemény neve ezzel a -li végződéssel olyan németesen hangzik, és valóban jó helyen keresgélünk, mert a szó a német „beugen” (hajlítani) igéből származik. Eredetileg valószínűleg hajlított, patkó alakú formája lehetett a süteménynek. (Vö. osztrák „Mohnbeugel” - mákos kifli). https://hu.wikipedia.org/wiki/Bejgli
Csütörtökön alkalmam nyílt, hogy segédkezzek nagymamámnak a bejglisütésben. Az volt a tervem, hogy dokumentálom a folyamatot, de sajnos ezt keresztülhúzta az a tény, hogy csak 9 órára értem ki hozzá és addigra ő már az aznapi bejglisütés finiséhez ért.
Ennek ellenére nem maradtam tétlenül, mert elő kellett készíteni a másnapi bejglisütést, ezenkívül nagymamám egy másik süteménybe, a Non plus ultrába is belekezdett. Így hát kedvemre kontárkodhattam segédkezhettem nagymamám és apukám testvére parancsnoksága alatt.

Az aznapi bejglik még a sütésre várnak
A bejgliket tojással kevert vajjal kenjük meg
 Az aznapi bejglik még megkenésre vártak, majd bekívánkoztak a jól előmelegített sütőbe. Addig meg a meleg konyhában keltek a tűzhely közelében. Miközben a fázós sütemények melegedtek, becsomagoltunk pár ajándék bejglit fóliába és papírba, amiket aznap vittek el. Így tovább elállnak és nem száradnak ki karácsonyig.
Ezután nekiálltam a dió- és mákdarálásnak a holnapi bejglihez, nagymamám meg belekezdett az almapucolásba, mert a töltelékbe párolt alma is kerül! A daráló némileg muzeális és/vagy szebb napokat látott darab volt, de lényeg az, hogy hellyel-közzel működött. Sajnos a kiálló rugót nem sikerült helyretennem. Végül, a biztonság kedvéért nagymamám villanydarálóval is átdarálta még a mákot, hogy ne maradjanak benne egész szemek.
Majd összekevertük a mákot és a diót a töltelékek többi hozzávalóival. Érdemes talán arról is pár szót ejtenem, hogy a mérleg, amivel nagymamám pl. a cukrot, lisztet stb. méri, se egy mai, hipermodern digitális darab. :-)
 
Hagyományos tésztakeverés robotgép nélkül

Eközben nagymamám már neki is kezdett a Non plus ultra (egy linzerfajta) tésztájának összeállításához. Nos ezt se úgy kell elképzelni, hogy robotgéppel nekiesünk a cukornak, lisztnek, vajnak és tojásnak. Ehelyett mindent szépen egy fakeverővel keverünk egyenletesre. Ez a módszer kifejezetten tetszett, szép sima lett a tészta, így a jövőben alkalmazni is fogom.
Az elkészült tésztából lisztezett deszkán  rudakat gyúrtunk, melyeket többször összehajtogattunk és újabb rudakat készítettünk. Majd kis gombócokat gyúrtam nagymamám utasításai alapján. Ezeket egy tálba tettem és a hűtőbe raktam pihenni másnapig. Sajnos itt véget is szakadt a Non plus ultrával való ismerkedésem, talán egyszer otthon folytatom, hiszen ez is egy elég dekoratív süti, azonban egyben a munkásabb fajtákból való őkelme.



Készülnek a kis zsíros gombócák - nagymamám a háttérben a mákot darálja a villanyos darálóval

Non plus ultráék mennek hűsölni a frizsiderbe

A soron következő művelet a másnapi bejgli töltelékének összeállítása volt. A darált dióhoz és mákhoz cukor, fahéj, szerecsendió, szegfűszeg, reszelt citromhéj és rum társult, valamint a dinsztelt almát is belekevertük.
 
Készül az almatöltelék - margarinon párolt reszelt alma
 
Diós töltelék összekeverése



Mákos töltelék összeállítása

Közben pedig ki is sültek a bejglik, vehettem ki őket a sütőből. Deszkán hűltek ezután, de előtte még megkentük őket olvasztott zsírral, hogy a héjuk puha legyen és kiszedtük az elválasztó papírokat kés segítségével. Miután kihűltek megfordítottuk őket, hogy az aljuk is kihűljön.


Hűlnek a felfordított bejglik, miközben még kapnak egy kis kozmetikát





 Tulajdonképpen itt vége szakadt segédi teendőimnek, ideje volt hazaindulnom. Elbúcsúztam nagymamámtól és vizitet tartottam az istállóban, majd nekivágtam az erdőnek, hogy megspóroljam a környéki jegyet. Egy szép kis kb. 10 km-es túrát tettem Solymártól Hűvösvölgyig a Jegenye-völgy, Rózsika-forrás, Gercsei templom, a vitorlázó repülőtér érintésével. Mire leértem Hűvösvölgybe már majdnem besötétedett. Néhány képet készítettem erről a borongós hangulatú sétáról is: