A mostani hétvégén megszakadt a sorozat, nem szereztem elismerést újabb száz kilométeres túra teljesítőjeként, viszont merőben újfajta tapasztalatokra tettek szert a Kéktúrázás napja szakaszfelelőseként. Teljesen új jellegűek a tapasztalataim annyira nem is voltak, mert közel 10 évig vezettem nyilvános túrákat a Sétafika túraportálon, majd később a Túratárson és a túraportálok hanyatlásával párhuzamosan a Facebookon is. Csak megint volt utolsó nyilvános túravezetésem és a mostani alkalom között egy hosszabb, nagyjából 6 évnyi szünet, és talán ez magyarázza (vagy ez sem), hogy annyira ambivalens érzésekkel éltem meg ezt az egyszeri, de talán visszatérő lehetőséget.
 |
| Dévaványa és Körösladány között kalauzoltam a csapatom, ez a vidék nekem is merőben új volt |
Korábban írtam arról, milyen volt megtapasztalni újból egy 100 km-es túra teljesítését 22 évnyi szünet után, így a mostani élményeimet, annak módját, ahogy (drasztikus) változásokkal szembesültem, talán ehhez tudom hasonlítani. A változások jelen esetben nem a túravezetés vagy túrázás mikéntjében következtek be, hanem inkább az emberekben és a hozzáállásukban. Nyilván nem lehet egy egyedi eset alapján messzemenő és általános érvényű következtetéseket levonni és azt se mondanám, hogy nem volt sikeres a túrám, mert egy megbetegedett résztvevő kivételével mindenki eljött, mindenki eljutott A-ból B-be, mindenkinek (remélem) megadatott, amiért jött és még a csapat is egyben maradt. Illetve próbáltunk eleget tenni az MTSZ által támasztott követelményeknek (csoportkép, zászló viselése stb.) is, ami remélem, majdnem maradéktalanul sikerült is, egyedül a technika ördöge szólt közbe és mi voltunk a kevés csapatok egyike, akik nem látszódtunk a folyamatosan bekékülő térképen. Hogy ennek mi volt az oka, pontosan nem tudom, talán a mobilnet-kapcsolatom hiánya, amit egyébként előre jeleztem, hogy nem leszek nagyon online, de állítólag emiatt nem kellett volna, hogy hiányoznunk a térképről.
 |
| A teljes Kék kör egy ismertető táblán az útvonal mellett |
Tehát ezt a pontot leszámítva minden klappolt és én mégis némileg keserű szájízzel tértem nyugovóra aznap és nem tudtam egyértelmű sikerként elkönyvelnem a túravezetésem (lehet, hogy tényleg nem is volt az). Mégpedig amiatt, hogy kvázi fölösleges embernek éreztem magam, egy központilag kirendelt mitugrász biodíszletnek zászlóstól, ajándék kulcstartóstól, extra bélyegzőstül. Ha nem vagyok ott, ez a maroknyi csapat akkor is végigment volna ezen a nem túl bonyolult vonalvezetésű útvonalon és be tudta volna ütni a szükséges bélyegzőket. Legalábbis azok, akik egyáltalán akarták. mert nem mindenki kéktúrázni jött, de nem is evvel volt feltétlenül baj.
 |
| Van akit csak az új bélyegzők megszerzése hajt, van akit a sportteljesítmény, van, akit az új látnivalók - és ez talán így is van rendben |
Az, hogy van egy nagyjából tucatnyi teljesen eltérő közegből érkező, más-más korosztályokba tartozó ember, akik eléggé más okokból és célokkal érkeznek a természetbe, tulajdonképpen teljesen természetes dolog, nem egyedi jelenség. Volt aki csak sétálni akart, volt, akit a szakasz teljesítése vezérelt, volt aki le akarta tudni egészségmegőrzés céljából a hétvégi penzumot, volt akit anyu-apu cipelt el. Mint túravezető, az lenne az elsődleges feladatom, hogy ezeket a különféle, más és más indíttatású embereket összefogjam és egy csapatba kovácsoljam, valamint végigvigyem a kiírásban szereplő útvonalon. Azt kell, hogy mondjam, ezen a téren részben csődöt mondtam. Nem tudom, kinek a hibája volt ez, egyáltalán kéne-e bárkit is hibáztatni a történtekért.
 |
| A cica maradt Dévaványán |
Sőt az is lehet, hogy a csapatom tök pozitívan élte meg ezt a napot, csak bennem maradt egy felesleges tüske. Lehet, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim az egésszel szemben. Mert a csapattagokra külön-külön egy szó panasszal se élhetek: mindenki nagyon kedves, együttműködő és ügyes volt. Egy dolog hiányzott ebből a csapatból: az egymás közötti interakció. Mindenki ment a saját kis társaságában, a párjával, a családjával, aki meg egyedül jött, az egyedül is maradt szinte végig. Én pedig szomorúan asszisztáltam ehhez és próbáltam mindig valakikhez csapódni. Különben jó eséllyel egyedül bandukolhattam volna a csapat élén mint felvezető vagy kulloghattam volna utánuk, mint záróbusz. Miután a felvezető tempóját és szerepét más már elvitte, meg egyébként is úgy tartottam jónak, ha a leggyengébb láncszem tempóját veszem alapul (rohanok én eleget amúgy is egész évben), a csapat végén sertepertéltem és az ott haladókkal diskuráltam (egyébként nagyon is jókat és érdekes témákban). Így aztán arra se nagyon volt lehetőségem, hogy elmondjam a bebiflázott szöveget a kunhalmokról meg a Csörsz-árkáról. Pedig lehet, hogy lett volna a csapatban valaki, akit érdekelt volna a körítés is, de sajnos valószínűbbnek tartom, hogy nem. És egyébként se nagyon volt annak esélye, hogy ez bármikor is kiderüljön. Mert olyan lendülettel húztunk el nagyon egyértelműen kirajzolódó kunhalmok mellett, hogy azt öröm volt nézni, a Csörsz-árkát meg könnyed mozdulattal léptük át, mintha ott se lett volna. A körülöttem lévők figyelmét (néha utólag) sikerült ugyan felhívni erre, de én ezt nem így terveztem, nagyon nem.
 |
| Az rendben van, hogy az ott bal oldalon egy kunhalom (bár nem biztos, hogy mindenkinek nyilvánvaló) |
 |
| De hogy itt éppen egy másik kunhalmon megyünk keresztül és ott messzebb is figyel egy, az megvan? |
Szerettem volna, ha valami hozzáadott értéket fel tudok mutatni a túrámnál. De ezt nem szándékoztam senkire se ráerőszakolni. Így a látnivalók ebből a túrából az érdeklődés hiánya miatt rendre kimaradtak. Egyedül egy kunhalmot vett észre mindenki, illetve 3 embert érdekelt mindössze a Wenckheim család sírkápolnája (pont azokat, akik saját bevallásuk szerint nem nagyon kultiválják a keresztény értékeket).
 |
| Ezt az egy külön látnivalót sikerült útba ejteni Körösladányon, ami pár száz méter kitérőt jelentett |
Az, hogy a hagyományos ványai kürtős sütijeim, a kéktúrás cukorkáim és emlékkavicsaim se örvendtek túl nagy érdeklődésnek, betudom annak, hogy nem mindenkinek jöttek be ezek a meglepetések. Sajnos a kalácsokat kénytelen voltam előző nap kisütni, és mint tudjuk, a kelt tészta csak frissen az igazi. És a másnapos kalács már nem volt túl kelendő, mint ahogy a kissé egzotikus narancsvirág ízesítés se volt az ízlése sokaknak a cukorka esetében. De nem is vettem ezt zokon, Isten ments, hogy rátukmáljam az összebarkácsolt dolgaimat bárkire is.
 |
| Próbálkoztam...a szándék megvolt |
És az is lehet, hogy csak nekem vannak olyan tévképzeteim, hogy ha valaki eljön egy nyilvánosan meghirdetett túrára, akkor alapvető, hogy próbáljon vegyülni, de minimum pár szót beszélgetni másokkal. Mert egyéb esetben volt lehetőség önjáró túrázóként is indulni, és mivel az útvonal túl kacifántos sem volt, bárki bejárhatta volna azt hasonló eredménnyel. És akkor nem kellett volna nézni se a többi ember hátát esetleg zavaró elemként. Mint egy sor buborék, vonultunk végig a tágas rónaságon és nem tudta kipukkasztani a burkot semmi történés se.
 |
| Vonulunk át a pusztán mint egy füzérnyi buborék |
És persze az is lehet, hogy nekem kellett volna jobban a sarkamra állni...
 |
| Lehet, hogy könnyűnek találtattam a feladathoz? |
Nos én abból a közel 10 évből, amit túravezetőként eltöltöttem, ilyen esetre nem nagyon emlékszem, pedig sokféle, néha eléggé változatos összetételű túracsapatokhoz volt szerencsém. Az is lehet, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de azért mesélni kirívó dolgokat így is tudok bőven ... csak nem pont ilyeneket. Lehetséges, hogy a COVID járvány óta az emberek ennyire begubóztak volna? Hogy a technika villámgyors fejlődése, a folyton változó világ, az intenzív közösségi média használat, a mesterséges intelligencia előretörése ennyire rossz irányba vinné ez embereket? Már egy nyilvános túrán se tudunk kibújni a saját kis buborékunkból?

Ebből az egyedi esetből általános nagy következtetéseket levonni hatalmas hiba lenne, de pont ugyanezen a hétvégén a húgom egy teljesen más jellegű rendezvény kapcsán ugyanilyen élményekről számolt be. Lehet, hogy ez is csak véletlen egybeesés? A héten aztán örömmel olvastam más szakaszfelelősök maradéktalanul boldog beszámolóját és próbálom most azt hinni, hogy nem zárkózott be a világ ennyire mégsem, csak egyszerűen mi nem passzoltunk annyira a csapatommal. Vagy passzoltunk, csak én voltam velük ügyetlen vagy csak egyszerűen túl sötéten látom mostanság a világot.
 |
| Az MTSZ-nek nagyon köszönjük a szervezést és az ajándékokat |
Strava-link: