A Magyar-hegy északi oldalában

Egy korábbi bejegyzésemben már írtam, hogy ezekben a vérzivataros járványos időkben előszeretettel keresem az olyan helyeket a térképen, ahol gyér a turistaút-hálózat. Ami nem azt jelenti, hogy árkon-bokron kell végigbotorkálnia az egyszeri turistának, mert mindenféle más utak (pl. erdészek, vadászok által használtak) természetesen léteznek ezeken a helyeken is. Viszont nem árt hozzájuk némi (advanced skills jellegű) tájékozódási képesség, esetleg egy jó GPS is. 100%-os biztonságot ez sem ad, mert ugye a meglévő utaknak adott területtől függően változó számú hányada lelhető fel csak a GPS-be betölthető térképeken. Másrészt bármilyen térképet vegyünk is elő, legyen az online vagy papír alapú, régebbi vagy újabb kiadású, semelyiken se fog minden út szerepelni. Vagy sokszor a hálózatban szereplő utak a valóságban khm... már köddé váltak. Legjobb tehát, ha indulás előtt fejben próbáljuk összeollózni a talált úthálózatot, és ennek segítségével megtervezni a túrát. Ilyen esetben tervezés fázisban azt is be kell vállalnunk, hogy igenis lesznek várhatóan szakaszok, ahol majd tökön-babon, vagy esetleg ruhát szaggató szedresben fogunk előre (vagy sokszor inkább hátra) evickélni.

A "parasztház" jellegű épület

Ezt megfontolva találtam ki szombati, a Magyar-hegy jelzetlen északi oldalában vezető túránkat. Első körben ugye kiszúrtam a viszonylag nagy "fehér foltot", aztán megláttam egy aszfaltosnak tűnő utat Vámosmikolától keletre, mely egészen a hegy alá vezet. Az utat több térképen is ellenőriztem és megtudtam, hogy a végén ún. típusházakat vagy más forrás szerint egy mezőgazdasági telepet fogunk találni - ha még léteznek egyáltalán. Ugye sose tudhatja az ember, hogy egy ilyen - valószínűleg elhagyatott - helyen mivel fog szembesülni, otthagyott autója visszatértekor is várni fogja-e, egyáltalán be tud-e jutni az úton egy mezei autóval stb. Emiatt jön képbe ilyenkor a sárga ember a Google térkép szolgáltatásából, avagy az utcakép funkció. 

A talányos célú épületek és parkolóhelyünk

Az úttal jelen esetben mázlink volt, bejárta már a Google autója pár éve, így kiderült, hogy pár üres épület található reménybeli parkolóhelyünkön némi hulladék kíséretében, mert ez ugye a Magyarországon sajnos elmaradhatatlan. Petinek megmutattam az egész, majdnem végig aszfaltos  bekötőutat és úgy ítélte meg, hogy részéről indulhatunk. Végül is a meglehetősen meredek Magyar-hegy az ő bakancslistájára került fel még a február végi nagybörzsönyi bázisú vándortúránkon.

Mámoros esték idilli emlékét idézi e hely

Viszonylag későn sikerült nekiindulnunk és leutazásunkat némileg izgalmassá tette az akut benzinhiány az autónkban, amit végül az utolsó pillanatban sikerült orvosolnunk egy ici-pici vámosmikolai benzinkúton. A bekötőutunkat gyorsan megtaláltuk, így már semmi sem akadályozta, hogy feljussunk végre-valahára a Magyar-hegyre. Bár én már számtalanszor jártam a környéken, de a jelzetlen, általam is járatlan utak mindig fellelkesítenek. Az út minősége is megfelelt a látottaknak és a kiszemelt parkolóhelyünkön is csak annyi változás történt, hogy az egykor nyitott hangárokat (vagy miket) oldalról betéglázták, így alájuk nem lehetett beállni. Hogy mire is szolgáltak valaha ezek az épületek és melyikük lehetett a típusház, nem sikerült kitalálnunk. Összesen négy épületet láttunk, ezek közül az egyiknek parasztház formája volt, a másik őrbódé lehetett, a harmadik és negyedik meg... nos... szerintem traktorgarázs, Peti szerint meg valami istállószerű, amit az is alátámaszt, hogy mellettük egy siló állt. Mindkét elméletnek van hibája a mezőgazdaságban jártasabb párom szerint, tehát végeredményben teljesen tanácstalanok vagyunk. Amíg Peti szerelvényigazítást tartott, én feltérképeztem valamelyest a parasztháznak nézett épületet, melynek kertjében egy düledező kerekes kút árválkodott. Közelebbről az építmény inkább parasztház stílusúnak tűnt, mivel legfeljebb 50 éve építhették. Ajtói tárva-nyitva, így az elhagyatott helyek iránti vonzalmamnak engedve belülről is megszemléltem. Egy levedlett ágyon és asztalon kívül semmit sem találtam az egyik helyiségben. A másik helyiség valamikori szeszmámorban töltött esték (vagy nappalok) emlékét idézte - az ágy mellett számtalan üres üveg, alatta egy koszlott gumicsizma. Próbáltam gátat szabni fantáziámnak, így inkább visszatértem az autóhoz, majd útnak indultunk. 

Szebb napokat látott kunyhó a Magyar-hegy északi oldalában

A felkeresendő látványosságok közül az első számú egy az egyik térkép által jelzett kunyhó volt, amit szerencsésen felleltünk, de nem túl szívderítő állapotban. Továbbhaladván a kiszemelt úton figyelmes lettem egy fára, mely egy piros négyzet turistajelzést viselt magán. Se előtte, se utána többet nem láttunk. Úgy tűnt, nem mostanában festették fel. Úgy döntöttem, utánanézek a dolognak a túra végeztével. 

Reitinger-kút

Utunk egyelőre kellemesen kanyargott felfelé a hegy északi oldalában és könnyen tudtuk követni a kinézett irányt. Az online térképen (turistautak.hu) fellelhető tereptárgyak (etetők, lesek) nagyrészt megvoltak, de sokuk már csak romokban. Az út azonban kifejezetten jó minőségű volt, egészen nagyjából a Vár-bükk aljáig. Itt szaladt el párszáz méterre előttünk egy csapat szarvas - hatan-heten lehettek. Miután bejutottunk a völgybe, az út egyre inkább göröngyössé vált, mire elértük a Reitinger-kutat, szinte már csak lelki szemeink előtt láttuk, inkább csak az irányt követtük. A kutat sajnos emberi használatra alkalmatlannak ítéltük, talán az előbb látott állatok több hasznát vehetik az itt található minimális vízmennyiségnek. A nagy szárazság miatt egész biztos, hogy járnak ide. 

Összedőlt, de az online térképen szereplő vadetető

Nagy farontólepke hernyója

A Vár-bükk és a Vár-bérc közti nyerget céloztuk meg, ahova keserves kaptatón küzdöttük fel magunkat az út nélküli rengetegben. A feltámadt szél süvített a hátunkba és egyre gyakrabban kellett megállnom "keltikéket fényképezni". Alig tapodta lábunk a jelzett ösvényt, máris turistákra lettünk figyelmesek. És ez így is maradt mindaddig, amíg a gerincen vezető piros jelzést követtük. Előtte-utána azonban csak négylábúakkal, pontosan szarvasokkal találkoztunk. Úgy tűnt, hogy a napos, ámbár igencsak szeles idő sok turistát vonzott a Börzsönybe a Holló-kő gerincére. A várban alig találtunk helyet, ahol biztonsággal megtarthattuk a másfél méteres távolságot, a panorámafotózásnál is kis túlzással sorba kellett állni. 

A várban rögtönzött ebédszünet után javasoltam egy kis kitérőt a Holló-kő látványos sziklaszirtjére, ha már nincs annyira messze. Az odavezető hullámvasúton számtalan emberrel találkoztunk, de a panoráma feledtette ezt az aprócska bosszúságot. Engedélyeztünk magunknak egy jó félórás napfürdőzést, amit egyedül a fáradhatatlan szélzúgás zavart meg. Pihenés közben hírt kaptam, hogy egészségesen világra jött a legkisebb unokahúgom. :-)

Várpanoráma

Holló-kő

Majd visszaindultunk a várhoz - sajnos benéztem a rövidítést a Bagolyvár vadászház irányába, amivel az utolsó hegymászás elkerülhető lett volna, hiszen a szépen felújított házat amúgy is felkeresni terveztem. Jó régen láttam már és akkor elég siralmas állapotban volt. A kis kitérő után tovább követtük a pirost, hogy végre-valahára feljussunk a Magyar-hegy tetejére is. Ebből az irányból nem túl megerőltető a mászás, nehezebbre emlékeztem. A hegy tetején megmutattam Petinek a teraszokat, amik a bronzkori sáncvárból láthatók. 

Bagolyvár vadászház

Mikor az óriás is törpe

Legutóbbi ittjártam óta megváltozott a piros nyomvonala Nagybörzsöny irányába. Kivitték a hegy peremére, valószínűleg az azóta létesített kerítések miatt. Így némileg bajosnak tűnt, hogy mikor sikerül a görgeteges ösvényről letérnünk a vadászház irányába, amit a mostani útvonal már nem érint. Az új útvonal sokkal látványosabb, mivel a ritkás növényzet szinte folyamatosan szabaddá teszi a kilátást, egy helyen még egy magyar zászló is lobog - gondolom, ha már Magyar-hegy a hely neve, legyen stílusos. Azonban korántsem könnyebb, mivel keskeny, omladékos ösvényen kell ereszkednie a turistának igencsak meredeken. Egy helyen a kerítés felkanyarodott a hegy irányába és nemsokára egy útnak alig nevezhető nyiladékot pillantottunk meg, ami a megfelelő irányba vitt. Bátran nekivágtunk, és hamarosan egy szekérúton találtuk magunkat, ami egyenesen a házhoz vezetett.

Kilátás a Magyar-hegy oldalából

Bár az erdei házikók felkeresése egyik kedvenc hobbim, most mégsem csak emiatt volt fontos, hogy megtaláljuk a vadászlakot. Innen vitt ugyanis az utunk az adótoronnyal "ékesített" Kis-Hegyes-hegy irányába, ahonnan reményeim szerint el tudjuk majd érni az úthálózat ama részét, ami visszavezet az autónkhoz. Hogy hogyan, az egyelőre számomra is kérdés volt. Peti is érezte a bizonytalanságom, némi csüggedés fogott rajta erőt. Így újabb kajaszünet következett a ház tövében.

Magyar-hegyi vadászház

Kis túlzás, hogy újult erővel vágtunk neki, így már említeni se mertem, hogy szívesen felkeresném a közeli Száraz-kutat (Elischer-kút néven is ismert), melynek nemrég újították fel az egyébként is gyönyörű foglalatát. Elég gyötrelmes volt felkapaszkodni az újabb emelkedőn is, jobb, hogy nem fogadtam meg Peti javaslatát, aki inkább a hegy csúcsára mászott volna vissza, ahonnan a GPS-en is követhető módon vissza lehetett volna jutni az autóhoz. Igaz, ő nincs annyira tisztában a szintvonalakkal... 

Emiatt én inkább a kockáztatást javasoltam - elmegyünk az adótorony irányába vezető lejtőn, és mihelyst jobbra (azaz északi irányba) egy járható út kínálkozik, letérünk. Így is tettünk az első adandó alkalommal. Az út eleinte megfelelő irányba haladt, de aztán elkezdett emelkedni és láttam, hogy szinte visszavezet ugyanabba az irányba, ahonnan érkeztünk, a kerítéssel elzárt újulat túloldalán. Az egyre emelkedő utat a másik oldalról meg egy nagy árok (Róka-völgyi-árok), valamint egy meredek hegy, a Török-bükk-bérc szegélyezte. Kicsit enyhítette bosszúságunkat, hogy egy szarvas szinte modellt állt nekünk az út közepén egy darabig. Fontolgattuk, hogy átvágjunk-e az árkon és megmásszuk-e a hegyet, de inkább azt javasoltam, hogy haladjunk tovább az úton, hátha jobb lehetőség is (pl. egy mesebeli út) kínálkozik majd. 

Nicsak, ki figyel minket?

A jobb lehetőség végül abban mutatkozott meg, hogy utunk egy szinte átláthatatlan bozótba torkollott, melyben az előbb látott szarvas hirtelen nagy ugrásokkal eltűnt, miután pár méterre újból megközelítettem és nagy sokára észrevett. Kiútként számunkra az immár egész sekéllyé vált árok kínálkozott, melyen egy vadcsapás is keresztülvezetett egy másik, sokkal lankásabb hegy (a találó nevű Szarvasborjú-bérc) oldalába, ami nem mellesleg pont a követendő irányt jelentette. Így erre indultunk tovább újabb és újabb szarvassztrádákat követve. Mondtam is Petinek, hogy ha innen kijutunk, akkor kiérdemelhetem a tiszteletbeli vezérünő címet. Vállalkozásunk legviszontagságosabb szakasza szerencsére nem sokáig tartott. Egész ügyesen ki tudtuk kerülni a sűrűbb részeket és hamarosan egy kevéssé járt útra jutottunk. Ezt egy darabig követtük, majd a jobbra alattunk elterülő völgy aljában egy sokkal egyértelműbb utat vettem észre. Az éppen még sarjadóban lévő csalánoson keresztül leoldalaztunk, majd újabb párhuzamos utat vettem észre tőlünk jobbra. Javasoltam tehát, hogy menjünk eggyel még beljebb, ha már az a mi irányunk. Az út vonalvezetése nagyjából megfelelő volt, bár néha a kanyarulatok aggodalomra adtak okot. Úgy tűnt azonban, hogy egy idő után pont olyan irányt vesz, hogy a GPS-en látható úthálózat alá kerülünk legfeljebb párszáz méterre. Kis szerencsével könnyedén át is juthatunk a "mi utunkra". 

Unidentified lying object, azaz ULO, egyesek szerint maga a koronavírus

Szerencsére a legjobb verzió valósult meg, jobbról egy út kínálkozott, melyen rövidesen átértünk az online térképen is látható útra. Innen már nem volt kunszt visszajutni az autóig. Kedélyes beszélgetésünket csak néhány újabb szarvas felbukkanása szakította meg, valamint egy máig azonosítatlan tárgyé, ami egyesek szerint maga a koronavírus. Aki tudja mi ez, ne habozzon meghatározni, mi epedve várjuk a megfejtést.

Piros négyzet jelzést viselő fa a Magyar-hegy északi oldalában

A rejtélyes magányos jelzett fával kapcsolatban az 1991-es Cartographia kiadású, legendás Börzsöny térképem vezetett eredményre, melynek a felét egy túrán elhagytam Szokolya közelében. Szerencsére nem azt, amin a megfejtés volt.

Valóban létezett egy piros négyzet jelzésű út, mely a Vámosmikola és Kemence közti országútról indulva vezetett a parkolónkként szolgáló, itt névtelen objektum érintésével a Magyaloson (2009-es Szarvas-Faragó térképemen Magyalfa) keresztül a Salgóvár alatti Vár-tisztásra. Ez az útvonal csak részben azonos a miáltalunk követett iránnyal. A valamikori jelzés a Farkas-völgy után áttér a Vár-bérc északról való kerülésével a Róka-völgybe, míg mi a bérc túloldalán haladva értük el a Reitinger-kutat, így a vár túloldalán lévő nyeregben lyukadtunk ki. Hogy pontosan mikor szűnhetett meg a turistaút, sajnos nem tudom, illetve azt se, mikor létesülhetett, mivel a birtokomban viszonylag kevés Börzsöny térkép van, és az Internet segítségével se találtam választ. Úgy sejtem, hogy a településektől távol lévő kiindulópont nem lehetett túl vonzó a vándorok számára, bár ha jól veszem ki, a térkép mintha jelölne egy buszmegállót a bekötőút közelében. Talán ez lehetett a megszüntetés oka, vagy az a szándék, hogy ne bolygassák e vadban gazdag területet, illetve a mezőgazdasági telepet - tényleg csak találgatni tudok.