Képtelen transzba esés

 

Az 50-es villamos cammog előre az Üllöi úton, szinten minden sarkon és piros lámpánál megáll. Így sose fogok odaérni a Béke térre. A jobb oldali látóteremben egyre húznak el az ismerősök: Anna, Bubu, Márk, István, Gyuri és még sokan mások. Persze számukra teljesen láthatatlan vagyok a sárga szörnyeteg takarásában. Tovább hátráltatja az előrehaladást, hogy nagy szirénázással éppen egy konvojnyi mentő és tűzoltó vonul ki egy közeli tűzesethez, aminek fele se lehet tréfa, mert nagyon csúnyán, feketén füstöl egy épület a bal oldalon. Szívem szerint már én is ott bandukolnék vissza a Kálvin térre valahol az Üllői út közepe táján. Így viszont senkit se fogok utolérni az itt látott elhaladók közül. 

Egyébként meg örüljek, hogy már itt járok, mert ha a Kálvin tér magasságában ma máshogy döntök, most valahol Budán utazgatnék jó eséllyel. Mert az történt, hogy a munkahelyről való indulásomkor konstatáltam, hogy nincs sehol a telefonom. Ne már! Ilyenkor az első a riadalom olyan rémképeket szül, hogy biztos kiesett a nem tökéletes cipzárral rendelkező hátizsákomból, miközben befelé tekertem. Persze simán lehet, hogy otthon csak berakni akartam a zsákba, de tettlegességre már nem került sor. Ilyen, ha az embernek rövid az esze...

Mikor szerdán ideértünk, már jóval sötétebb volt

Szerencsére kicsöngött, mikor megcsörgettem a céges telefonon, így kissé megnyugodtam. Viszont nem tudtam eldönteni, hogy az a jobb választás-e, hogy egyenesen megyek transzüllőizni vagy előtte hazamegyek a telefonomért, hogy képeket is készíthessek. Odatalálni a Béke térre és végigkövetni a nyílegyenes tracket talán telefon nélkül is menni fog...Végül egy köztes megoldás született, a Kálvin térig eltekertem, majd lekötöttem a bringám és máris metróztam kifelé a föld színe alatt, miközben éppen fölöttem, a föld színén a túratársak már bőszen sétáltak ide-oda. Menet közben kiötlöttem, hogy most igazából nincs semmi akadálya, hogy fussak – legalább is feladattól feladatig. Illetve minimum a Balatoni fagyizóig, aminek nagyon nehezen tudok ellenállni. Képek most nem lesznek, azaz lesznek lejárt szavatosságú tavalyi meg tavalyelőtti képek újra felhasználva.

Ma volt bőven feladatuk a lánglovagoknak, de nekünk is volt velük...

Szerencsére a Béke térre nagy sokára megérkezve, az áthelyezett lángososnak most is sikerült ellenállnom úgy érvelve, hogy teli gyomorral nehéz lesz futni. Ádáméktól átvettem a rajtcsomagot, majd elámultam azon, hogy egyesek remekül tudják álcázni magukat ehhez a túrához például talpig elegáns üzletembernek. Hiába az álca, így is igen könnyű felismerni, ki a túrázó az Üllőin ezen az egy évben egyszeri és megismételhetetlen szép napon: ismérvük, hogy mind fehér papírt lobogtatnak a kezükben (a trükkösebbeknek a nadrágzsebükből áll ki) és indokolatlan helyeken állnak meg, ami nem gíroszos, nem kínai étterem és nem kocsma, valamint nem is megálló.

Fém vagy nem fém ez itt a kérdés

Nagyjából 10 km-t a szűk 14-ből sikerült is lefutnom, közben x-elgetve, elnyalva egy futóbarát 1 gombócos (áfonyás sajttorta) fagyit, az Üllőiig gomolygó füstfelhőn áttörve (ekkorra a rend őrei már lezárták a környéket a kíváncsiskodók elől), kéregetőt lerázva, valamint elhagyva sok-sok túratársat (és a zöld tollam kupakját). És büszke vagyok arra, hogy mindössze 3 kérdés fogott ki rajtam. A zászlórudas is csak azért, mert szürkületben még szemüveggel is vaksi vagyok és utólag korrigáltam is a válaszom. A második se volt fatális tévedés, mert csak át kellett menni a kereszteződésen és a síneken, hogy megleljem azt a másik Üllői út 309-et a tortarendeléssel. Mert kettő van belőle és a kettőt egy kereszteződés is elválasztja. Trükkös, igen trükkös. De a legtrükkösebbek a csákányok voltak, mégpedig az örmény háborús emlékművön az Uzsok téren. És igen, ezt a tévedést is a vaksiságomnak és a figyelmetlenségemnek köszönhetem. Mert nem azt kérdezték, hogy hány csákány található azon a bizonyos kövön, hanem az, hogy hány fém csákány. Nem mindegy. Messziről nézve, szemüveg nélkül persze simán lehet is azokat a bizonyos csákányokat fémből készülteknek nézni. Csak hát nem azok... Közelebbről vizsgálva biztosan nem. Nos, én ezt a közeli, valamint tapintásos szemrevételezést elmulasztottam sajnálatos módon, így a válaszom 4 lett a helyes 0 helyett.

A nyuszi és a farkas most adott feladatot

És még mindig jobban jártam, mint későbbi, a túrán újonc túratársam, aki mindjárt a lap közepén kezdte a kérdések megválaszolgatását. Kicsit persze csodálkozott, hogy mi van az idáig terjedő szakasszal, mert azt a hosszú részt így akár le is lehetne villamosozni, de aztán jó túrázóként elvetette a kínálkozó kispistázási lehetőséget. Csak akkor döbbent rá fatális tévedésére, mikor összetalálkozott Bálinttal, mint később én is, így mindhárman túratársak lettünk úgy nagyjából az Ecseri út közelében lévő igazolópontnál, ahol az ominózus válasz az volt, hogy lila. Egy kíváncsi úriember érdeklődött is, hogy mi a fenét csinálunk a sötét kirakatot mustrálgatva, mire ő is megtudta, hogy a kérdésre az a válasz, hogy lila. Itt és most éppen az, de máshol majd más lesz, ez nem olyan örök érvényű dolog, mint a 42.

Bármennyire kézenfekvő lenne, a szív nem zölden dobog a Groupama Arénánál

Bár valamivel lassabban az eddigieknél, feltarthatatlanul haladtunk tovább az Üllői úton, csak a Népliget aluljárójában bizonytalanodtunk el kicsit, vajon melyik kijáratnál is kell felmenni. De aztán megtudtuk, hogy a szív fehér, még ha zölden dobog is a zöld zászlókért és a zöld sasokért. Újabban már spórolnak persze és a sas is fekete sötétben. 

Mivel a kép nem idei, itt még ki van világítva a fémmadár (ami nem szerepelt a kérdőíven)

Ezeket a jómadarakat meg is kellett számolni

A vége felé még sikerül felfedeznem 2 kihagyhatatlan fotótémát, amit alkalmasint lehet, hogy pótlok önszorgalomból: egy Mézga Aladár falragaszt és egy graffiti bakancsot.

És bemutatom lüke Aladárt...

Egyre szaporodó számú tébláboló járókelőt, valamint tántorgó részeget kerülgetve, húgyszagú sarkokon befogott orral oldalazva és már a sokadik szirénás járművet mellőzve aztán megérkeztünk rendeltetési helyünkre, az All-inn pubba Mátéhoz, ahol a korábban látott ismerősök közül ott ült István (nem Angyal), majd később a görkoris Anna is begördült a maratonjáról. (Vele már egyszer szembe is találkoztam.) 

Angyal István miatt idén is kérdőre vontak minket

Majdnem sikerült kifülelnünk, hol lesz titkos igazolópont a Pénteki poroszkáló százason, de sajnos a jelenlévő és az alkalmat kihasználva máris szervezkedő szervezők idejekorán rájöttek, hogy lehallgatják őket az érdekeltek. Addig persze még sok víz lefolyik a Dunán és lesz még több százas és nem százas is, kinek éppen mi. Mert mint már írtam, a szeptemberi, sőt az egész őszi program sűrű lesz, még úgy is, hogy még ezen a hétvégén is csak lazsálgatok. A Vadrózsára meg menjen, aki akar, a száz mérföldes Podyjímen meg ott lesz szép hazánk színeiben Bálint. De egy hét múlva már én is ott serénykedem majd a kékszalag felgöngyölítésén.

What is the next step?

Strava-link:

Újabban az órám is sztahanovista üzemmódba lépett és jobban teljesít, főleg, ami a szinteket illeti. (Magyarul tönkrement a barometrikus érzékelője.) Még a jövő kérdése, hogy visszaküldöm-e a cseheknek, mert pechemre cseh webshopból vettem, vagy megpróbálok együtt élni avval, hogy 14 km-en az Üllői úton több mint 400 méter szintemelkedést mér, az Alföldi Kéktúra szűk 50 km-én meg több mint 800-at. Elvégre ez is csak egy adat, ami utólag korrigálható is. Addig meg sorra döntögetem a rekordokat a Stravan 🤣.