Szerdai szédelgés 6 felvonásban

Van az az elvetemült állapot, mikor az ember arra is hajlandő, hogy nemcsak hétvégén, hanem hétköznap is gyalogoljon egy százast, ráadásul úgy, hogy pontban éjfélkor van a tömegrajt. Tettem mindezt e hét szerdáján a Szerdai szédelgő eseményen. A viselt dolgaimnak helyszínt adó rendezvény némi magyarázatra szorul.

Létezik egy Hétköznapi barangolások nevű túrasorozat csupa alliteráló nevű túrával (Hétfői henyélő, Keddi kutyagoló, Szerdai szédelgő, Csütörtöki csatangoló, Pénteki poroszkáló), melynek célkitűzése, hogy hétköznap is legyenek teljesítménytúrák, a fanatikusok ne csak hétvégén hódolhassanak szenvedélyüknek. Vagy mondjuk aki történetesen hét közben ér rá valamilyen okból kifolyólag (nyugdíjas, hétvégén dolgozik), annak is legyen lehetősége. Jellemzően ezeken a túrákon kétféle táv van, 10 és 20 km körüli. Ezeket lehet összeadni 10+20 verzióra is. Egyszer az évben azonban valamelyik túrából rendeznek a megszállottaknak 100-as távot is, amit a 10-es és 20-as körök különféle kombinációiból lehet összerakni. Ugye maguk a szervezők is hosszútáv-fanatikusok, így ez nem csoda. És valószínű, hogy a százas teljesítők nagyrészt nem is a ráérősekből kerülnek ki. 

Szabadnapos tündérke a Meseerdőben

Nekem például egy szabimba került, hogy részt vehessek, előtte és utána is dolgoztam. Kedden szerencsére home officeból, de sajnos pihenni így se tudtam annyit, amennyit kellett volna. A rossz alvókám miatt alig aludhattam egy-két órát napközben a túra előtt. Persze ez is több a semminél, ráadásul szerencsére agyon se kellett dolgoznom magam aznap. 

Peti azt javasolta, 10 óra 20 percre állítsak ébresztőt, mert a 20 perc plusz alvás is számít. Lehet, hogy igen, így viszont nagyon kutyafuttában (és az alvó családtagok miatt csendben) kellett összekapnom magam. A lábkenéshez használt szarvasfaggyúm is kifogyott, a kávém se nagyon akart lefőni, ráadásul még pár dolgot össze is kellett keresgélnem a csomagomba a sötétben. De azért elértem a 11:03-as 41-es villamost, amivel időben eljuthattam a rajt helyszínére, azaz a kamaraerdei parkban található kerekasztalhoz.

Gyakran mozgok Kamaraerdő tájékán edzéseim során, így múlt héten a rajt helyszíneként szolgáló asztalt is kiszúrtam, nem kellett keresgélnem. Meg ugye minden szépen ki volt szalagozva. Egész sokan gyülekeztünk már a parkolóban. Miután mindenki kézhez kapta első itinerét, Dóri rövid eligazítást tartott a kényszerű útvonalváltozásokról (Kánai-tó hídjának lezárása, lakóparképítés, fennsík bekerítése), 

Mivel a 10 km (12,1 km) és 20 km (22,6 km) valójában több, így a 100-asok se ugyanolyan hosszúak, 102,5 km-től 113 km-ig lehetett menni sokféle távot különféle kombinációkban. Én úgy okoskodtam, hogy míg sötét van, inkább maradnék hazai pályán, azaz a Kamaraerdőben és a Tétényi-fennsík ismert ösvényein. Tehát 2 vagy 3 10-es kört csinálok először, attól függően, milyen gyors leszek. Aztán majd megyek a hosszabb és látványosabb körre háromszor. Ha nem voltam az elején elég gyors, akkor a végére még marad egy 10-es. 

Üdv a Meseerdőben!

1. felvonás: Még nem szédeleg (12,1 km)

0:00 - 01:45 (1 óra 45 perc alatt)

Tehát a tervemnek megfelelően elsőnek a 10-es itinert kértem ki. Rutinból futottam neki a Susulyka utcának, kb. olyannak tűnt az egész, mintha kimennék egy szokásos laza edzésre a Kamaraerdőbe, aminek valamilyen okból kifolyólag különös, éjféli időpontot választottam. Még az útvonalban se volt semmi szokatlan: Susulyka utca az Ifjúsági park mögött, út a Kánai-tó mentén, kör a lakópark körül, Fülőke utca felfelé, Vadász-hegy, Nagyrét, középső út a fennsíkra, tanösvény a fennsíkon a Szoborparktól, majd zöld körjelzés vissza a rétre, majd ki a sorompóig, utána be a célba. Ennek megfelelően végig is kocogtam az egészet talán pár száz méter kivételével. A nagyréti etetőponton mindig csevegtem egy sort a pontőrökkel, miközben eszegettem-iszogattam ezt-azt a bőséges kínálatból. Ezen vagy a következő körön még frissen főtt kávé is volt tejjel, cukorral. Ide ráadásul odaúton és visszaúton is befutottunk a 10-es távon. Úgy tűnt, elsőnek kevesen mentünk 10-est, emberrel alig találkoztam, miután mindenkit jól magam mögött hagytam. Ráadásul az első körön még a fotózást is feleslegesnek tartottam, hiszen vaksötétben nincs nagyon fotótéma se. Legalább emiatt se vesztegeltem. Önellenőrző pontok a Kánai emlékműnél, a Vadász-hegyen, a Szoborpark mögött, valamint a tanösvény 5-ös táblájánál voltak. Úgy tűnt, az aktuális téma meglehetősen mesés lesz: csupa retro mesefilmhős-neveket kellett bevésni az itinerbe az ottani színes filctollal, mint Süsü, Dr. Bubó, Vuk, helyenként állatos bélyegzőket kellett használnunk. Az első köröm gyorsan és flottul le is tudtam, máris mentem ki a második 10-esemre.

Hangulatvilágításos bőség asztala

2. felvonás: Szédeleg mint ősszel a bogár (12,1 km)

01:46 - 3:32 (1 óra 46 perc alatt)

Zúg az éji bogár, főleg, ha ennyire bogaras mint jómagam, és nekimegy újfent a Kamaraerdőnek, valamint az éjjel is pacsirtadaltól hangos Tétényi-fennsíknak. Most már készül néhány fotó is, a tempó is valamivel kényelmesebb, kevesebb futással, hisz a franc fogja kifutni a Fülőke utcát meg a fennsíkot, elvégre ez egy túra és annak is még nagyon az eleje. A többit persze mind kifutottam most is. Ráadásul nemcsak én futottam errefelé, hanem egy pici üregi nyuszi is az 5-ös tanösvény tábla után. Szegény nagyon meg volt riadva a lámpám fényétől, alig mert továbbmenni, pedig direkt adtam neki egérutat. Egérutat egy nyúlnak. :-) Volt még egy vicces momentuma ennek a körnek: a fejemben lévő DJ (vagy bogarak) egy meglehetősen random 4 számból készült egyveleget nyomatott/nyomattak: Bonanza Banzai: Szárnyas fejvadász (hehe, az angolul éppen Blade runner), Internacionálé, Lotfi Begi-Mezó Misi: Egy szó miatt, Blahalousiana: Sokat bír. Ebből hármat értek is. Mert például pont idepasszolt a következő dal víztorony futurisztikus sziluettje mellett derengő holdsarló látványához:

„Éjjel volt, súlyos éjjel volt, 
olyan narancssárgán derengett a hold. 
És mint mindig ilyentájt, most is arról prédikált, 
teljesítsem őrült parancsait.”

(Bonanza Banzai: Szárnyas fejvadász)

Meg a következő dal a Szoborpark és az emelkedők kapcsán:

„Föl föl ti rabjai a Földnek,

Föl te éhes proletár!

A győzelem napjai jönnek

rabságodnak vége már!

Ez a harc lesz a végső,

csak összefogni már...”

(Internacionálé)

Aztán a Blahalousiana se nagyon tévedett:

„Sokat bír, túl sokat,

az én szívem

nincs hova, de van kinek

ezért viszem”

De hogy az hogy jött ide, hogy:

„Egy szó miatt lángol az egész világ.”

azt végképp nem tudom. De legalább miközben szedtem a lábam, jókedvűen és félhangosan énekelgettem, szóval jól elszórakoztattam magam.

Dóriék szerint a második körön még az elsőnél is gyorsabb voltam, amin a leírtak fényében kicsit csodálkoztam, de akkor biztos kevesebbet dumáltam a pontőrökkel. Még mindig sötét volt, kikértem tehát a harmadik 10-es itinerem is.

Ilyen csodák is vannak errefelé - egyébként teljesen hivatalosan (többet erről itt)

3. felvonás: Szédeleg mint csizmadia a fonalsoron (12,1 km)

03:37 - 5:40 (2 óra 3 perc alatt)

Arról nem szól a fáma, miért is kéne szédelegnie a csizmadiának a fonalsoron, meg egyáltalán mi is az a fonalsor. Ez nem itt és most, ezen az éjszakán vagy már inkább hajnalon fog kiderülni a Kamaraerdőben. Kiderülni azonban hamarosan ki fog, mert a Fülőke utcán fölfelé tartva már nem csak a fények látszottak a városból, hanem sokkal több. A lámpám eltehettem lassan, már csak a rétre vezető göröngyös, lépcsős meredek úton kapcsoltam fel utoljára. Ezen a körön csizma is került az asztalra, vagy inkább csak a jelen albumba, mert nem másztam fel a magas szobortalapzatra, hogy elcipeljem a súlyos lábbeliket a rajt/cél kerekasztaláig. Ugyanis ahogy kibukkantam a Rókales utcából a fennsíkra, egyszer csak megjelentek Sztálin csizmái. Aztán fürgerókalábak, hipp-hopp, jön Vuk (tényleg ezt a kódot kellett itt felírni), nyargaltam is tova a magából már sokkal többet láttató hajnali fennsíkon, majd az erdőben. Ez a kör kicsit már tényleg lassabb lett, hiszen egyre kényelmesebb tempót lőttem be magamnak. De még itt is nagyrészt futottam, 36 km körül. 3 darab 10-es kör tehát letudva, jöhetnek a 20-asok.

Nagyrét hajnalban az erdészházzal

Láthatáron a csizmák

Leszállt az UFO is

3. felvonás: Szédeleg mint a plébános gelicéje (22,6 km)

05:40 - 10:33 (4 óra 53 perc alatt)

Valóban gelice, nem gerlice. Így mondják ott az innen igencsak távoli Vajdaságban. Bár a jelen körön se gelicékkel, se gerlicékkel, sőt még plébánosokkal se fogunk találkozni. Még szédelgéssel se nagyon, mert rettenetes meleg nem volt még e viszonylag korai órákban. Egyébként is ezt a délelőtti hosszú kört pihenősre, gyaloglósra vettem, amolyan fotózós élménykörnek szántam. Az erőm is kitartott még egész jól, tehát itt-ott belefutogattam a lejtőkön. Mi is került tehát a fotókra: a Pistály, mint tipikus fővárosi peremvidék erős kontrasztot képző látnivalói, a fennsík lengedező árvalányhaj- és virágmezői, az Anna-hegy meseerdője, ami nagyon is aktuális volt, mert a pontokon itt is csupa mesehőssel találkoztunk, Törökbálint szobrai és kálváriája, a diósdi kőfejtők, kaptárkövek és pincék, és még egy csomó minden más.

Római lovaskocsit ábrázoló szobor a budaörsi Kamaraerdő parkjában

A pistály(j)i miliő kontrasztossága - szegénység

...és gazdagság - Harry Potter egyébként nem volt téma

Lenvirágok tömkelege a fennsíkon

Napsütésben a legszebb a Tétényi-fennsík

Sajátságos kerítés az Anna-hegyen

Anna-hegyi meseerdő állatos szobrokkal

Törökbálinti pince

Nepomuki Szent János

Törökbálinti kálvária

Utcakép

Kerekes kút a falu végén

Anna-hegyi adótorony-kilátó

Az M0 felett kétszer is áthaladtunk egy körön

Diósdi kaptárkő

Diósdi kőfejtő

Erre is vannak kaptárkövek

Egy diósdi pince

Újra a fennsíkon - távolban a Mechanikai művek kéménye

4. Szédeleg mint a lipáncos csirke (22,6 km)

10:32 - 15:41 (5 óra 9 perc alatt)

Mondhatnám, hogy nem vagyok már mai csirke, de azért alapjáraton tutira nem vagyok lipáncos. Nevezzenek is bármilyen kórságot a távoli Vajdaságban lipáncnak, amitől a csirke szédelegni szokott. De ez a kör már kezdte betenni a tyúkól ajtaját és a hülye kilométerhiányos tyúk elkezdte érezni a megtett kilométerek súlyát. Itt már átvedlettem nyári szerkóba a meleg déli órák miatt a közeli, Dóri által kitakarított Toitoi vécék egyikében: rövid szoknyanadrág, ujjatlan felső és sapka. Kreiter Balázs még a fennsíkon utolért, így egy jó darabig, egészen az Anna-hegyi kilátó hurkának majdnem a legvégéig együtt mentünk, néha még kocogtunk is egy kicsikét. Aztán inkább eleresztettem Balázst, mert ő jobban bírta a kocogósabb tempót. Pedig addig jókat nosztalgiáztunk a 11. kerület múltja kapcsán, lévén mindketten kerületi őslakosok. Összetalálkozván a hegyen egy szembe jövő 20-as távos lánnyal, kiderült, hogy vannak akik lelkesen olvassák a blogomat, pedig sokszor kételkedem, van-e értelme az irományaimnak. Nem árválkodtam sokáig magányosan róva a kilométereket, mert a diósdi kutyafuttatón, amit másodjára már sikerült a tracket követve végig járnom (első alkalommal elvitt rossz irányba egy tévesen kihelyezett szalag) utolértem Baranyi Lacit. Így innen együtt mentünk a célig. Tovább sajnos nem, mert ő befejezte mára, én meg még tartoztam egy 20-as körrel. Pedig így kellemes társaságban sokkal gyorsabban telt az idő és kevesebb időm volt törődni a bajaimmal meg a kilométerek lassú gyűlésével. Mert a bajok már kezdtek jelentkezni leginkább fájós talpak és fáradtság formájában. Ráadásul egyre szürkébben tornyosultak a felhők a láthatáron, néha csöpörgött is egy kevéske eső. Szóval nem sok kedvem volt a vége felé kimenni az utolsó körre. De a nagyréti gulyásleves csodatévő hatással volt, utána minden hirtelen jobb lett, még a kedvem is. Sőt az eső, ami le akart esni nagy hirtelenjében, pont akkorra időzítette magát, amíg ettünk. Pont annyi erőt adott, hogy elinduljak az utolsó körön.

Az utolsó előtti körön is van új látnivaló

A kilátás is szebb az Anna-hegyről, ahova most külön pecsétért érdemes felmenni a kilátóba

A valószínűleg nem lipáncos csirke az M0 közelében ücsörgött egy kertben

Barátságos cica fogad Diósdon

A csodatévő babgulyás

5. Szédeleg mint az őszi légy (22,6 km)

15:41 - 20:30 (4 óra 47 perc alatt)

Na ez a kör pont olyanra sikeredett, mint egy őszi légy utolsó napjai. Tudja, hogy eljön a vég hamarosan, és muszáj csinálni az utolsó lélegzetig, bármit is hozzon a sors. Majd egyszer vége szakad úgyis a szenvedésnek. Tempóm már nem nagyon volt, a futás gondolatára is enyhe rosszullét fogott el, szóval Márton Daniék könnyen leköröztek a Pistály meredek utcáin (Hortenzia, Kékes, Fecske) felkapaszkodva. Pedig ezt a hármast volt, hogy kifutottam, nem is oly régen. Most csak muszájból csináltam már. Egy gondolat foglalkoztatott egész úton: a lámpa. Mert annyi eszem se volt, mint a fent emlegetett őszi légynek, és a depós csomagban felejtettem a lámpám, amit erre a körre már ésszerű lett volna kivinni. Erre pár száz méter megtétele után jöttem rá, de már nem volt semmi kedvem visszamenni és ezzel szaporítani a távot és gyepálni a már tövig lejárt lábaim. Folyamatosan matekoztam, hogy vajon mikorra érek be és rám fog-e sötétedni. A matek meg mindig azt adta ki, hogy igen is meg nem is, ez is lehet, meg az is lehet. Szóval jól cserben hagyott. Agyaltam egy B terven, hogy Peti hozzon ki nekem egy lámpát a Mechanikai művekhez. Más pontot nem tudtam volna neki megadni, mert nehéz lett volna összehozni a randit. Azt persze jól elfelejtettem, hogy este kosarazni megy, tehát ha úgy alakult volna, biztosan meghiúsult volna a lámpás találkánk. Az a plusz 4 km a százason túl most nagyon nem hiányzott. De ott volt, tehát szednem kellett a sajgó lábaim, amennyire csak bírtam. Szegény pontőrt a József-hegyen is azzal zargattam, hogy mennyi még a visszalévő táv. Újat ő se tudott mondani, pont annyi, se kevesebb, se több, mint amennyit az órám írt. Ezzel kellett tehát megbékélnem. Meg azzal, hogy vagy kell a lámpa vagy nem a végére. Reménykedtem, hogy a fennsíkon még pont annyira lesz világos, hogy látni fogok, na de bent a Kamaraerdőben maximum a rutinom fog segíteni a legrosszabb esetben.

Bár nem itt van Magyarország teteje, a Kékes utca jó meredek

Terveztem, hogy meglepem magam valamivel ezen az utolsó körön, mert megérdemlem, aztán annyira paráztam a sötétség közelgő beállta és a lámpám hiánya miatt, hogy a fagyi, kávé, sör vagy egyéb finomság is elmaradt Törökbálinton.

Azonban kár volt izgulni, a diósdi kaptárkövek bokatörő ösvényét, majd a sziklás mászást is bőven világosban letudtam és a fennsíkon is még csak készülődött lemenni a nap a tágas láthatáron. A Kamaraerdőben se uralkodott félhomály, sőt  a ponton most meglepetés virsli várt, amit kár lett volna kihagyni. Nagy Jani is éppen már a célba tartott, így együtt fogyasztottuk el a fogást. Ő kicsit hamarabb nekiindult a görcsölő vádlija miatt. Nekem a bal térdem kezdett fájdogálni egy pontban az utolsó kilométereken, így nagyon nem bántam, hogy itt a vége. Az 1 kilométerre lévő célba már négykézláb is be kellett volna vonszolnom magam innen.

A nap utolsó sugarai a fennsíkon

A célban egy halom ismerős, Tarnai Máté, Őrsi Bálint és még néhányan. Bálinttól még egy citromos sört is kapok az ajándék tornazsák fejében. Íme az elmaradt meglepi mégis meglett a végére! Ezt a 41-esen hazafelé meg is iszom. Aztán jön még egy rövid szédelgés a megállótól hazafelé. De másnap minden újra meglepően jó, izomláz csak mutatóba, hólyagok sehol, bringázás rendben, sőt még a futás is megy. A térdem is csak icipicit érzem, meg még mindig tele vagyok „túrakiütésekkel”..

Tükörszelfi a Piszályra felfelé

Itt a vége, fuss el véle, jó éjszakát gyerekek vége a száz kilométeres mesének, nyugovóra tér Süsü, Dr. Bubó, Vuk, Mekk Elek, Mazsola és Tádé, valamint az összes többi mesehős és teljesítménytúrázó.

Mekk mester a fennsík kapujában fogadott minket

Első teljesítménytúrás pólóm (a színe kifejezetten tetszik)

U.i.: Már megint győzött a nyelvész vénám és még túra előtt kigyűjtöttem mindent, ami a szédelgéssel kapcsolatos. Sajnos csak 5 darab szédelgős szólásmondást találtam, így az első fejezetre nem jutott semmi. Itt emiatt nem tudtam szédelgősre venni a figurát.

Dani kedvéért még egy soktérdű nem Salomon-, hanem salamonpecsét

Strava-link: 

Kutyagolás kutya időben

 (Próbálkozva az itiner stílusában - avagy kötöm az 🐶-et a túrához)

Hétvégén még kutya meleg volt a Cinege Nagykörön szombaton és vasárnap Tótországban is. De jön még kutyára dér! Keddre beköszöntött az áprilisi ősz, ráadásul kiadós esőt ígértek nagy lehűléssel. A szabim viszont már megvolt, így menni kellett kutyagolni egy keddit. Lehetőleg mindkét távon, mert úgy kerek és az az igazi edzés.

Készültem tehát esőcuccal, váltócuccal a depóba, biztos ami biztos. Ha nagyon szakad, legfeljebb már nem megyek ki kutyálkodni a második körre. Mikor elindultam, még csak szemerkélt, mire odaértem az Aquincumhoz, már rendesen esett. A kutya mindenit, Murphy dolgozik... 

A 20-as kör, azaz ebcsont beforr!

Nincs mit tenni, ha már beneveztem, kutya kötelességem elindulni kiadós esőben is, és teljesíteni, amit vállaltam. Bármelyik nagyobb eseményen lehet ugye rossz idő, erre ez a „rövidke” ázás elsőrangú edzés az olyan időjárási eshetőségekre, amiben még a kutyát se verik ki. Dóriék tehát megírták az itinerem a 20-as távra. Azt vettem előre, mert inkább a nagyot csinálom meg biztosan, ha időközben az idő még kutyának valóbbra fordulna. Futórajtot vettem és hamarosan általam sosem látott mesevilágba csöppentem a Mocsárosdűlőn. 

Vicces lépcsős kitérő

Mocsári miliő

Budapestnek vannak részei, ahol még sosem jártam, ez is egy közülük. És az első körben még nem is láttam az összes itteni attrakciót. Viszont sikerült máris elvétenem az irányt a visszatérő ágra, vissza kellett fordulnom korrigálni az útvonal másik, odafelé tartó ágára. Bár egyik kutya, másik eb, ekkor még törekedtem arra, hogy szépen tartsam magam a trackhez és az eredetileg előírt irányokhoz... Ugye a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát... Ebbéli próbálkozásom majdnem a mocsárban végződött, de aztán csak megtaláltam a helyes utat. Az útkeresés terén aztán egész sokáig kutya bajom se volt. 

Esős Péter-hegyi hangulat

A Határ úttól feldöcögtem a Péter-hegy oldalába, ahonnan csoda panoráma nyílt a Hármashatár-hegyre és társaira. A település és az erdő határán vitt sokáig az egyre emelkedő útvonal a Héthalom utcában. Eddigre a sok emelkedőn futástól fáradt voltam, mint a kutya, így inkább már csak koslattam, mint egy kutya egy másik túrázó nyomában. Az első ellenőrzőpontnál, ami stílszerűen egy kutyaszemetesnél volt, együtt igazoltunk, aztán újból nekiveselkedtem a futásnak és az emelkedőknek, számomra teljesen ismeretlen terepen. Sokáig határkövek mellett vitt az utunk, majd élesen balra le kellett kanyarodnunk egy lejtőn. Ahogy kibukkantam lókutyahalálában a házak közé, majdnem két méretes (és gyönyörű) ónémetjuhász martaléka lettem. Szerencséje a gazdijuk jól nevelte őket és biztosított róla, hogy nem kell félnem tőlük. Aztán ők is kocogni kezdtek, ment mindenki a maga útján tovább. Én a Rókahegyi kőfejtő irányába igyekeztem, ahol a második pecsétet kaptam az ottani sátorban didergő pontőröktől. Emellé járt csont alakú jutalomfalat is mézeskalácsból és sok-sok más finomság. A kedvencem a húsvéti gumicukor volt, a továbbiakban rendesen rájártam. 

Jutifali

és egyéb finomságok bőségesen

A kőfejtő

A kőfejtőből meredeken kapaszkodik ki a sziklás-lépcsős piros háromszög turistaút, amit most hűséges kutya módjára követnünk kellett. Majd a piros jelzésen kanyarogtunk a Róka-hegy oldalában. Az erdős rész végére érve cuppogós, ragaszkodós természetű sárral akadt dolgom, meg lovacskás panorámával a Kevélyek irányába. A forgalmas Budakalászi útig tartott a futókám, innen inkább kigyalogoltam a kaptatót (amin egyébként pár éve versenyen se futottam fel végig – most se bírnék). A Kevély emelkedőjének majdnem a legvégén (azaz annak, ami most nekünk jutott belőle az Ezüst-hegyi kőfejtő kilátópontjáig) honolt a harmadik ellenőrzőpont. Itt is volt minden földi jó, még bélyegző is. Innen egy egri túratárssal indultunk tovább, aki beért az emelkedőn. Mivel a csúnya köves lejtő engem futásra csábított (én már csak egy ilyen kutyaütő lejtőfutó vagyok), sajnos hamar el is búcsúztunk egymástól. Még szerencse, hogy figyelmeztetett a nehezen észrevehető negyedik pontra, így nem hagytam ki. Az Üröm irányába vezető ösvénynek akadt néhány kihívást jelentő, igen csúszós szakasza, ahol kénytelen voltam óvatos üzemmódba kapcsolni. Biztos jót mulattak rajtam a mögöttem lévő túrázók, hogy lám, a vakmerő futó is behúzta a fékeket! De a kutya ugat, a karaván halad. 

Lovak a láthatáron

Érik a ropogós cseresznye (igen korán már)

Egyébként  egyre csak csodálkoztam, milyen sokan vannak rajtam kívül pályán a hétköznap és a rossz idő ellenére, már a sokadik túrázót/csoportot hagytam le ma. És még nem volt vége! Szerencsére az égi áldás kezdett eddigre alábbhagyni, viszont kutya hideg volt, dideregtem mint az ázott kutya a vékony futóruhában.

A 3. EP környéke

Egy hosszú lejtő vezetett Üröm főutcájára, ahonnan egy vadiújnak tűnő rekortán futópálya és egy patak mellé kellett lekanyarodnunk. Ezt a kanyart csak másodjára sikerült helyesen bevennem. Rendes terepfutó módjára a fűben maradtam, a rekortánt kutyába se vettem. Csak az út legvégén tértem rá, ami vélhetően kevéssé örült a Speedcross talpának. Én viszont az egész úton örültem neki, hogy mennyire jól tapad. A Goretex benne ugyan ebben az időben nem sokat ér. Nemsokára már Üröm kálváriájának német nyelvű stációi között kapaszkodhattam a három kereszthez. Itt láttam meg idei első bíboros kosboromat. Az igazolást segítő íróeszköznek sajnos nyoma veszett, szerencsémre megint beértem egy túrázót, akitől tudtam tollat kérni.

Szőlőültetvény Üröm határában

Ürömi kálvária

Megint emelkedő jött és lihegtem mint kutya a kánikulában, felkapaszkodva a Kis-dombra. Itt újból csodaszép panoráma fogadott. Hamarosan az is kiderült, hol van a kutya, azaz az igazolópont elásva a dombtetőn. Cuki kecske volt rárajzolva a papírbójára, amit szívesen lefotóztam volna, de sajnos a telefonom másként döntött. Úgy gondolta, a kutyának is jobb dolga van, mint neki, hogy folyton előrángatják ebben a cudar időben, ázik-fázik és még dolgoznia is kell. Na ebből elég volt neki, hiába a vadonatúj akksi, bemondta az unalmast. Én meg kivert kutya módjára track nélkül bolyonghattam tovább. Egyelőre segítettek a szalagok és az egyéb útvonaljelzések eljutni ismét a kőfejtő pontjához. Itt megint jóllaktam mint a lakodalmas kutya, aztán próbáltam igazodni a pontőrök tanácsaihoz. Ennek ellenére egyszer csak elfogytak a szalagok és a lépcsők is, és én ismét ott álltam tanácstalanul a kőfejtő bejáratánál.

Panoráma a Kis-dombról

Az itiner szerint és a józan paraszti logikám szerint is lefelé kéne tartanom, így az idevezető egyik szalag se jó a szemközti utcákban. Lefelé az örömi úton nem láttam semmit. A vázlatos térkép alapján se megfelelők az eddig bejárt útvonalak. Talán esélyes, hogy piros háromszögön kéne menni, de itt ilyen nincs. Akkor menjünk vissza a lépcsőkön! Elmentem egy kilátópontig, de piros háromszögnek híre-hamva se volt, se Bérctető utcának, amit az itiner említ. Az utóbbi már kezdett úgy kinézni, mintha a kutya szájából rángatták volna ki, mivel folyton a tanácsához kellett folyamodnom. Megint visszafordultam. Aztán megint ott álltam a kőfejtő bejáratánál tanácstalanul. Továbbra is bizonytalan volt a helyes irány, mint a kutya vacsorája.

Jobb híján elkezdtem lefelé futni az Ürömi úton, az úgyis bevisz a városba. Ha szerencsém van, a maradék egy pontot megtalálom valahogy, legfeljebb kérdezősködöm. De erre semmi szükség nem volt, mert egy ponton a Rókahegyi utca és a szalagok is becsatlakoztak az Ürömi útba. Most már örök rejtély marad, hol kellett volna lejönni. Vagy nem? 

Az itiner szövegét hűen követve eljutottam a kérdéses igazolópontra a Dóra kozmetikához. Innen már kutyafuttában már csak egy ugrás volt a Mocsárosdűlő, ahonnan most egy másik, szintén bámulatosan szép útvonalon kanyarogtam ki. Szerencsésen átvészeltem egy kutyatámadást (lehet, hogy ez se véletlen?): egy kóbor eb csaholva szaladt utánam. Azt mondják, amelyik kutya ugat, az nem harap, de most ezt nem volt kedvem tesztelni. Hála Istennek most is használt, hogy teljes hangerőn leordítottam a fejét. Hátrább az agarakkal! A kutya meg a mája! (Van némi gyakorlatom. sajnos...)

Kiérve a Gladiátor utcába rossz irányba fordultam, így némi kerülővel értem célba a 20-as körön. Kicsit leültem szárítkozni és életet lehelni a telefonomba, de hiába. Közben gondolkodhattam azon, hogy megbántam-e a túrán való indulást, mint a kutya, mely kilencet kölykedzett és kimegyek-e még a 10-es körre. Hát naná, hogy ki! Már úgy belejöttem, mint kiskutya az ugatásba!

A 10-es kör, azaz kutyaharapást szőrivel!

Se kutyám, se macskám, se telefonom, se trackem... Viszont van jó és részletes útvonalleírásom és rengeteg emlékem a 20-as körből. És az útvonaljelölés se kutya ezen a túrán! Tehát van reményem bőven, hogy végigjutok így is csont nélkül és ne kóboroljak, mint egy gazdátlan kutya. (Azaz csontot majd kapok a Róka-hegyen...) 

Egyedül azt bántam, hogy fotózni nem tudok, főleg, hogy ez most már csak egy levezető kényelmes séta volt számomra. Futás? Ugyan, a kutya se ugat utána! A gyaloglást meg megszoktam már, mint kutya a verést. Így végre jobban volt időm körülnézni a Mocsárosdűlőben is, ahol az elágazásnál egy komplett birkanyáj legelészett, hátrébb egy pásztor vigyázta őket. Itt a nagyváros peremén! A birkák csak bámultak, nem is mentek odébb, egy csöppet se féltek. Rettenetesen sajnáltam, hogy nincs használható fényképezőgépem, micsoda képtelenség!

A korábban megismert túrázók is jöttek szemben sorra a 20-as körről, sőt később a Rókahegy pontőrei is, mert kaptak váltást (akikkel még a rajtnak/célnak helyet adó Rund kocsmában ismerkedtem meg). Egy aprócska gikszert sikerült beiktatnom, nem kanyarodtam rá a gesztenyesorra a Fürdő utca előtt. De már késő bánat, ebgondolat volt, mikor rájöttem. A Rókahegyi útnál meg megnézhettem, merre kellett volna lejönnöm a 20-ason. Itt követtem el a második és utolsó hibát a 10-esen: nem a piros kereszten jutottam el a bányaudvarba. De így legalább izgalmasabb volt a rengeteg meredek lépcsőn fel-le kutyagolni. A pontszemélyzettel beszélgettem egy kicsit, miközben elpusztítottam néhány kenyeret meg majdnem az összes savanyú gumicukrot is. Én már csak ilyen rossz kutya vagyok!

Ha már ilyen jól tartottak, felüdülve indulhattam a Kis-domb irányába. Szemből ismét jött pár túrázó. A kecskés pecsétnél igazoltam, majd visszafordulva és jobbra letérve, majd egy szép réten átvágva értem el a Péter-hegy erdejét. Egy idő után kezdett derengeni, hogy itt már jártam, igaz, csak úgy kutyafuttában és nem volt időm nézelődni. Először a rengeteg határkő tűnt fel és a sáncszerűség, ami mellett haladt a piros T jelzésű út. Miután szétvált a 20-as és a 10-es táv, egy II. világháborús lőszerfülkénél kellett igazolni. Az ösvényke, egy futásra csábító eszményi single track, ide-oda kanyarogva vezetett ki az erdőből a már ismerős Héthalom utcába. Így hirtelenjében a lekanyarodást majdnem elrontottam, pedig a 20-ason pont erre kellett feljönnöm a Mészkő utcától.

A Mocsárosdűlőn már rutinosan áthaladva ismerősen köszöntem a pásztornak és juhainak (íme a helyről egy egész friss érdekes cikk tele fotókkal - olyanokkal, amit nem volt alkalmam elkészíteni). A vadregényes hangulatot árasztó Schäffer-árokban még mindig békésen úszkált egy vadkacsa. Próbálkoztam, de a telefonom továbbra sem sikerült beüzemelni, hogy legalább pár fotót készítsek. A kutyafáját!

Most már a Gladiátor utcában jó irányba kanyarodva tempóztam be a célba (még a lejtőn futólépésre váltottam, hisz mint tudjuk, kutyából nem lesz szalonna). A kocsma melegében jól esett a nagyon finom cappuccino, amit a bónra vettem. Kicsit még beszélgettem Dórival és Mátéval, aztán egyre több túrázó távozott és érkezett, én sem akartam kötni az ebet a karóhoz, tehát távoztam sok szép élménnyel kevéssé ismert tájakon, két gyönyörű (többféléből választható) emléklappal és kitűzővel. Nem hiszem, hogy egyszer volt Budán kutyavásár, szóval jövök még – legközelebb a Szerdai szédelgőre, mégpedig a 100-asra.

Strava-link:

20-as:

10-es: