Kicsit szomorkás a hangulatom máma...

Ugyan a szombati túrám ezt a címet kapta a szójáték végett, de búbánatra semmi okom nem volt, mivel gyorsan összegyűlt egy jó kis 16 fős túracsapat, mellyel nekivágtunk a Szomortól Nagykovácsiig tartó útnak.

S M mint Som úr?

Ha már helynevek, Szomor község nevét se valami mélabús emberke adta nagy szomorúsága közepette, hanem egy egykori birtokosra, Som úrra vezethető vissza a település neve. Som úrból lett Zumur (1269-ben ezen a néven említik először a települést), majd jóval később Szomor.

Egyedül az időjárás asszisztált a túrához illő szomorkás hangulathoz, a Kakukk-hegy felé haladva egyre jobban kitárulkozott előttünk a ködös-borús táj. A kálváriát szépen felújították a kápolnával egyetemben és a kihelyezett ismertető táblán olvashattunk a település történetéről, valamint a már említett Som úrról is.

A decembert meghazudtolván a stációk tövében ibolyák virítottak, de a kálvária felé tartva találkoztunk virágzó aranyesővel is. Nem hiába, teljesen megbolondult már a természet is!

A Kakukk-hegy tetején kicsit megpihentünk a magassági pont szomszédságában és megcsodáltuk a "kilátást" és a növényzetet. Mártától újabb vicces növénynevet tanultam, ezúttal a nyúlárnyékkal ismerkedhettem meg. A fotógyűjteményemet meg pár harangvirág és borókabokor képpel gazdagíthattam. 

Boróka

Nyúlárnyék

A Kakukk-hegy után szántóföldek mentén értük el az Anyácsai-tavat, ahonnan compót nem vittünk, csak néhány laskagombát és téli fülőkét, és az érkezési naplóba se jegyeztük be magunkat. Pedig mindezekre külön feliratok figyelmeztettek. És attól félek, hogy a hangoskodásra vonatkozó tiltásnak se tettünk igazán eleget...

A tó infrastruktúráját egy ütött-kopott csónak és egy kimustrált lakókocsi szerű "házikó" jelentette, melyben még ágyneműtartós (!) ágy, falipolc is volt, valamint egy félig elrohadt szőnyeg is árválkodott maga a kocsi előtt.

További szántóföldeken keresztülhaladva értük el Anyácsapusztát, ahol az egyetlen ép épület egy lovarda, ezen kívül csak romos tanyaépületek és egy még romosabb kúria találhatók itten. Az egyik beszakadt tetejű házon viszont 3 parabolaantenna is pompázott. Az egykor valószínűleg jobb napokat megélt timpanonos kúriaépület a Darányi családé volt. Szegény Ignác – tervek ide vagy oda – igencsak forogna a sírjában, ha látná ezt az elkeserítő  és valószínűleg már jóvátehetetlen pusztulást.

Csak semmi compó, kérem!

Laskák

Szomorkodásra igazán itt látok okot

Beszakadt mennyezet

Néhol látszik a fal hengerrel festett mintája

Ilyen, ha a természet átveszi az uralmat

Jól elfotózgattuk páran az időt, így iparkodnunk kellett, hogy a csapat első felét beérjük, akik türelmesen megvártak egy elágazásnál. A Nyakas-tetőnél találtuk az első jelzőtáblát - eddig igen spórolósan bántak a jelzésekkel mind a S négyzeten, mind a sárgán. A helyzet valószínűleg az egyébként elég újnak látszó tábla után se lett jobb, de ezt nem tudhattuk meg, mert máris elvétettük az irányt. Erre persze csak a Három-szilnél lévő határkőnél jöttünk rá, mikor is megálltunk elemózsiázni. Szerencsére még könnyen korrigálni tudtuk a hibát úgy, hogy nagyon időt se vesztettünk. Perbálig azonban búcsút mondhattunk a sárga jelzésnek.

Még a nap is kisütött néhány percre

Napsütésben, de tévúton

Lovasok a láthatáron

Ne kukoricázzunk, már nincs messze Perbál!

Perbálon áthaladtunk a macskák utcáján - itt szinte minden háznál volt legalább egy macska. Páran itt igazoltan vagy igazolatlanul távoztak a csapatból, de az igazolatlan távozókat már csak egy kerítésmászást követően vettük észre jóval Perbál után. Addig azonban láttunk borospincét, egy fotózkodni nem kívánó vörös macskát és egy kápolnaromot is. Itt az Aynard vár hűlt helyét szerettük volna szemrevételezni, de hamarosan szembesülnünk kellett azzal, hogy megint elvétettük a S jelzést. Helyette azonban láthattunk egy szépen felújított Mária szobrot, melyet a perbáli kéményseprő szerencsés kimenetelű vaddisznókalandja emlékére állítottak és egy jópofa kőfejtőt is érdekes fákkal. Majd jött egy kis kaptató (ennek tetején értük el újra a sárgát) és ránk is sötétedett hamarosan, mielőtt még beértünk volna Nagykovácsiba.

Éppen meg tudtuk venni a makacskodó automatából a jegyeket és már indult is a buszunk, ahol nagy meglepetés ért, mert pár megálló múlva felszállt maga a Mikulás.