Szedres-csokis torta

Tészta:

Hozzávalók:
100 g liszt
25 g kakaópor (cukrozatlan)
3 tojás
fél teáskanál szódabikarbóna
3,5 ek. olaj
125 g cukor

A 3 tojás sárgáját és fehérjét különválasztjuk. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. (A cukrot lehetőleg a végén, kis adagokban adjuk hozzá.) Ezután belekeverjük a habba a tojássárgájákat, a szódabikarbónát és az olajat, majd a liszt-kakaó keveréket is. Kivajazunk és kilisztezünk egy tortaformát, beletöltjük a tésztát. 200 °C-ra előmelegített sütőben 5 percig sütjük, majd levesszük a hőfokot 180 °C-ra. Kb. 30-40 perc alatt sül készre.

Szedres pudingos réteg:

Hozzávalók:

1 epres pudingpor
2 ek. cukor
kb. 100 g szeder
500 ml szederlé (vagy vízzel kombinálva, ha nem elég, vagy bármilyen piros színű szörp (pl. feketeribizli, áfonya).

A pudingport kikeverjük simára a cukorral és kevés szederlével, majd hozzáöntjük a maradék folyadékot és feltesszük főni. Amikor már kezd sűrűsödni a puding, hozzáöntjük a szedret is. Zselés állagúra főzzük.

Csokihab:

Hozzávalók:

200 ml habtejszín
2 tojás
2 ek. cukor
200 g étcsokoládé (jó minőségű)
1 zacskó zselatin fix

Felverjük a tejszínhabot. (Felverés előtt érdemes 5 percre mélyhűtőbe tenni.) Szétválasztjuk a tojásokat. A tojássárgájákat a cukorral vízgőz fölött habosra verjük, majd hozzáöntjük a szintén vízgőz fölött felolvasztott csokoládét. Mikor kihűlt, hozzákeverjük a tejszínhabot, majd a felvert tojásfehérjét is. Ha nem elég kemény a hab, hozzáadunk egy zselatin fixet is.

Szederzselé

Hozzávalók
Valamennyi szeder díszítéshez
2 zacskó tortazselé
500 ml piros gyümölcslé
4 ek. cukor

A zselét a leírás szerint elkészítjük a cukorral és a szörppel.

A torta összeállítása: A kisütött tortalap köré teszünk egy tortagyűrűt, majd egyenletesen ráöntjük a még meg nem szilárdult pudingos réteget. Miután a puding kihűlt és megszilárdult, tesszük rá a csokihabot (a zselatint csak éppen előtte keverjük bele, hogy ne legyen még túl kemény és tudjunk vele dolgozni.), amit szintén egyenletesen elosztunk, majd lesimítunk. A torta tetejét kidíszítjük szederrel, majd ráöntjük egyenletesen a zselét szép óvatosan.)

Pálosokkal a Pilisen keresztül

A cím annyiban sántít, hogy a Pálos 70 teljesítménytúra 74 km-es útvonala a Budai-hegységben kezdődik és a Börzsönyben ér véget, azonban a túrázó az útvonal nagyobb részét, mintegy 40 km-t, valóban a Pilisben és a Visegrádi-hegységben teszi meg.

Idén vajon sikerül-e?

A túra maga számos változatban – akár vezetett zarándoklatként vagy teljesítménytúraként – és résztávon teljesíthető, így mindenki megtalálhatja a „sajátját”. A paletta a rövid távú gyermekzarándoklattól a 20, 22, 35, 40 és 74 km-es teljesítménytúrákon át az 1 és 3 napos zarándoklatokig terjed, magaménak természetesen az 1 napos teljes távú teljesítménytúrát éreztem tavaly és idén is. Annyit érdemes még elmondani a túráról, hogy nem csak fizikai kihívással szembesül az ember, hanem komoly lelki útravalót is kaphat, ha vevő erre, mivel a túra szorosan kapcsolódik az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendhez, a pálosokhoz és ezzel a római katolikus valláshoz. Mindezt azonban nem tolakodó módon kínálják a szervezők, tehát más vallásúak, vagy akár valláshoz nem kötődőek is bátran elindulhatnak.

Már több éve szemezgettem ezzel a teljesítménytúrával, mire tavaly először sikerült teljesítenem. Az akkori pozitív élményeim idén repetázásra késztettek. (Tavalyi képeim galériája.)

Tavaly is megküzdöttem az indulásért és idén sem volt ez másképp. Akkor egy szalagsérülésből sikerült éppen felgyógyulnom, idén meg egy hosszabb lefolyású betegség (meg a lustaságom és a nagy meleg) hátráltatott a felkészülésben. Pont egy hónappal az indulás előtt merészkedtem először a futópályára és rögtön össze is szedtem egy izomhúzódást a nagy buzgalmamban. Ezenkívül pár nappal a túra előtt a torkom is vacakolni kezdett. Az időjárás-előrejelzést is bőszen figyelgettem, mert nagy lehűlést és elég változékony időt jósoltak arra a hétre. Szerencsére a túra szombatjára száraz, napos, de hűvös idő érkezett és elszántságom folytán a torkom is jobb belátásra tért arra az egy napra. 

Jöjjön tehát az idei túra krónikája:

A hajnali város fényei

Hajnali öt előtt már sorban állok a Sziklatemplom előtt az itineremért és a chipes karkötőmért. Pontban ötkor el is rajtolok, miután leadtam a Márianosztrára szállítandó csomagomat a hálózsákkal és a derékaljjal. Ekkor még legmerészebb álmaimban sem merem gondolni, hogy nem lesz rájuk majd szükség...

Rövid kapaszkodás után a hajnali város fényei mindig megállítanak egy fotószünet erejéig, majd a lépcsők után indul a bemelegítő futás, egészen az első ellenőrző pontig, a gellérthegyi víztározó tetejéig. 

Itt elgondolkodhatok azon, mit is viszek a hátizsákomban. Nos, idén, a tavalyi tapasztalatok alapján igyekeztem minél kevésbé túlpakolni a zsákomat és csak a lényeges felszerelésre koncentrálni. Néhány csokoládé- és müzli szelet meg természetesen elegendő víz, személyes okmányok, 2 fejlámpa, sebtapasz, sportkrém és egy vadonatúj egész kicsire összehajtható pehelykabát, valamint kesztyű és sál pont belefér egy 10 literes zsákba és még soknak is bizonyult erre a túrára, hiszen az idén is kitűnő ellátásnak köszönhetően a vizem mellett csak egy csoki szeletet fogyasztottam el ebből az egész túra folyamán.

Rendben, de mi a helyzet a lelki hátizsákommal? Idén a kihívás mellett a gyógyulásom iránt érzett hála és a szeretteim kerültek bele. Miután behúzom a strigulákat a molinón, továbbfutok a Tabán, majd az Alagút irányába, ahol munkába igyekvő kedvesemmel beszéltem meg egy randit, de mivel csúszásban van, inkább sietek tovább a Vérmező, majd a Városmajor felé.

Mária-kút

A templomnál idén is megkapom a lelki terheimet szimbolizáló kis kavicsot, amit később a Normafán, az Anna kápolnánál tehetek le, miközben megbocsáthatok valakinek, aki korábban megbántott. Idén, felfelé kapaszkodás közben valahogy tényleg megfog ez a momentum, és elgondolkodom, milyen terheket is cipelek magammal.

Közben viszont még útba ejti a túra a Kútvölgyi kápolnát is, mint ellenőrző pontot. Itt a Mária-kútból kapunk frissítő útravalót. Mire felkapaszkodok innen a Normafára, éppen kivirrad és csodálatos napfelkeltét fotózhatok a hajnali várossal és hegyekkel egyetemben. 

Az Anna kápolnánál lévő ellenőrzőpontnál egyben terített asztal is vár kávéval, teával és egy kis pogácsával. Miután vízszintbe kerülök, újból a futólépésre váltok a következő ellenőrzőpontig, a budaszentlőrinci kolostorromig. 

Napfelkelte a Normafánál

Hajnali fénysugár

A hajnali fényekben gyönyörködve sikerül kicsit elkavarnom, és betévednem egy magánterületre, de szerencsére gyorsan korrigálom a tévedésemet és a romoktól egy almával és szentképpel távozhatok. Tévedésem annak is köszönhető, hogy idén valakik előszeretettel tépkedték le a túra egyébként nagyon sűrűn és egyértelműen útvonalát jelző fehér szalagokat. Olyan helyeken is, ahol turisták alig-alig járnak. Sosem fogom megérteni, hogy mi motiválja az ilyen embereket… Nekem ez szerencsére nem okoz gondot, mert emlékezetből megyek és azért biztonság kedvéért ott lapul zsebemben a telefonos GPS, de a kevésbé gyakorlottak néha bajban lehetnek.

A Hárshegy oldalában haladva idén is találkozom egy régi túratársammal, aki éppen a Budai Kilátók teljesítménytúrán pontőrködik, ahol én is szoktam. Kicsit sajnálom is, hogy egy napra esik a két túra.

Deres Nagyrét

Visz a lendület tovább a Nagyrét felé, bár küszködök a rosszul vett levegővel és a szúró oldalammal. Érdekes módon a meghúzódott izmom alig-alig okoz gondot. Bizony errefelé hajnalban fagyott, deres réten árválkodik a gyerekkoromból jól ismert körhinta és céllövölde. Elhaladok a mindig csodaszép kirakattal gyönyörködtető virágárus mellett, majd lekanyarodok a Zsíroshegyi útra, mely idén újabb meglepetésekkel szolgál. Felfedezek egy érdekes házat és egy kis templomot, az úgynevezett Szeleczky-kápolnát.

Szeleczky-kápolna

Már a máriaremetei templomnál

Szemmel tartanak

Útközben utolér egy hölgy, akit még a Nagyrét előtt hagytam le és hamar kiderül, hogy ő az, akinek a túra előtt chaten tanácsokat adtam a túrával kapcsolatban. A máriaremetei templomig, az ellenőrzőpontig együtt megyünk, és egy jót beszélgetünk. Ezután elbúcsúzom tőle és ismét gyorsabb tempóra váltok.
Idén a Solymár tábláig 4 órára volt csak szükségem a tavalyi 5-höz képest és itt már látom, hogy ha minden jól megy továbbra is, idén jobb időt mehetek. Általában sose szoktam foglalkozni teljesítménytúrán az idővel, de valahogy ez a chipes időmérés arra késztet, hogy törekedjek az egyre jobb eredményre. Meg hát jó volna esetleg azt az utolsó buszt 19:30-kor elérni…

Solymár határában

A Jegenye-völgyben megint szúrni kezd az oldalam, csak hellyel-közzel futok már, majd felkapaszkodom a Szarkavárba. Itt idén se jelölték külön, hogy a várban van az ep., ez okoz némi konfúziót (vagy csak én voltam figyelmetlen…). Csippantás után vételezek egy csokit, vizet nem, mert van még bőven (hmm, ha idén is fanta vagy kóla lenne a frissítő…) és már indulok is a solymári állomás felé.

Szarkavár (egyesek szerint pálos kolostor volt valóban)

A körforgalom és a sínek útvesztőjéből kikerülve látókörömbe kerülnek immár a Kevélyek, majd a szántóföldről visszatekinthetek a vár és az állomás irányába. Ez a szakasz mindig megfog, készül megint pár fotó. A 11-es út után leszaladok a nyaralós részig, hiszen igencsak nyakamban vannak már a srácok, akikkel jó ideje kerülgetjük egymást. Valahogy úgy néz ki, mintha néhány emberrel egy furcsa játékot játszanánk, hol egyikünk előzi le a másikat, hol fordítva. Van természetesen olyan résztvevő is, akivel hiába versenyeznék, ha a teljesítménytúra egyáltalán verseny volna. De nem az.

Nyakamban a srácok!

Temető Csobánka határában

Szentkúti trakta

A Solymári-fal után egy keserves, de szerencsére rövid emelkedő következik, idén is rendesen kifullaszt. Innen megint lehetne futni lefelé, de valahogy a bal térdem egyre kevésbé akarja. Inkább fotózom néhányat és visszaveszek a tempóból. Persze megint elhagy a fickó, akit futva is alig tudok leelőzni. Nem bánom, hiszen hamarosan elérem a csobánkai szentkutat, és ezzel majdnem a fele távot, ahol már vár a hihetetlenül kedves fogadóbizottság és a zseniális zsíros kenyerek és sütemények hada.

A pontőr lányoktól megtudom, hogy a 18. befutó és ebből a 2. hölgy vagyok. Nem akarom elhinni. Gondolom, lesz ez még rosszabb is... Mindenesetre pusztítok rendesen a terülj-terülj asztalkámról, de azért ügyelek arra, hogy ne egyem túl magam, mint tavaly és elinduljak időben.

Kilátás a Hosszú-hegyről

Klastrompusztai almák

Jön a végeláthatatlan Hosszú-hegy és egy nem túl meredek, de annál szívósabb emelkedő. Idén kevésbé visel meg, mint tavaly és lefelé egészen sokat tudok futni, bár már a jobb térdem is kezdi beadni a kulcsot. Egyelőre szerencsére csak futva érzem a fájdalmat.

Idén két almát is kapok Pilisszántó határában, elteszem őket ínségesebb időkre. Meggondolom magam, és a nyeregig mégis eltüntetem az egyiket. Onnantól meg a nyakamba veszem újból a lábamat, egészen a kőfejtőig. Útba igazítok két rövidebb távos leányzót, aztán megint elhagy a gyors lábú ember, akit futva mégis lehagytam még valahol a Hosszú-hegyen.

Klastrompuszta előtt elmarad mögöttem a zarándokcsapat utóvédje, majd hosszabb sorban állás után sikerül újabb pecsétet szereznem, mert a zarándokcsapat éppen itt tart pihenőt. Tavaly már az Enyedi-halála után, sötétben kerülgettem őket – most látom igazán, mennyivel jobb időt megyek, mint akkor.

Az idei kikericsek kicsit mások...

Molnárkalács

Zserbószelet

Még bőven világosban kapaszkodom fel a Pilis-nyeregbe és jövök le onnan a tavaly oly csodálatos kikericses mező mentén. Idén azonban nagyítóval kell keresni a virágokat, az eheti esős napok miatt elfeküdtek a réten. Azon gondolkodom, hogy az út ugyanaz, de részleteiben mégis más, mint tavaly. Sose unalmas vagy hiábavaló újból elindulni… Őzlábgombákkal idén is összeakadok, igaz kissé távolabb már, mint tavaly. Közben szóba elegyedek a srácokkal, akikkel már oly régóta fogócskázok. A gulyást kár lenne kihagyni Szentléleken – a srácoknak is ez a véleménye - de szerintük minél kevesebb időt kell szánni a vendégségre. Nekem ez nem sikerül, hiszen a szívesen kínált bort is meg kell kóstolni és a mosdót is útba kell ejtenem.

Szőlőcukor darzsakkal

Enyedi-halála

A kolostorromnál már várnak a süteményestálak, idén azonban darazsak is társulnak hozzájuk körítésként. Sikerül megúsznom a támadást, gyorsan el is ügetek az Égett-hárs irányába, majd felmászom az Alsó-Ecset-hegyre. Közben felhívom a 22-es távon induló húgomat, kiderül, hogy épp a kompot várja. Bízott benne, hogy utolérem – ez nagyon kedves és meglehetősen optimista gondolat tőle. Odáig még nekem 2-3 óra utam van legalább. Ez már behozhatatlan.

Újból próbálkozom futással, az első lépések kellemetlenek, majd szűnik a fájdalom és belelendülök. Eddigi fogócskatársaim tovatűntek, most egy zöld pólós srác az új játszótárs. Aztán találkozom egy kedves házaspárral, ők a 40-es változatot teljesítik, beszédbe elegyedünk. Együtt haladunk a Szent Jakab töltőállomásig, ami idén túl van nem csak az Enyedi-halálán (a történetéről itt olvashattok), hanem a Képesfán is. Tavaly itt már sötétben haladtam, de idén valahogy nem akar besötétedni.

Őszi színek az Alsó-Ecset-hegyen

Szent Jakab töltőállomás

Finomságokkal és magvas gondolatokkal való töltekezés után megtudom, hogy még több, mint 4 km innen a basaharci rév, és így gyalog éppen, hogy lekésném az 5 óra 50-es kompot. Nincs kedvem ¾ órát ácsorogni újból. Tehát nincs mese, akkor innen futni kell. Búcsút intek a pontőröknek és az éppen megismert házaspárnak, nekiindulok és a lejtőn meglepően olajozottan megy a futás.

A lendület tart egészen a rév közvetlen közeléig – itt már látom, hogy meglesz a komp. Az 500 m-es táblánál azért biztonság kedvéért újból belehúzok. Még kényelmesen van időm átvenni a kompjegyemet és a Pálos 70 csokimat. A pontőrök meleg teával is kínálnak és már lobognak a melegedőül szolgáló tüzek, igaz, még világos van. Meglepetésemre a fogócskapartnereimet is újra üdvözölhetem, pedig azt hittem, rég elmentek az előző komppal. Két óra előnyben vagyok a tavalyi időmhöz képest, elégedetten lépek a kompra, ahol körbefotózom, ahogy éppen bealkonyul a Dunakanyar fölött.

Naplemente a Dunakanyarnál

Vár a túlpart

A parton

Elég kellemetlen élmény leszállni a kompról, meglehetősen beálltak az izmaim, pedig igyekeztem az átkelés közben is ide-oda sétálni. A jobb sarkamon úgy érzem, egy hólyag is érlelődik. A térdeim most már gyaloglás közben is fájnak, de talán a hátralévő 8 km-t még kibírják.

A Sukola-keresztnél

„Már közel a vég”

Mikrobimozgással nekivágok hát a Szob utáni kellemetlenül köves és emelkedő útnak. Hiába foglalkoztatnak az ultratávok, ha most valaki visszaküldene a Sziklakápolnáig, nagyon mérgesen néznék rá... Lassan teljesen besötétedik. Belassultam, a rövidebb távos túratársak simán elhagynak. Azért amennyire bírom, tartom a tempót. A Sukola-keresztnél a pontőrök idén ismét megkapó dekorációval készültek - kereszt mécsesből és lampionok a fán. Pocsolyákat kell egyfolytában kerülgetni, a lámpa ismét jó szolgálatot tesz. Az eddig jóformán tiszta cipőm kap a sárból rendesen.

Lassacskán felérek a dombtetőre és itt egy mögöttem érkező futótól ismét kedvet kapok a kocogáshoz. Fájdalmas minden mozdulat, de még megyeget, és így legalább a Márianosztra táblánál beérem a srácokat, akik ismét elhagytak az emelkedőn. Együtt poroszkálunk most már a célig és vesszük át a megérdemelt emléklapot és jelvényt, majd az iskolában elfogyasztjuk közösen a vacsorát. Idén finom borsólevessel rukkoltak ki a szervezők.

Cééééél!!!

Az egyik szervező, Mazsi, akit egy korábbi túrámról ismerek, intéz nekünk különbuszt is, amivel lemehetünk a 9 órás szobi vonathoz, így bár későn érek haza, de mindennél nagyobb jutalom, hogy a saját ágyamban aludhatok. Annyira már nem is bánkódom, hogy éppen csak, hogy lekéstem az utolsó menetrend szerinti buszt, aminek elérésében a startnál még nem is reménykedtem. Két és fél órát vertem a tavalyi eredményemre, a mezőny 27.-jeként és egyben 2. női teljesítőjeként végeztem, és ezzel az eredménnyel teljesen elégedett lehetek. 

Jövőre pont ez a negyed óra mínusz lehet a cél. Mert az nem kérdés, hogy jövőre is indulok.

Körtvélyestől Körtvélyesig

Avagy kilátóhelyek és lejtaknák nyomában a Vértesben

Az utcánkban már virágzik a bodza, így egy hirtelen ötlettől vezérelve szerveztem egy túrát kedvenc bodzázóhelyemre a Vértes-hegységbe, hátha szerencsével járunk. Mivel nemrég olvastam a Turista Magazin cikkét a nemrég épített Körtvélyesi-kilátóról és a közeli medvehagyma-tanösvényről, úgy gondoltam, ideje meglátogatni az új nevezetességeket. Bár ugyan a medvehagymaszezonnak már lassan vége, de a virágzó medvehagymaszőnyeg látványát kár lenne kihagyni. És egyébként se gondoltam volna, hogy a Vértesben egyáltalán van medvehagyma, pedig nem először járok errefelé...

A Vinya-bükk völgy elején

gumós kőtörőfű

Hamar összeverbuválódott maroknyi csapatom és mivel ilyen kevesen voltunk, úgy gondoltam, hogy bátran beiktathatunk az útitervbe néhány kisebb kitérőt egy-egy látványos helyre. 

Az útiterv alapján a kietlen szári vasúti megállóhelyről indultunk, amit mindkét oldalon egy-egy peron plusz egy esőbeállónak hívatott konténer fémjelez csak, majd a falun áthaladva értük el az ún. Terv-utat.  

enyvecske vagy szurokszegfű

Úgy terveztem, hogy majd a Terv-út mentén szedünk bodzát, de a bokrokon még nem jelentek meg a virágok, valószínűleg egy-két hét kell még nekik, míg virágba borulnak.

