2025. március 24., hétfő

Száz katona emléke

Szamár-hegy, ahol a száz katona nyugszik

 Az erdő tele van befejezetlen történetekkel. Enyedi István már három hete bezúzott fejjel fekszik valahol a hegygerincen, arccal egy pocsolyában, és már sohasem fog visszatérni a barátkúti erdészházba. A piros autó darabjai szanaszét szóródtak a meredek sziklás hegyoldalban, sose fut már többé az országutakon. A kesztölci postás se mássza többé naponta a köves emelkedőket Pilisszentlélekre meg vissza, a faluból egyébként is Pajkaszeg lett azóta. Pápay Domokost se viszi haza a pilisszentkereszti autóbusz, kivérezve, mozdulatlanul fekszik az erdő mélyén. A villámsújtotta, leégett hársfa nem virágzik ezentúl, nem ülnek ágaira a madarak. Nem tér vissza hazájába a német vadász fia apjával és a csehszlovák kisrepülő utasai is szanaszét szóródva fekszenek a roncsok között a hegyoldalban. Örökre megdermedt jégmadár pihen a frissen sarjadó fűben. És hiába várja otthon az asszony, a szerető vagy az édesanya azt a száz magyar katonát, akik a Szamár-hegyen lévő állásaikat védve estek el mind egy szálig, felőrölve a szovjet túlerő által.

Enyedi István erdőőr keresztje

A kereszt felirata:

Reményik Sándor
Végrendelet
Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

Az utókor, az emlékezet, valamint a helynevek állítanak emléket legtöbbjüknek, egyedül a piros autó vált önmaga mementójává, miután senki se vállalta darabjainak elszállítását a nyaktörő szirtekről. A jégmadár még ennyi nyomot se hagy majd maga után.

Autóroncs csúfítja a Háromszáz-garádics kaptatóját

Az elesett katonákra ez a túra is emlékezik, amin most részt veszünk. Van, aki tiszteletét leróni jött, van akit ideológiák hajtanak, van aki megszellőztetni szeretné a friss tavaszi fuvallatban magyar vagy német egyenruháját, van akit a kilométerek tetemes száma lelkesít, van akit az útvonal nehézsége vagy szépsége. És persze van, akit egyszerre több dolog is. Elég diverz a társaság, de az erdőben sok minden elfér egymás mellett. A túrázó, aki éppen első teljesítménytúráját teljesíti, a rutinos öreg róka, a gyorslábú terepfutó, az egyenruhás hagyományőrző. Elfér a lombok alatt a hóvirág, az odvas keltike, a pirosló hunyor, az ibolya is egymás mellett. De sajnos az országútról ledobált tejfölös és joghurtos pohár is megbújik közöttük, főleg egy szinte járhatatlan és kijelzetlen patakvölgyben, ahol egyébként elméletileg lenne turistaút.

Küzdünk az alig járható patakvölgyben a sárga kereszten

Mi hárman egyértelműen a teljesítmény hajszolása miatt vagyunk itt. Ez lerí a futósra vett ruhánkról és a tempónkról is. Lassan-lassan a mezőny élére verekedjük magunkat, ahogy kocogva hagyjuk le a terepnadrágosokat, a bakancsosokat, a katonaruhásokat, valamint a túrabotosokat. A végén már csak a hasonszőrű hibbant kollégákkal előzgetjük egymást. Ismerjük egymást, mint a rossz pénzt, mi ez a maroknyi kis belterjes társaság. De nem azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk egymással, hanem hogy készüljünk a hosszabbakra, nehezebbekre, mert kopogtatnak az ajtón a százasok. Maholnap itt az Iszkiri. Aztán beindul gőzerővel a szezon. Addig is menni kell folyamatosan, minél hosszabbat, minél nehezebbet, lehetőleg minden hétvégén. Ez az útvonal kitűnően alkalmas erre. Kegyetlen felfelék, bokatörő lefelék: a Háromszázgarádics természet alkotta meredek és csúszós kőlépcsői, majd alig pár perc múlva a Szuszogó kimerítő kaptatója. Kapaszkodás a Pilis oldalába, ereszkedés a Vaskapu-völgy köves útján a Mária-padhoz. Rövid de velős mászás az Alsó-Ecset-hegyre. Ösvénynek csak nehezen nevezhető utak a Szentléleki-patak völgyében és a Hamvas-kő alatti árokrendszer mentén. Átkúszások fatörzsek felett és alatt. Csak túratársaimnak köszönhetem, hogy nem hagyom el közben az összes iratom és a telefonom, ami mind valahogy kipotyogott a táskám zsebeiből. Majd végül még egy Zemplént idéző ereszkedés a Hideglelős-kereszthez. Az északi zöld ugrik be azonnal, az a hely, ahova nyáron ismét készülök. A zabszem már a fenekemben.

Nehezen járható jelzetlen patakvölgy, mély árkokkal a Hamvas-kő alatt

Egykori vízáteresz helye

A környező vidék azonban teljesen más kilátásokat mutat, akármelyik magaslatról is nyílik egy kis ablak a szemközti ormokra vagy éppen a Duna ezüstszalagjára. Ahogy múlik az idő, a felhők egyre sűrűsödnek felettünk. Bár napsütésben indultunk, ahogy belefutunk a délutánba, egyre sötétebb fellegek nyomulnak előrébb a láthatáron, egyre fenyegetőbben. Talán éppen megússzuk, hogy elázzunk, ha elég gyorsak vagyunk. És talán hideglelést se kapunk könnyű kis öltözetünkben, bár ma sem fűtöttek be túlzottan. A Hideglelős-kereszt a legenda szerint talán megvéd mindettől, ha nem kapunk nyomban hideglelést a látványától. 

Kilátás a Hideglelős-kereszttől

A nem túl bizalomgerjesztő kereszt

Változatos, szép és kellően nehéz útvonal, példásan jó ellátás: tea, kávé, zsíros kenyér, gyümölcs, müzli szelet, kókuszrúd és a végén még egy bónusz paprikás krumpli. Eltévedni sem lehet, a szalagozás egészen profi munka. A vezetőfüzet szép és informatív, mint ahogy a kapott pecsétek is mívesek, a pontőrök is ügyelnek arra, hogy el ne maszatolódjanak. A végén egy kifejezetten dekoratív fémjelvény jár a 45-ös táv teljesítőinek. Rossz szavam nem lehet a rendezésre, még akkor se, ha egyértelműen kötődik jobboldali szervezetekhez és párthoz is. Kapott szóróanyag képében jelen van a politika is, amit szeretnék kizárni a hétvégéimből legalább. Ha már hétköznap úgyse tudom. És valahol örülök, hogy valakik legalább életben tartják ezeknek a szerencsétlen katonáknak az emlékét, hiszen egyébként valószínűleg a történészeken kívül nem is nagyon tudnának róluk.

A szép kivitelű díjazás

Sajnos erdeinken, hegységeinken is átszáguldott a történelem, ugyanúgy mint a városokon és falvakon, és sok keserű nyomot hagyott maga után. Csak sírok és keresztek tanúskodnak a történtekről. A katonákat eltemetik, sírjukat benövi a fű, megtelepszik rajta a hóvirág, az odvas keltike, az ibolya, még talán a pirosló hunyor is. A történet itt véget ért, de jön a tavasz és az új kezdet. A természet most már a születésről, az alkotásról szól, nem a félbeszakadt történetekről és az elmúlásról.


Katonasirató a Makámtól Bognár Szilviával - csak mert szép és ide illik:


A 100 katona sírja

Strava-link: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése