Szerdai szédelgés 6 felvonásban

Van az az elvetemült állapot, mikor az ember arra is hajlandő, hogy nemcsak hétvégén, hanem hétköznap is gyalogoljon egy százast, ráadásul úgy, hogy pontban éjfélkor van a tömegrajt. Tettem mindezt e hét szerdáján a Szerdai szédelgő eseményen. A viselt dolgaimnak helyszínt adó rendezvény némi magyarázatra szorul.

Létezik egy Hétköznapi barangolások nevű túrasorozat csupa alliteráló nevű túrával (Hétfői henyélő, Keddi kutyagoló, Szerdai szédelgő, Csütörtöki csatangoló, Pénteki poroszkáló), melynek célkitűzése, hogy hétköznap is legyenek teljesítménytúrák, a fanatikusok ne csak hétvégén hódolhassanak szenvedélyüknek. Vagy mondjuk aki történetesen hét közben ér rá valamilyen okból kifolyólag (nyugdíjas, hétvégén dolgozik), annak is legyen lehetősége. Jellemzően ezeken a túrákon kétféle táv van, 10 és 20 km körüli. Ezeket lehet összeadni 10+20 verzióra is. Egyszer az évben azonban valamelyik túrából rendeznek a megszállottaknak 100-as távot is, amit a 10-es és 20-as körök különféle kombinációiból lehet összerakni. Ugye maguk a szervezők is hosszútáv-fanatikusok, így ez nem csoda. És valószínű, hogy a százas teljesítők nagyrészt nem is a ráérősekből kerülnek ki. 

Szabadnapos tündérke a Meseerdőben

Nekem például egy szabimba került, hogy részt vehessek, előtte és utána is dolgoztam. Kedden szerencsére home officeból, de sajnos pihenni így se tudtam annyit, amennyit kellett volna. A rossz alvókám miatt alig aludhattam egy-két órát napközben a túra előtt. Persze ez is több a semminél, ráadásul szerencsére agyon se kellett dolgoznom magam aznap. 

Peti azt javasolta, 10 óra 20 percre állítsak ébresztőt, mert a 20 perc plusz alvás is számít. Lehet, hogy igen, így viszont nagyon kutyafuttában (és az alvó családtagok miatt csendben) kellett összekapnom magam. A lábkenéshez használt szarvasfaggyúm is kifogyott, a kávém se nagyon akart lefőni, ráadásul még pár dolgot össze is kellett keresgélnem a csomagomba a sötétben. De azért elértem a 11:03-as 41-es villamost, amivel időben eljuthattam a rajt helyszínére, azaz a kamaraerdei parkban található kerekasztalhoz.

Gyakran mozgok Kamaraerdő tájékán edzéseim során, így múlt héten a rajt helyszíneként szolgáló asztalt is kiszúrtam, nem kellett keresgélnem. Meg ugye minden szépen ki volt szalagozva. Egész sokan gyülekeztünk már a parkolóban. Miután mindenki kézhez kapta első itinerét, Dóri rövid eligazítást tartott a kényszerű útvonalváltozásokról (Kánai-tó hídjának lezárása, lakóparképítés, fennsík bekerítése), 

Mivel a 10 km (12,1 km) és 20 km (22,6 km) valójában több, így a 100-asok se ugyanolyan hosszúak, 102,5 km-től 113 km-ig lehetett menni sokféle távot különféle kombinációkban. Én úgy okoskodtam, hogy míg sötét van, inkább maradnék hazai pályán, azaz a Kamaraerdőben és a Tétényi-fennsík ismert ösvényein. Tehát 2 vagy 3 10-es kört csinálok először, attól függően, milyen gyors leszek. Aztán majd megyek a hosszabb és látványosabb körre háromszor. Ha nem voltam az elején elég gyors, akkor a végére még marad egy 10-es. 

Üdv a Meseerdőben!

1. felvonás: Még nem szédeleg (12,1 km)

0:00 - 01:45 (1 óra 45 perc alatt)

Tehát a tervemnek megfelelően elsőnek a 10-es itinert kértem ki. Rutinból futottam neki a Susulyka utcának, kb. olyannak tűnt az egész, mintha kimennék egy szokásos laza edzésre a Kamaraerdőbe, aminek valamilyen okból kifolyólag különös, éjféli időpontot választottam. Még az útvonalban se volt semmi szokatlan: Susulyka utca az Ifjúsági park mögött, út a Kánai-tó mentén, kör a lakópark körül, Fülőke utca felfelé, Vadász-hegy, Nagyrét, középső út a fennsíkra, tanösvény a fennsíkon a Szoborparktól, majd zöld körjelzés vissza a rétre, majd ki a sorompóig, utána be a célba. Ennek megfelelően végig is kocogtam az egészet talán pár száz méter kivételével. A nagyréti etetőponton mindig csevegtem egy sort a pontőrökkel, miközben eszegettem-iszogattam ezt-azt a bőséges kínálatból. Ezen vagy a következő körön még frissen főtt kávé is volt tejjel, cukorral. Ide ráadásul odaúton és visszaúton is befutottunk a 10-es távon. Úgy tűnt, elsőnek kevesen mentünk 10-est, emberrel alig találkoztam, miután mindenkit jól magam mögött hagytam. Ráadásul az első körön még a fotózást is feleslegesnek tartottam, hiszen vaksötétben nincs nagyon fotótéma se. Legalább emiatt se vesztegeltem. Önellenőrző pontok a Kánai emlékműnél, a Vadász-hegyen, a Szoborpark mögött, valamint a tanösvény 5-ös táblájánál voltak. Úgy tűnt, az aktuális téma meglehetősen mesés lesz: csupa retro mesefilmhős-neveket kellett bevésni az itinerbe az ottani színes filctollal, mint Süsü, Dr. Bubó, Vuk, helyenként állatos bélyegzőket kellett használnunk. Az első köröm gyorsan és flottul le is tudtam, máris mentem ki a második 10-esemre.

Hangulatvilágításos bőség asztala

2. felvonás: Szédeleg mint ősszel a bogár (12,1 km)

01:46 - 3:32 (1 óra 46 perc alatt)

Zúg az éji bogár, főleg, ha ennyire bogaras mint jómagam, és nekimegy újfent a Kamaraerdőnek, valamint az éjjel is pacsirtadaltól hangos Tétényi-fennsíknak. Most már készül néhány fotó is, a tempó is valamivel kényelmesebb, kevesebb futással, hisz a franc fogja kifutni a Fülőke utcát meg a fennsíkot, elvégre ez egy túra és annak is még nagyon az eleje. A többit persze mind kifutottam most is. Ráadásul nemcsak én futottam errefelé, hanem egy pici üregi nyuszi is az 5-ös tanösvény tábla után. Szegény nagyon meg volt riadva a lámpám fényétől, alig mert továbbmenni, pedig direkt adtam neki egérutat. Egérutat egy nyúlnak. :-) Volt még egy vicces momentuma ennek a körnek: a fejemben lévő DJ (vagy bogarak) egy meglehetősen random 4 számból készült egyveleget nyomatott/nyomattak: Bonanza Banzai: Szárnyas fejvadász (hehe, az angolul éppen Blade runner), Internacionálé, Lotfi Begi-Mezó Misi: Egy szó miatt, Blahalousiana: Sokat bír. Ebből hármat értek is. Mert például pont idepasszolt a következő dal víztorony futurisztikus sziluettje mellett derengő holdsarló látványához:

„Éjjel volt, súlyos éjjel volt, 
olyan narancssárgán derengett a hold. 
És mint mindig ilyentájt, most is arról prédikált, 
teljesítsem őrült parancsait.”

(Bonanza Banzai: Szárnyas fejvadász)

Meg a következő dal a Szoborpark és az emelkedők kapcsán:

„Föl föl ti rabjai a Földnek,

Föl te éhes proletár!

A győzelem napjai jönnek

rabságodnak vége már!

Ez a harc lesz a végső,

csak összefogni már...”

(Internacionálé)

Aztán a Blahalousiana se nagyon tévedett:

„Sokat bír, túl sokat,

az én szívem

nincs hova, de van kinek

ezért viszem”

De hogy az hogy jött ide, hogy:

„Egy szó miatt lángol az egész világ.”

azt végképp nem tudom. De legalább miközben szedtem a lábam, jókedvűen és félhangosan énekelgettem, szóval jól elszórakoztattam magam.

Dóriék szerint a második körön még az elsőnél is gyorsabb voltam, amin a leírtak fényében kicsit csodálkoztam, de akkor biztos kevesebbet dumáltam a pontőrökkel. Még mindig sötét volt, kikértem tehát a harmadik 10-es itinerem is.

Ilyen csodák is vannak errefelé - egyébként teljesen hivatalosan (többet erről itt)

3. felvonás: Szédeleg mint csizmadia a fonalsoron (12,1 km)

03:37 - 5:40 (2 óra 3 perc alatt)

Arról nem szól a fáma, miért is kéne szédelegnie a csizmadiának a fonalsoron, meg egyáltalán mi is az a fonalsor. Ez nem itt és most, ezen az éjszakán vagy már inkább hajnalon fog kiderülni a Kamaraerdőben. Kiderülni azonban hamarosan ki fog, mert a Fülőke utcán fölfelé tartva már nem csak a fények látszottak a városból, hanem sokkal több. A lámpám eltehettem lassan, már csak a rétre vezető göröngyös, lépcsős meredek úton kapcsoltam fel utoljára. Ezen a körön csizma is került az asztalra, vagy inkább csak a jelen albumba, mert nem másztam fel a magas szobortalapzatra, hogy elcipeljem a súlyos lábbeliket a rajt/cél kerekasztaláig. Ugyanis ahogy kibukkantam a Rókales utcából a fennsíkra, egyszer csak megjelentek Sztálin csizmái. Aztán fürgerókalábak, hipp-hopp, jön Vuk (tényleg ezt a kódot kellett itt felírni), nyargaltam is tova a magából már sokkal többet láttató hajnali fennsíkon, majd az erdőben. Ez a kör kicsit már tényleg lassabb lett, hiszen egyre kényelmesebb tempót lőttem be magamnak. De még itt is nagyrészt futottam, 36 km körül. 3 darab 10-es kör tehát letudva, jöhetnek a 20-asok.

Nagyrét hajnalban az erdészházzal

Láthatáron a csizmák

Leszállt az UFO is

3. felvonás: Szédeleg mint a plébános gelicéje (22,6 km)

05:40 - 10:33 (4 óra 53 perc alatt)

Valóban gelice, nem gerlice. Így mondják ott az innen igencsak távoli Vajdaságban. Bár a jelen körön se gelicékkel, se gerlicékkel, sőt még plébánosokkal se fogunk találkozni. Még szédelgéssel se nagyon, mert rettenetes meleg nem volt még e viszonylag korai órákban. Egyébként is ezt a délelőtti hosszú kört pihenősre, gyaloglósra vettem, amolyan fotózós élménykörnek szántam. Az erőm is kitartott még egész jól, tehát itt-ott belefutogattam a lejtőkön. Mi is került tehát a fotókra: a Pistály, mint tipikus fővárosi peremvidék erős kontrasztot képző látnivalói, a fennsík lengedező árvalányhaj- és virágmezői, az Anna-hegy meseerdője, ami nagyon is aktuális volt, mert a pontokon itt is csupa mesehőssel találkoztunk, Törökbálint szobrai és kálváriája, a diósdi kőfejtők, kaptárkövek és pincék, és még egy csomó minden más.

Római lovaskocsit ábrázoló szobor a budaörsi Kamaraerdő parkjában

A pistály(j)i miliő kontrasztossága - szegénység

...és gazdagság - Harry Potter egyébként nem volt téma

Lenvirágok tömkelege a fennsíkon

Napsütésben a legszebb a Tétényi-fennsík

Sajátságos kerítés az Anna-hegyen

Anna-hegyi meseerdő állatos szobrokkal

Törökbálinti pince

Nepomuki Szent János

Törökbálinti kálvária

Utcakép

Kerekes kút a falu végén

Anna-hegyi adótorony-kilátó

Az M0 felett kétszer is áthaladtunk egy körön

Diósdi kaptárkő

Diósdi kőfejtő

Erre is vannak kaptárkövek

Egy diósdi pince

Újra a fennsíkon - távolban a Mechanikai művek kéménye

4. Szédeleg mint a lipáncos csirke (22,6 km)

10:32 - 15:41 (5 óra 9 perc alatt)

Mondhatnám, hogy nem vagyok már mai csirke, de azért alapjáraton tutira nem vagyok lipáncos. Nevezzenek is bármilyen kórságot a távoli Vajdaságban lipáncnak, amitől a csirke szédelegni szokott. De ez a kör már kezdte betenni a tyúkól ajtaját és a hülye kilométerhiányos tyúk elkezdte érezni a megtett kilométerek súlyát. Itt már átvedlettem nyári szerkóba a meleg déli órák miatt a közeli, Dóri által kitakarított Toitoi vécék egyikében: rövid szoknyanadrág, ujjatlan felső és sapka. Kreiter Balázs még a fennsíkon utolért, így egy jó darabig, egészen az Anna-hegyi kilátó hurkának majdnem a legvégéig együtt mentünk, néha még kocogtunk is egy kicsikét. Aztán inkább eleresztettem Balázst, mert ő jobban bírta a kocogósabb tempót. Pedig addig jókat nosztalgiáztunk a 11. kerület múltja kapcsán, lévén mindketten kerületi őslakosok. Összetalálkozván a hegyen egy szembe jövő 20-as távos lánnyal, kiderült, hogy vannak akik lelkesen olvassák a blogomat, pedig sokszor kételkedem, van-e értelme az irományaimnak. Nem árválkodtam sokáig magányosan róva a kilométereket, mert a diósdi kutyafuttatón, amit másodjára már sikerült a tracket követve végig járnom (első alkalommal elvitt rossz irányba egy tévesen kihelyezett szalag) utolértem Baranyi Lacit. Így innen együtt mentünk a célig. Tovább sajnos nem, mert ő befejezte mára, én meg még tartoztam egy 20-as körrel. Pedig így kellemes társaságban sokkal gyorsabban telt az idő és kevesebb időm volt törődni a bajaimmal meg a kilométerek lassú gyűlésével. Mert a bajok már kezdtek jelentkezni leginkább fájós talpak és fáradtság formájában. Ráadásul egyre szürkébben tornyosultak a felhők a láthatáron, néha csöpörgött is egy kevéske eső. Szóval nem sok kedvem volt a vége felé kimenni az utolsó körre. De a nagyréti gulyásleves csodatévő hatással volt, utána minden hirtelen jobb lett, még a kedvem is. Sőt az eső, ami le akart esni nagy hirtelenjében, pont akkorra időzítette magát, amíg ettünk. Pont annyi erőt adott, hogy elinduljak az utolsó körön.

Az utolsó előtti körön is van új látnivaló

A kilátás is szebb az Anna-hegyről, ahova most külön pecsétért érdemes felmenni a kilátóba

A valószínűleg nem lipáncos csirke az M0 közelében ücsörgött egy kertben

Barátságos cica fogad Diósdon

A csodatévő babgulyás

5. Szédeleg mint az őszi légy (22,6 km)

15:41 - 20:30 (4 óra 47 perc alatt)

Na ez a kör pont olyanra sikeredett, mint egy őszi légy utolsó napjai. Tudja, hogy eljön a vég hamarosan, és muszáj csinálni az utolsó lélegzetig, bármit is hozzon a sors. Majd egyszer vége szakad úgyis a szenvedésnek. Tempóm már nem nagyon volt, a futás gondolatára is enyhe rosszullét fogott el, szóval Márton Daniék könnyen leköröztek a Pistály meredek utcáin (Hortenzia, Kékes, Fecske) felkapaszkodva. Pedig ezt a hármast volt, hogy kifutottam, nem is oly régen. Most csak muszájból csináltam már. Egy gondolat foglalkoztatott egész úton: a lámpa. Mert annyi eszem se volt, mint a fent emlegetett őszi légynek, és a depós csomagban felejtettem a lámpám, amit erre a körre már ésszerű lett volna kivinni. Erre pár száz méter megtétele után jöttem rá, de már nem volt semmi kedvem visszamenni és ezzel szaporítani a távot és gyepálni a már tövig lejárt lábaim. Folyamatosan matekoztam, hogy vajon mikorra érek be és rám fog-e sötétedni. A matek meg mindig azt adta ki, hogy igen is meg nem is, ez is lehet, meg az is lehet. Szóval jól cserben hagyott. Agyaltam egy B terven, hogy Peti hozzon ki nekem egy lámpát a Mechanikai művekhez. Más pontot nem tudtam volna neki megadni, mert nehéz lett volna összehozni a randit. Azt persze jól elfelejtettem, hogy este kosarazni megy, tehát ha úgy alakult volna, biztosan meghiúsult volna a lámpás találkánk. Az a plusz 4 km a százason túl most nagyon nem hiányzott. De ott volt, tehát szednem kellett a sajgó lábaim, amennyire csak bírtam. Szegény pontőrt a József-hegyen is azzal zargattam, hogy mennyi még a visszalévő táv. Újat ő se tudott mondani, pont annyi, se kevesebb, se több, mint amennyit az órám írt. Ezzel kellett tehát megbékélnem. Meg azzal, hogy vagy kell a lámpa vagy nem a végére. Reménykedtem, hogy a fennsíkon még pont annyira lesz világos, hogy látni fogok, na de bent a Kamaraerdőben maximum a rutinom fog segíteni a legrosszabb esetben.

Bár nem itt van Magyarország teteje, a Kékes utca jó meredek

Terveztem, hogy meglepem magam valamivel ezen az utolsó körön, mert megérdemlem, aztán annyira paráztam a sötétség közelgő beállta és a lámpám hiánya miatt, hogy a fagyi, kávé, sör vagy egyéb finomság is elmaradt Törökbálinton.

Azonban kár volt izgulni, a diósdi kaptárkövek bokatörő ösvényét, majd a sziklás mászást is bőven világosban letudtam és a fennsíkon is még csak készülődött lemenni a nap a tágas láthatáron. A Kamaraerdőben se uralkodott félhomály, sőt  a ponton most meglepetés virsli várt, amit kár lett volna kihagyni. Nagy Jani is éppen már a célba tartott, így együtt fogyasztottuk el a fogást. Ő kicsit hamarabb nekiindult a görcsölő vádlija miatt. Nekem a bal térdem kezdett fájdogálni egy pontban az utolsó kilométereken, így nagyon nem bántam, hogy itt a vége. Az 1 kilométerre lévő célba már négykézláb is be kellett volna vonszolnom magam innen.

A nap utolsó sugarai a fennsíkon

A célban egy halom ismerős, Tarnai Máté, Őrsi Bálint és még néhányan. Bálinttól még egy citromos sört is kapok az ajándék tornazsák fejében. Íme az elmaradt meglepi mégis meglett a végére! Ezt a 41-esen hazafelé meg is iszom. Aztán jön még egy rövid szédelgés a megállótól hazafelé. De másnap minden újra meglepően jó, izomláz csak mutatóba, hólyagok sehol, bringázás rendben, sőt még a futás is megy. A térdem is csak icipicit érzem, meg még mindig tele vagyok „túrakiütésekkel”..

Tükörszelfi a Piszályra felfelé

Itt a vége, fuss el véle, jó éjszakát gyerekek vége a száz kilométeres mesének, nyugovóra tér Süsü, Dr. Bubó, Vuk, Mekk Elek, Mazsola és Tádé, valamint az összes többi mesehős és teljesítménytúrázó.

Mekk mester a fennsík kapujában fogadott minket

Első teljesítménytúrás pólóm (a színe kifejezetten tetszik)

U.i.: Már megint győzött a nyelvész vénám és még túra előtt kigyűjtöttem mindent, ami a szédelgéssel kapcsolatos. Sajnos csak 5 darab szédelgős szólásmondást találtam, így az első fejezetre nem jutott semmi. Itt emiatt nem tudtam szédelgősre venni a figurát.

Dani kedvéért még egy soktérdű nem Salomon-, hanem salamonpecsét

Strava-link: