2019. január 14., hétfő

Úttalan utakon egy eltűnt falu nyomában



A január eleji rövid nappalok kitűnő lehetőséget nyújtanak, hogy előszedjük a fiók mélyéről és megvalósítsuk a régebbi, de rövidségük miatt mellőzött túraterveket. Most is egy már régóta porosodó és majdnem feledésbe merült tervem húztam elő, mely stílszerűen egy mára már jóformán teljesen eltűnt Rétság melletti falu helyére kalauzol, bemutatva a környék pár további érdekességét is.

E völgy végében található az egykori falu helye

Jásztelekpusztáról néhány éve olvastam először és rögtön felkeltette érdeklődésemet ez az egyszervolt falu, melynek ma még látható sírkápolnája és temetője az erdő mélyén rejtőzik. Még egy túratervet is összeállítottam, de talán pont amiatt, hogy a rövidke tervet nehezen lehetett ésszerűen összekapcsolni bármivel is, hogy egy valamirevaló egynapos túrát kitegyen, nem vágtunk rögtön neki a hely felkeresésének.

Rétság környéke tipikus peremvidék, a Börzsöny csúcsaitól már meglehetősen távol helyezkedik el, de a Cserhát turistaútjai sem érintik. „Az utazó, aki az emelkedőkkel nehezen küszködő, zörgő vicinálisok ablakából, vagy kevély, benzinszagú autóbuszok üvege mögül szemléli ezt a tájat, ritkán hatódik meg itt s idegent nem visznek, egy-két divatos hely kivételével, erre a vidékre.” – írja Szabó Zoltán Cifra nyomorúság könyvében az átmeneti vidékekről a 30-as évek végén. Éppen így tesz a mai modern turista is: csak egy tankolásra vagy kávészünetre áll meg a rétsági benzinkútnál a Tátra vagy más felvidéki hegységek felé tartva.

Az új évet szeretem sosem járt, új utakkal kezdeni, tehát Jásztelekpuszta és környéke ehhez remek helyszínnek bizonyult az idei első túránkhoz. Mivel turistautaknak errefelé se híre, se hamva, négy túratársammal a GPS segítségére hagyatkoztunk, miután elmaradtak mögöttünk Rétság házai.


Egy szeles gerincen haladtunk szántók és legelők mellett, szemben velünk a téli ködből előderengtek a Börzsöny csúcsai. Ha már újévköszöntő túra, gyorsan előkerültek a hátizsákból a laposüvegek, a finom házi pálinka mellé pogácsát is falatoztunk. Innen már képzeletünkben (és ha túlzottan meghúztuk az üveget) láthattuk is úti célunkat az alattunk lévő erdő szélén, a völgyben haladó út kanyarulatánál. Hamarosan le is tértünk a tőlünk jobbra húzódó védettebb völgybe. Az utat néhány öreg tölgy szegélyezte jobbról, melyek valaha Jásztelekpuszta mezsgyéjén álltak.

Öreg tölgy a falu határában

Ezek a fák még bizonyára látták a múlt század elején virágkorát élő, gyönyörűséges virágos mezők ölelésében elhelyezkedő települést díszes berendezésű kastéllyal, szerény cselédházakkal, kis tavacskával, fából ácsolt haranglábbal. Manapság a szemfüles turista csak néhány cserepet találhat a valamikori házak helyén, melyeket a második világháború után a gazdasági átrendeződés miatt lassacskán mind elbontottak. Az egykori lakosok az építőanyagból a környező településeken építettek új otthont maguknak. Az utolsó lakók a 60-as évek vége felé hagyták el a települést. Ekkor még állt a falu területén található műemlék tubusmagtár egyik tornya, melyet a védelem ellenére 1969-70 táján bontottak le. Monostorpályiban, ill. Tiszadobon a most is láthatunk hasonló magtárépületeket. A tubus jelző a magtár csőszerű alakjára utal. A falu kőkeresztjét a borsosberényi vasútállomás közelébe helyezték át.

Benyovszky sírkápolna

A kastély tulajdonosa a Benyovszky család volt, akik ide temetkeztek. Az úttól jobbra, egy kisebb magaslaton elhelyezkedő családi sírkápolnát könnyen észrevettük a ritkás téli erdőben. Nagyobb lombozat esetén, GPS nélkül nehezebb dolgunk lett volna, de a telefonos alkalmazásba betölthető online térképek többsége szerencsére jól jelzi a helyet. Sajnos az egykor szebb napokat ért kápolna állapota elszomorító, teteje és az oldalai már beomlottak, a sír feldúlva és kifosztva. A háború végén bevonuló orosz katonák se kímélték a sírokat, a kápolnát, a házakat és a kastélyt kifosztották, a kiásott koponyákat, szemtanúk elbeszélése alapján, az ágyúcsőre rakták, majd kilőtték.

Jásztelekpuszta régi temetője
A kápolnadomb tövében található a település temetője. Az ilyen elhagyott erdei temetőkben, düledező keresztek között járva mindig különös hangulat kerít hatalmába. Azonban most meglepetten tapasztaltuk a viszonylag friss virágokat szemlélve, hogy néhány sírt a közelmúltban, talán Halottak napja alkalmából meglátogattak a hozzátartozók.


Még mindig jól kivehetőek a sáncok
Következő úti célunk az egykori falutól északkeletre, egy földnyelven elhelyezkedő, feltehetőleg középkori földvár volt. A dombocskára fölkapaszkodva szemügyre vettük a három, egymással párhuzamos körkörös sáncot, melyek még mindig nagyon egyértelműen kivehetők. A várból kitűnő kilátás nyílik az egykori Jásztelekpusztára és a falu helyét övező mezőkre, szántókra is. A vár kútját is megtaláltuk: helyét egy mélyedés jelzi, nagyságát a hó miatt nehezen tudtuk megbecsülni.

Kilátás a sáncvárból
A várból északi irányba ereszkedtünk le és hamarosan rátaláltunk egy a vadászok által használt földútra. Ezt a területet a néhány idevetődő kósza turistán kívül ők meg az erdészek járják. Bár a túrát tervezve kissé féltem attól, hogy nekünk kell utat taposnunk a szűz hóban, mindenhol jól kijárt autónyomokban gyalogolhattunk – már ahol nem tértünk le szándékosan az útról. A nyomokból és a magaslesek számából ítélve vadban igen gazdag ez a vidék, a túra során volt, hogy halálra ijesztett egy mellettünk felrepülő fácán, vagy mi rémítettünk halálra egy gyanútlan őzikét. Találtunk egy szokatlan formájú vadetetőt is, amire hirtelenjében azt hittem, hogy egy emlékmű.

Hószúnyog
Az online térképeken részben jelölt úthálózatot követve visszakanyarodtunk Rétság felé. Hamarosan kiértünk az erdő szélére, ahonnan bánatunkra már a 2-es út zaja is idehallatszott. Annak viszont örültünk, hogy végre kisütött a nap és megcsodálhattuk a havon megcsillanó sugarait néhány sütkérező hószúnyoggal egyetemben. Egy kisebb magaslatra felérve visszatekintettünk a Jásztelekpuszta irányába vezető völgyre, a másik irányból meg a Naszály púpjai bukkantak elő a horizonton.


Kis idő múlva már újból Rétság házai között kanyarogtunk a túra végpontjában elhelyezkedő pizzéria felé. Teljesítménytúrákon edződött lábamnak volt egy kis kilométerhiánya, de mikor elhelyezkedtünk az asztaloknál, de gyorsan kárpótolt a svédasztalos ebéd.

Jellegzetes rétsági ház - „Tiszta udvar, rendes ház”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése