Amikor megszerveztem a Kámort megkerülő és sok-sok, a
heggyel kapcsolatos érdekességet bemutató túrát, még nem is sejtettem, hogy
esetleg a terepviszonyok miatt nehézségekbe fog ütközni a kivitelezése. Sajnos
már egy héttel a túra előtt gyanítható volt, hogy nem biztos, hogy sikerül az
eredeti terv végrehajtása a leesett óriási hómennyiség miatt. Különböző
fórumokon próbáltam tájékozódni, hogy mire számíthatunk. A segítőkész
túratársak, akik a túrát megelőző hétvégén jártak a környéken már akkor kb. 45
cm-es hóról számoltak be. Már ez is alaposan megnehezítette volna a
haladásunkat, azonban a túrát megelőző több napra is prognosztizáltak újabb
hóesést a meteorológusok.
 |
| Diósjenő szépen behavazódott - de vajon mi vár a hegyekben? |
Vajon mit kereshet nyolc kalandvágyó turista a csaknem térdig
érő hóban a Kámor oldalában? A nem mindennapi havas élmények mellett választ a következő kérdésekre:
- Hogy kerül egy török asszony a hegy
oldalába, akiről még utat is elneveztek?
- Mit keres egy reptér felirat a térképen a
Börzsöny közepén és van-e köze a völgyben meghúzódó csinos kis vadászházhoz?
- Milyen tragédia emlékét őrzi a Groote-kereszt?
- Hogy lehet kincsre lelni a Kámoron?
- Vajon merre bujkált a Börzsöny utolsó
betyárja, Sisa Pista?
 |
| Az öregek sok mesét, legendát, mondát ismernek a Kámorral kapcsolatban |
A válaszokat eredetileg menetrendszerűen megkaptuk volna
szépen sorban egymás után megkerülvén a hegyet, azonban még a vonaton
eldöntöttem, hogy nem ragaszkodom az eredeti tervhez. A körtúra helyett inkább
lineárisan haladunk, hogy egyrészt rövidítsük a távot, másrészt, hogy a
valószínűsíthetően legnehezebb, legmélyebb hóval kecsegtető részek ne a túra
legvégére kerüljenek, amikor már esetleg sietni kell a vonathoz és amúgy is
fogytán van mindenki ereje. Ez azonban avval járt, hogy néhány látványosságot
ki kellett hagynunk. Vegyük először ezeket sorba:
Eredetileg a börzsönyi kék útvonalán jutottunk volna
Pénzásásig, útba ejtve a Zsibak-patak forrását, ahol valaha a köszvényesek
várták gyógyulásukat az árok oldalából kiszedett, tűzben felmelegített kövekkel
melegített víztől. A csigákat és más ősmaradványokat tartalmazó kövekből így
kioldódtak az ásványi anyagok, melyek jótékony hatással voltak a betegekre. De
nem csak a gyógyulást keresők járták a Kámor keleti oldalát, hanem még a
törökkorban az itteni várak (Nógrád, Drégelyvár, Kámor) között közlekedő
hírvivők, kémek is. A legendák szerint volt köztük egy nő is. Erre utal a
Törökasszony útja elnevezés, mely a kék jelzés Pénzásáshoz közelebbi
szakaszának a neve.
 |
| A szépen felújított, egykor az erdei munkások szállásaként szolgáló Szondi kulcsosház Pénzásásnál |
Menet közben kiderült, hogy sajnos a tervezett fő
attrakcióról, a Csepegő-kő bizonyára már jókorára hízott jégcsapjairól is le
kellett mondanunk, mert a meredek, havas hegyoldalban legalább nehéz, de talán
még veszélyes is lett volna megközelíteni a barlangot. Ha még le is jutottunk
volna, visszamászni az útra elég fárasztó és bajos lett volna. Pedig állítólag
még az utolsó börzsönyi betyár, Sisa Pista is meghúzódott is üldözői elől, de
talán ilyen időben ő is inkább más, komfortosabb búvóhely után nézett.
A Csurgó-kút mellett elhelyezkedő, 1920-ban állított Groote-kereszt
felkeresése se fért be az időnkbe nagy hóban való lassú haladásunk miatt. A
kereszt egy tragikus és egyben talányos esetnek állít emléket. 1906-ban egy
vadászat során itt végzett egy gyilkos golyó a helyi birtokos Groote Kelemen
báróval, aki korábban Vilmos császár gárdatisztje volt. Állítólag egy tetten
ért vadorzó volt az elkövető, akár a Szaszovszky- vagy a Foltán-kereszt esetében, de rebesgetik azt is, hogy maga a báró főerdésze
lőtte le munkaadóját szerelemféltés vagy nyereségvágy miatt. Állítólag a
fővadász húszezer koronára bebiztosította magát a báró halálára és hirtelen
nagy szüksége lett a pénzre.
 |
| Kemény kaptató fel a Závozra |
Tehát ezeket a nevezetességeket nem sikerült végül megtekintenünk,
de a többi érdekességet rejtő helyre való eljutásunkat még a néhol térdig érő hó se
akadályozta meg.
A Závozig az egyre meredekebb kaptatót leszámítva nem
ütköztünk nagyobb akadályba. Előttünk túrázók és síelők is haladtak a nyomok
szerint, ha azonban leléptünk a kitaposott ösvényről, láthattuk, hogy nem
biztos, hogy végig ilyen úri dolgunk lesz. A Jenői-závoznál belefutottunk egy a
másnapi „Kőről kőre a Börzsönybe” teljesítménytúra szalagozójába. Belegondoltam,
hogy főleg az első indulók micsoda kihívásnak néznek elébe. Ebben a hóban még
20 km is elég combos, nemhogy a maratoni táv.
 |
| Behavazódtak a závozi padok |
A S jelzés egy erdészeti úton
haladt tovább és az előttünk járt autó nyoma viszonylag kényelmes haladást
biztosított számunkra. Feltűnt, hogy előttünk mindkét keréknyomban egy róka
haladt. Néhol sejthető volt, hogy egy kis bunyó (vagy zsákmány?) kedvéért
elhagyták a nyomot, majd visszatértek. A rókákat nemhiába tartják ravasz, okos
állatnak, valahogy különleges érzékük van ahhoz, hogy hol sekélyebb a hó. Észrevettem,
hogy ha szorosan követem a lábnyomokat, én is jobban járok. Az útról néhol
csodálatos panoráma tárult a Magas-Börzsöny zúzmarasapkás hegyeire.
 |
| Régi nyom a havas réten |
Mikor
elértük a Kun-forrást, páran vállalkoztunk a néhány méteres kitérőre. E rövid,
meredek, de a nagy hó miatt nehéznek bizonyuló lejtő, majd emelkedő alapján szomorúan
konstatáltuk, hogy semmi esély a Csepegő-kő felkeresésére. És nem is a
lemenetel volt a nehéz, hanem a visszaút, amit fákba kapaszkodva, csúszkálva
sikerült teljesíteni. És ekkor még nem is sejtettük, mi vár ránk néhány száz
méter múlva! A S jelzést a szekérútról elterelték a hegygerinc irányába. Így a
kényelmes autónyom helyett egy réten kellett végighaladnunk (majdnem)
szűzhóban. A behavazott réten előttünk húzódó mélyedés azt mutatta, hogy ugyan
jártak valamikor errefelé, de ez legalább egy hete történhetett. Azóta meg
rengeteg hó esett. Majdnem térdig süllyedve, meg-megállva araszoltunk előre. Az
erdőt elérve kicsit jobb lett a helyzet, de a gerincen még mélyebb hó fogadott.
Petivel felváltva törtük a havat a csapat előtt. Ez a munka nem vette el a
kedvemet a meséléstől és egy hóangyal legyártása után
Sisa Pista viselt
dolgaival szórakoztattam a csapatot kárpótlásul a fáradalmakért és a
betyárrejtek kihagyásáért.
 |
| Törjük a havat derekasan a márciusi télben |
 |
| Készülődőben a tavasz |
A Kámor emelkedője se jelentett megkönnyebbülést, az
előttünk járók nyomai hol feltűntek, hol eltűntek, de még ha nyomba léptünk is, minimum
lábszárközépig ért a hó. Lassacskán felértünk a csúcsra, ahol sajnos szomorúan
konstatálnunk kellett, hogy nem mi leszünk azok, akik a csúcs melletti kámori
sziklahasadékban kincset lelnek. Eleve kizáró tényező, hogy nem virágvasárnap
érkeztünk, ráadásul a csapatban senki sem hetedik fiúgyermek a családjában. A
csapatot Balogh Béni Kámor rablólovagról szóló mondájával (
lásd itt számos egyéb történettel együtt) vigasztaltam, melyben
a hegyről szóló számos történethez hasonlóan szintén felbukkan a pénzásás
motívuma. Vajon lehet-e köze a közeli, hasonló nevű helyhez Kámor kincsének,
melyről rengeteg mesét, mondát ismernek a helyiek?
 |
| Kámori-sziklahasadék - vajon itt rejtőzik a rablólovag kincse? |
Ha a kincsről le is maradtunk, a másik betyárbarlangot, a
hangzatos nevű, de annál szerényebb Hugó-villát könnyen megtaláltuk. Csak
ámultunk-bámultunk a gyönyörűséges jégcsapok láttán. Itt elbúcsúztunk Lacitól,
akit már nagyon kifárasztott a mély hóban való menetelés, és emiatt inkább
bevállalta, hogy a Kámor nagyon meredek lejtőjén jut le a K jelzésre, majd
vissza Diósjenőre. Kicsit aggódtam a veszélyes vállalkozása miatt, de bíztam
benne, hogy a sokéves rutin majd segítségére lesz.
 |
| A Hugó-villa jégcsapjai pazar látványt nyújtanak |
 |
| 3 az egyben: a szarvas lakása |
Azt hittem, a hegyről lefelé majd egyre könnyebb lesz
haladnunk, de csak itt cáfolt rá reményeimre igazán tél tábornok. Néhol még el
is vétettük a turistaösvényt a makulátlan havas erdőben. Erre előttünk csak az
erdei állatok jártak, egyik szarvasnak még meg is találtuk az igen
helytakarékos illemhelyét, hálószobáját és konyháját. Az Oroszi-závozhoz érve
igencsak kifáradtunk. Innen szerencsére volt egy régebbi autónyom az úton,
amiben haladni tudtunk. A Csánki-kertnél lévő kereszteződésnél meg
fellélegezhettünk: kálváriánk véget ért, innentől letaposott út vezetett
Pénzásás felé. Ennek ellenére a helyismertető táblához menet Peti 2 méteres
magassága ellenére combig süllyed a hóba. Természetesen ezt nekem is ki kell
próbálnom: nekem ugyanezen a helyen derékig ér a hó.
 |
| Az Oroszi-závoznál (a szláv eredetű závoz szó jelentése: hegyoldalon ferdén levezető, meredek hegyi mélyút. |
 |
| Vérebportré |
A Wenckheim-vadászházhoz letérve még egyszer alkalmunk
nyílott egy rövid szakaszon a szűzhavas mókára. Peti kiérve az útra jó nagyot esett.
A házhoz tartozó fiatal vizsla és hannoveri véreb rögtön ott termett és egy kis
játék reményében a nyakába ugrott. A kutyusok egészen Pénzásásig a nyomunkba
szegődtek, ahol vadász gazdájuk igyekezett erélyesen rájuk parancsolni –
hasztalanul. Szegény vizslának így a terepjáró magánzárkájában kellett
bűnhődnie. Bánatos szemmel nézett ránk az autóból, ahogy elhaladtunk mellette a
gyönyörűen felújított Szondi kulcsosház irányába. Mikor utoljára 2011-ben itt
jártam, a ház szinte romokban állt.
 |
| A Wenckheim-vadászház |
A völgyben megbújó takaros Wenckheim-ház elődjét még 1905-ben építtette Berchtold Miklós nagyoroszi birtokos. Végleges formáját 1910-11 körül nyerte el. A gróf halála után özvegye gróf Wenckheim József, Békés megyei birtokosnak adta el a kastélyt. A talányos reptér elnevezés is miatta került a Börzsöny közepére, mivel a gróf leggyorsabban 975 angol fontért vásárolt Desoutter Mark II-es háromüléses repülőgépével tudta megközelíteni az erdőben megbújó vadászházát. (Ez a gép viselte az első magyar lajstromszámot (H-MAAA)). A gépet a gróf magánpilótája, Dobos István vezette. A gép a ház feletti, 617 m magas Csurgó-fejezet nevű hegyen szállt le, mely közelében a mostani térképeken is látható a Reptér elnevezés. Az anekdota szerint a gróf landolás előtt egy virágcsokrot dobott le a közeli nyír-réti kastélyában időző özvegy Herzog Irén bárónénak, más, cenzúrázott források szerint a saját feleségének. 😉
Itt komoly dilemma elé került a csapat. Vajon merre tovább?
Legközelebb a Drégelyvár vasúti megálló lett volna, de a semmi közepén való
esetleg hosszas várakozás a mínuszokban senkinek se volt ínyére. Borsosberény
irányába a Z+-t az arra közlekedő járművek jól letaposták, a K Diósjenő felé
azonban eléggé járatlannak tűnt. A táv mindkét esetben hasonló, 7 km körüli
volt, azonban Janóék autója Diósjenőn parkolt. Ők inkább a kéket választották
volna, míg mi a gyorsabb haladásra szavaztunk, hogy a 18 óra utáni vonatot
biztosan elérjük. Végül a jól kijárt út mindenkit meggyőzött. Ráadásul így a fák
közt megbúvó Makkos-vadászkastélyt is fel tudtuk keresni, mely lassan omladozva
várja, hogy valaki végre régi pompáját visszaadja ennek a korántsem kicsi és
igen impozáns épületnek.
 |
| A Makkos-vadászkastély |
A Makkos-vadászkastélyt Mocsáry Ödön, borsosberényi birtokos építtette valószínűleg a 19. század végén, majd 1888-ban jelentősen átalakítatta ás kibővítette. Mivel egyik fia, László tehetséges festőművész volt, egy műtermet is létrehozott számára itt. Később másik fia, Sándor örökölte a kastélyt. (A Mocsáry család egyébként a korábban Bocsár vagy Bocsárlapujtő nevet viselő mai Karancslapujtőről származik, nevük is a település régi nevéből ered.) További érdekesség, hogy a birtok határos volt Mikszáth Kálmán szomolyapusztai birtokával, amit a magyar nemzettől kapott ajándékba 40 éves írói jubileuma alkalmával. Később birtokvita is kialakult a két család között. Sajnos mára az egykor szebb napokat megélt kastély elég lehangoló látványt nyújt, pedig a 90-es években még vadászszállásként is üzemelt és a helybéliek kedvenc piknikezőhelye volt.
Sokáig nagyon jól haladtunk, ám egyszer csak azt vettem
észre a GPS-emen, hogy a turistaút már nem követi az autók által járt utat,
mely kezdett helyenként elég csúszóssá válni. Ráadásul a térkép nem mutatta,
hova visz az az út. Gyors hátraarc: visszamentem megkeresni a jelzést. Sajnos
az elágazástól rövid szakaszon folytatódott a hótaposás, de hamarosan rátértünk
egy útra, amin megint volt autónyom. A vasútállomás alig-alig akart közeledni,
közben meg egyre fogyott a vonat indulásáig hátralevő idő. Meglehetősen
izgultam, hogy elérjük-e a vonatot, hiszen egyéb esetben 2 óra várakozás várt
ránk. Lelki szemeim előtt motivációként egyre a Bzmot kellemes melege lebegett.
Szerencsére kár volt aggódni, odaértünk mindannyian időben, annak ellenére,
hogy az állomás előtt néhányszor majdnem elestünk a jeges úton.
 |
| Télen kikandikál a fák mögül |
Diósjenőn elbúcsúztunk a csapat felétől, akik autóval mentek
tovább, mi meg továbbzakatoltunk Vácig, majd onnan a Nyugatiig.
 |
| Búcsúzik a Kámor |
Korábban már írtam jelenleg 94 éves nagymamámról, akire méltán vagyok büszke. Amellett, hogy Solymár egyik híres adatközlője, mikor még jobb egészségnek örvendett, rengeteg esküvőre sütött, valamint karácsonykor még külföldre is vittek a bejglijéből.
A lisztet egy tálba szitálom, a közepébe egy mélyedést készítek. A liszthez hozzáadom a sót és a tojást is. (Ez utóbbi hozzávaló a receptkönyv alapján némi dilemmát okozott, hogy most a tojás akkor a tésztába kell, vagy csak a végén a kenéshez. Végül biztos, ami biztos beletettem.)
