22 év

 

Kinizsi 100 indulók 1984-ben (Turista Magazin, 1984.07.01. Forrás: Arcanum)

Mikor a Communitas Fidelissima beszámolót fogalmazgattam (még túra közben, sőt előtt is :-) – bár furán hangzik, de szoktam ilyet), felmerült bennem, hogy feltétlenül írok majd arról, hogy mik a nagyon szembetűnő különbségek egy 22 évvel ezelőtti és mostani százas táv teljesítésénél. De aztán valahogy az egész nem illett és nem került bele a sztoriba. Viszont a téma szerintem megér mindenféleképpen egy külön posztot.

Mivel én a 2001 és 2023 közti időszakot százas teljesítés tekintetében teljesen kihagytam, így igen éles volt a váltás. Rövidebb távokat azonban a köztes időszakban is mentem, sőt az utóbbi években azért évente befigyelt legalább két 60-as, 70-es táv, csak valahogy az nem jött, hogy nekem megint százast kéne mennem. Kivéve a Kinizsim 20 éves évfordulójához közeledve, mikor felbuzgott bennem újfent a mehetnék. Mivel a Covid is akkortájt tombolt, így idén sikerült végül újra letesztelnem magam, hogy 20 év távlatában is működik-e még a gépezet. Jelentem, működik, sőt...

De itt elsősorban nem fizikai képességeim akarom taglalni (vagy fényezni), hanem leginkább a körülményeket bemutatni. Legyen az felkészülés, öltözet, túrakaja, tempó és bármi, ami a teljesítéshez hozzájárulhat. Úgy gondolom, az éles kontrasztot a pontokba szedés mutatja talán a legjobban.

Népszabadság, 2001. május 25-i cikk

Felkészülés:

2001: Ötletszerű indulás volt. Két barátom egymástól függetlenül a túra előtt pár hónappal vetette fel, hogy indulnának, én meg lelkesen csatlakoztam, hiszen világéletemben imádtam túrázni és tudtam és szerettem is sokat gyalogolni. Persze a leghosszabb addig megtett táv is csak 36 km volt... Szóval talán annyit ráfoghatunk a felkészülésre - ha volt egyáltalán ilyen -, hogy a rendszeres túrázás legalább megvolt.

2023: 3 éve rendszeres futás heti 4-5 alkalommal, hetente megtett táv 30-60 km. Emellett hetente valamennyi biciklizés leginkább munkába. Ezalatt 2 maraton (ebből 1 terep), egy 33 km-es terepverseny, egy 30 km-es aszfaltos verseny, számos félmaraton, illetve rövidebb távok teljesítve. Futó szintidőn belül teljesített Vérmókus kör (50 km), illetve Vérkör, mindkettő idén. Több éve  2 hosszútávú teljesítménytúra teljesítése évente (Pálos 70, ill. Kitörés), számos magashegyi túra. Tehát az indulásra felkészülés tervszerűnek és tudatosnak és megalapozottnak mondható volt.

Íme a szerkó -alig valamivel többet viszek magammal manapság

Mostani szerkó (Amarilla fotója)

Öltözet:

2001: Kockás farmer a kínai piacról, alatta pamut biciklis nadrág váltásnak, lógós pamutpóló, turkálós román gyártmányú kockás ing, pamutzokni (a legszimpatikusabb a fiókból), esőkabátnak nem igazán mondható belül ezüst, kívül kék, akkor divatosnak számító kabát, ami talán 5 percet se bírt volna nagyobb esőben. Nem is tudom, sapka volt-e nálam. Talán váltás zokni igen. Az inget egy kerítésmászásnál sikeresen szétszaggattam. Szerencsére az akkortájt főleg bölcsész és néptáncos körökben túrához divatosnak és alkalmasnak talált baromira nehéz erdélyi kötött gyapjú pulcsi otthon maradt. (Voltak teljesen érthetetlen trendek a múltban...)

2023: Ehhez képest szinte beköszöntött az űrkorszak a technikai öltözetek megjelenésével. Kb. pont a teljesített Kinizsim táján kezdtek megjelenni Magyarországon az outdoor cuccok, pár évvel később vettem az első rendesnek mondható túrakabátom, bakancsom, cipőm. Manapság a terepfutókat a teljesítménytúrázóktól szinte csak a tempó különbözteti meg, tehát már nem is túraöltözetben van a legtöbb teljesítő. Mivel a futóruhák ehhez a tevékenységhez szerintem is rendkívül kényelmesek és praktikusak, így hosszú évek óta én is ebben teljesítem a hosszabb távokat – akkor is, ha nem vagy csak részben futom a távot.

Tehát a következőképp néztem ki 2023-ban: kompressziós zokni (zsákban merinó cserezokni), merinó alsó, dupla rövidnadrág (térd fölött érő - ez nálam fontos a kidörzsölődés miatt), technikai melltartó (ez nálam megint kényes pont az előbb említettek miatt és még nincs meg a 100%-os megoldás sajnos), technikai póló (ujj laza és könyék fölött érő az előbbi okok miatt), technikai aláöltözet, sildes sapka (hálós), csere fejpánt (izzadás és lobogó haj miatt), csősál (hideg idő esetére, illetve nagy meleg esetére vizezve), napszemüveg (végül nem hordtam). Zsákban csere alsó, nadrág. Depózott merinó fölső éjjelre, cserepóló. Esőcucc nem kellett, de lett volna alig néhány gramm súlyú technikai, tényleg vízálló esőkabát.

Lámpa:

2001: Kézben vihető zseblámpa

2023: 2 db fejlámpa (egyik csere gond esetére)

Pakolás:

2001: 20 l körüli hátizsák, Alto márka (ez már rendes túracuccnak számított akkoriban és egyébként is tartós, jó darab volt)

2023: 6 l körüli futózsák, ill. egy futóöv. (Márka mindegy, lényeg a praktikus zsebelosztás, ill. a súly minimalizálása)

Frissítés:

2001: Jó néhány szendvics, másfél liter ásványvíz és talán müzli szelet, csoki már akkor is volt, esetleg banán, alma.

2023: Űrhajós-ellátás 2001-hez képest. 2 db 2,5 literes összehajtható softkulacs, egyikben víz, másikban izotóniás ital. egy 0,5 literes softkulacs üresen, ha véletlenül sok víz kéne (menet közben el is hagytam). Gélek, gyümölcspépek, mindenféle szeletek a várható ellátás miatt minimalizálva (müzli, protein, rizs, datolya stb.) Energiagumicukor, sótabletta, magnézium. És ezek közül is csak az italok fogytak, mivel a pontokon bőséges frissítés volt (ropi, műzli, csoki, kávé, szörp, pezsgőtabletta, leves, virsli, sütemény, kóla). Depózott izotónia és citromos sör.

És jöjjön talán a leglényegesebb pont a...

Cipő:

Csak bordó mintával - nem éppen túracucc

2001: Puma sportcipő (magyar gyártmányú PEMÜ talpas), akkoriban a legklasszikusabb változat. Egyetemistaként nyelvóraadásból erre futotta, ez volt az első márkásnak számító cipőm. Ugyan utcára kényelmes viselet, de az biztos, hogy nem túrázásra találták ki. Volt is bajom a túra alatt a hólyagokkal.

2023: Nike Pegazus trail terepfutó cipő (de ha nem ez, legalább 2-3 másik terepcipőben is indulhattam volna, amiben garantált, hogy végigmegyek.) A száraz, nem túl technikás terep és a jó párnázottság miatt jó választás volt, de sajnos a hólyagok azért így sem kerültek el. Talán végre kéne már alkalmaznom a lábkenést szarvasfaggyúval és nem úgy gondolni rá, mint egy túlmisztifikált dologra... Igaz, 50 km helyett csak 90-nél akadt velük gondom, szóval a megfelelő cipő sokat jelent.

Ma már ez a minimum

Még mindig cipő téma:

Közel 20 év teljesítménytúrázás során már sokféle lábbeliben volt alkalmam elindulni és teljesíteni, kezdve a fent említett klasszik Puma cipőtől kezdve a kínai piacos futócipő-szerűségen át mindenféle túracipőkön és bakancsokon keresztül a különféle terepfutó cipőkig. Azt kell, hogy mondjam, az utóbbiak váltak be a legjobban erre a célra ártól és márkából függetlenül. A legextrémebb esetem az volt, mikor egy 40-es távon a lejjebb látható Zamberlan túracipőben indultam, ami már 10 km után hólyagosra, véresre törte a lábam. 20 km-nél túraszandálra cseréltem (véletlenül volt nálam, egyébként sose vittem cserecipőt), innen a Holdvilág-árkon keresztül, létrázást is beleértve, már ebben nyomtam.

Tájékozódás:

Régen és most is a túraszervezők részéről adott a szalagozás és a nyomatott, változó részletességű itiner. Saját részről a túrázó ezekkel tudja megtámogatni a kapott dolgokat:

2001: papírtérkép

2023: offline térkép az okostelefonon (nem vagyok még annyira haladó, hogy órára töltött trackem van). A túraszervezők sok esetben biztosítanak letölthető útvonalat gpx fájlként, így eltévedni szinte már művészet (és mégis megesik néha)

Időmérés: 

2001: sima karóra, matekozás fejben

2023: okosóra, ami mutat szinte bármilyen kívánt és beállított adatot (menetidő, sebesség, megtett km, eltelt idő, pulzusszám, időjárás stb.) De sajnos le is tud merülni... Ha lemerült, még ott van az okostelefon is a megfelelő mérőalkalmazással... Aki cipeli az akkutöltőt, annak az örök élet is garantált.

Kommunikáció:

2001: Telefonkártya, pénz, és ha akad útközben telefonfülke. Illetve akkor talán már volt valamilyen kezdetleges mobilom is.

2023: Okostelefon, kis számítógép a zsebben. Amellett, hogy telefonálhatok (is) vele, számtalan alkalmazáson figyelhetem az időjárást, nézhetem a térképet, keresgélhetem a busz- és vonatjáratokat, ha éppen feladásra kényszerülök.

Elsősegély:

2001: ragtapaszok, papírzsebkendő

2023: ragtapaszok, leukoplaszt (hólyag és kidörzsölődés ellen), Neogranormon kenőcs (ha már kidörzsölődött), fájdalomcsillapító, magnézium (görcsök esetére), hólyagtapasz, szarvasfaggyú, papírzsebkendő, nedves törlőkendő

És végül az időeredmény:

2001: 23 óra 5 perc (szintidő 24 óra) Alapvetően két holtpont, ebből egy Mogyorósbánya után (kb. 50 km) a hatalmas hólyag a talpamon, ami miatt fel is adtam volna a túrát, ha ott éppen lett volna lehetőség rá. Egy mentális 80-90 km táján, mikor egy esés miatt sírva fakadtam, de egyben magamon nevettem, hogy hogy lehetek ekkora hülye, hogy emiatt az apróság miatt sírok. Meg hogy az egész milyen abszurd szituáció már. Emlékeim szerint 40 km-től már végig elég kellemetlen volt menni, főleg a fájós talpak miatt. Már akkor is tudtuk, hogy 40 után nincs állás, egyfolytában menni kell, hogy ne legyen gond az izmokkal, ízületekkel.

2023: 19 óra 24 perc több futott szakasszal, messze nem kihasználva az erre való kapacitásom (szintidő 25 óra) Holtpont: 90 km-ig stabilan mentem, itt hirtelen jött több olyan tényező, amit orvosolni kellett: hólyag, lemerült óra, merülő telefon, térerő hiánya. 80 km után furcsa, hallucinációszerű (de egyáltalán nem ijesztő) élmények, mikor sokáig egyedül mentem az éjszakában. Most is a folyamatos menetelésen van a hangsúly, de egy negyed órás levesezés vagy virslievés már bőven 40 km után se okoz problémát.

2003-ban lelkes túravezető-képzősként a Janda Vilmos turistaház előtt - ez már az átmeneti állapot, amikor már a lábamon virít a menő Zamberlan túracipő, de még márvány farmerben és plüss topban nyomom :-) (mindig is volt stílusérzékem)

Még egy remek kép Szabó Lacitól a tanfolyamról: ma is vállalható túracipő, polár túramellény, de ósdi tréningfelső (valamiért imádtam ezeket a már akkor is retro darabokat a túrázáshoz) Na és természetesen akkor is kicsit ciki és ósdi márványfarmer - itt hosszú változatban. 

Egy 100 km-es távon sincs manapság sokkal több cucc nálam, mint ezen a szűk 12 km-es versenyen
a Kékes csúcsfutáson

Az összevetés végén maradt a kérdés, hogy a hatalmas technikai fejlődés a felszerelés és táplálkozás terén vajon magával hozta-e a könnyebb teljesítést is? A válaszom egyértelműen nem, még akkor sem, ha a végeredmény az, hogy órákkal jobb időt mentem. A jobb eredmény, a flottabb teljesítés oka egészen más. Méghozzá a következők miatt:

A százas továbbra is százas. Lehet bármilyen kényelmes, a legmodernebb fejlesztéseket alkalmazó cipőd, bakancsod, hátitáskád, menő, márkás technikai ruházatod, de te, az ember lépdelsz benne továbbra is. És az emberi tényező még mindig a legfontosabb, a döntő kérdés ebben a műfajban. Ahol elég egy váratlan esemény, ami lehet olyan banális, mint a kifogyott vizes palack, egy szétpattant hólyag vagy egy hirtelen jött napszúrás vagy bokaficam. Ha nem tudod kezelni, akkor vége a dalnak, nem tudsz továbbmenni. A monotonitástűrést, a kitartást, a sikerhez elengedhetetlen mentális erőt se lehet pénzért megvásárolni – ezen a téren eleve vagy már szerencsésen indul az ember, vagy keményen edzeni kell fejben is.

Ami viszont nagyon sokat segít a könnyebb teljesítésben, az a tapasztalat, valamint a többnyire tudatos tréning. És a tapasztalat, amit részben az edzés során szerezhet meg az ember, már magával hozza azt a tudást, hogy mibe célszerű öltözni, milyen frissítést, elsősegély-felszerelést érdemes magunkkal vinni. És ami nagyon fontos, a fent taglalt dolgokhoz nincs recept, mert mindenkinél egyéni, mi válik be. Vannak futócipőhívők és bakancsosok, vannak botosok és bottagadók (én az utóbbi vagyok), tudatosan mindent grammra kiszámolók és érzésre frissítők (ez vagyok én) és még sok más tekintetben vannak különbségek köztünk, „nem százasok” között. Mondom mindezt két százassal a hátam mögött. De úgy érzem, lesz ez majd még több is.