Pálos 70 harmadszorra

Sajnos nem sikerült frissiben leírni élményeimet az idei Pálos 70-ről, csak most megkésve, majdnem egy hónap távlatából érkezik a beszámoló.

A tavalyi beszámolómban megemlítettem, hogy bár az útvonal ugyanaz, a maga a túra részleteiben mindig más és más; az idei is bőven tartogatott új élményeket, tanulságokat és meglepetéseket.

Napkelte ismét a Normafán

Az idei túrában az abszolút új elem az volt, hogy nem indultam egyedül. Hosszas hezitálás után a párom is úgy döntött, hogy elkísér, ha nem is végig, de legalább az első 33 km-en. Természetesen valahol örültem ennek, de mivel a túra eleje az, ahol úgymond haladni tudok – sok a futásra alkalmas terep, ahol az ember még fizikailag és mentálisan is friss – mégis inkább vegyesek voltak az érzéseim. Úgy gondoltam, hogy ha nem is nagyon, de biztosan hátráltatni fog, annak ellenére, hogy így legalább garantált a kellemes társaság. Bár ő is nagyjából rendszeresen túrázik, a teljesítménytúrázás nem kimondottan az ő műfaja sem a fizikai adottságai miatt, sem egyébként. Így tulajdonképpen szívesség volt a részéről, hogy velem jött. Emiatt én is úgy döntöttem, hogy akkor se hagyom faképnél, ha egyébként gyorsabb lennék nála – igaz, a túra előtt és közben is többször erre bíztatott. Így legalább kitűnő alkalmam nyílt gyakorolni a türelem, lemondás és elfogadás erényeit, melyekben azonban nem mindig sikerült jeleskednem. Annak ellenére, hogy párom nem ért célba a saját távján (Pálos 35), az előzékenység versenyében mégis ő lett a befutó, sokkal, de sokkal előkelőbb helyen végzett nálam.

Ugyan nem a túrához tartozott, de jól esett a biztatás

Jöjjön hát a beszámoló az idei utunkról:

Majdnem az eredeti terv szerint sikerül indulnunk, pár perccel 5 óra után már a Gellérthegy emelkedőjén találjuk magunkat. Az indítás idén talán még gyorsabban és zökkenőmentesebben megy, mint tavaly, alig kell sorban állnunk. Engem hajt a rutin és az adrenalin, páromnak viszont zsebkendőre lenne szüksége. A többszöri kérést végül sikerül meghallanom, ezt azonban a hátizsákom cipzárhúzókája bánja, amit nagy igyekezetemben sikerül káromkodások közepette leszakítanom. Mínusz egy pont ide. A gyalázatos állapotú lépcsőkön a rossz látási viszonyok közepette sok túrázó igen lassan halad, így kicsit tovább tart kikerülni őket, mint szeretném. Már megint az a türelmetlenség! De amikor végre kielőzzük őket, sikerül futásba kapcsolnunk. Szerencsére párom is bírja az iramot. Már a Tabánban jön rá, hogy bizony túlöltözött és csuromvizes – nem számított rá, hogy a tempóhoz elég a kevesebb ruha is. Nála a rutin hiánya, nálam meg a rutin vezet szerencsére nem fatális tévedésekhez: itt-ott nem sikerül a szalagozást követnünk, csak megyek a fejem után, hiszen úgyis tudom az irányt. Közben meg csodálkozom, hogy milyen kevés idén a szalag, meg hogy miért kell megint olyanokat visszaelőznünk, akiket már egyszer futva lehagytunk…

Az Anna kápolnánál

A Vérmezőtől beszüntetem az erőltetett menetet, hiszen hamarosan kapunk egy nehezéket egy a terheinket szimbolizáló kő formájában, valamint vár minket a Normafáig tartó emelkedő. Idén közösen elmélkedünk arról, hogy bizony a terheket sokan már születésüktől fogva magukkal cipelik – legyenek azok rossz anyagi és életkörülmények, vagy akár hanyag, vagy éppen csak kevésbé tehetős szülők. Sokan egész életükben képtelenek kitörni ebből a közegből. Jó kontrasztot képeznek ehhez az út mellett sorakozó kacsalábon forgó villák. 

Törpilla és a gomba

A Kútvölgyi kápolnában megkapjuk az első pecsétet és frissítést. Éppen elindulunk, mikor látjuk, hogy egy futó jön lefelé lélekszakadva – pontot hagyott ki. Már majdnem a következő pontnál, az Anna kápolnánál vagyunk, mikor visszaelőz. Nem semmi! Pedig itt-ott mi is futunk, bár korántsem annyit, mint szeretném. Azért így is le a kalappal a párom előtt, szerintem nem is sejtette, hogy pontosan mire is vállalkozott. 

A ponton idén a kávét kihagyom, inkább a teára és pogácsára szavazok, ami jól is esik ezen a kimondottan szeles reggelen. A napfelkelte most is gyönyörű, míg fotózom, párom szerez egy kis előnyt, amíg futva utol nem érem. A János-hegy alatti játszótéren készítünk pár bohókás képet a gombákkal, majd nekiiramodunk a lejtőnek. Én bírom egészen a Szépjuhásznéig, de párom lemarad. Mindenesetre megvárom őt az út túloldalán, sőt még bíztatom is. Talán sikerült visszaszereznem az eddigi mínuszpontjaimból, hogy nemsokára újból elveszítsem őket.

A kolostorromhoz idén jobb a szalagozás, így is találkozunk túrázóval, aki véletlenül kihagyta és erre már Máriaremetén döbbent rá. A Hárshegy oldalában megint futnék, de párom most nem tudom rávenni – az ő magassága és súlypontja nem igazán kompatibilis az itteni köves lejtővel. Hamarosan egyébként is megállásra kényszerül, én meg alig tudok kivárni a kényszerszünetet. Csak mennék és mennék, sőt mi több futnék. Értetlenül állok a számomra oly hosszúra nyúlt molyolása előtt. Van tehát tanulnivaló a kompromisszumok terén itt a túrán, és a való életben is. Érdekes, hogy túrázás közben is ugyanúgy megmutatkoznak a különbségek a természetünkben és a dolgokhoz való hozzáállásunkban.

A budaszentlőrinci kolostorromnál évről-évre ez a látvány fogad: valamit tudhatnak a pálos atyák

Idén október elején talán még erőteljesebbek és ezzel együtt csodálatosabbak az ősz színei, talán azért, mert már korábban beköszöntött, mint tavaly. Miközben végigvonulunk, a színpompás Máriaremetén, elhagy minket pár profi terepfutó. Csak ámulunk és bámulunk, hogy bírják ezt a tempót. Én csak amolyan kocafutó módra, lejtőn és néha-néha sík terepen gyorsítok be, eszembe se jutna, nem is tudnám végigfutni az egészet.

Hamarosan oda is érünk a Solymár táblához: itt szoktam mindig az órámra nézni. Idén azt mutatja, hogy 4 óra 20 perce indultunk. Ez 20 perc hátrányt jelent a tavalyihoz képest, de egyben 40 perc előnyt a tavalyelőttihez. Csak rajtam múlik, hogyan értelmezem… Hajlok, azaz megpróbálok hajlani a „csak” irányába. Mindenesetre érzem, hogy így is jók vagyunk.

Azt, hogy a solymári várba fel kell menni a pecsétért, idén is csak a rutinos túrázó tudja, meg az, aki olvassa az itinert. Egyébként semmi se utal rá. Mi mindenesetre tudjuk a járást, így megkapjuk az utolsó közös pecsétünket. A rutin valóban sokat számít, a vasútállomás utáni prérin haladva elfelejtünk lekanyarodni. Hamar rájövök a tévedésre, mondom is, hogy a szántóföld szélén kellene haladnunk. Előttünk-utánunk szintén páran utat tévesztenek, aztán velünk együtt korrigálnak.

Idén a várnak voltak kapuőrei is, akik jelszót kértek. Ez természetesen Pálos 70 volt. Itt már túljutottunk rajtuk szerencsésen.

A Solymári Fal a túra egyik legvadregényesebb szakasza, de egyben hogy már itt járunk, sejteti, hogy hamar vége szakad a közös utunknak. Emiatt kicsit szomorú vagyok. A kellemetlen emelkedő valamelyest hátráltatja az elválást, de nem teszi elkerülhetetlenné. Rövid útbaigazítást adok a páromnak a hátralévő 3 km-re, aztán nekilendülök a lejtőnek. 

Furcsa kimondani, de felszabadultam, most már a saját tempómban mehetek végre. Viszonylag hamar odaérek a szentkúti ellenőrzőponthoz úgy is, hogy a szép táj, az előttem tornyosuló Pilis és az oldalról előkandikáló Oszoly-tető folyton megállásra és fotózásra késztet. Úgy tűnik, a pálos atyák a szép időt idén is elrendezték számunkra a fentiekkel. 

Csobánka felé

A legendás zsíros kenyerek

A pontőrök arról biztosítanak, hogy én vagyok az első lány. Nem akarom elhinni, egészen biztos vagyok benne, hogy vannak még előttem túratársak a szebbik nemből. Mondom is, hogy nem jöttem eddig valami fényes tempót, de most majd belehúzok. És biztos vagyok benne, hogy menni fog. Tavalyi szentkúti önmagamhoz képest sokkal kevésbé vagyok leharcolt, a térdeim nemhogy nem fájnak, hanem teljesen frissek. Ezt talán az eddigi kissé kényelmesebb tempónak köszönhetem? Lehet… 

Mindenesetre felhívom páromat, kíváncsi vagyok beért-e már, és megköszönöm neki, hogy velem volt és hogy nem hagyta, hogy túlhajtsam magam. Kiderült, hogy már közel lehet a célhoz, de még nem ért be, kicsit csodálkozom, de annak tudom be, hogy meglehetősen jó tempót mentem az elválásunk óta. Fogyasztok a finomságokkal teli asztalról, majd nekiindulok a Hosszú-hegynek. 

Cirill betűs, szerb felirat a kegyhely támfalán

Felfelé egy darabig együtt haladok egy túrázóval – pár szót váltunk, de olyan tempót nyom emelkedőn, hogy hamarosan lemaradok. Bámulom, egyesek mire képesek. Alig várom, hogy a tetőn legyek és megint futhassak kicsit. Közben hív a húgom, sajnos mire előkeresem a telefonom, leteszi. Visszahívnám, de nem csöng ki, később se sikerül visszahívnom. Gondolom, most indulnak neki a 20-as távnak együtt a barátaival. Egész biztos, hogy megint nem érem utol, de ez nem is cél.

A Hosszú-hegy csúcsán

A szántói kőfejtő környéke megkapóan szép, megint készül pár kép, aztán irány Klastrompuszta. Ezt a szakaszt nem túlzottan szeretem, meglehetősen lapos és unalmas, bár idén felfedezem, hogy néhol Dorog irányába egészen szép kilátás kínálkozik. Tartom a konstans 5-ös fölötti tempót és hiányolom a zarándokokat. 

A Hosszú-hegy. a Ziribár és a Kevélyek, valamint a Budai-hegység színpompában

Szénégetők-kútja

Kilátás Dorog felé

Velük csak Klastrompusztán találkozom: éppen indulóban vannak, amikor pecsételni szeretnék, így a kerítésnél valamennyit várni kell, hogy bejussak. Megiszom egy pezsgőtablettát, majd azon agyalok, hogy jó lenne kielőzni valahogy a zarándokokat az emelkedő elején még. A kis kerülőutamat magam mögött hagyva éppen csak sikerül a kereszt mögé besorolnom. 

A zarándoklatot vezető pálos testvér kérdezi, hogy a 70-esen vagyok-e. Igenlő válaszomra elismerését fejezi ki. Pedig az ő teljesítményük se lebecsülendő: hiába kerülök eléjük, még a keresztet, nagy hátizsákokat cipelve, énekelve, imát mondva is olyan irammal jönnek mögöttem a kaptatón, hogy nem sikerül előnyt szereznem, sőt inkább félek, hogy újból bekebelez a zarándokok áradata. A Kapisztrán kunyhónál már látom, hogy megmenekülök, sőt mi több az emelkedőt is túlélem hamarosan, szám szerint az utolsó előtti nagyobbat. 

A zarándokok a Pilis-nyereg felé tartanak

A nyeregből ereszkedőre váltván nem mindennapi látvány fogad: egy hatalmas szarvasbika rohan át az úton. Pár percig döbbenten szemléljük az éppen erre járó túratársakkal. És hipp-hopp már a kikericses réten vagyok, leheveredek pár fotó erejéig. Közben néhány túrázó érdeklődik, minden rendben van-e. Megnyugtató, hogy ennyire figyelnek a társaikra. Biztosítom őket, hogy semmi bajom, csak a virágok vonzanak ellenállhatatlanul. Hamarosan utol is érem őket futólépésben. 

Gondolkodom, hogy kihagyjam-e a gulyást és a finom házi bort. Végül engedek a szíves invitációnak, de csak kis adagot kérek, hogy minél hamarabb végezzek. A romoknál van egy kis sorban állás a pecsétnél, a sütikből is csak módjával kóstolok. 

Kedvenc házikóim Pilisszentléleken

Újabb trakta hála a helyieknek

Csekkolás után nekivágok az utolsó számottevő emelkedőnek. Konstatálom, hogy a tavalyi menethez hasonlóan csak a 17:50-es kompot érhetem el, és ahhoz is meglehetősen ki kell lépnem. Még 3 órám sincs több mint 13 km-re. Alig várom, hogy felérjek a gerincre, és futhassak újból. Pár leelőzött túratárs csodálkozik a tempómon, de nincs mit tenni. 

Futás közben latolgatom az esélyeimet, néha úgy érzem, jó lenne az eggyel későbbi komp is, máskor meg az az érzés győz, hogy szeretnék minél hamarabb a saját ágyamba kerülni. Az alvós holmimat persze idén is leszállítattam, biztos, ami biztos. A 7 km-eres táblánál főleg kerülget a kétség: nagyon-nagyon bele kell húzni – tavaly csak az utolsó 4 km-t kellett erősen megnyomni, most erről szó se lehet. Ahol lehet, futok, a Szent Jakabosok vendégszeretetét is csak nagyon rövid ideig élvezem. Itt a hosszúra nyúlt gerincen hagyom el a túratársakat, akikkel Pilisszentélek előtt is találkoztam már, ők kihagyták a gulyást, ezzel előnyt nyertek. Megkérnek, tartsam nekik a kompot vissza, ha lehet. A töltőállomás után már sejtem, hogy el fogom érni a 6 óra előtti fuvart, és nem is kell talán végig futnom hozzá. Kényelmesebb tempóba kapcsolok inkább és élvezem a napnyugta előtti utolsó sugarakat. A kompnál pecsételés után még éppen van pár fotóra idő – most is eszméletlen szép a naplemente a Dunánál. Időközben befutnak a túratársak is, sőt a kompon üdvözölhetem a gyorslábú srácot, valamint a párt is, melynek fiútagja csak Csobánka után került képbe. Velük is már régóta kerülgetjük egymást. Úgy látszik, ők a fordított stratégiát választották, azonban itt is a lány választotta a hosszabb utat.

Naplemente a kompról

A szobi Duna-part

A kompról leszállva most könnyebben indulok, mint tavaly, majd a Sukola kereszt felé tartva újabb fotók készülnek az alkonyatról. Közben új ismerőseimmel beszélgetünk. Kíváncsi vagyok, mi történt azóta a párommal, így felhívom. Kiderül, hogy az utolsó kilométeren, miután felhívtam, rossz irányba fordult és a Cserkészotthon helyett a Szentkúthoz jutott. Közben persze borzasztóan csodálkozott, hogy miért kell ilyen sokat mennie, ráadásul felfelé. Ott aztán leült a terített asztalhoz falatozni, meg beregisztrált, gondolta, az a cél. Kicsit furcsállom, hogy senki se mondta neki ott, hogy öcsém, te aztán nagyon el vagy tévedve, menj már vissza a faluba, mert ott a cél a te távodon. Persze ő is elővehette volna az itinert, vagy felhívhatott volna, hogy valami nem stimmel. Mindenesetre nagyon elfáradt, de a buszra várva még megjavította egy helyi cigánypurdé bringáját. Eléggé csalódott volt, főleg, hogy a saját távján elég előkelő hely jutott volna neki. Így meg se kitűző, se oklevél. Próbáltam vigasztalni.

Sukola kereszt

A Sukola-kereszt körüli rész számomra mindig a túra egyik legkellemetlenebb része az alattomosan emelkedő köves út miatt, amin fáradt lábbal, félig-meddig már sötétben botorkál az egyszeri teljesítő. Most sem volt ez másképp, bár hegyről lefelé sikerült még egy picit futnom, valószínűleg elég komikus látványt nyújtva, kezemben a vadonatúj biciklivillogómmal, amit fejlámpa helyett használtam. Mivel táskára is fel lehet szerelni és a fénye is jó erős, ráadásul még sokba se került, felkerült a felszereléslistára. A Márianosztra táblánál fellélegzek, most már biztosan meglesz, innen már négykézláb is a célba érek. Persze szó sincs négykézlábazásról – ugyan idén is érzem, hogy formálódnak szépen a hólyagok a sarkaim körül, a körülményekhez képest meglehetősen fitt vagyok.

Megérkezünk mindjárt

Együtt vonulunk a célba a két túratárssal, ahol picit várni kell a csekkolásra és az oklevélre. Közben kapunk nagyon finom, ún. „pálos sütit” és egy szerzetes is gratulál nekünk. Mindkettő nagyon jól esik. A várakozással együtt idén 14 óra 33 perc az eredményem, 6 percet rontottam a tavalyihoz képest. A helyezésem ennek ellenére előkelőbb: a 23. befutó vagyok, egyben a 3. lány. Szép, szép, de azért sehol se hasonlítható Csipi alig 9 órájához. Ez a különbség a profikhoz képest.

Szerencsénk van, ugyan per pillanat különbusz nem indul a szobi állomásra, de egy szintén végző túratárs szívesen elvisz minket Budapestig, így nem kell agyalni a visszaúton. A szűkös Suzukiból kiszálló, majd a HÉV aluljárójába a lépcsőkön sántikáló túratársaim meglehetősen komikus látványt nyújtanak. Igazából ez nálam is hasonlóan szokott lenni, de idén csoda történt: a pár napos robotmozgásos felépülési szakasz úgy tűnik, elmarad, hiszen hátamon a nagy zsákkal futólépésben közelítem meg a lépcsőn a villamost. Gondolom, másnapra meglesz ennek a böjtje, de nem, a masszív izomlázon kívül semmi bajom, este már vidáman biciklire pattanok.

Így megint arra jutok, hogy igen, kellenek az ilyen élmények, amikor az embernek alkalma nyílik megtapasztalni a teljesítőképessége határait. Egyben kitűnő alkalom szembesülni azokkal a jellemvonásokkal, ahol van még változtatnivaló.

Bizony-bizony

Ugyan mielőtt nekiindultam, úgy gondoltam, hogy három a magyar igazság, jövőre inkább más kihívások után nézek, mostanra már korántsem vagyok ebben annyira biztos, hogy nem indulok a jövő évi Pálos 70-en is. Hiszen ott van például az az egy órával előbbi komp…

Csak nehogy így járjak...

Három a magyar igazság

„Halálos” helynevek a Pilisben

Ha a Pilis és Visegrádi-hegység térképét alaposan megnézzük, figyelmesek lehetünk több helynévre, mely egy bizonyos személynek vagy személyeknek a halálával kapcsolatos. Jellemzően ezek a helynevek Pilisszentlélek körül találhatóak egy kb. 10 km-es körzetben. A jelenlegi Cartographia térképen összesen 5 ilyen helynév olvasható, a Döme-halála, Simon-halála, a Csehhalál, a Német gyerek-halála illetve az Enyedi-halála.

Bársony Máté keresztje a Bükkben

Két átfogóbb jellegű írás foglalkozik a Pilis- és Visegrádi-hegység helyneveinek eredetmagyarázásával, ezek egyike Dobay Pálnak az Erdészeti Lapokban megjelent írása. A másik a Halál-túra című teljesítménytúra igazolófüzete, mely Szádeczky-Kardoss Géza gyűjtése. Szádeczky-Kardoss további két ilyen helynevet említ, a Hlapec-halálát, melyről Dobay is megemlékezik Hlapec formában, illetve az Ilacsek-halálát. Szádeczky-Kardos jellemzően a legtöbb esetben forrásként használja Dobay munkáját.

Jelen munkámban szeretném összegezni és összehasonlítani e kutatásokat, valamint összevetni egyéb forrásokkal, és ahol
lehet, bővíteni vagy pontosítani a magyarázatokat. Valamint szeretnék rávilágítani az esetleges ellentmondásokra és ötleteket adni a további kutatásokhoz.

Katonasírok Bélapátfalva felett

Természetesen mint túravezető és a helynevek iránt érdeklődő laikus én sem szolgálhatok teljes körű és minden kérdésre rávilágító magyarázatokkal, inkább csak szeretném bővíteni az ilyen jellegű turistairodalomnak sajnos igen szűk körét.

Mint említettem e halállal kapcsolatos helynevek alapvetően Pilisszentlélek település körül lelhetők fel, és a különböző források összesen hét ilyet sorolnak fel. Szádeczky-Kardoss írásában ugyan nyolc névről beszél, de magában az írásban mindössze hét ilyen jellegű helynév fedezhető fel, az összes többi halállal kapcsolatos elnevezés más jellegű, mint pl. a Fagyoskatona vagy az Öreg-vágás. 
Arra a kérdésre, hogy vajon miért csak egy bizonyos területen jelölik így azokat a helyeket, ahol egy személy szerencsétlenül járt, míg a hegység más részein nem Szádeczky-Kardoss csak találgatásokba tud bocsátkozni. Azt a magyarázatot adja, hogy az erdőrészek, melyeken ez az elnevezéstípus meghonosodott az esztergomi érsekség valamint a Vallás- és Közoktatási Minisztérium tulajdonában voltak, míg a többi erdőterületnek más birtokosa volt és talán ez ad okot arra, hogy máshogy jelölik a halállal kapcsolatos helyneveket.

Gabi-halála a Mátrában

Szádeczky-Kardoss munkájában kitér arra, hogy más hegységekben is fellelhetők ilyen típusú elnevezések, mint pl. a Mátrában a Gabi-halála (ld. kép), illetve a Gerecsében az Iván-halála (völgy Neszmélytől délkeletre), Lengyel-halála (Tatabánya mellett), Simon-halála (Baj határában) és Német-halála (Gyermelytől északnyugatra). 

Érdekes lenne utánanézni, hogy vajon az utóbbi hegységben miért található számos ilyen típusú helynév, illetve honnan származnak ezek az elnevezések.

A Wikipédia szerint a Baj körzetében lévő Simon-halála erdőrészen orvvadászok lőttek agyon egy Simon nevezetű erdészt. 
A Túratárs blogon Gejza (= Szádeczky-Kardoss Géza) írása szerint a Lengyel-halála név az 1948-as szabadságharchoz köthető.Az Iván-halála helynév, melyet 1211-ben még Iwan alakban, 1864-ben viszont már a jelenlegi formájában írtak, a völgy egykori tulajdonosának itteni haláláról emlékezik meg.

A Gyermely (Gyarmatpuszta) közeli Német-halála nevű dűlő elnevezése avval kapcsolatos, hogy állítólag itt a kurucok megvertek egy labanc sereget.

A Bakony keleti részén szintén honosak az ilyen típusú elnevezések. Tés környékén ismeretes egy Bódai Peti halála nevű dűlő, ahol állítólag egy ilyen nevű tési lakos rablógyilkosság áldozata lett. Szintén Tésen van egy Körösztös halála nevű hely, ahol egy Körösztös Ferenc nevű erdészt lőttek agyon.

Kádárta mellett ismert egy Ráchalála nevű határrész, mely arról kapta a nevét, hogy a szabadságharc alatt itt gyilkoltak le rácokat, akiket az országút közelében fekvő három domb alá temettek el.

A magyarországi hegységben más típusú halállal kapcsolatos elnevezések is meghonosodtak. Itt a teljesség igénye nélkül négy típust szeretnék felsorolni.

1. A baleset, szerencsétlenség, haláleset helyét jelölő tárgy adja a hely nevét

A Börzsönyben a legtöbb esetben keresztek jelölik ezeket a helyeket, így itt a személynév + kereszt szókapcsolat jellemző. Barangolásaink során számos ilyen keresztre bukkanhatunk mind a turistautakon, mind jelzetlen ösvények mentén. E keresztekkel foglalkozik a „Keresztek a Börzsönyben” jelvényszerző túramozgalom, mely összesen 40 keresztet érint. A keresztek közül néhány ténylegesen emberhalálhoz kapcsolódik, mint pl. a Kanász-kereszt, Szaszovszky-kereszt, Groote-kereszt, Foltán- vagy Fultán-kereszt és a Major-kereszt.

Hasonló esetek helyét jelöli pl. a Pilisben a Lenkó-emlékmű, a Gerecsében a Hajdú-temető, Leánytemető, a Vértesben Vajdatemető, illetve a Bükkben vagy a Budai-hegységben is vannak „katonasíroknak” (ld. kép – katonasírok Bélapátfalva határában) nevezett helyek a térképen. Mindegyik esetben a helyszínen álló tárgy, építmény adja a hely nevét.

2. Maga a holttest a névadó

A Bükk-hegységben, pl. Holtember-tetőt találhatunk. A magyar nyelvben a holtember kifejezést használják a halott ember élettelen testére kvázi mint egy tárgyra, erre több irodalmi utalást is felhoz Pilling János a Búcsú méltósága című értekezésében, melyben a holttesttel való bánásmód kérdéseivel foglalkozik. Ő is említ példaként helyneveket, mint pl. az előbbi bükki elnevezést, illetve kettő, a nyírbátori járásban található „holtember” elnevezésű erdőrészt. 
Ezeknél a példáknál a helynév szintén az itt történt eseményre utal, de inkább az nyomja rá bélyegét az elnevezésre, hogy valaki valamikor itt egy holttestet, halott embert talált. Ide sorolható aFagyoskatona elnevezés is.
Ugyanebbe a típusba tartozik a Szárazfarkas helynév is a Pilisben, de ez nem ember, hanem állat halálához kapcsolódik.

3. Az ölés, gyilkosság folyamata a névadó

Egy harmadik típust képviselnek az olyan elnevezések, ahol maga az ölés, gyilkosság, mint cselekvés jelenik meg a helynévben: erre példa a Pilisben az Öreg-vágás, a Vértesben a Tót-ölés, a Gerecsében az Emberölő helynév. Az utóbbi helynév Pusztamarót közelében található és kapcsolható egy 1926-os csatához, ahol a törökök korabeli források szerint 25 ezer embert lemészároltak. Ehhez a csatához köthető Dobozi Mihály közismert története is. 
Az Öreg-vágás történetét szintén Szádeczky-Kardoss írja le, miszerint a nevezett helyen egy idős embert öltek meg. Szintén példa erre a típusra a Dunaalmás közelében található Akasztó-hegy(Gerecse), melynek mondája szerint itt egy erőszakos révészt akasztatott fel Mátyás király.

4. A halál folyamata a névadó

Erre a típusra az írás tárgyát képező helynevek a példák, valamint olyan állatok halálához kapcsolódó helynevek, mint a Juh-döglő (Vértes), Juhdöglő-völgy (Bükk).

Jelen írás azokkal a helynevekkel kíván foglalkozni, melyeknek alapja a tulajdonnév vagy főnév + halála birtokos szókapcsolat. A tulajdonnév minden esetben személynév, azonban eltérő, hogy a halála utótag az elhalálozott személy vezetéknevével vagy keresztnevével mint előtaggal szerepel-e együtt.  
A vezetéknév (előtag) + halála (utótag) szókapcsolatra példa a pilisi helynevekben az Ilacsek-halála illetve az Enyedi-halála.
A másik típusra (keresztnév (előtag) + halála (utótag) példák: Döme-halála, Simon-halála.
A Döme-halála esetében a Döme egy becenév, Pápai Domokos földmérő mérnök beceneve.
A többi három helynév a főnév, mint előtag + halála, mint utótag birtokos szókapcsolat-típusba sorolható. Ebből két esetben az előtag az elhunyt személy egy nemzethez való hovatartozására utal:Német gyerek-halála, Csehhalál.
A Hlapec-halála (további változatok: Klapec-halála, Chlapec-halála) esetében viszont a szlovák fiú jelentésű „chlapec” szóhoz, illetve ennek magyarosított változataihoz kapcsolódik a magyar „halála” utótag. A környéken jelentős számú szlovák kisebbség él, evvel magyarázható a szlovák szó előtagként való szereplése. Érdekesség, hogy az argóban használt krapek, klapek szó is ebből a szlovák kifejezésből származik.

Most vegyük sorra a helyneveket a pontos előfordulási hely megjelölésével, valamint a hozzájuk fűződő történetek, legendák felsorolásával, összehasonlításával.

1. Ilacsek-halála

Pontos hely: A Zsivány-szikláknál található nyiladék déli oldala. A térképek nem jelölik. A helyszínen emléktábla vagy kereszt nem található.

Somogyi Pál emléktáblája a Zsivány-sziklákon

A helynév eredetmagyarázata Szádeczky-Kardoss Géza alapján:
1945-ben, mikor a háborús front ezen a vidéken volt, az oroszok tüzelőnek és hadi célokra sok fát kivágtak. Mivel tél volt, a fákat a hófelszín fölött döntötték ki, és így jókora csonkok csúfították az erdőt hóolvadás után. Az erdészet az ínséges időkben a falu lakóinak megengedte a tuskók tűzifának való hasznosítását. Ilacsek József tizenkét éves fiával is fát vágni indult az erdőre. Mikor már elég tuskót kivágtak, az apa leküldte a fiút szekérért. Mikor a gyermek visszatért, apját egy vértócsa közepén vérbe fagyva találta ülő helyzetben. A kisnadrágban, félmeztelenül dolgozó férfit a tuskóból kicsapódó éles faforgács sebezte meg az ágyéki ütőerén. Mivel nem számíthatott segítségre, elvérzett, mire a többiek a helyszínre értek.
Mint említettem, a térképeken ez a helynév nem található, a források közül is csak Szádeczky-Kardoss Géza említi egy helyi adatközlő, a bognár foglalkozású, 1929-ben született Majnics József elbeszélésére támaszkodva.
Magukon a Zsivány-sziklákon viszont található egy „Somogyi Pál emlékezünk rád; Lokomotív Túrista Egyesület 1996” feliratú emléktábla, mely valószínűleg szintén egy szerencsétlenségnek állít emléket. Az egyesület mostanság is szervez emléktúrát az elhunyt személy emlékére, legutóbb 2012. április 7-én volt ilyen.

2. Döme-halála 

Pontos hely: Pilisszentkereszt határában, a falutól északnyugatra a ZS+ turistautak mellett. Az újabb kiadású térképek jelölik. Az 1984-es térképen már szerepel. A helyszínen egy kereszt áll.

A kereszt felirata a Döme-halálánál

A helynévmagyarázat Szádeczky-Kardoss Gézánál és a 2008-as kiadású Pilis Visegrádi-hegység turistakalauzban is szerepel és megegyezik.

1957-ben földmérési munka közben hunyt el Pápai Domonkos (Szádeczky-Kardossnál Domokos) erdőmérnök egy szerencsétlenség következtében. A halálesetnek emléket állító kereszten Pápay Domonkosként szerepel az elhunyt erdőmérnök neve. Az esetet Szádeczky-Kardoss pilisszentkereszti adatközlők elbeszélésére hivatkozva a következőképp meséli el (Dusanek Alajos, 1921, Majnics József, 1929, Szmetana János kerületvezető erdész):

„A háború utáni években nem volt pénz az erdők karbantartására. Az irtások, favágások rendszertelenül történtek. A nyiladékokat benőtte a sarjadék. Az ötvenes évek végén az Országos Erdőrendezőség a szegedi születésű Pápai Domokos földmérő mérnököt bízta meg a léniák kitűzésével. A munkához Pilisszentkeresztről vettek fel iskolából éppen kimaradt 16-17 éves fiúkat. 1957. október 4-én délután már sietett volna a mérnök az autóbuszhoz. Odakiáltott hát az egyik legénynek: „Dobjál ide egy kitűző rudat!” A srác a bokros, nehezen átlátható nyiladék túloldaláról, mint egy gerelyt, a hang irányába hajította a rudat. De a vashegyű pálca az ágakon gellert kapott, és a mérnököt olyan szerencsétlenül találta el, hogy a nyaki ütőér sérülése miatt rövid idő alatt elvérzett. A rendőrség által meghurcolt K. Miklóst ezután csak „hóhérnak” csúfolták a faluban. A fiú később megzavarodott, és önkezével vetett véget életének. A munkavédelmi szabályok azóta nem engedik a fémhegyű kitűző lécek használatát, és szigorúan tiltják a dobálást.” 

3. Simon-halála

Pontos hely: Nagy-Szoplák és Nagy-Bodzás nyerge, ZP+ jelzések mentén. A helynevet már az 1929-es kiadású ún. „angyalos” térkép is közli. Kereszt, emléktábla nem található.

Az összes közül ez a helynév büszkélkedhet a legváltozatosabb eredetmagyarázatokkal. Ez talán annak is köszönhető, hogy a helynév már meglehetősen régóta ismert. Igyekszem ezeket kronológiai sorrendben felsorolni a történetben megjelölt történelmi kor szerint.
A különböző források egy vagy több különböző eredetmagyarázatot ismernek.

1. Simon = Simon bán

Az index.hu internetes fórum Pápa-Túra-Topik Ghiml nicknevű hozzászólója közli a következő magyarázatot, mely II. András király uralkodási idejéhez, valamint Gertrudis királyné meggyilkolásának közismert történetéhez köti a név eredetét:

„A Simon halála helynév magához Simon bánhoz köthető, akit jó András királ dobatott le a sziklákról, amiért nem akadályozta meg, hogy Gertrudis a tiltott időszakban mulatozzon és vadásszon a Pilisben. (Bánk bán távollétében ő helyettesítette a nádort.) Az összeesküvők azt használták ki, hogy tilalmas időszakban vadászott Gertrudis, bár egy leírás szerint Simon figyelmeztette. A király azért nem büntethette meg a főurakat, mert azok az ország bevett szokás-törvénye alapján jogosan fejeztették le magát a királynét!”
A magyarázat azért is tűnik kézenfekvőnek, mert a pilisszentkereszti cisztercita apátság, ahol a királynőt meggyilkolták, illetve a Simon-halálaként ismert hely viszonylag közel fekszenek egymáshoz. Tehát Simon bán történelmi személy és a Simon-halála helynév könnyen összekombinálható egymással.

2. Simon = egy meggyilkolt Simon nevű szerzetes vagy pap

Erre az eredetmondára két változatot is találtam, egyiket Szádeczky-Kardoss Géza közli, a másikat a Pilis-Visegrádi-hegység turistakalauz. A két elbeszélés lényegében megegyezik, csak az erőszaktevők kiléte más, az egyikben a tatárok, a másikban a törökök végeznek a szerzetessel.

A turistakalauz szerint a helynév eredetének egyik magyarázata a tatárjárás korára vezethető vissza. A tatárok itt gyilkoltak meg egy Simon nevű előlük menekülő papot, akiről feltételezték, hogy kincseket rejteget. 
Szádeczky-Kardoss Géza ugyanezt a történetet a török hódoltság korára datálja egy piliscsévi adatközlő elbeszélésére hivatkozva (Kovács József, 1952):

„... a mohácsi vészt követően a Dunántúlt felperzselő török hordák, amikor a mai Klastrompusztán feldúlták a pálosok egyik legelső, a Szent-keresztről elnevezett kolostorát, a szerzeteseket legyilkolták, de Simon papnak sikerült elmenekülnie a hegyoldal valamelyik barlangjába. Pár nap múlva mégis ráleltek, és a kolostor kincseit követelték rajta. Végül a szikláról letaszítva megölték.”

3. Simon = egy Simon nevű remete

Ezt a magyarázatot Szádeczky-Kardoss Géza és Dobay Pál is közli gyűjtésében:

Dobay Pálnál, aki két helyi adatközlő, György B. és Minczér Ferenc közlésére támaszkodik, a következő történet olvasható:
„A szájhagyomány szerint egy Simon nevű, bölcs és öreg remete élt itt. Sziklához támasztott, egyszerű kunyhója és szíve mindig nyitva állt a szomszédos hegyi falvak betegei vagy tanácskérőiszámára. Mivel itt érte a halál is, ugyanide temették. Élete és mindenkin segítő jószíve emlékét évszázadok óta jobban őrzi e két szó, mintha "nagy" ember lett volna - kőbe vésett és elfelejtett hőstettekkel.”

Szádeczky-Kardoss Géza pilisszentkereszti adatközlői, Ulacsek György (1923) és Szivek Sándor (1948) a pálos rend alapítója, Boldog Özséb korára, az 1200-as évek közepére teszik a történetet. Azonban hivatkozik Dobay Pál erdészeti munkás adatközlőire is, akik szerint a remete az 1700-as években élt egy a sziklának támaszkodó kunyhóban, és itt érte a halál.

Szádeczky-Kardoss valószínűsíti, hogy a helyszínt inkább azért jegyezhette meg a nép emlékezete, mert a remete halála nagy valószínűséggel erőszakos volt, eltérően más pilis remeték békés jobblétre szenderedésétől. 

4. Simon = meggyilkolt Simon nevű erdész

Ezt az eredetmagyarázatot a 2008-as Pilis- és Visegrádi-hegység turistakalauz közli. A rövid említés szerint ezen a helyszínen egy Simon nevű erdészt öltek meg. Bár a tettesekről szó nem esik, de feltételezhetjük, hogy tetten ért vadorzók voltak, mint megannyi hasonló esetben pl. a Börzsönyben, melynek a mai napig emléket állítanak a helynevek és keresztek. (Pl. Foltán-kereszt, Groote-kereszt, Szaszovszky-kereszt). Illetve a Pilisben az Enyedi-halálának is van egy ebbe a magyarázattípusba sorolható eredettörténete.

5. Simon = szerencsétlenül járt turista

Ez a magyarázat az 1974-es Pilis útikalauzban jelent meg és hivatkozik rá a 2008-as turistakalauz is. Állítólag egy erre járó turista esett le az egyik közeli szikláról.
Amennyiben ez a magyarázat igaz lenne, valószínű, hogy nyoma maradt volna a korabeli sajtóban illetve rendőrségi jegyzőkönyvekben, iratokban. Tekintve azt a tényt, hogy a 20. század kezdete előtt nem nagyon lehet turistáskodásról beszélni, valószínűtlennek tűnik, hogy korábban történt volna hasonló turistabaleset. Az erdész esetében is maradtak volna írásos dokumentumok, ha az eset újabb keletű. Többet őrzött meg volna mindkettő eredettörténetből a szájhagyomány is.
Valószínű, hogy a helynév ennél régebbi eredetű, hiszen már a 20-as években szerepelt a térképen. Az összes tárgyalt helynév közül talán ez tekinthető a legrégebbinek, legyen bár a szenvedő alany erdész, remete, szerzetes, vagy akár maga Simon bán. A turista esete talán kizárható.

4. Hlapec-halála (Chlapec-halála, Klapec-halála)

Pontos hely: Dobay Pál jegyzete szerint a Piliscsév környéki 41-es és 46-os erdőtagok környékét hívják így. A hely a Leány- ill. Legény-barlang környékére tehető. A Szádeczky-Kardoss által idézett Régészeti topográfia szerint a Leány-barlangot a Legény-barlanggal együtt régebben Csévi-kettős-barlangnak, illetve Chlapecnak hívták.
Turistatérképen a hely nem szerepel, illetve megjelölve sincs kereszt vagy egyéb emléktábla által.

Dobay Pál a következő történetet jegyezte le György B. adatközlő után:
„E szlovák szó magyar jelentése: kisgyermek. A nagyon régi - és nagyon szegény - időkben a falutól ilyen messze eső, távoli helyre is eljárt a nép sarló-val(!) füvet vágni, ill. takarmányt készíteni. Egy fiatalasszony (akkor még, nem volt bölcsőde) kénytelen volt magával hozni' ide is beteges kisgyermekét, akit itt ért a halál.”
Szádeczky-Kardoss szó szerint ugyanezt az eredetet közli.

5. Csehhalál

Pontos hely: A PZZ+ turistajelzések kereszteződésében álló Égett-hárs mögötti erdő Pilisszentlélektől északra
Az újabb kiadású térképeken szerepel az elnevezés. Az 1984-es térkép már jegyzi. A terepen semmi sem jelöli a helyet.

Csak Szádeczky-Kardoss Géza írja le a valószínűsíthető eredettörténetet munkájában a pilisszentkereszti Dusánek Alajos elbeszélésére (1921) támaszkodva.
A történet szerint az ötvenes évek végén egy a határon áttévedt csehszlovák polgári repülőgép csapódott az erdőbe ezen a helyen a rossz látási viszonyok miatt. Az akkori politikai helyzet miatt nem lehetett erről beszélni és embereket se engedtek a környékre.
Egy másik adatközlő, Cseh János nyugalmazott erdész (1946) nem tud erről az esetről, viszont egy másik hasonló balesetről számolt be szintén az 50-es évek elejéről, mikor is a Szakó-hegy oldalának csapódott egy repülő.
Szádeczky-Kardoss Géza próbált utánajárni a Légügyi Igazgatóságnál is a dolognak, de sajnos nem járt sikerrel, mert ott csak 1973-ig visszamenőleg tudtak adatokkal szolgálni.
Elképzelhető, hogy hasonló baleset történt, mint 2006-ban a Zemplénben a Gergely-hegynél egy szlovák katonai repülőgéppel. Ebben a balesetben 42 ember halt meg és mindössze 1 ember élte túl a szerencsétlenséget szinte csodás módon.

6. Német gyerek-halála

Pontos hely: Az Alsó-Ecset-hegy csúcsától keletre eső völgy neve
Az újabb kiadású térképeken szerepel az elnevezés. Az 1984-es térkép már jegyzi. A terepen semmi sem jelöli a helyet.

Szintén Szádeczky-Kardoss Géza járt utána a helynév eredetének. Közelben dolgozó favágókat kérdezett meg, akik a pilismaróti Molnár Istvántól (1890) hallották valaha ezt a történetet. Valamelyik (az adatközlők nem tudták melyik) világháború előtti években német vendégvadászok, egy apa és a fia, jöttek Pilismarótra szarvasbőgésre. Egyik délután a vadőrt hátrahagyva indultak a vadászatra. Már sötét volt, mikor a vadőr lövéseket hallott. A hang irányába indult és összetalálkozott az erősen ittas apával, aki beszámolt arról, hogy ugyan meglőtte a vadat, de az elmenekült, viszont a fiát nem találja. Mivel meglehetősen rossz idő volt, nem tudott a fiú keresésére indulni, hanem inkább letámogatta a vendégvadászt. Másnap a fiút vérbe fagyva találták a vadászat színhelyén – az ittas apa a saját gyermekét vélte vadnak. Hány hasonló eset történik a napjainkban is!

Az Enyedi-halálát jelölő fakereszt

7. Enyedi-halála

Pontos hely: Pilisszentlélektől északnyugatra a Béla-tető és a Kápolna-fa közti gerincen a Z turistajelzés mentén.

A helyet kereszt jelöli. Az újabb kiadású térképeken megtalálható. Az 1984-es térkép már jegyzi.
Erről a helyről mind Dobay, mind Szádeczky-Kardoss és a 2008-as turistakalauz is megemlékezik. Forrásnak tekinthetjük Varga Péter Dénesnek az esztergomi Hídlapban 2011. április 30-án megjelent cikkét is, melynek címe „Az eltűnt erdővéd”. 
Itt kétféle alaptörténetről beszélhetünk.


1. A hivatását lelkiismeretesen végző Enyedi nevű erdészt egy vadorzó ölte meg ezen a helyen.

Ezt az erdeinkben annyira tipikusnak tekinthető eredetmagyarázó változatot a 2008-as turistakalauz közli. 

2. Egy Enyedi nevű erdészt egy vadőr társa gyilkolta meg ezen a helyen

A második változat, melyet Dobay, Szádeczky-Kardoss és Varga is közöl némi eltérésekkel tekinthető valószínűbbnek, hiszen ezt az esetet csendőrségi jegyzőkönyvek, periratok is megörökítették a szájhagyományon kívül, valamint a sértett sírja is sokáig megtalálható volt az esztergomi temetőben.
Az alaptörténet a következő:
Enyedi István nőtlen erdész a barát-kúti erdészházat kapta Esztergom várostól szolgálati lakásul. Ennek melléképületében élt egy Kierer Hugó (Szádeczky-Kardossnál a neve Kiererer) nevű nős vadőr, aki goromba, hirtelen haragú ember volt és feleségét is gyakran bántalmazta. Szegény asszony gyakran menekült Enyedihez, mire a férj féltékeny lett az erdészre, akivel egyébként is rossz viszonyban volt. Enyedi 1927 (Szádeczky-Kardossnál és Dobaynál 1928) nagyhetében a pilismaróti erdészkollégájától, Stubnyától vadásztöltényeket indult átvenni, mivel közeledett a szalonkázás ideje. A féltékeny Kierer azonban a közeli Tetves nevű erdőrészben agyonütötte őt és igyekezett vízbe fulladásnak álcázni a balesetet. 
Varga Péter Dénes cikkében beszámol még arról, hogy az eltűnt „erdővédet” sokáig (még húsvéthétfőn is) keresték a csendőrök, falusiak, sőt még a turisták is, míg egy pilismaróti férfi rábukkant a holttestre. A meggyilkolt ember felszerelése, kabátja és kalapja hiányzott. A helyszínt áttanulmányozók megállapították, hogy a gyilkos az áldozat fejét valamilyen nehéz tárggyal bezúzta, majd közvetlen közelről főbe lőtte. Ezután behurcolta az áldozatát a patak partján lévő közeli bokorba. Mindezt a hatósági boncolás is megerősítette. Az erdészt rokonai és édesanyja jelenlétében temették el Esztergomban. Sírja azonban Dobay szerint nem látható, mivel rátemetés történt. Az egykori sír helyén most Szamecz Anna nyugszik.
A nyomozás során a gyanú hamar Kierer Hugóra terelődött, akit őrizetbe is vettek, majd újból szabadon engedtek bizonyíték hiányában. A más irányú nyomozás sem vezetett eredményre, és a csendőröknek nagyon gyanús volt, hogy Kierer nem jelentette vadőrtársa eltűnését. Így továbbra is megfigyelés alatt tartották. A csendőrök számára is kiderült, hogy a vadőr brutálisan bánik a feleségével és hogy ennek míg élt, Enyedi is tanúja volt, aki figyelmeztette is barátilag Kierert. Erre azonban Kierer az asszonyt már féltékenységével is zaklatta. Kierer így újból a nyomozás középpontjába került, mivel alibivel sem tudott szolgálni a gyilkosság időpontjára. Az ellentmondások miatt újból le is tartóztatták őt. Az eltűnt tárgyak azonban sose kerültek elő.
Beszámol Varga Komán Béla erdőmérnök vallomásáról is, aki határozottan meg volt győződve arról, hogy Kierer ölte meg az erdészt. Erre a vádra azonban Kierer magából kikelve tagadta a tettet. Még 25 tanút meghallgatott a bíróság és ezek közül kettő tanúsította, hogy ifj. Kierer Hugó (vajon a vadőrről van szó, vagy annak fiáról?) a kocsmában ittas állapotban arról beszélt, hogy Enyedi biztos valamelyik bokor alján fekszik az erdőben és hogy megérdemelte sorsát. A vádlottat azonban bizonyíték híján újból felmentették. A gyilkosságot rábizonyítani senkire se tudták végül.
Szádeczky-Kardoss Géza Stoflitz Ferenc (1927) adatközlő elbeszélésére hivatkozik, mely némileg ellentmond az előbbi történeteknek. Az adatközlő édesapja pilismaróti főerdész volt. Szerinte nem történt gyilkosság, hanem a hirtelen haragú vadőrnek sok ellensége volt és azok terjesztették róla, hogy ő követte el a bűntettet. Ráadásul a halottkém sem talált gyilkosságra utaló nyomot a holttesten. Biztosan az idős ember szívinfarktust kapott a kemény kaptatón felfelé jövet.Ennek viszont ellentmond Varga cikke, melyből kiderül, hogy Enyedi István 22 éves, valamint gyakornok – tehát mindenféleképpen fiatal ember - volt. Valószínűtlen tehát, hogy szívinfarktus végzett volna vele. A csendőrségi és peres akták is beszámoltak volna arról, ha gyanú merült volna fel a gyilkosság kivitelezésével ill. valós voltával kapcsolatban.
Az Interneten megtalálható Erdészeti Lapok tanúsága szerint Kierer Hugó vadőr (valószínűsíthető, hogy ilyen névvel nem sok erdészeti alkalmazott élt az országban) többször is keresett állást. Először 1924. májusában, mint nagy gyakorlattal és jó bizonyítvánnyal rendelkező szakvizsgázott erdőőr. Másodszor 1932-ben, mint 40 éves nős erdő- és vadőr 10 éves szolgálattal a háta mögött. Így tehát kiszámítható, hogy Kierer a gyilkosság idején 35-36 esztendős lehetett. Ezek az adatok összecsengenek a többi forrással, (pl. okkal féltékenykedhetett, ha volt egy hozzá hasonló korú felesége) így valószínűsíthető, hogy ugyanarról a személyről van szó. Az is kiderül ebből, hogy az eset után Kierernek, mint büntetett előéletű és folyton gyanúsítás alatt álló személynek munkahelyet kellett váltania (akár többször is).

Összességében megjegyezhető, hogy a legtöbb „halála” elnevezéssel kapcsolatos helynevet csak a szájhagyomány őrzi, kevés esetben van írásos nyoma a halálesetnek, mint pl. Enyedi vagy valószínűsíthetően Pápai esetében. Kivétel nélkül csak a 20. században történt eseményeknél találhatóak dokumentumok. 

Az esetleges további kutatásnak a következő céljai lehetnek:

• E dokumentumok megkeresése levéltárakban, a korabeli újságokban és egyéb helyeken.
• Helytörténeti munkákban utánanézni az elnevezéseknek, valamint újabb adatközlőket (pl. erdészeket, erdei munkásokat is) is bevonni a kutatásba.
• Az adatközlőket arról is megkérdezni, hogy kapcsolódnak-e hiedelmek, babonák vagy vallási események ezekhez a helyekhez, főleg a kereszttel megjelöltekhez.
• A folyamatot dokumentálása, hogy hogyan, milyen sorrendben örökítették meg e helyneveket a különböző kiadású turistatérképek illetve turistakalauzok.
• Párhuzamok keresése a magyar nyelvterületen, illetve esetleg külföldi hegységek idegen nyelvű helyneveinél.

Források:

Dobay Pál: A Délnyugat-Pilis helyneveinek magyarázata In: Erdészeti lapok, 1985. februári szám

Szádeczky-Kardoss Géza: Halál-túra (Jelvényszerző túramozgalom), Pestszentlőrinc 2011

Varga Péter Dénes: Az eltűnt erdővéd In: Hídlap, IX. évf. 16. sz.

Pilling János: A búcsú méltósága (A holttesttel való bánásmód kérdései) mek.oszk.hu/03900/03977/03977.pdf 

Berki Zoltán, Kovács Attila Gyula, Dudar Zoltán, Horgász Lászlóné, Juhász Szilvia, Nagy László: Pilis Visegrádi-hegység, turistakalauz térképpel, Cartographia, 2008

Berki Zoltán, Kovács Attila Gyula, Szani Kelemen, Vetlényi Dávid: Gerecse, Vértes, Velencei-hegység, turistakalauz térképpel, Cartographia, 2008

Dely Károly, Dr. Mezei István, Dr. Dénes György, Dr. Valkó Arisztid: Pilis, útikalauz; Sport Lap- és Könyvkiadó, 1974

Dr. Mezei István: Pilis portyavezető, Természetjárók kiskönyvtára sorozat; Sport Lap- és Könyvkiadó, 1953

Erdészeti Lapok 1932. III. Füzet

Erdészeti Lapok 1924. május

Keresztek a Börzsönyben jelvényszerző túramozgalom kiírása az Interneten

Lokomotív Turista Egyesület honlapja:
http://www.lokomotiv.hu/index.php?option=com_events&task=view_detail&agid=491&year=2012&month=4&day=7&Itemid=1

Index.hu Internetes fórum; Pápa-Túra-Topik:http://forum.index.hu/Article/showResultList?o=4&aq_text=&aq_cre=&user_id=294026&topic_id=&forum_id=0&aq_ext=0&t=9130142

Magyar Judit: A Bükk helyneveinek névrendszertani leírása, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelvtudományi Intézet, szakdolgozat

Wikipédia, Baj község: http://hu.wikipedia.org/wiki/Baj

Dankó Imre: Iván; In: Európából-Európába, Néprajzi Látóhatár VI. Budapest-Debrecen, 1997

http://www.neprajzilatohatar.hu/pdf/neprajzilatohatar_19970104/neprajzilatohatar_19970104_346-356.pdf

Túratárs blog: Emberölés avagy a második Mohács (szerző: Gejza): http://www.turatars.com/blog/view/id_1231/title_Emberoles-avagy-a-masodik-Mohacs/

Tés helynevei: mnytud.arts.unideb.hu/magyar_nyelveszet/mna/.../017tes-sorhu.doc

Morvay Péter: Kádárta helynevei, Veszprémvármegyei Múzeum, 1940

Keleti-Bakony (Palotai-Bakony) turistatérkép, Tájoló 98 Térképészeti Iroda Bt., 2002