2020. július 30., csütörtök

Zöldmáli delta megspékelve egy kis kékkel


Lelkes olvasója vagyok Tenczer Gábor, a Szépkilátás blog szerzője túrázással kapcsolatos cikkeinek. A tavalyi év folyamán több olyan bejegyzését is olvastam, melynek témája a városi (vagy inkább a városból kiinduló) túrázás volt, ezek egyike volt a találó „Zöldmáli delta” című írás. Keddi túrámhoz ebből merítettem ötletet.  


Egy hét hatósági karantén után vajon mi az a három dolog, amire a magamfajta ember legjobban vágyik: mozgásra, mozgásra és még több mozgásra. A kényszerű tunyaságban töltött hét alatt felszedett - egyébként nem is annyira felesleges kilók ledolgozása (vagyis inkább szinten tartása) végett úgy döntöttem, nem elég a munkába való kerekezés, kell valami más is, főleg, hogy két hete nem jártam semmiféle hegy vagy erdő közelében sem. 

Egy munka utáni kiruccanás a Budai-hegyekbe lett a nem túl hosszú ötletelés végeredménye. Egyelőre csak a túra végpontja volt biztos: Peti munkahelye, ahonnan van tuti fuvar hazáig, az útvonal maga nyitott kérdés volt mindaddig, amíg rá nem néztem a térképre. Egy pillanat alatt beugrott a nem is olyan régen olvasott cikk. Az útvonal-tervezésben meghagytam magamnak némi szabadságot, így tulajdonképpen az első adandó alkalommal el is pártoltam hőn szeretett háromszögünktől egy zöld majd egy kék barlang jelzés kedvéért, amit egészen a Mátyás-hegy aljáig követtem. Itt a kék kereszt jelzésre váltottam, amiről a Remete-hegyen becsatlakoztam az Országos Kéktúra útvonalába. Hogy meglegyen a csúcsélmény, beterveztem magamnak a Hármashatár-hegyet a kilátóval, majd úgy gondoltam, hogy lemegyek a Virágos-nyeregbe és majd meglátom, lesz-e még időm és kedvem elmenni a Kálvária-hegy irányába, vagy innen majd újból a városnak veszem az irányt.

Mihelyt letelt a munkaidő, már siettem is a villamoshoz, hogy elgurítson a Margit-híd budai hídfőjéhez, ahonnan indult a gyaloglás. Egy ilyen nagyvárosi séta remek alkalom, hogy az ember a saját lakóhelyére egész más szemmel, mondhatnánk, hogy turistaszemmel is rácsodálkozhasson. Egyrészt azért, mert olyan helyekre vezet a turistaösvény, ahová városi létem mintegy 40 éve alatt sosem jutottam el, másrészt olyan dolgokat is észrevesz az ember, ami mellett eddig csak buszon, villamoson vagy autóval elrobogott, vagy éppen eddig nem volt ideje tüzetesebben megnézni a nagy városi rohanásban.


Ennek jegyében telt a túra első kb. 4 kilométere. Az első érdekesség számomra a Lukács fürdővel szemben lévő török fürdő épülete és a mellette lévő tavacska (Malom-tó) volt. Úgy tűnt, hogy a tavacska hamarosan szép parkos környezetet kap. Egyedül azt bántam, hogy a kerítés nem tette fotózásra alkalmassá ezt a komplexumot. Egy kis utánaolvasással azt is megtudtam, hogy a tó mellett található a Molnár János-barlang, melynek vize hajtotta a 19. századig meglévő itteni lőpor- és lisztmalmokat. Ezeknek egyike volt egy török kori lőpormalom, ami később a Császár-malom nevet kapta - a tó neve is innen ered. A Kavics utcába kanyarodván egy impozáns, villaszerű épületre lettem figyelmes, mely jelenleg az ORFI MRI laborjának ad helyet. Nem sokkal a villa után, egy másik érdekes toronyszerű épület mellett indultam neki a Kavics utca lépcsőjének. Sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy ennek a Kavics utca 8/a házszám alatt található háznak mi lehet a története, csak egy 1965-ös fényképet találtam róla, ahol meglehetősen rozoga állapotban volt. Hangulatos árnyas ligetben haladtam felfelé a Kavics utca, majd a Józsefhegyi lépcső lépcsőfokain a Szeréna utca irányába, ahol a turistaösvény egy éles jobb, majd bal kanyart vett. Ezután a Sarolta utca következett, majd a Szemlőhegyi utcában tett rövid látogatás után bekanyarodtam a Fajd utcába.


Itt egy újabb érdekes házat pillantottam meg, melynek párkányát szoborfejek díszítették. Először valamilyen alkotóháznak gondoltam, de hamarosan kiderült, hogy a hangulatos épület és kert együttese egy óvodának ad otthont.


Sajnos a József-hegyi kilátót kihagytam, pedig érdemes lett volna ide is egy rövidke kitérőt tenni. Így csak a panoráma egy szeletkéjét sikerült elkapnom a fenti képen lévő szaletli mögött. Na majd legközelebb!


A forgalmas Pusztaszeri utat keresztezve egyre gyakrabban fordult meg a fejemben, hogy útba eshetne már egy barátságos kis cukrászda, de minden nem lehet tökéletes – ehhez még az útvonal további fejlesztésére lesz szükség. Nemsokára elbúcsúztam a zöld színű háromszögtől a beszédes nevű barlang utcába fordulva, ahonnan megpillantottam a mára kiszemelt csúcsot, a Hármashatár-hegyet is. Innen a Zöldmáli lejtőn jutottam a Szépvölgyi útra, ami egyenes a Pál-völgyi-barlanghoz vitt.


Itt egy kicsit megkavarodtam, merre is induljak tovább a Mátyás-hegyre. Mint végül kiderült, az ösvény egy elég forgalmas, járda nélküli úton vitt tovább, ami ráadásul tele volt beláthatatlan kanyarokkal – eléggé aggódtam, hogy baleset lesz a vége. Próbáltam minél jobban lehúzódni az út szélére, de ez se volt tökéletes megoldás. Szerencsére később már volt járda is a Mátyáshegyi úton, ahonnan egy újabb lépcsősoron, a kék kereszt jelzésre váltva kanyarodtam fel magára a Mátyás-hegyre. Hamarosan a kőfejtő kerítése mellé értem, ahonnan csodás panoráma tárult a városra, még a Parlament is látszott. A kőfejtőben valaki kövekből egy körkörös alakzatot rakott ki, ami felülről nézve egész látványos volt.


Itt nagyjából búcsút is mondhattam a lakott területnek. Miután megmásztam a Mátyás-hegy kaptatóját, lefelé jövet egy barlangnyílás, a Mátyás-hegyi sziklaüreg mellett vitt el az utam. A kicsit technikásabb ereszkedés után pár percre újból házak között kanyarogtam, majd hamarosan a Remete-hegy alatt becsatlakoztam az Országos Kéktúra útvonalába. Itt egyébként egy ivókút is található, ha éppen megszomjazna az ember. 



Azt kell hogy mondjam, hogy számomra az eddigi útvonal teljes mértékben az újdonság erejével hatott. Eddigi életem során csak a Pál-völgyi cseppkőbarlangnál jártam, annak ellenére, hogy mindig is a fővárosban éltem és szabadidőm nagy részét túrázással töltöm. Innen azonban már ismerős útvonalon kapaszkodtam fel a Hármashatár-hegyre. Úgy tűnt, rengeteg futó és biciklis használja ki a délutánt egy kis sportolásra. A hegy tetején is többen élvezték a naplemente páratlan látványát. Én is leültem néhány percre, majd továbbindultam a Guckler Károly kilátóhoz. Miután kinézelődtem és fotóztam magam, továbbindultam a kéken a Hangár büféhez, ahol újabb pihenőt tartottam.



A büfétől egy kisebb hullámvasút visz a Virágos-nyeregbe, meredek lejtők és kaptatók váltakoznak. Mire odaértem az egyébként ideális sátorozóhelynek tűnő rétre, ahol egy bográcsozó is várja a turistákat, már éppen lebukóban volt a nap a Csúcs-hegy mellett. Emiatt úgy döntöttem, hogy a város felé veszem az irányt a kék kereszt jelzésen. A terep elhagyására ösztönöztek az egyre nagyobb számban körülöttem zümmögő szúnyogok is. A Kitörés túrákról ismert rövid, ámde köves és barátságtalan lejtő jég hiányában most nem sok gondot okozott. 



Az Erdőalja utcában még majdnem világosban mentem végig, így rácsodálkoztam egy-egy modern kori villaépületre. Szörnyű lehet itt élni, lejön az erdőből a sok bogár meg vaddisznó, a meredek hegyre kocsi nélkül bajos feljutni és még bolt sincs a közelben... Még szerencse, hogy nem fenyegeti a magunkfajtát annak a veszélye, hogy hirtelen ráhagyjanak itt egy lakóingatlant. Mert venni úgy sincs esélyünk.


Az egyébként igen kellemes és nem túl forgalmas utcákon szépen lassan lekanyarogtam a város zajosabbik és olcsóbb része felé, ahol várt rám az éppen esti műszakját befejező Peti. De még előtte járt a pékségben a túráért egy áfonyás piskótatekercs, ha cukrászdai fagyi mára nem is jutott.

Búcsúzóul pár giccses naplementés kép a Hármashatár-hegy csúcsáról:











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése