túráról)
Egy recsegős-ropogós német szó, egy egykori kisvasútvonal neve, mely egészen a Csóványosig kanyargott.
16 vagy 17 túratárs egy kutya – a valós számot már az emlékezés jótékony köde borítja, mint az őszi erdőt.
Gyerekek-felnőttek, hétköznapi és kevésbé hétköznapi sorsok.
Egykor vasúti munkások, favágók, vadőrök, betyárok, bárók, grófok, özvegy grófnék.
Ma túrázók, akik a természetben keresnek kikapcsolódást vagy megnyugvást és menedéket a hétköznapok steril egyhangúságából vagy éppen zaklatottságából.
Furcsa, különös szavak és helyek, mint Závoz, bombatölcsér, Csikórajcsúr, Pogányvár, Hinta-rét, Musli és maga a Strekk – megannyi homályba vesző történet.
Ragyogó őszi ruháját még utoljára megragyogtató táj, hihetetlenül változatos, de sajnos teljesen ismeretlen gombák, majd tejfehér köd. A kosár üres marad.
A kilátás teljesen kilátástalan a Csóványoson.
Helyette finomságok, és váratlanul érkezett ismerősök a csúcson. Meg néhány zászlós és zászlótlan kép.
Lefelé egyre sűrűsödő köd és szürkület, elfeledett vadászház- és kastélyromok, melyek már soha nem épülnek fel az össze nem párosítható monogramos téglatöredékekből. Mert a téglák könnyen törnek és aztán moha lepi be őket...
Egykori vidám vadászatok, téli tivornyák, baráti beszélgetések, és rejtélyes románcok színhelye. Sportrepülőgép motorzaja, magasból aláhulló virágcsokrok, fáradhatatlan ételhordók menetelése, kisvasutak kattogása, lángolva zuhanó katonai repülőgépek, felrobbanó bombák és lőszerek, az éj sötétjében lopódzó gyújtogatók, orvul támadó vadorzók vagy féltékeny szerelmesek.
Most csak csendes, és egyre sötétebb őszi erdő, kellemes beszélgetések, egy-egy poén.
Végül már csak fejlámpák fényében keringőző éjjeli lepkék.
Étterem, búcsúzkodás, hazaút.
Egy kellemes nap emléke.
