Denke Lajos emléktúra – egy szomorú pilisi történet nyomában

Egy kedves régi túratársamtól, Csiperkétől kaptam egy cikket a „Szentendrei tömeggyilkosság” néven (a linken a vonatkozó Wikipédia cikk érhető el) elhíresült bűnügyi esetről, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy hátha felkelti az érdeklődésem, és szervezek ebben a témában egy túrát. A csel bejött, gyorsan ráharaptam a csalira, és pár nap múlva már készen is volt a túrakiírás Csiperke nagy meglepetésére.

Úgy terveztem, hogy egy emléktúra keretében végiglátogatjuk a gyilkossághoz kapcsolódó helyszíneket: Bükki-pusztát, a Denke Lajos emlékkövet, a Helyiipari-forrást, a Kékvízű-forrást, valamint a Salabasina-kutat és a Macskalyuk-barlangot. Ezenkívül érintünk más nevezetes helyeket is, mint pl. a Lenkó Ede emlékoszlop, Lajos-forrás, a Bölcső- és a Lom-hegy. Az ilyen tematika komoly előkészületet is jelent a túravezető részéről, főleg, hogy népes hallgatóság kezdett összegyűlni az eseményhez – hiszen egy gyilkosság kinyomozása mindig meglehetősen izgalmas dolog. Elkezdtem tehát a témában böngészni az interneten, valamint az emlékeim között. Az utóbbi meglehetősen homályos és lim-lomos területen két, már-már igen poros emlék akadt a kezembe:

Sok turista nem is sejti, hogy a kerítés mögött szomorú történetek rejlenek

Emlékeztem, hogy kb. 10-15 éve, láttam egy túrázással kapcsolatos ismeretterjesztő filmet, melyben szó esett Bükki-puszta szomorú történetéről. Már akkor felfigyeltem erre, az egyik kedvenc pilisi kirándulóhelyemhez kapcsolódó történetre és annyi rémlett, hogy az oroszok követtek el valami nagy gaztettet itt, amit az Index cikk is igazolt valamelyest. A filmben azonban valószínű, hogy több mindenről is szó esett, így lázas kutatásba kezdtem, mi is lehetett a pontos címe a műsornak. Hamarosan ráakadtam, hogy a Szent István Vándorlás „Visegrádtól Dobogókőig” epizódjában esett szó az itt történtekről. Azonban sehonnan se sikerült letöltenem, se online verzióra nem akadtam. Egy másik kedves ismerősöm sietett segítségemre, és megszerezte a filmet a videótárból, amit még a túra előtt sikerült megnéznem. Így helyére került a Pilis és Visegrádi-hegység túrakalauz rövid leírása a majorság egy hadgyakorlat során történt pusztulásáról. Ebből, és a többi apró mozaikdarabkából kezdett összeállni a kép.

Denke Lajos emlékkő téves évszámmal – a gyilkosság valójában 1947-ben történt

Egy még porosabb emlék, a gyilkosság másik helyszínéhez, a Denke Lajos emlékkőhöz fűződik, és sajnos máig sem sikerült megszabadítanom teljesen a képletes pókhálóktól. Valaha a plébániai közösségünkkel rendszeresen eljártunk piknikezni a Szilágyi Bernát-forráshoz, és amikor hazafelé menet a Lajos-forrás irányába tartottunk, mindig letértünk jobb kéz felé egy helyre, ahol imádkoztunk. Dereng, hogy lehetett ott valamiféle fakereszt vagy sír, esetleg katonasír, de nem sikerült utánajárnom se korabeli térképek, se más tapasztalt túrázók/túravezetők segítségével se, hogy volt-e arrafelé valóban ilyesmi. Miután a Denke Lajos emlékkövet csak 2003-ban állították, mi meg legalább egy évtizeddel korábban, a 90-es években látogattuk meg szinte minden évben a közvetlen környéken (vagy akár ugyanitt) elhelyezkedő (emlék?)helyet, nem tudni, hogy az akkor felkeresett helynek lehetett-e köze ehhez az esethez.

A túra kezdetéig végigböngésztem jó pár korabeli újságcikket, az esetet, valamint annak utóéletét taglaló internetes cikket, átlapoztam néhány régi és új túrakalauzt, és kerestem pár, a pilisi turistáskodással kapcsolatos korabeli képet a Fortepan gyűjteményéből, mellyel szemléltetni kívántam, milyen felszerelésben vágtak neki akkoriban a turisták a rengetegnek.

Szeptember 9-én, szombaton felvirradt a túra napja, és végül 12-en indultunk a rejtélyes gyilkosság felderítésére. Pilisszentlászlót választottam kiinduló helynek, mert egyben innen lehet a legszebb és legegyszerűbb módon, a vadregényes Bükkös-patak völgyében megközelíteni Bükki-pusztát és innen származott a gyilkosság 3 fiatalkorú áldozata is.

Kifejezetten kellemes túraidőt fogtunk ki, se túl meleg, se kellemetlenül hűvös nem volt, a réteken meg kikericsek milliói pompáztak. A kedvező idő a biciklistákat is kicsalta az erdőbe, tömegével találkoztunk velük a völgyben, talán azért is, mert egyidejűleg zajlott egy kerékpáros rendezvény.

A Kárpát-forrásnál ejtettem pár szót a forrás névváltozásairól (a rendszerváltozás előtt egy darabig Schubert János, a TTE egyik alapító tagjának nevét viselte a forrás, korábbi térképeken így szerepel), majd mikor indultunk volna tovább, döbbenten vettük észre, hogy a túra ötletgazdája, Csiperke, hiányzik. Néhányan mondták, hogy látták, hogy a tábor utáni patakátkelésnél megállt cipőt kötni, de az nem lehet, hogy ilyen sokáig kösse a cipőjét. Páran keresésére indultunk, de nem lett meg és térerő hiányában telefonon se értük el. Úgy gondoltuk, hogy rutinos túrázó, és ha el is ment rossz irányba, előbb-utóbb rájön, hogy téves ösvényen halad. Esetleg mi is hiányozni kezdünk neki. Sőt az is lehetséges, hogy megállás nélkül továbbment a turistaúton, miközben mi kicsit letértünk a forrást közelebbről megnézni, és nem vettük őt észre. Így továbbindultunk és megkérdeztünk két szembejövő lányt, hogy nem láttak-e egy ilyen és ilyen kinézető úriembert szembejönni. Azt mondták, hogy láttak egy ősz hajú urat egy lánnyal, de neki hosszú haja volt. Úgy gondoltuk, hogy Csiperke bár szert tehet egy túratársra, de ennyi idő alatt a haját biztosan nem növeszti meg, így sajnos nem róla lehet szó. Igen aggódtunk, hogy megtaláljuk-e egymást, így küldtem neki egy SMS-t a további útvonallal és a pozíciónkkal, hátha segít neki abban, hogy merre keressen minket, ha majd megkapja.

Lassan továbbhaladtunk egy másik tragédiát idéző Lenkó emlékmű felé, mely egy 1917-ben, egy szilveszteri túrán rosszul lett és elhunyt túrázó emlékét őrzi kissé megkopott, töredezett, de máig szép, havasi rózsát, avagy rododendront ábrázoló mozaikjával, mely a munkás turistáknak volt egykor a jelképe. Lenkó Ede szintén a Természetbarátok Turista Egyesület (TTE) alapító és vezetőségi tagja volt. Sajnálatos, hogy ezt az igen szép emlékművet hagyják így tönkremenni. A törött táblán a szöveg is alig olvasható már és a mozaikból is jócskán hiányoznak a darabkák. A túra során több jobb sorsra érdemes „tereptárggyal” találkoztunk, reménykedem, hogy előbb-utóbb ezek felújítására, rendbetételére is jut majd pénz. A sikárosi őrház sarkánál megálltunk növényeket, többek között a rétnek is nevet adó mezei zsurlót fotózni. A zsurlót magas kovasavtartalma miatt használták edények sikálására. Miközben a szebbnél-szebb kikericseket kaptuk lencsevégre, hirtelen az eltűnt Csiperke jelent meg az erdő irányából. Nagy örömujjongásban törtünk ki megkerült túratársunk láttán. Kiderült, hogy mint sejtettem, rossz irányba ment tovább, majd mikor tévedésére rájött, visszafordult és a megkérdezett lányokkal is találkozva, a segítségükkel immár a jó úton eredt a nyomunkba.

Lenkó emlékmű havasi rózsával

Együtt indultunk tovább a Szilágyi Bernát-forráshoz, melynek elhanyagoltsága sajnos igen lehangoló. Szilágyi Bernát orvosi műszerész és kötszerész szintén a TTE vezetőségi tagja volt a 20-as, 30-as években. Azt még csak-csak megértem, hogy a tájidegen, de egyben nagyon hangulatos sűrű fenyves nagy részét ki kellett vágni, de hogy a forrást és az egykor rendezett pihenőhelyet miért hagyták így sorsára… A padok közül több kidőlt, az esőházak eltűntek. A Pilis egyik leghangulatosabb, sokak által kedvelt, és az OKT miatt is sűrűn látogatott részéről van szó.

Pihenő a Szilágyi Bernát-forrásnál

Csodaszép, vadvirágokkal és kikericsekkel teli réteken áthaladva értünk túránk egyik legvéresebb és legtragikusabb emlékeket őrző helyszínére, a Bükki-pusztához. A pusztát körbevevő fakerítés mögött nem csak egyetlen szomorú történet rejlik.

Valószínűleg 1947. augusztus 17-én vagy 18-án – a gyilkosság pontos idejét nem ismerjük – 5 tizenéves fiút, (a 17 éves Zboray Kálmánt, a 14 éves Zboray Pétert, a pilisszentlászlói illetőségű 16 éves Szlovák Józsefet, a 14 éves Hornyák Jánost és 14 esztendős Kocskovszki Dezsőt) gyilkolt meg az itteni tanyán egy ismeretlen személy. A tanya idősebb Zboray Kálmáné volt, ő talált a vérbe fagyott holttestekre, mikor ebédet vitt az állatokat őrző fiúknak. A fiúkat különös kegyetlenséggel, fejszecsapásokkal ölték meg, valamint lőtt sebeket is találtak rajtuk. Az idősebb Zboray fiú, Kálmán még élt, mikor apja rájuk talált. Miközben a Margit kórházba szállították, el tudta mondani a tettes személyleírását, akit vélhetően ismerhetett. Azonban hamarosan ő is eltávozott az élők sorából. Elmondása szerint az elkövető egy 22 év körüli, szőke, kék szemű, sportos alkatú, kb. 170 cm magas férfi volt, valószínűleg egy szökött orosz katona. (A tettes nemzetisége az ügy utóéletében fontos szerepet játszik.)

A gyilkosság indítékaira csak feltételezések vannak. Lehetséges, hogy az egykori katonának nem sikerült ép elmével átvészelnie a háború borzalmait és bomlott elméje sarkallta a tettekre, de az is elképzelhető, hogy a fiúkkal különböző üzletekbe bocsátkozott és valamin összekülönböztek. Egy további lehetséges szál a gyilkosnak a fiúk nevelőanyjához fűződő szerelmi viszonya, melyet egy korabeli újságcikk is megemlít. Feltételezhető, hogy a gyilkos nem akarta, hogy a fiúk beárulják az apjuknak és igyekezett minden további tanútól is megszabadulni.

Idősebb Zboray Kálmán, az apa története nemkülönben tragikus. Miután 6 fia közül kettőt elvesztett, az oroszok hurcolták el egy lágerba, ahonnan sose tért vissza.

A korábbi Dreher birtok, később, 1910 körül, a Zboray család tulajdonába került. Ugyan átvészelte a háború utáni szomorú történéseket, de az 50-es években egy hadgyakorlat során súlyos belövéseket kapott és leégett. A hadgyakorlat során a lakókat kitelepítették pár órára, és mikor visszatértek, már csak a füstölgő romokat láthatták. Hogy mindez pontosan mikor történt, a Peták István által megszólaltatott hozzátartozók se tudták elmondani. Az tény, hogy az 1955-ben kiadott Pilis turistakalauz nem romokat, hanem házakat említ.

Azonban a tanya tragikus története még mindig nem ért véget ezzel. Ugyan a 60-as években az állam tulajdonába került a terület, a hozzátartozók a 90-es években visszaigényelték, majd 2007-ben engedély nélkül egy házat építettek rá. Miután az építkezés természetvédelmi szabályokba ütközött, a házat bontásra ítélték. Ennek ellenére a mai napig áll, bár lassan kezd eluralkodni az épületen az enyészet.

Akár turistaszállás is lehetne, ha már nem bontották le

Úgy gondolom, hogy az igen csinos házat jó lenne, ha nem hagynák összedőlni, hanem pl. kitűnően lehetne hasznosítani akár turistaháznak, ha már az Országos Kéktúra nyomvonalán áll, vagy akár emlékhelyként, ahol a turisták megismerhetnék a hely történetét.

A tanya emlékét a házon kívül egy békanyálas tavacska, egy illemhely és pár gyümölcsfa jelzi. A kerítést ismét átlépve búcsúztunk el a tanyától és a sajnos már szintén kidőlt Tölgyikrek felé vettük az utunkat. Innen a S jelzésen haladtunk tovább a Lom-hegy oldalában, hogy megkeressük a gyilkos további két áldozatának, Denke Lajosnak és feleségének az emlékhelyét.

Az emlékmű egy igen eldugott helyen, egy nyiladékban vezető jelzetlen szekérút mellett áll. A GPS és a térkép együttesen segített a megtalálásában.

A Helyiipari-forrás

Denke Lajos és felesége hatodmagával hétvégi kirándulásra indult a Lajos-forrás környékére 1947. aug. 17-én. A vidám baráti társaság a Helyiipari- vagy a Kékvízű-forrás környékén délelőtt 9-10 óra tájban megpihent. Se a pontos idő, se a helyszín nem tisztázott, az újságcikkek eltérő módon írják le az esetet. Érdekes, hogy az emléktábla a Helyiipari-forrás közelében áll, de a cikkek a Kékvízű-forrást említik. Hirtelen előbukkant egy szőke, kékszemű, bakancsot és térdnadrágot viselő férfi és tört németséggel beszédbe elegyedett a társasággal, valószínűleg még cigarettát is kért. Az egyik hölgy, Palánkai Ilona tudott egy keveset németül, ő beszélt az idegennel. Egyes beszámolók szerint a férfi el is távozott, majd később, délután tért vissza, más beszámolók szerint azonnal elővette a fegyverét, és több emberre is rálőtt. Denke Lajos rögtön életét vesztette, felesége is élettelenül borult férje holttestére. Bár először azt hitték, szívszélhűdés végzett vele, a boncolás azonban az ő szívében is golyót talált. A társaságból, volt, aki fokossal próbált védekezni, de aztán jobbnak látták, ha kereket oldanak és a szentendrei rendőrségre sietnek.
Valószínű, hogy a viszonylag nagy távolság miatt nem lehetett könnyen és gyorsan eljutni oda, busz is csak Dömörkapuig járhatott, ha járt egyáltalán akkoriban. A rendőrség kihallgatta az életben maradt turistákat, akik ugyanolyan személyleírást adtak a tettesről, mint a másik, akkor még felderítetlen gyilkosságnál írtam. Valószínű, hogy eredetileg ők is orosz katonaként írták le az elkövetőt. Mindenesetre másnap az esetet taglaló újságcikkek már társaival a pilisi erdőkben bujkáló szökött SS-katonát gyanúsítanak, akiket rendőrök és katonák ezrei vesznek üldözőbe. Erről és ennek okairól nagy alapossággal ír az Index cikke, így érdemes ott utánanézni a részleteknek. A korabeli újságcikkeket olvasván sok apró tévedésre és eltérésre lehetünk figyelmesek, pl. sokszor a nevek se egyeznek. Az áldozat hol Denke, hol Benke, hol Tenke Lajos, néha meg László és a többi turista neve se azonos mindig. Egy cikkben megemlítik a Lajos-forrás és az egykori Dreher vadászkastély (a mostani turistaház) közelében lévő, az országúttól 800 méterre fekvő Macskalyuk-barlangot, ahol megtalálták az állítólagos elkövetők állítólagos fegyvereit. Azonban Macskalyuk nevű barlang legközelebb Szentendre határában van, az Álló-rétre vezető S jelzés mellett. A távolabbi, Csobánka közelében lévő Macska-barlangot is hívják Macskalyuknak.

A pusztuló turistaház

Érdekesség az is, hogy Denke Lajos emlékkövén téves évszám, 1917. szerepel, így az esetet nem ismerő erdőjáró akár I. világháborús áldozatoknak is gondolhatja az elhunytakat.

A sípálya nyiladéka

A megemlékezés után felkerestük a két közeli foglalatlan forrást, melynek egyikénél a turisták pihentek. A Helyiipari-forrásból csörgedezett valamennyi víz, a Kékvízű-forrás azonban teljesen száraz volt, pedig a térkép pont ezt jelöli működőnek a másikkal ellentétben. Lajos-forrásnál tartottunk egy kis ebédszünetet és elszomorodva szemléltük az egyre romló állapotú, egykor 83 személynek is szállást adó turistaházat. Teli hassal kicsit talán nehezebb volt megmászni a Bölcső-hegyet, de a csúcsán lévő kilátó romjai közül egész szép panoráma tárult szemeink elé, így megérte a fáradozás. A kilátó már állt a 30-as években, sőt még 1979-ben is megvolt, nem tudom, miért hagyták összedőlni, mint ahogy azt sem tudom, hogy a Bölcső-hegyre álmodott sípályát miért nem készítették el végül, pedig a helyén még mindig látható a nyiladék. A sípályáért talán nem olyan nagy kár, bár ha üzemelne, akkor valószínűleg a turistaház se állna parlagon, viszont a kilátót valóban nagyon sajnálom. Több értelme lett volna ezt újjáépíteni, mint újakat létrehozni olyan helyeken, ahonnan kilátó nélkül is gyönyörű panorámát élvezhetünk.

A Bölcső-hegy tetején

A bázis ma

A Bölcső-hegy után a Lom-hegyet, közelebbről az ottani elhagyott légvédelmi bázist kerestük fel, majd egy szederindákkal nehezített ösvényen jutottunk újra a Tölgyikrekhez. Innen P jelzésen érintettük a Salabasina-kutat, mely úgy kapcsolódik a gyilkossághoz, hogy egy tanú beszámolója szerint itt találkozott a véres ruháit mosó gyilkossal. Sajnos a kút környéke igencsak elhanyagolt, magából a forrásból se folyik víz. Bezzeg a 30-as években sokkal rendezettebb volt a forrás a Fortepan képei szerint. Különösen érdekes volt látni a korabeli turistaviseletet, főleg a nőkét. Ezekben a ruhákban már a körúton is elegánsnak számítanának, nemhogy az erdőben. Azért szívesen kipróbáltam volna, milyen rakott szoknyában, blúzban, ballonkabátban és magas sarkú cipőben gyalogolni az egyenetlen erdei terepen. A forrás és a közelben húzódó Salabasina-árok egzotikus hangzású nevének eredetére több elmélet is létezik. Egyesek szerint török eredetű és a név annyit tesz, hogy a basa helye. Mások szerint a hamuzsírfőzéssel (szalalkáli, népiesen szalajka) van kapcsolatban.

Az elhanyagolt Salabasina-kút táblája

Utoljára a csobánkai Macskalyuk-barlang maradt, mely tévedésem folytán került a túratervbe. A szentendrei barlangot, mely sokkal inkább kapcsolódhat az esethez, ha egyáltalán találtak ott a rendőrök valamit, és nem a közellenségnek számító visszaszökött SS-katonák ellen uszító álhírről van szó, sajnos a túraterv összeállításakor nem ismertem. Macskalyukként így csak a Csobánka melletti barlang jött számításba. Később jöttem rá arra, hogy a cikk valószínűleg a Szentendre melletti barlangról írt. Emiatt nem esett nehezünkre ennek a látványosságnak a kihagyása, inkább a pomázi buszra szavazott a csapatunk.

Bükki-puszta közelében

Kellemesen elfáradva, sok izgalmas és érdekes információ birtokában indultunk haza és talán sikerült hazavinnünk a nem éppen felhőtlen múltunk egy aprócska szeletét is.

A túra előkészítéséhez használt források: 

• Kolozsi Ádám: Pótnyomozás 70 év után: tömeggyilkosság a Pilisben; index.hu, 2017.augusztus 17.
• Szentendrei tömeggyilkosság Wikipédia szócikk, ill. a szócikk irodalomjegyzékében felsorolt korabeli, interneten szabadon elérhető cikkek
• www.fortepan.hu online fotóarchívum
• Dr. Mezei István, Pálfi Tivadar: Pilis útikalauz, Sport Lap- és Könyvkiadó (Budapest), 1955
• Dr. Mezei István: Pilis portyavezető, Sport Lap- és Könyvkiadó (Budapest), 1953
• Pilis és Visegrádi-hegység turistakalauz, Cartographia Kft. (Budapest), 2014
• Peták István: Szent István Vándorlás - Az Országos Kéktúra mentén, ismeretterjesztő filmsorozat, Visegrádtól Dobogókőig epizód
• Olvasónk tényfeltáró írása: engedély nélküli építkezés védett területen, Szálasi egykori ügyvédjének birtokán + hozzászólás, https://kuruc.info, Olvasói levelek, 2008. október 20.