2013. márc. 15-17. - A hosszú hétvége eléggé behavazódott, de bátran nekivágtunk, és nem is bántuk meg...
![]() |
Tamás-kúti kulcsosház |
Ez a túra már jóval az indulás előtt elkezdődött. Hetek óta rebesgették – mit rebesgették – szajkózták a meteorológusok, hogy jön a nagy lehűlés, a havazás, szél, hófúvás, azaz a tél minden finomsága a márciusi hosszú hétvégére.
Ez azonban a csapat nagy részét nem riasztotta vissza attól, hogy az ünnepet a Bükk rengetegében töltsük, és mindenki nagyon várta az indulást.
Az indulást, ami igen nehézkesre sikeredett. De ne menjünk a dolgok elébe, mindent szépen lassan sorjában.
Kezdjük a csütörtöki nappal, mikor is az egyik túratársunk lemondta az utat és emiatt sebtiben új túratársat kellett vadásznom, miközben a munkahelyemen is rengeteg tennivalóm volt. Természetesen ezt a kísérletet így kutyafuttában az utolsó nap nem koronázta siker, pedig rengeteg embert megkérdeztem.
Este már szakadó hóesésben tartottam hazafelé. Ezután érkezett Móni hívása, hogy sajnos ő sem tud jönni, mert megbetegedett apukája. Így már két túratárs esett ki a 16 főből. Éjjel még bepakoltam a cuccokat, amiket hajnalban nem sikerült, majd a másnapi indulás reményében tértem nyugovóra.
Hajnali ötkor, mikor kinéztem az ablakon zord téli látvány fogadott. Szél fújta a folyamatosan szakadó havat. Gyorsan küldtem is egy SMS-t a ház gondnokának, hogy járható-e a felsőtárkányi szerpentin. A válaszra sajnos mindhiába vártam – a háznál nincs sok térerő. Közben a rádióban mást se hallottam, hogy lezárták az M1-est és az M7-est meg senki se induljon útnak...
Nyavajáékat és Lapit 7.45-re vártam. 7.35-kor érkezett Nyavaja SMS-e, hogy nem tudnak lejutni a faluba a kocsival a hó miatt, de még próbálkoznak. Lapi pontosan érkezett, megtárgyaltuk a helyzetet. Közben értesítettem Zolit és Avarékat, hogy nem tudunk indulni, mert kiesett az autónk. Zoli is még várt Csillára a Keletinél, akinek késett a vonata.
Nagy tanakodás kezdődött, hogy mi legyen. Próbáltam Lapit rábeszélni, hogy menjünk az ő autójával, de sajnos befagyott a hátsó ajtaja, és hiába próbáltuk kinyitni. Ezenkívül a téli gumija se volt a legjobb állapotban, így nem vállalta az utat. Szóltam Zolinak, hogy várjanak az eredetileg megbeszélt Shell kútnál minket. Közben kitaláltuk, hogy a csomagokat bepakolhatjuk Zsolt autójába, így odahívtam őket a lakásomhoz. Így legalább a kajákat levihetik, ha mi nem is jutunk le.

induláshoz. Végül is kiderült, hogy Zoli autójában a 3 helyre pont beférünk, így megkértem őt, jöjjön ő is oda hozzánk vissza az M3-as parkolójából.
Nagy nehezen, több óra késéssel tehát sikerült útra kelnünk a Bükk felé hetünknek. Felsőtárkányig gond nélkül haladtunk, az autópályát és az utakat letakarították, legfeljebb a hókotrókat kellett előzgetnünk. Útközben érkezett a hír, hogy Nyavajáék kiszabadultak a hó fogságából és szintén nekiindultak. Felsőtárkány után azonban a tél kimutatta szó szerint a foga fehérjét: a szerpentint csúszós hó borította, amin főleg az emelkedős és kanyargós részeken nagyon nehéz volt haladni. A sofőröknek nagyon figyelniük kellett, hogy az autók le ne álljanak, mert az egyben az út végét jelentette volna.
Végül sikerült elérnünk a házat, mely tárt kapukkal fogadott. A házigazdánk, Gyula meg már kikészítette a pálinkát. Azonban annyira elfoglaltak voltunk a pakolással, ill. Zsolt igen büdös szagot árasztó autójának átvizsgálásával, hogy nem nagyon éltünk vele. Közben Gyula megmutatta, hol van a fa, hogyan kell használni az aggregátort, ill. a tűzhelyeket és a kazánt. Elfoglaltuk a szobáinkat és berendezkedtünk, majd próbáltunk több-kevesebb sikerrel tüzet csiholni a vaskályháinkban. Ebben Lapi volt a legprofibb, de egyébként rengeteget kínlódtunk a nedves fákkal. Míg mindennel elkészültünk, addigra Nyavajáék is befutottak, így végül együtt indulhattunk az igencsak lerövidített első napi túrára. Előtte Benedek és Márk még nekiálltak hóvárat építeni a háznál található hólapátokkal. Nagyon élvezték a havat, meg az újbóli találkozást és efölötti örömükben jól meg is dobáltak mindenkit hógolyóval. Másik kedvelt szórakozásuk a hófürdőzés volt, ami azt takarja, hogy mennyire lehet minél jobban belehemperegni ill. elmerülni a hóban. A lábszárközépig érő hórétegben természetesen ez igen könnyen ment. A hó meg csak hullott és hullott szakadatlanul.
![]() |
Fekete-len |
A Fekete-len sziklája alatt működő forrás fogadott és a Lök-völgyben bővizűen hömpölygő patak is sejtette, hogy az Imó-kő se száraz. A forrásnál gyönyörű és nem mindennapi látvány fogadott. Vastag hótakaróból előtörő sziklafal, tövében a barlang szájából áradó vízrengeteg. Ennek örömére el is készítettük az első Sétafika zászlós csoportképünket. Ezt gyorsan el is küldtem e-mailben Marsnak, hogy ne aggódjon miattunk tovább.
Tovább haladtunk a kitaposatlan hóban enyhe hegymenetben egészen a KO / K+ kereszteződésig. A Hereg-vágásnál a szekérutat el kellett hagynunk, mert egy korábbi szélvihar letarolta az egész hegyoldalt és az útra döntötte a fákat. Hamarosan egy kopár részre értünk, ahonnan csodálatos kilátás tárult elénk a bükki kövekre, név szerint a Három-kőre, Tar-kőre és a Cserepes-kőre.

![]() |
Az Imó-kőnél |
Mindenki eltette magát másnapra, a vízmelegítéshez senkinek se volt kedve aznap. Illetve nekünk volt egy kis éjjeli intermezzónk. Lapi arra ébredt, hogy valami surrogva repked a szobában. Felkapcsolta a fejlámpát és egy denevérrel szembesült. Én inkább a paplant is a fejemre húztam, de Lapi szembeszállt az ádáz (egyébként icipici) denevérrel, amit egy negyedóra leforgása alatt sikerült kitessékelnie az ablakon. Közben meg jól kihűlt a szobánk és megint rakhattunk a tűzre a nedves fából. De a kétóránkénti váltott kályhavigyázás megtette a hatását: reggelre csak nekünk volt tűzünk. És persze szörnyen álmosak voltunk mindketten...

![]() |
Toldi-kunyhó |

A névnaposoknak készült 2 db meglepetéstorta is. Ennek elkészítése (pudingok, tortazselé) csont nélkül ment. (Azaz a zselét pont csontból csinálják, úgyhogy mégse...)
![]() |
Alsó-vörös-kői forrás |
Éjjel a denevér nem tartott szobavizitet, viszont a tüzet megint reggelig életben tartottuk, így álmos ábrázattal jelentünk meg a reggelihez, ami megint virsli és tojás és maradék torta volt. Így sem sikerült felélnünk a teljes virsli és tojás készletünket. Nem beszélve az összes többi megmaradt cuccról, amit próbáltam rásózni a túratársakra annak fejében, hogy többet kell fizetniük a kajáért... - mivel az 5 fős család még mindig nem érkezett meg nem is beszélve a két lemondásról. A pizzalapokat végül is kifrizbiztük a vaddisznóknak, a húst kitettük a madaraknak, így ők legalább jól jártak.
Az összepakolás, takarítás a terv szerint ment, így 11-kor útra kelhettünk. Immár majdnem száraz úton indultunk Répáshuta irányába. Út közben csodás panoráma fogadott minket a szikrázó napsütésben, így arra jutottam, hogy aznap fel kell mennünk a fennsíkra. Így tehát az eredeti tervvel szemben a bánya-hegyi parkolónál álltunk meg és innen mentünk fel a Három-kőre, majd a Nagymezőre. Az elénk táruló havas Bükk látványa megérte az erőfeszítést. A fennsíki úton tetten értünk néhány Ladával jégrallyzó suhancot. Készült róluk pár kép... ezeket a képeket a parkolóba visszaérve meg is mutattuk az illetékes erdőőrnek és vállaltuk, hogy elküldjük neki e-mailben is és tanúskodunk, ha tárgyalásra kerül a sor. Remélem, nem ússzák meg a bírságot. Sajnos az erdőőröknek nem lehet egyszerű az élete...
Még gyorsan elautóztunk Répáshutára, ahol a hangulatosan berendezett Vadász étteremben
várt minket az előre lefoglalt asztalunk és a kitűnő vacsora. A visszaúton megnéztük egymás fényképeit, Márk meg autólámpás képeket készített Lapival. Sőt láttunk lefelé a szerpentinen egy hatalmas szarvastehenet is.