2020. február 12., szerda

A solymári Jegenye-völgy rejtett látnivalói

A kőfejtő, vagy a gyerekek kedvenc mászóhelye az Alsó-Jegenye-völgyben

Családosok által kedvelt kirándulóhely a főváros határában hangulatos patakvölggyel, a patakon átívelő hidacskákkal, megmászható sziklákkal, vízeséssel, forrással, pihenőréttel, melynek közelében egy vár is található. Hol járunk?
Erre a találós kérdésre valószínűleg a legtöbb természetbarát rögtön rávágná a választ. Hát persze, hogy a Solymár melletti Jegenye-völgyben vagyunk. Ha azonban azt hangsúlyoznám ki, hogy ezen a kirándulóhelyen kaptárkövet, barlangot, ill. kis szerencsével még szalamandrát is láthatunk, valamint, hogy a II. világháború előtt egy népszerű fürdő is üzemelt itt, esélyes, hogy sikerülne elbizonytalanítani a válaszadókat. Pedig mindez ugyanúgy igaz a méltán népszerű Jegenye-völgyre, ahol a Paprikás-patak folyik.

Az egykori fürdő gátja

Kis sziklamászó
Magam is számtalanszor megfordultam itt gyermekkoromtól kezdve, hiszen közelben laktak a rokonok, ezért szüleim is előszeretettel vittek minket kirándulni ide. Élvezettel másztam meg a kőfejtő dolomitszikláit és ittam a Rózsika-forrás vizéből. Később túrát vezettem erre, majd évente több teljesítménytúrán is erre vitt az utam. Ennek ellenére a másodjára említett látványosságok közül egyedül a fürdőről olvastam, ill. hallottam nagymamámtól, aki lány korában szívesen járt ide. Még az is lehet, hogy hitetlenül csóváltam volna a fejem, ha elhívtak volna ide kaptárkövet vagy szalamandrát nézni.

Induljunk tehát útnak, és keressük fel ezeket a kevésbé ismert látnivalókat. Hogy merre is kezdjük az utunkat? A legtöbb ember busszal vagy autóval érkezik Budapestről, induljunk hát mi is a benzinkútnál lévő buszmegállóból (Kökörcsin utca), idáig még kiegészítő jegy sem kell. De ne a megszokott, jól ismert irányba haladjunk a sárga jelzésen, hanem menjünk át a főút túloldalára és tegyünk meg vagy 200 métert vissza a főváros irányába. A patak vashídján való áthaladás után forduljunk hirtelen jobbra az erdős területre a járdáról. Meg is érkeztünk a szalamandrák birodalmába.

A túra kiindulópontja itt keresendő
Jobbról mellettünk kis vízfolyás csörgedezik, a budaligeti források összegyűjtött vize torkollik itt hamarosan a Paprikás-patakba. Rövid ideig meredeken emelkedik az ösvényünk, majd átkelünk egy újabb vas hidacskán és immár a patak a bal oldalunkra kerül. Jobbról egy kerítés szegélyezi utunkat. Miután a kerítés véget ér, egykori hétvégi kertek maradványait láthatjuk a hegyoldalban, néhol még a lépcsőfokok, kerítésmaradványok is látszanak és egyes helyeken sajnos a szemét is emlékeztet a múltra. Ha nyár elején érkezünk, kis szerencsével cigánymeggyet, szamócát is találhatunk a valamikori kertekben – legalábbis tízen- huszonéves koromban még lehetett.

A szalamandrák élőhelyét meghatározó patak gátja
Minket azonban inkább az út túloldala érdekel, konkrétabban a patak völgye és az azon túli erdős terület: itt él ugyanis a Budai-hegység egyetlen foltos szalamandra populációja. Talán nem is gondolnánk, de korábban a Budai-hegységben a foltos szalamandra gyakori fajnak számított, azonban a város terjeszkedése, a környezetszennyezés és az élőhelyek tönkretétele kiszorította ezt a kétéltűt e térségből. Mindössze ezen az aprócska területen maradt fenn egy elzárt, szigetszerű populáció. 2008-ban lett figyelmes egy itteni lakos a kertjében egy állatra, majd jelentést tett az illetékes hatóságoknál a megfigyeléséről. 2008 és 2014 között folyt az állomány feltérképezése, melynek során mintegy 3500 egyedet sikerült megfigyelni. Tehát viszonylag kis területen egész nagy populációt; melyet ennek köszönhetően egyelőre nem fenyeget a beltenyészet. Sokkal inkább a lakóövezet terjeszkedése és az erdőben hagyott hulladék jelent veszélyt az állományra. A közelmúltban is történtek építkezési célú felmérések a területen, én is ennek kapcsán lettem figyelmes tiltakozó cikkekre.

Sajnos a völgy e részére jellemző a szennyezés
Mivel a zavarás egyáltalán nem tesz jót ezeknek a kétéltűeknek, semmiféleképpen nem ajánlom, hogy tudatosan keressük őket, közben esetleg élőhelyüket feldúlva. Ha mégis szeretnénk megpillantani egy-egy példányt, legjobb, ha ősszel vagy tavasszal járunk erre esőzés után, ekkor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy szerencsével járjunk.

Ha megtörtént a szalamandramustra, gyorsan forduljunk is vissza, és keljünk át a sárga jelzésen az országút túloldalára, a völgy leginkább ismert részére. Következő állomásunkat nem lesz nehéz megtalálni, mivel a lezuhogó víz csobogása már messziről hallatszik. Kb. 10 perc séta után megérkezünk a Paprikás-patak vízeséséhez.

A két világháború között itt üzemelt az ún. Sziklafürdő, sok környékbeli lakos kedvence. Manapság már csak a mintegy 100 m hosszú medence máig látható betongátja utal az
A sziklafürdő korabeli képe
emberi beavatkozásra. Pedig a 30-as évek végétől egészen a II. világháború közepéig (1938-1942) nagy élet folyt itt a nyári kánikula napjaiban. Gyalogos szerpentinen lehetett lejutni a fürdő területére a mai Rózsika utcából, ahol egy napozótisztás is létesült fából készült öltözőkabinokkal. A patakmedret mesterségesen kiszélesítették és a zsilippel ellátott gát segítségével felduzzasztották a Budai-hegység legnagyobb vízesésének számító zuhatagon keresztül ide folyó vizet. A mély völgyben elhelyezkedő fürdőnek mindössze annyi hibája volt, hogy csak a legmelegebb nyári napokon tudott kellemes hőmérsékletűre melegedni, mivel a keleti és déli oldalon lévő hegyek beárnyékolták a területet. Dr. Tarpay Nagy Miklós, községi orvos, akinek kezdeményezésére ez a fürdő is épült, egyébként még egy solymári fürdő létrehozásában szerepet játszott: a Mátyás király utca 51. alatti telken Milbich Mihállyal egyetemben létesítettek egy strandot a 20-as években. Ez a fürdő főleg a fővárosiak körében volt kedvelt.
A mai napig fürdenek itt - akár februárban is

A múlt század viszontagságai azonban véget vetettek a solymári fürdőéletnek; az erdei fürdő gátját találat érte a II. világháborúban, így használhatatlanná vált, a faluban elhelyezkedő strand pedig a gazdasági világválság áldozata lett.

A 60-as években felmerült, hogy újraépítik az erdei fürdőhelyet, ennek azonban a hideg víz mellett a rossz vízminőség lett az akadálya. A természet azóta pedig szépen visszahódította a területet.
Ha kigyönyörködtük magunkat a vízesés megkapó környezetében, menjünk tovább az erdei turistaösvényen a gyerekek kedvelt mászósziklái mellett elhaladva Rózsika-forrás irányába. A forrás közelében egy kis tölgyfa és egy kő őrzi Kremzer Ferenc, az Olajipari Természetbarát Sportegyesülete 2016-ban elhunyt túravezetőjének és elnökének emlékét. Majd induljunk tovább ismét a völgyben.
Kremzer Ferenc emlékköve és a Rózsika-forrás

Mikor utunk enyhén balra kanyarodik, megérkeztünk a Paprikás-üreg alá. Ez egy kicsi, kb. 194 m tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő sziklaüreg, melyről sajnos nem túl sok információt találtam és még magam sem kerestem fel.
Paprikás-üreg a geocaching oldalról

Innen északnyugati irányban, a hegyoldalban kissé alacsonyabban találjuk az Alsó-Jegenye-völgy kaptárkövét. Számomra talán ez az attrakció volt a leginkább meglepő, akkor bukkantam a nyomára, amikor az érdi kaptárkövek felkeresése kapcsán kutattam irodalom után. Mivel közben érlelődött bennem a Budai térképkör szakaszokban való bejárásnak gondolata is, a közelmúltban sikerült is megtalálnunk. Amennyiben nem a barlangtól, hanem a völgytalp felől, az eddig követett irányból érkezik az ember, érdemes a Millenniumi réthez viszonylag már közel, felfelé pillantgatni a jobb oldali hegyoldalra. Ha meglátunk egy lapos tetejű sziklát, akkor helyben vagyunk, és kezdődhet a mászóka az igencsak meredek hegyoldalban.

Az ún. kaptárkövek olyan sziklák, melyekbe mesterséges fülkéket, ill. egyéb mélyedéseket vájtak. Magyarország területén igen gyakoriak, legtöbbet közülük a Bükk-hegységben találhatjuk, de a Pilisben és a Budai-hegység területén is akad közülük néhány. A tudósok előtt a mai napig talány, mi célt szolgálhattak a sziklákon található fülkék. Egyesek szerint a méhészkedés egy ősi formáját szolgálták, és kaptárokat helyeztek beléjük, innen a közismert nevük, ill. a népies köpüskő elnevezés, mások szerint viszont emberi hamvakat tartalmazó urnákat tettek az üregekbe. A harmadik elmélet szerint szakrális áldozatok helyszínei voltak ezek a sziklák. Ezt az elméletet támasztják alá egyes népies elnevezések, mint pl. a bálványkő.


A Jegenye-völgy kaptárköve

A kaptárkő pontos helye
A Jegenye-völgy sárgás-vöröses színezetű hárshegyi homokkő szikláján két fülkét figyelhetünk meg. A kőzet durva, szemcsés mivolta miatt a keskeny, hosszúkás fülkék is durvább kidolgozásúak a máshol megszokottaknál. Lehetséges, hogy a szikla lapos teteje is mesterségesen lett kialakítva. Érdekesség, hogy a faragott fülkés sziklát csak 1989-ben fedezték fel, tehát nem csoda, hogy nincs a köztudatban. Mivel a kaptárkövek védett, különleges természeti és kultúrtörténeti értékek, elővigyázatosan közelítsük meg a helyet, vigyázzunk a sziklára!

A fülkék közelről

A túra után megpihenhetünk a solymári majálisok helyszínéül is szolgáló Millenniumi-réten, vagy ha további látnivalókra vágyunk, ellátogathatunk a solymári Szarkavárhoz.

A rét a lovasok körében is kedvelt

A könnyed felfedezőtúra hossza a várig kb. 4 km hosszú 100 m alatti szintemelkedéssel, tehát kisgyermekesek is bátran vállalkozhatnak rá.

A solymári vár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése