Ilyenkor az aljas tárgyak ellenem vannak
A parancsnak mind ellenszegül
Gyűlöletük drótként feszül
Ha tehetnék, meggyilkolnának.”
És eljött az idei utolsó százas napja is a naptárban. Jó lenne nem lekésni a rajtot. Hiába keltem megint óracsörgés előtt, még mindig a klotyón rostokolok, pedig már rég ki kellett volna lépnem az ajtón. A változó kor nem a barátom. Most abban a stádiumban vagyok éppen, hogy nem tudja a szervezetem eldönteni, hogy nyílegyenest irány az öregkor, vagy még vissza kéne kacsintgatni a termékeny női lét felé. Senki ne gondolja, hogy ebben lenne bármiféle rendszer, így hát minden nap egy újabb meglepetés ér(het). Klimaxoló szervezetem megint sztrájkol, most éppen a menopauza ellen. Még nem tudjuk, mi lesz a mai napi fejlemény, kezdek hozzászokni ahhoz, hogy ezt előre megjósolni lehetetlenség. Állandó készültségben kell élni, mint egy keletnémet pionírnak. Baj most ideiglenesen elhárítva, lehet indulni, igaz, most már esélyes, hogy rohanni kell a vonathoz.
![]() |
| Ma a november a szebbik arcát mutatta |
![]() |
| Büszkén feszítek új pólómban Bányahegyen (fotó: Rakk Gyula) |
Verával és Gáborral tervezek menni, akik saját bevallásuk szerint nem akarnak nagyon sietni (már tudjuk, milyen szokott lenni ez a nem sietés...) Én ma csak tesztelgetni merem magam, nem akarok megszakadni. Reggel erre intett a szervezetem, kéne rá néha hallgatni is. Ennek ellenére az első pár száz méter futás lesz 5:30-as tempóban, mert Veráék már elrajtoltak, amíg én Kovács Zsoltékkal önfeledten cseverésztem a rajtban.
![]() |
| Régi temető Nagyegyháza határában a Mapy térképén, illetve a Pusztatemplom dűlő |




![]() |
| Bakancsosok és szurikáták |
Kicsit még próbáltam kocogni, hogy utolérjem Verát és Gábort, de mindez csak hiábavaló próbálkozás volt. Hamarosan fel is adtam a dolgot, bár néha azért nekiiramodtam a Somlyóvárig menet. Sok ismerős volt úton-útfélen, mindig akadt beszélgetőpartner, például Csetneki Sanyi vagy Erdős Tamás. Éppen Tamással tárgyaltuk, hogy apukájának se indult szerencsésen a mai nap, majd közös erővel majdnem meglovasítottunk egy dekorációs vagy promóciós céllal kitett Turul trail érmet, amikor egy futó szólt, hogy nyitva van a zsákom. A fenébe, már a Mecsekben is ezt játszotta velem. Naná, hogy megint dugig tömtem. Ráadásul még nincs benne a pulcsi, amit mindjárt le fogok venni, mert kezdek belesülni a sok mászástól és az alkalmankénti kocogástól. A ponton egy asztalon próbálom újrapakolni a zsákot, hogy a külön kompressziós tasakba tett pulcsit is beletapossam, és ekkor beüt a krach: a táska cipzárja megadja magát. Akkor most vége a túrának? Még a 20-as táv sincs meg így...
![]() |
| Úton szétnyílt hátizsákkal - nincs lehetetlen! (fotó: Görbe Gabi) |
![]() |
| Az első EP-n, a kulcsosháznál |
Edinának panaszkodom ki magamat lefelé a kulcsosháztól, aztán jó tempóban haladtunk a tarjáni műúthoz átköltözött ellenőrzőpontig. (Így a 25-ös táv még 20 km sincs.) Edina még elidőzik az asztalnál, amire én már teleettem magam ropival és mogyoróval, így aztán egyedül indulok tovább. Egy lejtőn utolérem Borosnyay Palit és Börcsök Andrást, egy kicsit elbeszélgetünk, majd Kreiter Balázs is csatlakozik hozzánk. Pont ez a jó az Iszinikben, hogy nagyjából mindenki itt van, aki él és mozog ebben a sportágban.
![]() |
| Népszerű kecskék Tornyópusztán |
Koldusszálláson új turistapihenőt építettek a korábbi pajta helyére, ahonnan a 25-ös teljesítésemkor 2024-ben elzavartak a vadászok, azóta se tudom, miért. És azt sem nagyon értem, miért tették ki innen a pontunk szűrét. Itt Jessicával és Vivivel találkozom, a Pes-kő alatti egyhangú szakaszon egy darabig együtt haladok a lányokkal. Jessica mesél az Atlasz-hegységben szerzett fagyos élményeiről (és fagyási sérüléseiről). Nagyon ügyesek a csajok, meglepően jó tempót mennek, többször meg is dicsérem őket menet közben. Ők már a fiatalabb generációt képviselik és jó látni, hogy női fronton is van utánpótlás, nem is akármilyen.
Régi vs. új vityilló Koldusszálláson
![]() |
| És az eredmény is szuper lett, pedig nem vagyok túl jó fényképalany! |
![]() |
| Girlpower, ahogy Rakk Gyula mondaná |






![]() |
| Pisznice és a hatalmas vörösmárvány bánya |
Az elmúlt napok esőzései és a korábbi aszályos időszak megviselte a Gerecse fáit, a Mária kegyhely közelében az ELMŰ-sök dolgoznak egy friss fakidőlés okozta vezetékszakadás elhárításán. Hiába a sok eső, sár nincs, csak nyomokban és helyenként, pedig mindenki arra készült, hogy a túra végre úgy fogunk kinézni mint egy csapat dagonyázó vaddisznó. A talaj mind beitta a sok esőt. Éjjel pedig fagyni is fog jó eséllyel, tehát megússzuk száraz lábbal a túrát.
Leereszkedünk a köves hegyoldalban a Vízválasztóhoz, majd tovább csodáljuk az őszi lombokat Pusztamarót felé menet. Itt is beugrom az erdei temetőbe egy fotós körre, aztán sietek a többiek után. Itt egészen a 1970-ig volt egy falu, ahol eredetileg svábok laktak, akiket 1945-ben kitelepítettek és helyükre bányászok költöztek. Később ők is tovább költöztek Oroszlányba vagy Tatabányára.
![]() |
| Integet-e vagy fenyeget-e? |
A péliföldszentkereszti fancy étteremnél ideje visszavenni a pulóvert, mert rohamosan hűl az idő. Amíg öltözködöm, a többiek pecsételnek a kéktúra bélyegzővel. Nekem anno még egész máshol volt az igazolóhely itt. Közben én is lefotózom a játszótér jópofa fordított házikóját.


Mire beérünk Mogyorósbányára, egészen besötétedik. Ez azt jelenti, hogy rosszabb időt megyek, mint eddig, de ez izgat a legkevésbé. A legfontosabb, hogy tudjak szerezni egy kukás zsákot vagy nejlonzacskót, amibe be tudom pakolni a holmijaim, miután magamhoz veszem a depós hátizsákom. Magamban már azt tervezgetem, mit viszek magammal és mi marad. Amikor a Gabiék benyomják a kéktúra pecsétet itt is, elüti a templom órája az 5 órát. Nagyjából 9 óra kellett 50 km-re, az nem is olyan rossz. De most jön csak a neheze.
![]() |
| Tokod panorámája a dombról mindig szép |
A suliban rögtön kikérem a depós zsákom és második körben a pontőröktől próbálok egy zsákféleséget szerezni. Nagyon készségesek, máris adják sorra a nejlonzacskókat. Bár tilos abba depózni, de sanyarú sorsom még a legszabálykövetőbb szívű pontőrök szívét is meglágyítja. Persze a kapkodás együtt jár a szerencsétlenkedéssel. Leöntöm magam kávéval, az italom is kiöntöm a földre, ahogy áttölteném egy másik, túrahátizsák-kompatibilis palackba, aztán sikerül megmártanom a tócsában a vastagabb kesztyűmet is. A WC-n csekkolom az állapotom – szerencsére ez legalább egyelőre teljesen megnyugtató. Mehetünk is tovább. Ahogy kilépünk azonban, egyszerre kapjuk fel a kabátot, olyan hideg lett, amíg bent voltunk. A Kő-hegy emelkedőjén szerencsére elérjük újból az üzemi hőmérsékletet. Lejtők és emelkedők váltják egymást, néha a combosabb fajtából, amíg elérjük Tokodot, ahol egy kis pihenőt tartunk Scheidl Marciék társaságában. Páran közülünk betérnek a dohányboltba ezért-azért. Közben egy régi túravezető tanfolyamos ismerősöm érdeklődik egy ügyben, írom neki, hogy éppen megyek fel lassacskán a Getére. Csodálkozik, hogy pont ilyenkor? Normális emberek ekkortájt már aludni készülődnek. Vagy éppen Tokod utcáin trécselnek. Csodálkozunk is, hogy nem fagy beléjük a szó. Mert megint kezd nagyon hideg lenni. Azon filozofálok Norbinak, hogy kabátban vagy kabát nélkül kéne-e nekimenni a Getének. Végül arra jutok, hogy menet közben majd leveszem, ha úgy látom jónak. Nem látom jónak, a kabát marad mindvégig.
![]() |
| Melegedés a Gete tetején, ahol az volt a kérdés, vedel-gete? (Fotó: Görbe Gabi) |
Mindenki más tempóban mászik. Gabi piros villogója már messze fent pislákol, míg mi Norbival küzdünk középtájt, elhagyva Krisztiánt. Végül mindenki felér a pontra, ahol rendes leszállópályát építettek nekünk díszkivilágítással. És ami a legjobb, a pálinka. Bár eleinte ódzkodunk megkóstolni, de utólag nagyon bántuk volna, ha kihagyjuk. Lefelé kicsit elhúzok a többiektől és utolérem a Feri, Juli, Évi triót. Legalább kicsit velük is tudok beszélgetni.
![]() |
| Kocsmai életkép |
Mire beérünk a Molnár sörözőbe, mindenki megkerül a négyesfogatból. Jól esik betérni a meleg helyiségbe, ahol vár egy kávé a pultnál némi ellenőrzőpontos csoki kíséretében. Ismét csekkolom az állapotom a mellékhelyiségben. Sajnos a rosszabb verzió kezd alakulni, felszerelkezem erre. (Minden eshetőségre fel van készítve a kis EÜ neszesszerem.) Gabi külön gyógyszert is felajánl, de az az egy, ami nem szokott kelleni – lám, még rosszabb esetek is vannak. Remélem, durvább ennél nagyon nem lesz menet közben. (De lesz...)
![]() |
| Fotó: Görbe Gabi |
Amíg a többiek elkészülnek, kicsit írogatok Petinek, meg próbálok átmelegedni. Ezt jól is teszem, mert mihelyt kilépünk a dorogi éjszakába, egyszeriben belénk hasít a hideg acélfoga. A jéghideg aszfalton szaporán kopognak lépteink. Mi lesz itt hajnalban? Gabiéknak kell egy kitérőt tenniük az állomásra az OKT pecsétért. Addig mi Norbival tovább haladunk Kesztölc irányába. A faluban kis cirmos siet elénk (kicsit déjà vu érzésem van, mintha másik Isziniken is lett volna ugyanez ugyanitt – és tényleg), biztos simogatást vár. De minket már egy cuki macska se tud meghatni, annyira vacogunk. Csak annyit dörmög neki oda Norbi, hogy „Jó neked, te biztos nem fázol.”
![]() |
| Csak úgy lobognak utánam a cuccaim |
Ha éppen benne van az ember egy „nehéz teljesítésben” vagy egy mélypontot él át a túrán vagy az életben, jó visszanyúlni az ilyen élményekhez, hogy lám, ezt is sikerült megoldani. Csak mint tudjuk, mindig éppen az aktuális probléma tűnik a legnehezebbnek, a régi emlékek meg gyorsan megszépülnek.




























Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése