Hétköznapi terepeink 2. - Gombanevű utcákon

 „Őzláb, csiperke, pereszkegomba:

Vesszőkosárba szedd bele sorba!

Pettyes galóca, susulykagomba:

Mérges, ne szedd le, hagyd a bokorba!”

Gryllus Vilmos gyermekdala még mai napig a fülembe cseng, mikor a Kamaraerdőn futva az utcaneveket olvasom. Pedig már régen volt akkora a mostanra már felnőttkorba lépett fiam, hogy együtt hallgattuk az ominózus nótát. 

Persze volt az az idő, amikor még nem voltam közelebbi barátja a mikológiának, azaz a gombák tudományának (persze most is csak afféle csapnivaló hasgombász vagyok), és az olyan utcanevek, mint a Fülőke, Susulyka, Pereszke, felettébb mulatságosnak tűntek. Ezek a gombák, azaz a róluk elnevezett utcák pedig mind előbukkannak a Kamaraerdő lankáin vagy éppen a tövükben. Ott, ahol tovazakatol a 41-es villamos, ha éppen nem építik a pályát, mint most. Idestova lassan 20 éve is van annak, hogy egy jó barátommal, Pistával villamosoztunk arra, olyan munkamegosztásban, hogy ő a villamost vezette, én meg az utcaneveket mondtam be. A Fülőke utcát nem bírtam felkonferálni nevetés nélkül – talán így az utasoknak is lett egy jó napja.

Gombanevű utcák találkozása nem tilos

Most azonban futni jöttünk a Kamaraerdőre, nem villamosozgatni, szóval szálljunk is gyorsan le a végállomásnál, a Kamaraerdei Ifjúsági parknál, és egy gyors bemelegítés után vágjunk bele a virtuális gombagyűjtésbe. Mire befejezzük a kört, lesz susulykánk, pereszkénk, fülőkénk, tinórunk és még pöfetegünk is. Ha esetleg szorgalmi feladatot is végzünk, vagy telhetetlen gombászok vagyunk és a tökéletes munkára hajtunk, akkor akár csiperkét is szedhetünk egy kicsit odébb, már a Tétényi-fennsíkon túl, Budatétény lejtőjén, de én ezt a lehetőséget most inkább kihagyom az útvonalból. Gombákon kívül is be fogunk gyűjteni még más különlegességeket is utcanévfronton (meg a fronton is) a mintegy 10 km szaladgálás alatt. Igazi terep ebből a klasszikus útvonalon valamivel több mint 2 km lesz, de ha nem elégszünk meg evvel, bele tudunk tenni többet is. Ami meg nem terep, ott se minden aszfalt, szóval az aktuális téli alapozáshoz talán jó is lesz ez az útvonal. Szint nélkül sem maradunk: 148 métert kell megmásznunk összesen, ennek nagy részét a Fülőke utcában tesszük meg.

Megvolt a bemelegítés, indulhatunk is, haladjunk előre a Kamaraerdei úton az első kereszteződésig, ami bingo! máris a Susulyka utca. Első gombánk a kosárban. Ha már itt vagyunk, örömünkben forduljunk balra és haladjunk tovább az erdő és az ifjúsági park kerítése közötti hangulatos aszfaltcsíkon. Járda nincs, de általában forgalom sincs nagy, kivéve a reggel 7 és 8 óra közötti időszakot, mert akkor a környékbeliek pont erre igyekszenek munkába, iskolába meg mindenfelé. De egyébként egész nyugis hely, például találkoztam már itt is mókussal, meg cuki madárkák szoktak röpdösni előlem, ha éppen itt tempózom (szerintem tök jó erre ez a kellemes árnyékos szakasz). Az utat egyébként a futókon kívül a bringások is kedvelik. Feltételezem, hogy délután is van egy csúcsidőszak itt, de mivel akkor jórészt az íróasztal mögött ülök, nincs konkrét tapasztalatom. Viszont ha mégis csak ilyen időpontban érnénk rá, hogy errefelé szaladgáljunk, ki lehet bekkelni az aszfalt egy részét úgy, hogy az első adandó ösvényen (nagyjából a curlingpálya felé félúton) letérünk egy kis erdei csapáson egy az aszfalttal párhuzamos útra, ami sajnos nem megy végig a Kamaraerdei útig, tehát csak itt tudunk áttérni erre. Azoknak a futóknak, akik abszolút ki szeretnék hagyni az aszfaltot, viszont nem riadnak vissza a keményebb kezdéstől, azt tudom javasolni, hogy mihelyt elérjük az erdő sarkát, a sorompótól balra kezdődő erősen emelkedő úton vágjanak neki, ami egyben egy tanösvény is, majd az első nagyobb kereszteződésnél balra tartva, a tanösvényt elhagyva kerülgetjük a lefutó árkokat és egyben a helyi downhillpályákat. Az utolsó völgyecske után visszaereszkedünk egy lejtős ösvényen az aszfaltcsík mellett futó erdei útra és hamarosan ki is érünk a curlingpályánál a Susulyka utcába, ahol a standard útvonal szerint haladunk tovább. Ez a kicsit hullámvasutazó ösvény egyik személyes kedvencem, de nem árt észnél lenni, főleg akkor, ha kint vannak a bringások, vagy ha csúszik a terep.

Vissza tehát a Susulyka utcába, a curlingesek szent csarnokához, amit ha elhagyunk, olvashatjuk máris a második gombaneves utcatáblát: a Pereszke utca kapaszkodik fel itt a hegyoldalba. Még ne csábuljunk el mondjuk egy ízletes lilatönkű pereszkére, mert egyelőre kénytelenek vagyunk élvezni az amúgy mérgező susulykák kiadós vendégszeretetét, egészen addig, míg meg nem kezdjük a hosszan elhúzódó emelkedőt a Fülőke utcán. De alighogy elindulunk következő gombánk begyűjtésere, bal kéz felől egy meglepő utcatábla kacsint ránk már az első kereszteződésnél: Elvis Presley boulevard. Éppen így, teljesen hivatalos formában. Mikor tavaly először megláttam, nem akartam hinni a szememnek.

Nem csalás, nem ámítás, tényleg létezik.

És tényleg ott van a Google térképén is...

Pedig az utcatábla már egy jó ideje ki van helyezve, 2014 óta biztosan, mint ahogy ez a cikk is tanúsítja. Sőt, az utcanév már a 90-es évek közepétől létezik. De vajon hogy került a Király a Kamaraerdőbe? A különös utcanevet egyrészt a közelben lakó Komár László lobbijának, másrészt a szintén Elvis rajongó korábbi polgármesternek, Tarlós Istvánnak köszönhetjük. Valamint annak is, hogy Elvis nyíltan kiállt az 56-os forradalom mellett és ezzel kiérdemelte a Budapest díszpolgára címet, valamint azt is, hogy utcát nevezzenek el róla. Bővebben a Blikk cikke ír erről.

Igazi peremvidéki miliő

Néha állatokkal is lehet találkozni - és nem csak háziállatokkal

Kilátás a Budai-hegységre

Kicsit már megint elkalandoztunk, de ne engedjünk holmi szirénhangok csábításának, veselkedjünk csak neki az előttünk álló emelkedőnek derekasan. Egy darabig aszfalton haladhatunk, de aztán jön a terep fel a zöld kereszt jelzésen, a 224 méter magas Vadász-hegy nyergébe. Ha van időnk hátrapillantani és jó az idő, pont ráláthatunk a Budai-hegység tömbjére, mellettünk jobbról és balról is víkendházak, üres telkek vagy éppen állandóan lakott vityillók. Ez is egy tipikus peremvidéke a fővárosnak annak minden bájával és bajával. Az egyik legnagyobb bája a természet közelsége, a baja meg az, hogy sok itt lakó vagy erre járó nem tiszteli azt és szemétlerakónak használja az erdőt. De semmiféleképpen ne lepődjünk meg, ha éppen kakaskukorékolást vagy kecskemekegést hallunk, ez itt teljesen rendben van. Meg az is, ha esetleg egy őz, róka vagy éppen egy ritkán látható borz bukkan fel. Az utóbbiak pont a közelben laknak.

Erdő mélyén borzcsalád (egy másik Gryllus dalt átköltve)

Ha sikeresen felszuszogtunk a zöld kereszten és elértük a gerincen futó zöld jelzést, akkor forduljunk jobbra azon. Balról házak kísérnek, jobbról az erdő. Sajnos a kellemes, de egyben még mindig emelkedő erdei utat az első adandó alkalommal el kell hagynunk jobbra, a Pereszke utcán. Hurrá, megvan a harmadik gombánk is! Igaz, itt ezt még nem tudjuk, mert az erdőben nincsenek utcatáblák. Az erősen lejtős úton azonban nemsokára beérünk a házak közé. Érdemes jól megnyomni a tempót, mert éppen egy lejtős szegmens kellős közepén vagyunk, mint szinte mindenhol a környéken! Aki szívesebben nézelődne és barátkozna négylábúakkal, akár lovakat is simogathat, mert az utcában egy lovarda is található.

Reptér... lobog a szélben a légzsák... (bár ezt nem Komár László követte el)

Ha már elértük az ismerős Susulyka utcánál lévő kereszteződést, haladjunk előre egyenesen át a villamossíneken a Muskétás utcába. Most egy ideig búcsút kell mondanunk a gombászásnak fegyveres erők kényszerítésére. A közelben van ugyanis Puskapor és Löveg utca is – a Legényes nem tudom, hogy jött a képbe, de lehet, hogy szabadidejükben a bakák nagy táncmulatságot csapnak. Az utcanévadók inspirációt az egykor itt található laktanyákból meríthették, gyerekkoromban a villamosból még mi is megcsodáltuk az udvaron sorakozó katonai járműveket.

Fullpanorámás útszakasz a reptér mentén

Mintha nem is a főváros szomszédságában edzenénk

Akadnak valóban gombák a Pöfeteg utcában

Itt kell letérni a Pöfeteg utcába

A forgalmas vasútvonalon elővigyázatosan keljünk át, inkább használjuk a felüljárót! A Repülőtéri utat keresztezve térjünk rá a Kőérberki út mellett haladó kerékpárútra. Talán kis túlzással Budapest egyik legszebb panorámáját nyújtó futóterepén haladhatunk keresztezve a főváros egykori repülőterét, amit jelenleg is használnak a vitorlázórepülők és a kisebb gépek. Jobbra a városra látunk rá, szemből és balról a Budai-hegység déli vonulatai, a Törökugrató, a Budaörsi kopárok, a Frankhegy és a Budaörsi-hegy és a Széchenyi-hegy tömbje kísérnek minket. 700-800 méter megtétele után el kell hagynunk jobbra a bicikliutat (ahol egyben a kék színű Mária út jelzése is halad), hogy pöfetegünket is beleszedhessük a kosarunkba. Mikor elértük a szántó utáni bokros területet és jobbról egy sorompót látunk egy nehezen kivehető utcaszerűséggel, meg is érkeztünk a Pöfeteg utcához. Miután jobbra fordultunk, haladjunk előre egyenesen a bokros rész és a szántó közötti füves úton. Hamarosan balról egy-egy ház is megjelenik. Ha fordított irányból teljesítjük a kört, innen is gyönyörű a rálátás a hegyekre, de egyben a Kamaraerdőre is. Mintha nem is a főváros szomszédságában edzenénk!

Hajnali ragyogás

Az Egér úttal párhuzamos Pöfeteg utcán végighaladva megint mintegy 700 métert teszünk meg, és egy újabb sorompó után elérjük ismét a forgalmas Repülőtéri utat. A magánterület tábla ne rémítsen meg senkit, a másik oldalról, ahonnan jöttünk, úgysincs kirakva. Óvatosan átkelve a főúton egy kis hídon haladunk át a vasútvonal fölött, és máris a Tóváros lakóparkban találjuk magunkat. Maradjunk is a Tóváros utcában, amit majd egy jobbkanyar után hagyunk el, hogy megkeressük az utolsó gombánkat, a tinórut is. Ki akarna otthagyni egy ilyen finom gombát? 

Tinóru utcai miliő

Töredelmesen bevallom, én eddig még nem szedtem le, mivel az útvonalat így egészben még sosem jártam be, és a Tinóru utcát még nem mustráltam meg közelebbről. De ami késik, nem múlik! Ha minden igaz, nem lesz egyszerű kaland, mert a Balatoni útról nézve nem tűnt annyira barátságos terepnek. Onnan senki se próbálja megközelíteni a nagy forgalom miatt, egyáltalán nincsenek se zebrák, se lámpák.

Ha már az összes gomba bekerült a kosarunkba, haza is mehetünk, ugye? Természetesen, de akkor tegyük ezt egy látványos úton, végig a Hosszúréti-patakból duzzasztott Kána-tó mentén, ahol sajnos már épül egy újabb lakópark. Ha szerencsénk van szürke gémeket, tőkés récéket és egyéb vízimadarakat is láthatunk. A tó egy itteni Árpád-kori falu után kapta a nevét, fent az erdőben volt egy úgynevezett kánai apátság is, melynek mai napig láthatók a romjai. Ide majd legközelebb zarándokolunk el. Egyes elméletek szerint maga az erdő is a falu után kapta a nevét a német Kanaer Wald tükörfordításával. Van másik elmélet is, erről majd legközelebb írok.

A Kána-tó

A Muskétás utcánál a villamossíneken átkelve térjünk vissza a Susulyka utcába repetázni. (Sajnálom, hogy pont egy mérgező gombából kell, de így sikerült összehozni.) Ha eddig nem tettük, akár ki is próbálhatjuk az erdei alternatívákat. Ha megszomjaztunk volna a Susulyka utca/Kamaraerdei út kereszteződésnél egy vízcsapnál tankolhatunk. (ezt megtehetjük már a futásunk elején is.) Ha kevés lenne 10 km, akkor pedig pótolhatjuk a kilométerhiányt a Kamaraerdő ösvényein, amikkel nemsokára alaposabban is megismerkedünk.

Az útvonal adatai:

Táv: kb. 10 km

Szintemelkedés: 148 m

Kalandfaktor: egy átkelés forgalmas úton zebra nélkül, egy zebrával, egy illetéktelen behatolás magánterületre (amiről egyébként nem tudunk). Az erdőben fokozottan figyeljünk, ha kint vannak a bringások. 

Futóknak: Az útvonal kisebb része terep, a többi aszfalt, illetve murvás út. A szintemelkedés 90%-át tulajdonképpen a Fülőke utcával le is tudjuk, de utána még lesz egy kis mászás a Pereszke utca torkolatáig. Szegmensvadászok figyelmébe: Elég sok Strava szegmens abszolválható az útvonalon.

Link az útvonalhoz: itiner

Ha valakit nem elégítene ki a képzeletbeli gombászás, van egy jó hírem: a Kamaraerdő, annak ellenére, hogy a lakott terület tőszomszédságában van, meglepően jó gombászterep. Találtam már itt téli laskagombától kezdve a téli fülőkén át nagy őzlábgombáig sokféle ehető gombát, idén ősszel egyik hajnali kiruccanásomon megszedtem a másnapi ebédrevalót (nagyrészt erdőszéli csiperke és nagy őzlábgomba volt a zsákmány). Szóval talán nem véletlen, hogy az utcanevek mesterei pont ide biggyesztették a gombaneves utcákat. 

Álljon itt egy csokor az itteni ehető és nem ehető gombákból:

Nagy őzlábgomba

Erdőszéli csiperke

Gyűrűs tuskógomba

Petrezselyemgomba

Kerti őzlábgombák

Széleslemezű fülőke

Utóirat, avagy a puding próbája:

Mókus Nr. 1

Ma becsületesen végigfutottam az egész útvonalat, még a Tinóru utcába is eljutottam. Nem volt könnyű megtalálnom, egy darabig kavarogtam a lakópark melletti murvás területen, majdnem egy magánterületre is betévedtem. Aki elég elszánt, hogy felkeresse ezt a szomorúbb valóságot mutató területet, annak azt tudom tanácsolni, hogy a vasút mellett induljon el. Itt tényleg van minden: hétvégi ház, nyomortanya, lakókocsi egy üres placcon, sőt egész rendezett lakóház is, meg sajnos sok-sok hulladék. Mindez egy elegáns lakópark közvetlen szomszédságában...

Mókus Nr. 2

A reggeli futásom során két mókussal is összefutottam (mindegyik szépen bele is rondított az aktuális szegmenseredménybe, de ezt most nem bántam), egyikkel jól el is cseverésztem, a sok eső ellenére a terepes rész se csúszott nagyon. Odafelé a combosabb tereputat választottam, visszafelé az aszfalton jöttem, hogy mindkét változat be legyen mutatva. Érdemes akkor végigfutni az útvonalat, amikor szép idő van, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban. Bár a kritikus időszakban voltam kint, a forgalom most nem volt vészes. Bringások helyett az erdőben csak kutyásokkal találkoztam. Készítettem pár plusz fotót is menet közben a hiányzó részekről.

A Tinóru utcában

Strava link:

Hétköznapi terepeink 1. - A Dobogó

Ősszel a Dobogó alatt

 Néha előbújik belőlem az ideiglenesen vagy végleg nyugdíjazott, megcsömörlött túravezető még úgy is, hogy mostanában ritkábban viselek bakancsot mint futócipőt. Szívesen fedezek fel olyan helyeket, ahol jóformán a madár se jár, de ezeket nem szeretném kizárólag magamnak tartogatni – bár őszintén szólva, azért nem bánom, hogy nem botlok hétköznapi terepezéseim közben lépten-nyomon emberekbe. Gondoltam, indítok ötletbörze jelleggel egy olyan sorozatot, ami könnyen elérhető, városhoz közeli és egyben érdekes és szép helyeket mutat be, ahol terepen (is) futhatunk, annak ellenére, hogy jóformán ki sem tettük a lábunkat a városból. Elsősorban, valamint praktikus okokból, szűkebb pátriámra, a XI. kerületre koncentrálok: a kerület jó nagy, nem is annyira lapos, bőven van miből csemegézni. Bár a futás áll a fókuszban, természetesen a javasolt útvonalak turistaként vagy akár hétvégi sétaként is teljesíthetők.

Első körben a Dobogó nevezetű dombnak és környékének vágunk neki: lesz szó hasmenéses tehenekről, akasztásokról, glaubersós rétekből összegründolt palotákról, rejtélyes emlékművekről egy elhagyatott parkban, valamint egy egyelőre szerencsére nem megvalósult szuperkórház projektről.

Itt Kelenföldön az olyan futó, aki nem akar, vagy nem szeret aszfalton edzeni, viszont kedveli a szinteket, meglehetősen kiváltságos helyzetben van. Jobbnál jobb helyszínek kínálkoznak, hiszen karnyújtásnyira vannak a Budai-hegység a városba is bekúszó nyúlványai (azaz jobban mondva a város kebelezte be őket). Amikor azonban időszűkében van az ember, nincs ideje hosszasan buszozni, villamosozni fel a Normafára, KFKI-hez, Gazdagrétre, Hűvösvölgybe vagy más közeli népszerű kiindulópontra, elpazarolva máris fél- háromnegyed órákat az életéből, kockáztatva, hogy például elkésik a munkahelyéről vagy rásötétedik. Ilyenkor a legegyszerűbb otthonról indulni vagy esetleg néhány megállónyi távolságból (mondjuk az Etele térről).

Persze még az Etele téren, forgalmas csomópont lévén, is nagyon benne vagyunk a város sűrűjében, de innen meglepően hamar olyan környezetbe juthat az ember, ahol a nagyváros közelségét csak az autóutak zaja sejteti. Vegyük tehát fel a nyúlcipőt és induljunk neki a vasúton túli Őrmező utcáinak és célozzuk meg a Balatoni utat. Legjobb a Mikes Kelemen utcán megközelíteni (ami egyébként Strava szegmens is egyben, ráadásul aki a Mikes Kelemen úton haladva odafigyelt az utcatáblákra, máris észrevehette Saxlehner András nevét, akiről hamarosan többet is megtudunk.) Ennek az utcának végén egy macskaköves lejtő levezet a forgalmas út melletti szervizútra. (Létra utca a becsületes neve, és egy idő után már nem is aszfalt.) Alternatíva az Őrmezei úton való megközelítés, ahol már a zöldterület határán haladhatunk. Ez a zöldterület pedig nem más, mint az Apenta Ferencz József Keserűvíztelepe. Ugyan ez a védett terület be van kerítve, de annyira nem gondosan, hogy ne lehetne ide bejutni. Mindenesetre senkit se biztatnék az illetéktelen behatolásra, néhány réten, gondozatlan, ráadásul aszfaltburkolatos ligetes részen, valamint elhagyott épületromon és persze a forrásokon kívül nem nagyon látni mást. Már csak amiatt sem, mert mindennek eszenciáját hamarosan teljesen legálisan úgyis élvezhetjük.

Hamarosan egy elágazás, azaz egy útvonalválasztási dilemma előtt állunk: jobbra haladjunk-e, át a főút hídja alatt, vagy egyenesen előre egy patakmenti ösvényen. Megsúgom, egyik választással sem járunk rosszul, de most menjünk csak egyszerűen előrefelé. A hídon túli nem kevéssé látványos réthez nemsokára úgyis lesz szerencsénk. Persze ez a patakpart sem csúnya – leszámítva azt, hogy itt-ott ezért vannak eldobott palackok, Szemlélve a minket körülvevő nádasokat inkább hinné magát az ember egy századokkal korábbi miliőben, mint lakótelepek, lakóparkok, autóutak szomszédságában.

A Keserű-ér egyik ágának partján

A kisebb labirintusnak is beillő Keserű-ér nevű vízfolyás ezen a részen kétfelé ágazik és mi északról délre nézve a nyugati ág partján vagyunk. A másik ág már a védett területen található, itt viszont szabad az átjárás. Szerencsére még hétvégén is viszonylag kevés emberrel lehet találkozni erre, annak ellenére, hogy a lakott terület tőszomszédságában vagyunk, néhány sétáló, kutyás szokott szembejönni csak. Mintegy fél kilométer megtétele után egy út keresztezi a patakot. Ha egyenesen haladnánk tovább, a források területére jutunk (ahova ugye tilos belépni), ha balra fordulunk, az Örmezei út parkolójához érünk egy kicsit szemetes, elhanyagolt ligetben. Mi azonban inkább forduljunk jobbra, így a Poprádi út kanyarjához jutunk, az Őrmezői Kutyasuli mögé. Bevesszük a kanyart, ha szerencsénk van, lehet kicsit a kutyusokkal is haverkodni vagy éppen belepillantani, hogyan zajlik a kiképzés, aztán újabb jobbkanyar után megérkezünk a meglehetősen forgalmas Balatoni úthoz. Az átkelés néha futóhoz méltó komoly kihívásnak tűnik, de ne legyünk türelmetlenek, előbb-utóbb át tudunk szökni a túloldalra egy alkalmas forgalmi hézagban.

II. világháborúban elesett katonák emlékére állított kereszt

Máris itt vagyunk a Dobogóra felkapaszkodó Budapesti bobpálya bejáratánál, ami közelről úgy tűnik, mintha zárva lenne, de egyébként a honlap alapján nagyon is üzemel. Ha szemfülesek vagyunk, két érdekes szobrot, emlékművet is megpillanthatunk. Az egyik egy kereszt némileg giccses angyalkával, felirata szerint II. világháborús katonai emlékmű. Sajnos arra vonatkozólag, hogy konkrétan milyen esemény során, kik estek el itt, semmit sem találtam. Nyoma sincs az interneten, semmilyen szoborjegyzékben vagy helyi vonatkozású cikkben ennek az emlékműnek. Lehetséges, hogy az ostrom során déli irányba próbálkozó kitörők emlékét őrzi, de ez tényleg csak találgatás részemről. Majdnem szemben evvel az emlékkereszttel egy imádkozó nőalak, valószínűleg Szűz Mária vigyázza egy kerítés mögött, egy kő mellett a bobpálya területét (ígérem, legközelebb lefotózom). És aki figyelt, észrevehette, hogy egy ideje már megint aszfalton haladunk. Így lesz ez még mintegy egy kilométeren keresztül, mikor is a Keserű-ér megint egy másik ága mentén, a valamikori keserűvíztelep házai között kanyargunk a Kőérberki szikes rét szomszédságában. Tehát a látvány némileg ellensúlyozza az aszfaltozást, főleg, hogy rálátunk a Gazdarét fölötti hegyekre (Frank-hegy, Budaörsi-hegy, Farkas-hegy, Budaörsi kopárok csoportja), bal kéz felől meg a Kamaraerdő vonulatára is. Megint a város közelségét meghazudtoló miliő – csak az autópályazaj ne lenne!

Egy decemberi reggelen a Keserű-ér hídján

Erről a területről azt érdemes tudni, hogy a főváros környékének utolsó megmaradt szikese, kialakulásában a felszínhez közeli glaubersós talaj játszott közre. A természetközeli állapot fennmaradása annak köszönhető, hogy ez volt a közeli gyógyvízforrások védőterülete. A gyógyhatású vizek kiaknázása Saxlehner András (1815 - 1889), türingiai származású nagykereskedő nevéhez fűződik. Jó kereskedőként akkor lett figyelmes az üzleti lehetőségre, mikor egy az állatait ezen a területen legeltető budaörsi gazda arról panaszkodott neki, hogy a tehenei nem akarnak inni, mivel keserű az itteni kutak vize, ráadásul még hasmenést is okoz nekik. Nosza bevizsgáltatta a vizet, majd miután bebizonyosodott a gyógyító ereje, 1862-ben ügyesen fel is vásárolta az itteni földeket, azaz a Dobogó és a Péter-hegy közti örsödi és őrmezei, közel 40 hektárnyi területet. Német származása ellenére Saxlehner magyar identitással is rendelkezett, a telep fénykorában 70 fúrt kútból származó gyógyvizet is magyar néven, Hunyadi János vízként kezdte palackozni. A gyógyvíz hatóanyaga a glaubersó, illetve keserűsó volt, mely hashajtó hatással bír és egyben bélhurutos és epepanaszokat, valamint más megbetegedéseket is gyógyít. Kiemelkedő, akár még ma is helytálló marketingmunkával reklámozta a cég terméket, külföldön, több országban rendelkezett képviselettel. Még New Yorkban, a Wall Street egyik felhőkarcolóján is egy hatalmas kakas hirdette a víz gyógyerejét: „Amikor a kakas a reggelt hirdeti, igyon Hunyadi János természetes keserűvizet!"

Különböző korabeli reklámok:

A keserűvíztelep korabeli képe a FSZEK gyűjteményéből

A telepet 1888-tól még vasútvonal is összekötötte a 2,5 km-re lévő kelenföldi pályaudvarral. Az egykori posztókereskedőnek bejött a gyógyvizes üzlet: 1889-ben már 6 millió keserűvizes palackot forgalmazott itthon és külföldön, a Ménesi úton és az Andrássy úton is vásárolt villát (Ménesi út 21. és Andrássy út 3 (volt Postamúzeum). Palacktöltő gépet is szabadalmaztatott, a telepen bevezette a villamosságot, ami akkoriban úttörő jellegű volt. Később tevékenységéért a Ferenc József-rend lovagkeresztjét is megkapta. Halála után a fiai vitték tovább az üzletet, ami az I. világháború után hanyatlásnak indult, mivel megcsappant a víz iránti kereslet. A család a II. világháború közeledtével emigrált.

A régi épületek közül pár ma is látható

A kalandpark bejárata

A keserűvíztelep épületei közül néhány ma is áll, bár a II. világháború sok kárt okozott. A nádassal benőtt, mocsarasnak tűnő tájat átszelő aszfaltcsík, stílszerűen Gyógyvíz utca, két oldalán ezekkel találkozhatunk. Az egykori központi épület az út kanyarjában jelenleg vasudvarként üzemel. További házak lakásként, illetve egy élménypark fogadóépületeként funkcionálnak, ahol mindenféle különleges járműveken száguldozhatunk vagy éppen paintballozhatunk. Így senki se ijedjen meg, ha esetleg farkatlan, kajla fülű macskák keresztezik útját, vagy kerítés mögül ádáz kaukázusi ebek acsarkodnak. Eddig mindig megúsztam szárazon ezeket a találkozásokat – tapasztalataim szerint legfeljebb a macskák kószálnak ugyanis szabadon.

A keserűvíztelepen átvezető utca a farkatlan cicával

Mielőtt befordulnánk a kalandparkba egy katonát ábrázoló falfestménynél, húzódjunk balra, egy keskeny, kőlapokkal kirakott, kicsit gondozatlan, de hangulatos ösvényre. Ezen juthatunk ki a forrásterület kerítése mellett a Kőérberki útra. Pár lépést jobbra megteszünk a bicikliúton, majd térjünk le jobbra a murvás útra, ezen haladjunk előre, követve a Top Mancs kutyaiskola tábláját. Ennek megfelelően forduljunk majd jobbra az első kereszteződésnél. Máris itt vagyunk a Dobogó nevezetű dombocska alatt, ami ősszel bámulatos színekben pompázik az Egér útról szemlélve. És megint választás előtt állunk: a kutyaiskolát elhagyva futhatunk egyenesen tovább egy erdei ösvényen a domb alatt, vagy akár beléphetünk a szomszédos, parkosnak tűnő területre, felkapaszkodva a domboldalba. Mi most a mászást választjuk, de az erdei ösvény sem megvetendő, ha nem riadunk el attól, hogy néhol még látszik annak az irdatlan mennyiségű hulladéknak a nyoma, amit valaha idehordtak, vagy hogy az ösvény túlfelén ki van téve egy hatalmas magánterület tábla egy sorompón. (Erről a feléről viszont semmi sem tiltja a behatolást az erdőbe...) A hulladékot egyébként egész szépen eltakarították – én még emlékszem, hogy nézett ki ez az út néhány évtizede. Ahhoz képest egész kellemes kis erdőben haladhatunk, egy helyen egy magasles is feledteti velünk azt, hogy tulajdonképpen Magyarország fővárosában futkározunk.

Na de térjünk vissza a Dobogóra egy rövid, de mégsem túl kellemes kaptató erejéig. Ígérem, útközben számtalanszor meg fogunk állni, mert annyi furcsasághoz lesz szerencsénk. Az egész területet valami elhagyatott, már-már urbexes hangulat lengi be. Olyan parkszerű, ligetes a hely, de mégis elvadultnak, kevéssé gondozottnak tűnik, pedig padok is vannak. Egy központi murvás ösvénytől balra mindenféle kusza ösvények vezetnek az elszórt bokrok-fák között. Ráadásul ősszel a pazar színek még inkább dobnak ezen a hangulaton. Pont olyan, mintha egy elvarázsolt liget lenne. Nem is csoda, hogy hamarosan különös emlékkövekre bukkanunk, melyeken már halványodik az írás. Egyikre az 1980-as moszkvai olimpia aranyérmeseinek névét vésték, a másikra az újkori nyári olimpiai játékok évszámát és helyszínét az 1992-es barcelonai játékokkal bezárólag. Mintha megszűnt volna továbbforogni a történelem kereke, vagy kihalt volna az emberiség, esetleg soha többet nem rendeztek volna valamilyen okból olimpiát, vagy egyszerűen csak a park létét felejtették volna el.

Ha nekiállunk az interneten kutakodni sem tudunk meg sokat erről a rejtélyes helyről. Ugyan a geoládázók már felfedezték maguknak, de történetéről ők sem tudnak többet a fentebb kiderültekről, esetleg még a tervezett kórházegyüttessel vagy erdészeti munkálatokkal kapcsolatban olvashatunk erről a helyről. De sehol semmi adat arra vonatkozóan, mikor, miért jött létre a park és vajon miért merült feledésbe egyszerre.

Viszont korabeli újságokba, dokumentumokba belelapozva máris érdekes adatokra lelünk.

Részletek a Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyveiből (HU BFL XXIII.102.a.1) 1980. június 4.

Tehát 1980 júniusában még csak tárgyalások folynak a park létrehozásáról. Ennek ellenére a Népszabadság már 1980. május 23-án arról tudósít, hogy "Felavatták az olimpiai parkerdőt". A cikk kifejezi abban való reményét, hogy: "Miként a park fái úgy az olimpiai gondolat is egészségesen fejlődik majd." A fák végül is tényleg szépen fejlődtek tovább, csak éppen...

A park ötlete dr. Temes Judit, olimpiai bajnok úszónőtől származik, az átadás pontos időpontja 1980. május 22. volt, ekkor olimpiai bajnokok ültették el az első díszfákat a Népsport 1980. május 23-i tudósítása szerint. A Kertészeti Egyetem táj és kertépítési tanszékének tervei alapján a KISZ és vállalati összefogás útján jött létre a park. 1980. szeptember 23-án a Magyar Hírlap írja, hogy az őrmezei lakótelep előtt épülő óriási Olimpiai park elkészítésén, illetve felújításán százak vettek részt. Emlékfaültetések a Kerületi Figyelő hírei alapján később is történtek, például 1980. november 5-én.

Ugyanerről a faültetésről a Pest Megyei Hírlap november 4-i száma is tudósít

Kicsit hézagos a történet, mert a következő találat, a Magyar Hírlap 1988. január 13-i cikke már a park sorsa miatt aggódik. Ugyan elhangzik pár olyan hangzatos szólam, hogy "... az Olimpiai Park és az olimpiai eszme fontos, éppen ezért most már odafigyel majd a tanács a területre, sőt a Budai 11 elnevezésű lakóhelyi sportegyesület is tervezi a támogatást...", meg hogy "az Olimpiai Park azért is fontos, mert az olimpiai eszme hirdetésén kívül jó sportolási lehetőséget is nyújt", de sajnos a nagyszabású tervek megvalósítása nem következett be (így persze megmaradhatott a természet nagyjából eredeti szépsége ezen a területen és lehet, hogy nem jártunk ezzel annyira rosszul). Ekkor ugyanis még vannak tervek a jövőre nézve, a park tetején található bunkert például győzelmi dobogóvá alakítanák át és csinálnának egy szabadtéri térképet az olimpiai városok megjelölésével, valamint az olimpiai ötkarikákat is megépítenék csatornaépítésnél használt betonkarikákból. A moszkvainál régebbi olimpiai játékok magyar győzteseinek is állítanának emlékkövet és esetleg még a szöuli játékok előtti eskütételt is ide terveznék a nyilatkozók ötletei alapján. A park gondozását nevelőotthonban lakó gyermekekre testálná a Start nevezetű Sportegyesület, mely felkarolná a park ügyét. Ez meglehetősen naiv (nem mellesleg költségtakarékos) ötletnek tűnik, talán nem csoda, hogy nem lett belőle semmi. A NOB részéről Schmitt Pál úgy véli, hogy a park a Los angeles-i olimpia előtti-utáni események miatt került végül ebek harmincadjára és javasolja, hogy állítsanak szobrokat ide a bajnokainknak. 

Valójában tényleg az történhetett, hogy az 1980-as moszkvai olimpia, valamint az azon elért sikerek miatti felbuzdulásban gyorsan létrehoztak egy parkot az olimpiai gondolatnak szentelve, majd 4 évre rá a következő, Los Angeles-i olimpia számunkra kimaradt, így ezzel a park léte is feledésbe merült, röpke 8 év alatt gazdátlanná és gondozatlanná vált. Az emlékkőre azonban Barcelonáig bezárólag mégis felkerültek az olimpiák, pontosan nem tudjuk, mikor.

2011-ben viszont a Heti Válasz a Dobogóról szóló cikkében már megint arról ír, hogy a park visszavadult, mivel senki sem használja, így valószínűleg nem sok minden történt a felújítás vagy állagmegóvás érdekében később sem.

Ha még feljebb mászunk az egyre meredekebb emelkedőn, narancssárga bogyós bokrokra lehetünk figyelmesek. Ugyan már az autópályáról, sőt légifelvételeken se nagyon látszik, de ezek a bokrok az olimpiai ötkarikát formázzák, amiről a fenti cikkekben is szó esik. Persze ez az arra járó perspektívájából az alakzat nem látszik.

Ha figyelmesen megnézzük a képet, az autópályához közeli tisztáson felfedezhető az ötkarika (forrás: geocaching.hu)

Már fent vagyunk a gerincen, mikor figyelmesek lehetünk egy bajszot viselő bunkerre is. Ha továbbmegyünk a gerincúton, előbb-utóbb a bobpálya kerítése állja majd az utunkat, de érdemes vissza-visszanézni, mert gyönyörű a kilátás a Széchenyi-hegy irányába. Ellenkező irányba meg Gazdagrét, Őrmező lakótelepeit láthatjuk, meg a várost, ami egyébként szintén szép, ha esetleg az urbánus látvány iránt vonzódnánk inkább. Nem is gondolná az ember, hogy elődeink ezt a helyet vesztőhelynek használták – erre utal a domb német Galgenberg (szabad fordításban Akasztófa-hegy) elnevezése a régebbi térképeken. A középkorban az utak mellett elhelyezkedő magaslatokra elrettentésképpen gyakran állítottak bitófákat: ha nem tartod be a törvényeinket, akkor lógni fogsz!

A bunker a hegygerincen háborús időkről mesél

Őszi színpompa a Dobogó tetején - középkorban egész más látvány fogadhatta az erre járókat

A bobpálya elkerített területe miatt nem tudunk lemenni a domb túloldalán (nem mindig volt ez így), de ha visszafordulunk, akkor jobb oldalon figyelmesek lehetünk egy meredeken levezető ösvényre. Kezdjünk ereszkedni, közben azért figyeljünk a lábunk elé a kiálló gyökerek miatt. Hamarosan azon a hatalmas mezőn találjuk magunkat, ahova korábban nem tértünk le a Balatoni út hídjától. Jobbra a Széchenyi-hegy, illetve Gazdagrét lakótelepe és a Szent Angyalok temploma látható, balról meg a Kamaraerdő vonulata, előttünk családi házak. Egész kellemes, viszonylag zöld látvány. De a furcsaságok sora még itt sem ért véget: szemben velünk egy nem túl sikeresen fának álcázott adótorony ékeskedik. Mondhatni elsőre kilóg a lóláb, azaz az adótorony.

Szuperkórház-rét by night rosszul álcázott adótoronnyal

Kilátás Gazdagrétre és a Széchenyi-hegyre

A hatalmas mezőt akár körbe is futhatjuk vagy átvághatunk rajta közvetlenül az autóút alatti átjáróhoz. Az átjárótól nézve is megcsodálhatjuk a domb őszi színeit. Nem is érti az ember, hogy lehetett pont ide, erre az utolsó zöldterületre tervezni a hatalmas kórházkomplexumot, azaz az úgynevezett szuperkórházat, vagy rendes nevén a dél-budai centrumkórházat. Remélhetőleg itt sosem épül fel és megmarad a rét a jelenlegi állapotában. Érdekes módon itt sem szoktak tömegek sétálni, pedig karnyújtásnyira a város - szóval nem egy hűvösvölgyi Nagyrét. Futók is csak elvétve vannak, pedig a réten egy szegmens is körbevezet, meg egyébként is ki ne szeretne ilyen látványos helyen körözni. Ma éppen arra utaztam busszal és láttam, hogy itt is kint van egy Magánterület felirat, ami egyébként a rétre menet láthatatlan - szóval lehet, hogy ez is elriasztja a látogatókat.

Innen már csak annyi dolgunk van, hogy az aluljáró után az idevezető úton (vagy bármilyen tetszőleges útvonalon) visszanavigáljunk az Etele térre.

Az útvonal adatai:

Táv: 7 km (Szuperkórház-rét kör és Dobogó alatti kitérő nélkül)

Szintemelkedés: 63 m

Kalandfaktor: inkább azoknak, akik valamennyire bevállalósak - azaz nem riadnak meg magánterület táblák, kerítés mögött fogaikat csattogtató kutyák, elhagyatott területek, esetlegesen felbukkanó hajléktalanok és dolgozó lányok esetén (ugyan velük még sosem találkoztam, de az Olimpiai park kapcsán egyes ládás beszámolókban előfordulnak, a Dobogó rét felőli oldalán hajléktalanok nyomait én is felfedeztem)

Futóknak: Az útvonal mintegy egyharmada terep, a többi aszfalt, különösebben nem nehéz, leszámítva a Dobogó emelkedőjét, valamint az onnan levezető kicsit technikásabb rövid lejtőt. A Balatoni úton különösen körültekintően keljünk át. Az útvonal több Strava-szegmenst érint (nem mindegyikre hívtam fel külön a figyelmet). Bocsánat, de nem vagyok barátja az Alltrailsnek, számomra nehézkes a kezelése és mivel nem tudok turistautakat megjeleníteni, alkalmatlan is, így túrázóként szocializálódva az OSM felületét használom.

Link az útvonalhoz: itiner