Eztán a csodaszép, virágokkal teli és harsányzöld, valamint az őzsalátától sárgálló Vinya-bükk völgy miatt elhagytuk a P jelzést, majd a völgyből kievickélve visszamásztunk P jelzésre. Természetesen nem hagytuk ki a geodéziai tornyot se a Körtvélyes tetején,  a tiltás ellenére Csabával fel is másztunk, hogy megcsodálhassuk a kilátást.

Olocsán csillaghúr

Így kipipálhattuk az első számú Körtvélyest, mint kilátóhelyet. A kiltó alatt egy kidőlt fatörzs mellett egy érdekes gombára bukkantam. Mártával, a botanikusunkkal megállapítottuk, hogy valószínűleg papsapkagomba, így otthagytuk. Bár ne tettük volna...

Őzsaláta

Innen a Macska-bükkön keresztül ereszkedtünk le a szépen felújított Szép Ilonka-forráshoz. Elég régen jártam már erre, így meglepődve néztem a K+ ösvény mellett létesített építményt, aminek célját nem sikerült kitalálni. Talán majd egy szobrot helyeznek itt el? Vagy kis kápolna lesz? Mindenesetre Benedek beállt az épület alá Szent Benedek szobrát imitálva. 

Páfrány

Innen a K+-en újból visszamásztunk egy darabon, hogy megcsodálhassuk a páratlan kilátást a Gráciák-bércén, ahova egy nem szabályos, de nagyon jól követhető jelzés vezet. A szirt mentén vezető úton meglepődve vettük észre, hogy bizony medvehagyma az a fehér virágú növény, amit egyre gyakrabban látunk. Aztán hirtelen a viszonylag ritkás erdő alját összefüggő fehér szőnyeg terítette. Miután kifotózkodtuk magunkat a medvehagymásban, majd a kilátóhelyen is, visszatértünk a Z jelzésre, és hamarosan belecsatlakoztunk az OKT útvonalába, ahol először elhaladtunk a Rockenbauer emlékfa mellett. Az emlékfa után megtaláltuk a második, általunk papsapkagombának titulált gombát, amit természetesen megint otthagytunk, hiszen ki szeretne meghalni papsapkagomba-mérgezésben...

Rockenbauer emlékfa

Vitányvár

Rövid látogatást tettünk Vitányvár romjainál, ahol éppen felújítási munkálatok folynak. Itt aztán Márta hirtelen megvilágosodott a gombákkal kapcsolatban. Az eddigi gombáink ugyanis nem papsapkagombák voltak, hanem ízletes kucsmagombák! Ezután árgus szemekkel fürkésztük az erdőt, hogy nem találunk-e kucsmává felavanzsált papsapkákat és ennek eredményeként nem is maradt el a siker.

A Béla-forrás irányába nem szabályosan a kéken haladtunk végig, hanem letértünk egy jelzetlen ösvényre. Sajnos így se pont a forrásnál bukkantunk ki, mint ahogy terveztem, de legalább felfedeztünk egy kitűnő ízletes kucsmagomba lelőhelyet. Így a vasárnapi ebéd szépen kiegészülni látszott némi medvehagymás juhtúróval töltött kucsmagombafejekkel... 

A forrásból sajnos alig csordogált a víz és ráadásul ki volt írva, hogy nem iható – hasonló tábla volt kitéve a Szép Ilonka-forrásnál is. Majd újabb kitérő következett az új kilátóhoz, de közben még beiktattuk a Körtvélyespuszta régi temetőjének meglátogatását is, ahol az ismertetőtábla szerint nem csak az egykori itteni település magyar- és németajkú lakosai nyugszanak, hanem magyar honvédek, valamint a környező puszták lakói is. 

Az új kilátó

Valószínűleg a pont közeli Körtvélyespuszta miatt kapta a Körtvélyesi-kilátó nevet ez a tetszetős építmény, annak ellenére, hogy a hegyet, amin áll, Kis-Kopasznak hívják. 

Honvédsír a körtvélyesi temetőben

A kilátó után két útitársunk inkább Szárliget felé folytatta útját, hogy korábbi vonattal mehessen haza, így már csak öten indultunk vissza a K+ jelzésen, hogy a Mészáros-hegy alól egy Budai-útnak nevezett jelzetlen úton elérjük a medvehagyma tanösvényt. Itt már segítségül hívtam a vadonatúj telefonomat is navigációhoz és nagyon biztató volt, hogy sorra jelentek meg az út mellett a medvehagymavirágok. Messzebb hívogatóan fehérlett az erdő alján az összefüggő medvehagymaszőnyeg és átható hagymaillat járta át a levegőt. Úgy gondoltam, hamarosan elérjük a tanösvényt, de a GPS azt mutatta, hogy inkább a X. számú lejtakna felé haladunk, amit feltételesen szintén beterveztem, mint megtekintendő látványosságot. Bár a geocaching oldalon leírtak szerint ezt az aknák a kesserek elég nehezen találták meg, illetve többen rá se leltek, ennek ellenére mi szinte rögtön megláttuk az aszfaltút mellett a feltűnő fehér színű építményt, miután a romos épületeknél kibukkantunk az erdőből.

Itt megpróbáltunk elnavigálni a tanösvény irányába, de sajnos nem találtunk megfelelő utat, így inkább maradtunk az aszfalton. Meg kellett, hogy állapítsam, hogy az 5 óra utáni 6-16-os buszt már éppen lekéstük és szinte még egy óránk van a következőig. Így választhattunk, hogy miután csekkoltuk a megállóban a menetrendet, inkább elmegyünk a tanösvényhez, vagy felkeressük a XI. számú lejtaknát is. Mivel a tanösvény távolabb esett a megállótól, az utóbbit választottuk. A telefonos navigáció és a térkép együttesével könnyen ráleltünk erre is egy biogázüzem mögött.

X. számú lejtakna

Majd visszatértünk a buszmegállóba, ahová hamarosan megérkezett a busz, és mivel aggályos volt, hogy elérjük-e a buszról leszállva a kinézett vonatunkat, a kedves buszvezető felajánlotta, hogy a kedvünkért siet. És így is lőn, csak Nyavajáéknak, akik Szárról indultak, sajnos jegyet is kellett venniük, míg mi előrelátóan megvettük Kelenföldön a visszaútra a jegyünket. Azért bíztunk benne, hogy talán szerencséjük lesz, és ők se késik le a vonatot. Az utolsó pillanatban felbukkantak ők is a rozoga lépcsőkijáratnál és így együtt szállhattunk fel a hazatérő turistákkal teli vonatra.

Medvehagymák a Gráciák-bércén

Kilátás a Gráciák-bércéről; a piros virág a bujdosó mák

Kelenföldön gyorsan még beugrottam a boltba juhtúróért, hogy teljes legyen az öröm és a mai zsákmányból holnapra ízletes fogás készülhessen.

Íme az alapanyagok: medvehagyma, turbolya és ízletes kucsmagomba

És ez készült belőle: medvehagymás juhtúróval töltött gombafejek

Azért a recepttel se maradok adós:

Hozzávalók:

• ízletes kucsmabomba (amennyi éppen kéznél van)
• egy csokor medvehagyma
• 125 g juhtúró
• egy kis pohár tejföl
• kevés reszelt parmezán és trappista
• 2 száraz zsemle
• 2 egész tojás
• egy fej vöröshagyma
• kevés olaj

A gombatönköket levágjuk a megtisztított gombákról, majd apróra vágjuk. A tejfölt és a juhtúrót összekeverjük, ebbe beletesszük a megmosott és apróra vágott medvehagymát és gombatönköket, valamint a reszelt sajtot. A kucsmákat megtöltjük ezzel a keverékkel. Előzőleg, ha nem túl tág a kucsmák alja, érdemes kibővíteni őket és a hulladékot apróra vágva beletenni a töltelékbe.

Eddig minden szépen ment, de nekem, mivel nem volt túl sok gombám, megmaradt egy halom töltelék. Azt a tanácsot kaptam, hogy készítsek a töltelékből tölteléket :-), azaz olyasmit, amivel a csirkét is tölteni szokták. Így beáztattam a 2 zsemléket, majd belőlük a vizet kinyomva, hozzáadtam a keverékhez őket, majd belekevertem az egészbe 2 egész tojást. Olajon megdinszteltem 1 fej apróra vágott hagymát, majd ezt is hozzátettem. Kiolajozott jénaiba tettem ezt a tölteléket, amire ráfektettem a töltött gombákat is. kb. 3/4-1 órán keresztül sütöttem őket, az utolsó negyed órában alufóliával letakarva, hogy ne égjen meg az étel. Így bőven megvolt a kucsmagombáknál szükséges 20 perces hőkezelés is.

Árnyjáték a Mária-szakadék bejáratánál