A téma a lábunk alatt hever

 

Gyerekkoromban, majd később is gyakran kirándultunk Budaörs környékén, és emlékeim szerint többször is elhaladtunk egy-egy pinceszerű nyílással rendelkező, földbe vájt üreg mellett, melyekről édesapám magyarázata, vagy éppen a turistakalauz leírása alapján megtudtam, hogy piktortégla üregek. Esetleg még elhangzott annyi plusz információ, hogy valamilyen festékanyagot bányásztak ezekben a lyukakban, és ennyi ki is elégítette gyermeki, majdan felnőtt érdeklődésemet. Aztán később megtörtént, hogy be is merészkedtem egyik, a turistaút mellett lévő üregbe, de lámpa, bátorság, vagy éppen a túratársak érdeklődése híján éppen csak a nyílásába sikerült bemászni, így aztán fel se tűnt, hogy a járat bizony folytatódik tovább, és nem ér véget a szemközti falnál.

Mint a lyukas ementáli sajt...

Minderre nemrég, a közösségi média böngészése közepette kellett rádöbbennem, mikor két ismerősöm is szinte egyidejűleg posztolt képet az üregekről, az egyikük igen izgalmas belső képeket is. Ezek olyannyira felkeltették érdeklődésemet, hogy Zolival meg is beszéltük, hogy egyik nap megmutatja nekem az általa is frissen felfedezett járatot. Közben lázas kutatásba kezdtem, hol lehetne még más, bejárható üregeket találni, hogy több legyet is üthessünk egy csapásra, sőt egyik hétvégén, futás közben nekiálltam vaktában keresgélni a térkép alapján az erdőben. Sajnos mondanom sem kell, szó szerint lyukra futottam, azaz ugyan mindenféle, már betemetett, vagy spontán betemetődött egykori bányát tényleg találtam, nem is egyet, de olyat, amibe be lehetne menni, sajnos nem. A tényleges üregvadászat mellett a virtuális térben is kutatni kezdtem, mivel úgy éreztem, elég hiányos a tudásom ezekről a járatokról, és legtöbb embertársamnál csak annyival tudok többet, hogy legalább ismerem a nevüket és a rendeltetési céljukat. De ennél semmivel se többet...

Mivel a Budaörs fölötti, az agyagbányászat emlékét őrző erdőnek egyes részei olyanok, mint a lyukas ementáli sajt, a balesetveszély miatt sok üreget betömedékeltek, egyes üregek viszont spontán feltöltődtek avarral és földdel. Emiatt, ha például gombászás miatt elhagyjuk a turistautat, főleg ha ránk sötétedik, vagy például a maihoz hasonló ködös időben, rossz látási viszonyok mellett, érdemes a lábunk elé nézni. Egy ismerősöm mesélte, hogy a férje tájfutás közben majdnem kitörte a lábát egy ilyen félig betemetődött lyuk miatt.

Sok az alig látható, félig-meddig eltömődött üreg

Közben a másik, bejárhatónak tűnő pinceszerű üreget posztoló ismerősömmel is felvettem a kapcsolatot, de ő sajnos pontosan nem tudta megmondani, merre találták az üreget. Mindenesetre kiderült, hogy másik járatról van szó, mint amit Zoli ismer, így a meglévő információk alapján addig böngésztem az összes hozzáférhető térképet, míg nagy valószínűséggel sikerült megállapítani a pontos helyét, ami az ismertebb üregektől meglehetősen távol helyezkedik el.

Rétegek a föld alatt - néhol a növények gyökerei is látszanak

Korhadt támasztékfa

Csütörtökön tehát felkerekedtünk Zolival - mekkora mázli, ha az embernek a szomszédban laknak a túratársai - azzal a céllal, hogy újból megkeressük és bejárjuk az általa fellelt üreget, és esetlegesen új bányákat is találjunk. Azonban senkit sem szeretnék arra buzdítani, hogy kövesse példánkat, mert sajnos az efféle, ártalmatlannak tűnő "barlangászás" nem várt veszélyekkel is járhat. Mivel rég nem használt járatokról van szó, a bolygatás miatt lehetséges az omlásveszély, főleg a nagyobb termek esetében, ahonnan sok anyagot kitermeltek. Néhol látszanak a fa alátámasztások is, melyek mostanra szinte kivétel nélkül elkorhadtak. Vannak emeletes üregek is, ahol bizony akár le is lehet pottyanni egy alsóbb szintre. Sok a szinte függőleges járat is, melyek egy része kb. 50 cm átmérőjű szellőző volt, ezek különösen balesetveszélyesek. Sok lyukat különböző állatok, rókák, borzok, denevérek is használnak téli vagy akár állandó vagy ideiglenes szállásul, őket se illik zavarni pihenésük közepette. Viszont vigasztalóul fellelhető néhány videó a világhálón, melyek lehetővé teszik több üreg egész alapos virtuális bejárását is. Persze az üregvadászat e módja kevésbé kalandos, de azért így is meglehetősen érdekes. Kisgyerekesek figyelmét szeretném felhívni arra, hogy hamarosan egy nagyon szép mesekönyv is megjelenik Álomvölgy legendája címmel, melyben szintén helyet kapnak a piktortégla üregek. (Időközben elérhetővé vált a könyv, valamint a piktortégla bányákkal kapcsolatos történet videóváltozata is.) 

Sok az omladékos, szűk üreg

A fentiek miatt nem is írom le pontosan, merre találtunk olyan bányajáratokat, amikbe most is be lehet mászni vagy menni. A lényeg az, hogy a csütörtöki napon összesen 3 járatba jutottunk be, melyekből kettő kifejezetten hosszúnak és izgalmasnak bizonyult, míg az ezektől távolabb fekvő, amire általános iskolai osztálytársam képei és instrukciói alapján bukkantam, viszonylag rövid volt a másik kettőhöz képest. De ennek közelében is találtunk egy vasráccsal lezárt, izgalmasnak tűnő másik üreget is. Az interneten tovább böngészve újabb információkat találtam az üregekről és fellelhetőségükről, így vasárnap újabb vadászatra indultam, immár egy futóedzés keretében, és sikerült egy másik, közepes hosszúságú járatot, illetve egy kisebb pinceszerűséget is bejárnom. Találtam még egy üreget, amibe ugyan be lehetett volna mászni, de elég omladékosnak tűnt, így egyedül, felszerelés nélkül a bejárásnak semmiféleképpen nem láttam tanácsosnak hozzálátni.

Mivel állítólag több mint 100 üreg létezett, így valószínű, hogy lenne még bőven felfedezni való - nem tudom, hogy barlangászok, ill. helytörténeti kutatók mennyire foglalkoztak a témával, mert sajnos számszerű adatokat tartalmazó felméréseket, illetve pontos adatot az üregek számáról nem találtam. Friss: Utólagosan ezt az előbbi állítást némileg revideálnám, mert minap találtam egy egészen friss, 2020-as oldalt, ami elég sok üreget lajstromba vesz és ezeket a leírások alapján barlangászok be is járták. Íme a jegyzék. Elég informatív, hiánypótló és sok-sok érdekes képet és túrajavaslatokat (bejárható üregekkel) is tartalmaz. Egyikük az alább látható (a barlangászok által Henci névre keresztelt).

A szépen kivájt  járatok sokszor meglehetősen izgalmas képet mutatnak

Az rendben van, hogy meglehetősen izgalmas dolog földalatti üregekben barangolni, illetve kúszni-mászni, de még mindig alig tudtunk meg valamit arról, mi célból létesültek, pontosan kik, mikor és mit bányásztak bennük. 

Többszintes piktortégla üreg

Tehát pontosan merre is találhatók a piktortégla üregek?

Az agyagképződés a Budai-hegység déli vonulatánál, az ún. Csíki-hegyeknél volt a legerőteljesebb. A földalatti feltárásokat végigkövethetjük egészen a Törökugratótól a Huszonnégyökrös-hegyen, Csík-hegyen, Ló-hegyen, Szállás-hegyen, egészen a Frank-hegyig mintegy 750 méter hosszúságban. A Ló-hegyen és az odvas-hegyi kőkapunál vörös, hematittartalmú festékföldet bányásztak a felszínen. A legtöbb földalatti fejtést a Kisfaludy utcától északnak tartó piros jelzés jobb oldalán, az Odvas-hegy vonulatától északra, illetve a jelzéstől egyenesen északi irányba, az egykori vitorlázórepülőtér épülete felé  továbbhaladó út jobb oldalán, valamint a piros jelzésből jobbra kiágazó sárga körjelzés mentén találhatjuk.

És kik voltak a bányászok és mit bányásztak?

A piktortégla-bányászatot az 1880-as évektől kezdve, de egyes források szerint már korábban is űzték a budaörsi kisiparos családok egészen a múlt század közepéig. A kőhegyi kápolna történetével szorosan összefonódó Wendler család egyik felmenője, Wendler Ferenc is csodás módon túlélt egy agyagbányaomlást 6 társával együtt 1853. július 15-én. A bányászat folyamatos meglétét bizonyítja, hogy Borovszky Samu is beszámol 1910 körül a Magyarország vármegyéi és városai sorozatának Budaörsről íródott cikkében arról, hogy "a község határában agyagbányák és keserűvízforrások vannak". A földalatti tárók mellett a mai napig megfigyelhetünk külszíni fejtésű agyagbányákat is például a piros turistaút mellett is. 

Külszíni fejtés nyomai a P turistajelzés mentén

Nagyrészt a Szakály, Zirkelbach, Herczog, Mayer, Dörflinger, Wendler, Busch, Huber és Eppich családok foglalkoztak a piktortégla-kifejtéssel. Többféle anyag után is kutattak a korabeli bányászok. Tűzálló agyagot és úgynevezett festékföldet is kerestek, mely a hőforrások tevékenysége során a márgából képződött. A kibányászott anyagokat többféleképpen hasznosították. Elsőként Busch Károly, szobafestő készített a fehéragyagból festőtéglát, azaz piktortéglát. A piktortéglát (más néven festőtéglát, vagy budai földet) a házak meszelésénél használták alapozásként, illetve hozzákeverték a mészfestékhez, hogy elősegítse a festék megtapadását a falon. A piktortégla a házak építéséhez használt agyagtéglánál finomabb szemcsézetű, fehéres, szürkés, vöröses vagy sárgás agyagból készült, melynek homoktartalma nagyon alacsony. Ha lemerészkedünk az üregekbe, a felszínre jőve a ruhánkon is megfigyelhetjük, pontosan milyen is ez a ragaszkodó természetű budai föld.

Az agyag alatti rétegként megjelenő dolomitot is fejtették, amit súrolóporként használtak fel. A vasoxidos elszíneződésű agyagot festékanyagként hasznosították. Az üregekből az agyagos budai földet kosárral vagy "svinge" névvel illetett talicskával hordták ki. A fenti képen a Luncz kocsma melletti piktortégla-készítő telep munkásai láthatók, a férfiak kezében az agyag forgatására használt kapa, a nők kezében a formázó látható. 

Hirdetés a Festék Újságban  (1934-08-31 8. szám)

A piktortéglát következőképp állították elő: A kibányászott agyagot szekérrel hazaszállították, szétválogatták, összezúzták, vízbe áztatták. A vizes agyagkeveréket megkeverték, majd négyszögletű fasablonokba öntötték és a napon megszárították. A kész festőtéglákat kocsin szállították a rendelést feladó festőnek, illetve üzletnek. A piktortéglás speciális szállítóalkalmatossággal, a hátán cipelte fel a téglákat - összesen akár 50 darabot is - a rendelés helyére, gyakran a felsőbb emeletekre is. 

Piktortéglákkal nem csak Budaörsön foglalkoztak, hanem például a pilisvörösvári svábok között is elterjedt volt ez a szakma. Bányák itt a mai Szabadság út Pilisszántó felé kanyarodó részén, illetve a Kálváriahegy környékén voltak. A bányászat megszűnéséhez nagy részben hozzájárult a német ajkú lakosság második világháború utáni kitelepítése, valamint a modern festőanyagok használatának előtörése.

Maga a piktortégla szó részben sváb eredetű - a festőket ugyanis "Piktor" névvel illették. (Sváb nyelvjárásban (Pilisvörösvár - a nyelvjárás falunként elég eltérő volt) Piktortsiegl, vagy Moolatsiegl (Malerziegel - vagyis festőtégla).