A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Saxlehner András. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Saxlehner András. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. október 27., csütörtök

Hétköznapi terepeink 1. - A Dobogó

Ősszel a Dobogó alatt

 Néha előbújik belőlem az ideiglenesen vagy végleg nyugdíjazott, megcsömörlött túravezető még úgy is, hogy mostanában ritkábban viselek bakancsot mint futócipőt. Szívesen fedezek fel olyan helyeket, ahol jóformán a madár se jár, de ezeket nem szeretném kizárólag magamnak tartogatni – bár őszintén szólva, azért nem bánom, hogy nem botlok hétköznapi terepezéseim közben lépten-nyomon emberekbe. Gondoltam, indítok ötletbörze jelleggel egy olyan sorozatot, ami könnyen elérhető, városhoz közeli és egyben érdekes és szép helyeket mutat be, ahol terepen (is) futhatunk, annak ellenére, hogy jóformán ki sem tettük a lábunkat a városból. Elsősorban, valamint praktikus okokból, szűkebb pátriámra, a XI. kerületre koncentrálok: a kerület jó nagy, nem is annyira lapos, bőven van miből csemegézni. Bár a futás áll a fókuszban, természetesen a javasolt útvonalak turistaként vagy akár hétvégi sétaként is teljesíthetők.

Első körben a Dobogó nevezetű dombnak és környékének vágunk neki: lesz szó hasmenéses tehenekről, akasztásokról, glaubersós rétekből összegründolt palotákról, rejtélyes emlékművekről egy elhagyatott parkban, valamint egy egyelőre szerencsére nem megvalósult szuperkórház projektről.

Itt Kelenföldön az olyan futó, aki nem akar, vagy nem szeret aszfalton edzeni, viszont kedveli a szinteket, meglehetősen kiváltságos helyzetben van. Jobbnál jobb helyszínek kínálkoznak, hiszen karnyújtásnyira vannak a Budai-hegység a városba is bekúszó nyúlványai (azaz jobban mondva a város kebelezte be őket). Amikor azonban időszűkében van az ember, nincs ideje hosszasan buszozni, villamosozni fel a Normafára, KFKI-hez, Gazdagrétre, Hűvösvölgybe vagy más közeli népszerű kiindulópontra, elpazarolva máris fél- háromnegyed órákat az életéből, kockáztatva, hogy például elkésik a munkahelyéről vagy rásötétedik. Ilyenkor a legegyszerűbb otthonról indulni vagy esetleg néhány megállónyi távolságból (mondjuk az Etele térről).

Persze még az Etele téren, forgalmas csomópont lévén, is nagyon benne vagyunk a város sűrűjében, de innen meglepően hamar olyan környezetbe juthat az ember, ahol a nagyváros közelségét csak az autóutak zaja sejteti. Vegyük tehát fel a nyúlcipőt és induljunk neki a vasúton túli Őrmező utcáinak és célozzuk meg a Balatoni utat. Legjobb a Mikes Kelemen utcán megközelíteni (ami egyébként Strava szegmens is egyben, ráadásul aki a Mikes Kelemen úton haladva odafigyelt az utcatáblákra, máris észrevehette Saxlehner András nevét, akiről hamarosan többet is megtudunk.) Ennek az utcának végén egy macskaköves lejtő levezet a forgalmas út melletti szervizútra. (Létra utca a becsületes neve, és egy idő után már nem is aszfalt.) Alternatíva az Őrmezei úton való megközelítés, ahol már a zöldterület határán haladhatunk. Ez a zöldterület pedig nem más, mint az Apenta Ferencz József Keserűvíztelepe. Ugyan ez a védett terület be van kerítve, de annyira nem gondosan, hogy ne lehetne ide bejutni. Mindenesetre senkit se biztatnék az illetéktelen behatolásra, néhány réten, gondozatlan, ráadásul aszfaltburkolatos ligetes részen, valamint elhagyott épületromon és persze a forrásokon kívül nem nagyon látni mást. Már csak amiatt sem, mert mindennek eszenciáját hamarosan teljesen legálisan úgyis élvezhetjük.


