Telki felé

 

Egy túra, aminek a címe is befejezetlenséget sugall. Lehetne talán a folytonos úton levés, így az élet  szinonimája is. Igen elcsépelt hasonlat, de maradjunk ennél, ez a fixa ideám. Az ember elindul valahova (jelen esetben Telkibe), ahova nem érkezik végül meg. Halad nagy elánnal, nagy arccal vagy egyszerűen csak simán arccal célja felé, majd talál a térképen egy Telki-hegy nevű magaslatot. Itt megtorpan hirtelen, és éles kanyarban hátraarcot csinál. Talán rájön arra, hogy már sok lesz ez neki, az eredeti célt már nem érheti el, és megelégszik a hasonló helynévvel és próbál avval boldog lenni? Ringatja magát abban a hamis tudatban, hogy célba ért? Mert azért, hogy Telkibe eljusson, túl nagy árat kéne fizetni? Vagy csak egyszerűen eltéved félúton? Vagy rájön, a folytatáshoz már öreg és fáradt? Hogy mire gondolt a költő (azaz Levente), azt nem tudjuk, mikor kigondolta ezt a túrát, de az egész koncepció erősen hajaz a hétvégémre, benne ezzel a túrámmal.

Az elérhető távolság is nyújthat szépet és jót

Mert voltak tervek, méghozzá elég grandiózusak. Írottkő 50. A távoli, de szívemnek oly kedves Kőszegi-hegységben. Mintegy 2000 méter szintkülönbséggel. Micsoda pompás edzési lehetőség a Szántó 150B előtt! De ezeknek az üveghegyen is túli nagy szerelmeknek mindig ára van. Általában túl sokat kérnek azért, amit esetleg cserébe nyújtani tudnak. Jelen esetben az autó és vezetéstudás nélküli szegény leánytól azt kérte a mesebeli fehér lovon feszítő királyfi, hogy elég korai hajnali vonat vagy megfelelő fuvar híján utazzon már le előző este a munkából egyenesen, keressen valami szedett-vedett hajlékot éjszakára, majd valami elfogadható alvásféle után, jó korán keresse meg a rajtot, aztán szedje ám a lábát, mert a 18:32-kor már megy is vissza az utolsó vonat. Este tízre akár otthon is lehet, ha a MÁV is úgy akarja. Az utolsó szöget az álomban oly vonzónak tűnő királyfi iránti nagy vonzalom koporsójába az a prózai tény verte be szinte az utolsó pillanatban, hogy nagyon fogytán volt a mobilnetem és félő volt, hogy a kőszegi kaland során el is fogy majd, így gondok adódhatnak a hazaút menedzselésével. (Valaki szólhatna a Yettelnek, hogy néha flottások is szeretnének vásárolni néha extra mobilnetet ... azaz íme egy piaci rés.) Túl sok volt a kockázat, túl nagy a meghozandó áldozat – vajon megérte-e volna a kaland? Rá kellett jönnöm, hogy vén vagyok én már az ilyesmihez, aztán lehet, hogy se elég szép, se elég jó se lennék, hogy Kőszeg királyfival összejöjjön a nagy lamúr. Visszavonulót fújtam sután és bután félúton.

Út az elérhetetlen Telki felé

Szeretne ilyenkor utólag megbizonyosodni az ember lánya arról, hogy a mesebeli királyfinak büdös a lába, esetleg böfög, sőt még parókája is van, szóval túranyelvre lefordítva mondjuk eshetne naphosszat, vagy lehetne pocsék a szervezés és negatív kritikáktól hangos az internet, de nem és nem volt ilyen szerencsém: az egyetlen képes beszámoló, amit láttam, tele volt mindenféle gyönyörű gombakülönlegességekkel. Egyrészt ezért is utaztam volna ilyen messzire... Mert az ösztövér és szűkmarkú Budai-hegység, a kényszerű pótlék, üres és csontszáraz. A távoli, az elérhetetlen mindig vonzóbb. Még akkor is, ha végül a közeli és elérhető mezei Budai-hegységben is megtaláltam azt, amit ezen a hétvégén kerestem.

Untig ismerős, mégis megunhatatlan tájakon

És mit találtam?

• Egy nagyszerű edzést, egy kényelmesen, mintegy 5 óra alatt lekocogott 35 km-es túrát 800 méter szintkülönbséggel. Ami ért annyit, mint egy mondjuk 11-12 óra alatt teljesített ötvenes dupla annyi szinttel. 

Az igazi emelkedők pont a túra végére jutottak, ezeket már gyalogoltam

• Pompás színeket, a felhők és fények pazar játékát. Amit annyira élveztem, hogy még tettem egy levezető fotózgatós sétát a Széchenyi-hegyről a buszig. 

• Egy kedves útonállót Nagykovácsi szélén, aki csak simogatás fejében engedett tovább.

Lehet neki ellenállni?

• Két fehér foltos, pont előttem átrohanó téli bundás muflonkost.

Volt kos, nincs kos (csak Ákos, és abból is többféle 😃)

• Egy régen látott, éppen Nagykovácsi térségében edző futócimborát.

Őt se örökítettem meg, de mondjuk az én teknőstempómhoz képest ő volt a nyúl a képről

• Több ismerős túraarcot. Bár a munkanap miatt azért nem hemzsegtek túlzottan az indulók.

Munkanap volt, de azért az Anna-réten és a Normafán egész sokan voltak

• Kellemes túraidőt, egész pici esővel, valamint sok szép kilátást

• Néhány abszolút kedvenc viszontlátását a Budai-hegységben

Bár gyakori vendég vagyok, mégis vannak részek, amiket nem tudok megunni, ilyen a Mária-szurdok

• Némi érdekességet történelmünkből: Varga László vadászpilóta emléktáblája

Panaszra tehát semmi ok, túráztam és edzettem is egyet, sőt még felettébb jól is éreztem magam. Nem mellesleg még ebéd is lett a család asztalára, amit Kőszegről nehéz lett volna intézni. Minden jó, ha vége jó. Kőszeg meg várhat a sorára... Talán jövőre lesz újra Őrvidék 100, mert az idei naptárból nagyon hiányzik (nekem).

Mehet az újabb oklevél és a kitűző a gyűjteményembe

A kortárs szintipop szárnyán azért utazzunk el a Kőszegi-hegységbe is (bár félek, a klipben se jut el a fickó végül oda):

„Minden a változással kezdődött bennem,

Akkor még nem tudtam mit kell majd tennem, 

Azóta a saját utamat járom,

Vissza nem nézek, soha nem bánom,

Volt pár akadály, el kellett bukni,

A magasból a mélybe zuhanni,

Volt az a szerelem, azóta feledem...”

„

Járom én is tovább a saját utam, ami jövő hétvégén a Szántó 150B teljesítését irányozza elő. Tűnjön bár a lúzerek útjának, nekem az eddigi legnagyobb távom lesz. Ha el kell bukni, akkor el kell bukni, de nagyon szeretném, hogy meglépjem a következő lépcsőfokot. Úgy érzem, készen állok...