Hamarosan egy elágazás, azaz egy útvonalválasztási dilemma előtt állunk: jobbra haladjunk-e, át a főút hídja alatt, vagy egyenesen előre egy patakmenti ösvényen. Megsúgom, egyik választással sem járunk rosszul, de most menjünk csak egyszerűen előrefelé. A hídon túli nem kevéssé látványos réthez nemsokára úgyis lesz szerencsénk. Persze ez a patakpart sem csúnya – leszámítva azt, hogy itt-ott ezért vannak eldobott palackok, Szemlélve a minket körülvevő nádasokat inkább hinné magát az ember egy századokkal korábbi miliőben, mint lakótelepek, lakóparkok, autóutak szomszédságában.

A Keserű-ér egyik ágának partján

A kisebb labirintusnak is beillő Keserű-ér nevű vízfolyás ezen a részen kétfelé ágazik és mi északról délre nézve a nyugati ág partján vagyunk. A másik ág már a védett területen található, itt viszont szabad az átjárás. Szerencsére még hétvégén is viszonylag kevés emberrel lehet találkozni erre, annak ellenére, hogy a lakott terület tőszomszédságában vagyunk, néhány sétáló, kutyás szokott szembejönni csak. Mintegy fél kilométer megtétele után egy út keresztezi a patakot. Ha egyenesen haladnánk tovább, a források területére jutunk (ahova ugye tilos belépni), ha balra fordulunk, az Örmezei út parkolójához érünk egy kicsit szemetes, elhanyagolt ligetben. Mi azonban inkább forduljunk jobbra, így a Poprádi út kanyarjához jutunk, az Őrmezői Kutyasuli mögé. Bevesszük a kanyart, ha szerencsénk van, lehet kicsit a kutyusokkal is haverkodni vagy éppen belepillantani, hogyan zajlik a kiképzés, aztán újabb jobbkanyar után megérkezünk a meglehetősen forgalmas Balatoni úthoz. Az átkelés néha futóhoz méltó komoly kihívásnak tűnik, de ne legyünk türelmetlenek, előbb-utóbb át tudunk szökni a túloldalra egy alkalmas forgalmi hézagban.

II. világháborúban elesett katonák emlékére állított kereszt

Máris itt vagyunk a Dobogóra felkapaszkodó Budapesti bobpálya bejáratánál, ami közelről úgy tűnik, mintha zárva lenne, de egyébként a honlap alapján nagyon is üzemel. Ha szemfülesek vagyunk, két érdekes szobrot, emlékművet is megpillanthatunk. Az egyik egy kereszt némileg giccses angyalkával, felirata szerint II. világháborús katonai emlékmű. Sajnos arra vonatkozólag, hogy konkrétan milyen esemény során, kik estek el itt, semmit sem találtam. Nyoma sincs az interneten, semmilyen szoborjegyzékben vagy helyi vonatkozású cikkben ennek az emlékműnek. Lehetséges, hogy az ostrom során déli irányba próbálkozó kitörők emlékét őrzi, de ez tényleg csak találgatás részemről. Majdnem szemben evvel az emlékkereszttel egy imádkozó nőalak, valószínűleg Szűz Mária vigyázza egy kerítés mögött, egy kő mellett a bobpálya területét (ígérem, legközelebb lefotózom). És aki figyelt, észrevehette, hogy egy ideje már megint aszfalton haladunk. Így lesz ez még mintegy egy kilométeren keresztül, mikor is a Keserű-ér megint egy másik ága mentén, a valamikori keserűvíztelep házai között kanyargunk a Kőérberki szikes rét szomszédságában. Tehát a látvány némileg ellensúlyozza az aszfaltozást, főleg, hogy rálátunk a Gazdarét fölötti hegyekre (Frank-hegy, Budaörsi-hegy, Farkas-hegy, Budaörsi kopárok csoportja), bal kéz felől meg a Kamaraerdő vonulatára is. Megint a város közelségét meghazudtoló miliő  csak az autópályazaj ne lenne!

Egy decemberi reggelen a Keserű-ér hídján

Erről a területről azt érdemes tudni, hogy a főváros környékének utolsó megmaradt szikese, kialakulásában a felszínhez közeli glaubersós talaj játszott közre. A természetközeli állapot fennmaradása annak köszönhető, hogy ez volt a közeli gyógyvízforrások védőterülete. A gyógyhatású vizek kiaknázása Saxlehner András (1815 - 1889), türingiai származású nagykereskedő nevéhez fűződik. Jó kereskedőként akkor lett figyelmes az üzleti lehetőségre, mikor egy az állatait ezen a területen legeltető budaörsi gazda arról panaszkodott neki, hogy a tehenei nem akarnak inni, mivel keserű az itteni kutak vize, ráadásul még hasmenést is okoz nekik. Nosza bevizsgáltatta a vizet, majd miután bebizonyosodott a gyógyító ereje, 1862-ben ügyesen fel is vásárolta az itteni földeket, azaz a Dobogó és a Péter-hegy közti örsödi és őrmezei, közel 40 hektárnyi területet. Német származása ellenére Saxlehner magyar identitással is rendelkezett, a telep fénykorában 70 fúrt kútból származó gyógyvizet is magyar néven, Hunyadi János vízként kezdte palackozni. A gyógyvíz hatóanyaga a glaubersó, illetve keserűsó volt, mely hashajtó hatással bír és egyben bélhurutos és epepanaszokat, valamint más megbetegedéseket is gyógyít. Kiemelkedő, akár még ma is helytálló marketingmunkával reklámozta a cég terméket, külföldön, több országban rendelkezett képviselettel. Még New Yorkban, a Wall Street egyik felhőkarcolóján is egy hatalmas kakas hirdette a víz gyógyerejét: „Amikor a kakas a reggelt hirdeti, igyon Hunyadi János természetes keserűvizet!"

Különböző korabeli reklámok:


A keserűvíztelep korabeli képe a FSZEK gyűjteményéből

A telepet 1888-tól még vasútvonal is összekötötte a 2,5 km-re lévő kelenföldi pályaudvarral. Az egykori posztókereskedőnek bejött a gyógyvizes üzlet: 1889-ben már 6 millió keserűvizes palackot forgalmazott itthon és külföldön, a Ménesi úton és az Andrássy úton is vásárolt villát (Ménesi út 21. és Andrássy út 3 (volt Postamúzeum). Palacktöltő gépet is szabadalmaztatott, a telepen bevezette a villamosságot, ami akkoriban úttörő jellegű volt. Később tevékenységéért a Ferenc József-rend lovagkeresztjét is megkapta. Halála után a fiai vitték tovább az üzletet, ami az I. világháború után hanyatlásnak indult, mivel megcsappant a víz iránti kereslet. A család a II. világháború közeledtével emigrált.

A régi épületek közül pár ma is látható

A kalandpark bejárata
A keserűvíztelep épületei közül néhány ma is áll, bár a II. világháború sok kárt okozott. A nádassal benőtt, mocsarasnak tűnő tájat átszelő aszfaltcsík, stílszerűen Gyógyvíz utca, két oldalán ezekkel találkozhatunk. Az egykori központi épület az út kanyarjában jelenleg vasudvarként üzemel. További házak lakásként, illetve egy élménypark fogadóépületeként funkcionálnak, ahol mindenféle különleges járműveken száguldozhatunk vagy éppen paintballozhatunk. Így senki se ijedjen meg, ha esetleg farkatlan, kajla fülű macskák keresztezik útját, vagy kerítés mögül ádáz kaukázusi ebek acsarkodnak. Eddig mindig megúsztam szárazon ezeket a találkozásokat – tapasztalataim szerint legfeljebb a macskák kószálnak ugyanis szabadon.

A keserűvíztelepen átvezető utca a farkatlan cicával

Mielőtt befordulnánk a kalandparkba egy katonát ábrázoló falfestménynél, húzódjunk balra, egy keskeny, kőlapokkal kirakott, kicsit gondozatlan, de hangulatos ösvényre. Ezen juthatunk ki a forrásterület kerítése mellett a Kőérberki útra. Pár lépést jobbra megteszünk a bicikliúton, majd térjünk le jobbra a murvás útra, ezen haladjunk előre, követve a Top Mancs kutyaiskola tábláját. Ennek megfelelően forduljunk majd jobbra az első kereszteződésnél. Máris itt vagyunk a Dobogó nevezetű dombocska alatt, ami ősszel bámulatos színekben pompázik az Egér útról szemlélve. És megint választás előtt állunk: a kutyaiskolát elhagyva futhatunk egyenesen tovább egy erdei ösvényen a domb alatt, vagy akár beléphetünk a szomszédos, parkosnak tűnő területre, felkapaszkodva a domboldalba. Mi most a mászást választjuk, de az erdei ösvény sem megvetendő, ha nem riadunk el attól, hogy néhol még látszik annak az irdatlan mennyiségű hulladéknak a nyoma, amit valaha idehordtak, vagy hogy az ösvény túlfelén ki van téve egy hatalmas magánterület tábla egy sorompón. (Erről a feléről viszont semmi sem tiltja a behatolást az erdőbe...) A hulladékot egyébként egész szépen eltakarították – én még emlékszem, hogy nézett ki ez az út néhány évtizede. Ahhoz képest egész kellemes kis erdőben haladhatunk, egy helyen egy magasles is feledteti velünk azt, hogy tulajdonképpen Magyarország fővárosában futkározunk.


Na de térjünk vissza a Dobogóra egy rövid, de mégsem túl kellemes kaptató erejéig. Ígérem, útközben számtalanszor meg fogunk állni, mert annyi furcsasághoz lesz szerencsénk. Az egész területet valami elhagyatott, már-már urbexes hangulat lengi be. Olyan parkszerű, ligetes a hely, de mégis elvadultnak, kevéssé gondozottnak tűnik, pedig padok is vannak. Egy központi murvás ösvénytől balra mindenféle kusza ösvények vezetnek az elszórt bokrok-fák között. Ráadásul ősszel a pazar színek még inkább dobnak ezen a hangulaton. Pont olyan, mintha egy elvarázsolt liget lenne. Nem is csoda, hogy hamarosan különös emlékkövekre bukkanunk, melyeken már halványodik az írás. Egyikre az 1980-as moszkvai olimpia aranyérmeseinek névét vésték, a másikra az újkori nyári olimpiai játékok évszámát és helyszínét az 1992-es barcelonai játékokkal bezárólag. Mintha megszűnt volna továbbforogni a történelem kereke, vagy kihalt volna az emberiség, esetleg soha többet nem rendeztek volna valamilyen okból olimpiát, vagy egyszerűen csak a park létét felejtették volna el.

Ha nekiállunk az interneten kutakodni sem tudunk meg sokat erről a rejtélyes helyről. Ugyan a geoládázók már felfedezték maguknak, de történetéről ők sem tudnak többet a fentebb kiderültekről, esetleg még a tervezett kórházegyüttessel vagy erdészeti munkálatokkal kapcsolatban olvashatunk erről a helyről. De sehol semmi adat arra vonatkozóan, mikor, miért jött létre a park és vajon miért merült feledésbe egyszerre.


Viszont korabeli újságokba, dokumentumokba belelapozva máris érdekes adatokra lelünk.


Részletek a Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyveiből (HU BFL XXIII.102.a.1) 1980. június 4.

Tehát 1980 júniusában még csak tárgyalások folynak a park létrehozásáról. Ennek ellenére a Népszabadság már 1980. május 23-án arról tudósít, hogy "Felavatták az olimpiai parkerdőt". A cikk kifejezi abban való reményét, hogy: "Miként a park fái úgy az olimpiai gondolat is egészségesen fejlődik majd." A fák végül is tényleg szépen fejlődtek tovább, csak éppen...

A park ötlete dr. Temes Judit, olimpiai bajnok úszónőtől származik, az átadás pontos időpontja 1980. május 22. volt, ekkor olimpiai bajnokok ültették el az első díszfákat a Népsport 1980. május 23-i tudósítása szerint. A Kertészeti Egyetem táj és kertépítési tanszékének tervei alapján a KISZ és vállalati összefogás útján jött létre a park. 1980. szeptember 23-án a Magyar Hírlap írja, hogy az őrmezei lakótelep előtt épülő óriási Olimpiai park elkészítésén, illetve felújításán százak vettek részt. Emlékfaültetések a Kerületi Figyelő hírei alapján később is történtek, például 1980. november 5-én.

Ugyanerről a faültetésről a Pest Megyei Hírlap november 4-i száma is tudósít

Kicsit hézagos a történet, mert a következő találat, a Magyar Hírlap 1988. január 13-i cikke már a park sorsa miatt aggódik. Ugyan elhangzik pár olyan hangzatos szólam, hogy "... az Olimpiai Park és az olimpiai eszme fontos, éppen ezért most már odafigyel majd a tanács a területre, sőt a Budai 11 elnevezésű lakóhelyi sportegyesület is tervezi a támogatást...", meg hogy "az Olimpiai Park azért is fontos, mert az olimpiai eszme hirdetésén kívül jó sportolási lehetőséget is nyújt", de sajnos a nagyszabású tervek megvalósítása nem következett be (így persze megmaradhatott a természet nagyjából eredeti szépsége ezen a területen és lehet, hogy nem jártunk ezzel annyira rosszul). Ekkor ugyanis még vannak tervek a jövőre nézve, a park tetején található bunkert például győzelmi dobogóvá alakítanák át és csinálnának egy szabadtéri térképet az olimpiai városok megjelölésével, valamint az olimpiai ötkarikákat is megépítenék csatornaépítésnél használt betonkarikákból. A moszkvainál régebbi olimpiai játékok magyar győzteseinek is állítanának emlékkövet és esetleg még a szöuli játékok előtti eskütételt is ide terveznék a nyilatkozók ötletei alapján. A park gondozását nevelőotthonban lakó gyermekekre testálná a Start nevezetű Sportegyesület, mely felkarolná a park ügyét. Ez meglehetősen naiv (nem mellesleg költségtakarékos) ötletnek tűnik, talán nem csoda, hogy nem lett belőle semmi. A NOB részéről Schmitt Pál úgy véli, hogy a park a Los angeles-i olimpia előtti-utáni események miatt került végül ebek harmincadjára és javasolja, hogy állítsanak szobrokat ide a bajnokainknak. 
Valójában tényleg az történhetett, hogy az 1980-as moszkvai olimpia, valamint az azon elért sikerek miatti felbuzdulásban gyorsan létrehoztak egy parkot az olimpiai gondolatnak szentelve, majd 4 évre rá a következő, Los Angeles-i olimpia számunkra kimaradt, így ezzel a park léte is feledésbe merült, röpke 8 év alatt gazdátlanná és gondozatlanná vált. Az emlékkőre azonban Barcelonáig bezárólag mégis felkerültek az olimpiák, pontosan nem tudjuk, mikor.
2011-ben viszont a Heti Válasz a Dobogóról szóló cikkében már megint arról ír, hogy a park visszavadult, mivel senki sem használja, így valószínűleg nem sok minden történt a felújítás vagy állagmegóvás érdekében később sem.

Ha még feljebb mászunk az egyre meredekebb emelkedőn, narancssárga bogyós bokrokra lehetünk figyelmesek. Ugyan már az autópályáról, sőt légifelvételeken se nagyon látszik, de ezek a bokrok az olimpiai ötkarikát formázzák, amiről a fenti cikkekben is szó esik. Persze ez az arra járó perspektívájából az alakzat nem látszik.

Ha figyelmesen megnézzük a képet, az autópályához közeli tisztáson felfedezhető az ötkarika (forrás: geocaching.hu)

Már fent vagyunk a gerincen, mikor figyelmesek lehetünk egy bajszot viselő bunkerre is. Ha továbbmegyünk a gerincúton, előbb-utóbb a bobpálya kerítése állja majd az utunkat, de érdemes vissza-visszanézni, mert gyönyörű a kilátás a Széchenyi-hegy irányába. Ellenkező irányba meg Gazdagrét, Őrmező lakótelepeit láthatjuk, meg a várost, ami egyébként szintén szép, ha esetleg az urbánus látvány iránt vonzódnánk inkább. Nem is gondolná az ember, hogy elődeink ezt a helyet vesztőhelynek használták – erre utal a domb német Galgenberg (szabad fordításban Akasztófa-hegy) elnevezése a régebbi térképeken. A középkorban az utak mellett elhelyezkedő magaslatokra elrettentésképpen gyakran állítottak bitófákat: ha nem tartod be a törvényeinket, akkor lógni fogsz!

A bunker a hegygerincen háborús időkről mesél

Őszi színpompa a Dobogó tetején - középkorban egész más látvány fogadhatta az erre járókat

A bobpálya elkerített területe miatt nem tudunk lemenni a domb túloldalán (nem mindig volt ez így), de ha visszafordulunk, akkor jobb oldalon figyelmesek lehetünk egy meredeken levezető ösvényre. Kezdjünk ereszkedni, közben azért figyeljünk a lábunk elé a kiálló gyökerek miatt. Hamarosan azon a hatalmas mezőn találjuk magunkat, ahova korábban nem tértünk le a Balatoni út hídjától. Jobbra a Széchenyi-hegy, illetve Gazdagrét lakótelepe és a Szent Angyalok temploma látható, balról meg a Kamaraerdő vonulata, előttünk családi házak. Egész kellemes, viszonylag zöld látvány. De a furcsaságok sora még itt sem ért véget: szemben velünk egy nem túl sikeresen fának álcázott adótorony ékeskedik. Mondhatni elsőre kilóg a lóláb, azaz az adótorony.

Szuperkórház-rét by night rosszul álcázott adótoronnyal


Kilátás Gazdagrétre és a Széchenyi-hegyre

A hatalmas mezőt akár körbe is futhatjuk vagy átvághatunk rajta közvetlenül az autóút alatti átjáróhoz. Az átjárótól nézve is megcsodálhatjuk a domb őszi színeit. Nem is érti az ember, hogy lehetett pont ide, erre az utolsó zöldterületre tervezni a hatalmas kórházkomplexumot, azaz az úgynevezett szuperkórházat, vagy rendes nevén a dél-budai centrumkórházat. Remélhetőleg itt sosem épül fel és megmarad a rét a jelenlegi állapotában. Érdekes módon itt sem szoktak tömegek sétálni, pedig karnyújtásnyira a város - szóval nem egy hűvösvölgyi Nagyrét. Futók is csak elvétve vannak, pedig a réten egy szegmens is körbevezet, meg egyébként is ki ne szeretne ilyen látványos helyen körözni. Ma éppen arra utaztam busszal és láttam, hogy itt is kint van egy Magánterület felirat, ami egyébként a rétre menet láthatatlan - szóval lehet, hogy ez is elriasztja a látogatókat.

Innen már csak annyi dolgunk van, hogy az aluljáró után az idevezető úton (vagy bármilyen tetszőleges útvonalon) visszanavigáljunk az Etele térre.

Az útvonal adatai:

Táv: 7 km (Szuperkórház-rét kör és Dobogó alatti kitérő nélkül)
Szintemelkedés: 63 m
Kalandfaktor: inkább azoknak, akik valamennyire bevállalósak - azaz nem riadnak meg magánterület táblák, kerítés mögött fogaikat csattogtató kutyák, elhagyatott területek, esetlegesen felbukkanó hajléktalanok és dolgozó lányok esetén (ugyan velük még sosem találkoztam, de az Olimpiai park kapcsán egyes ládás beszámolókban előfordulnak, a Dobogó rét felőli oldalán hajléktalanok nyomait én is felfedeztem)
Futóknak: Az útvonal mintegy egyharmada terep, a többi aszfalt, különösebben nem nehéz, leszámítva a Dobogó emelkedőjét, valamint az onnan levezető kicsit technikásabb rövid lejtőt. A Balatoni úton különösen körültekintően keljünk át. Az útvonal több Strava-szegmenst érint (nem mindegyikre hívtam fel külön a figyelmet). Bocsánat, de nem vagyok barátja az Alltrailsnek, számomra nehézkes a kezelése és mivel nem tudok turistautakat megjeleníteni, alkalmatlan is, így túrázóként szocializálódva az OSM felületét használom.
Link az útvonalhozitiner