Hagymák a kéken 2.

Avagy a nagy bakonyi bujkálás

A meteorológusok szokás szerint már megint hűvös, esős idővel riogattak hétvégére és nagyon féltem attól, hogy a már ilyenkor április táján szokásos, pöccre megszervezett, kéktúrázós, medvehagymázós túrám kútba esik. Pedig olyan gyorsan összejött a csapat és autósok is akadtak viszonylag gyorsan, akik vállalták a csapat helyszínre fuvarozását.

Napokkal a túra előtt órák hosszat bújtam a különböző időjós oldalakat és végül arra jutottam, hogy lesz ami lesz, megyünk. Igaz, a túra előtti utolsó napon a norvégok, akiknek legjobban hiszek, már alig jósoltak esőt, és ez felettébb biztató volt.

És eljött a túra hajnala: az látszott, hogy éjjel lehetett valami felhőszakadásféle, mert a járdák nedvesek voltak, de már nem esett. És tényleg jó hűvös volt, de nem annyira, mint gondoltam. Azért a sálamat a biztonság kedvéért a nyakamba kanyarintottam, mielőtt útnak indultam a Sasadi úti találkozóhely felé.

Hamarosan kiderült, hogy senki sem riadt meg a beígért zord időtől és bátran nekivágott a bakonyi rengetegnek, azaz először is a közel másfél órás autóútnak Kisgyónig. Ide másodiknak érkeztünk, de hamarosan feltűnt a többi autó is a láthatáron és összeállt hiánytalanul a csapat. Amíg a többiek szedelődzködtek, gyorsan beszereztük páran a bélyegzőinket az OKT igazolófüzetbe.

Igaz, ami igaz, nem volt egyáltalán melegünk, nemcsak a sál jött jól, de egy kesztyűt is betehettem volna a hátizsákba. Viszont még mindig nem esett, bár kétségkívül lehetett érezni egy kis ködszitálást – de annyiban maradtunk a túratársakkal, hogy ennél rosszabb már ne legyen. És meghallgattatott a kívánságunk.

Tehát ebben a melegnek semmiféleképp nem mondható, de legalább száraz időben vágtunk neki a harsogóan zöld, mindenhol virágzó erdőnek. 

Tavaszi lednek

Hamarosan elhaladtunk az egykori bányaközpont mellett, amiből mára már csak a gyülekezőtér maradt meg egy feliratos lámpaoszloppal, egy megkötözött bányász szobrával, valamint egy pince és egy támfal emlékeztet a sokkal nyüzsgőbb életre egykor a múlt század derekán. Erről itt olvashattok bővebben. 

Ki gondolná, hogy itt az erdő közepén valamikor munkások rakodták a vasúti kocsikat, gyerekek gyülekeztek az iskolába menet, és újabb és újabb munkásokat hozott az autóbusz... Sőt még egy kastély is állt itt.

Ennek a nyüzsgésnek mostanra már hűlt helye, a lámpaoszlop hiányos felirata akár a Szellemvárosok blogban is helyet kaphatna. Amíg a többiek nézelődnek, Mártával a virágokat fényképezzük bőszen. Találunk kányazsombort, salátaboglárkát,, ibolyát, hagymás fogasírt és tavaszi ledneket is. Sőt még pöndörödő gyöngyviráglevelet is, mely ugyan emlékeztet a medvehagymalevélre, de azért a gyakorlott szem nem téveszti össze őket.

Aztán újból nekivágunk a kék jelzés mentén a virágzó fákkal tarkított üde erdőnek és hamarosan elérjük az Erdei Szentélyt.

Kányazsombor

Pár percre megállunk szusszanni, van aki előveszi az elemózsiát, van aki a kihelyezett új jelzőtáblákat nézegeti, mások egy röpke elmélkedésre szánják az időt a szentély tábláján olvasható magvas gondolatok felett. És van aki a lába elé is néz és megtalálja a mai első medvehagymatövet. Az elsőt újabbak és újabbak követik, mire a Tűzköves-árokban lévő geológiai feltáráshoz érünk, meg is találjuk az első összefüggő medvehagymamezőt.

Itt újabb pihenőt ütemezünk be. Az örökmozgó Jázmin kutyával egyetemben páran megmásszuk a sziklákat és fel is fedezünk a sziklafal tetejétől induló úton egy kis barlangot. Természetesen sokat nem kellett biztatni, hogy ide is bemásszak. 

A rövidke sziklamászás és barlangtúra után továbbindulunk a Tűzköves-árok partján és hamarosan egy valódi meseerdőbe érkezünk. Üde zöld lombok vegyülnek az erdő alján sötéten zöldellő és néhol már virágzó medvehagymával és mindezt egy olyan borongós, ködös hangulat lengi körül, hogy már-már egy mesekönyv lapjaira kívánkozik.

Geológiai feltárás a Tűzköves-árokban

Bimbózó medvehagyma

Mindig csak a kéken

Pompás tavaszi színek

Valóságos medvehagymatenger

Mesebeli hangulatban

Az egyre összefüggőbb medvehagymaszőnyeg megállásra késztet minket és nekikezdünk a szüretnek. Előkerülnek a zacskók és egyre csak telnek és telnek. A medvehagyma viszont olyan sűrű, hogy láthatatlan marad a „pusztításunk”. Kb. negyedórányi szüretelés után újra nekivágunk a még jócskán előttünk álló útnak. A következő látnivaló a bájos Hamuház és a közeli Csikling-vár, melyből sajnos már nem sok látszik.

Az erdő mélyén megbúvó hangulatos Hamuház

A Csikling-vár sánca

A várnézés után felbuzog bennem a felfedezőkedv és nekiindulok megkeresni a Klára-kutat, amit persze nem találok meg, csak a bakancsom ázik majdnem be a nedves medvehagymásban. Az Úttörő-forrást azonban sikerül meglelni. Inni sajnos nem lehet belőle, de a forrást körülölelő medvehagyma-rengeteg kimondottan szemet gyönyörködtető.

Az Úttörő-forrás

Az úttörőkaland után sikerül újra összetrombitálni a kissé szétszéledt csapatot, aztán irány Csőszpuszta és az újabb pecsét. A csapat már igen megéhezett, így beiktatunk egy ebédszünetet a barlangkutató állomás előtt, amit kicsit nehezen találunk meg, mert a bélyegzőt mutató jelzésekből már egy kicsit sok is van és nem elég egyértelműek. Jó ebédhez szól a birka, azaz egy fekete bari nagyon szeretne a közelünkbe férkőzni, de a kerítésektől nem tud és nemtetszésének gyakran hangot is ad. Természetesen a mai második bélyegzőt is beszerezzük, majd útnak indulunk Királyszállás felé.

Sokáig egy aszfaltúton bandukolunk Csőszpuszta házai között, majd egy fasor alatt, aztán hirtelen a kék tanösvény jelzés élesen balra kanyarodik és elhalad pár zsomboly mellett.

Olocsán csillaghúr

Kereszt Csőszpuszta határában

Egy zegzugos árokba vezet minket hamarosan a tanösvény, ahol egyszer csak egy legalább 10 fős gímszarvascsapat rohan át előttünk. Még Jázmin kutya is csak lélegzetét visszafojtva néz és csak percek múlva ered hangos csaholással a csorda nyomába. Ide-oda kanyargunk a tanösvényen az erdőben, majd egyszer csak kiérünk egy aszfaltútra, melyen hamarosan megérkezünk a szépen kiépített Királyszállásra immár a kék kereszt jelzésen.

Itt megint beiktatunk egy kis pihenőt, hiszen nagyon hívogat a csinos kis vadászház és a kávézója. Éppen csapatépítő tréning zajlik bent, melynek keretében a résztvevők éppen a medvehagyma eltevését gyakorolják. Sajnos sem a pestóból, se az ínycsiklandozó füstölt sonkából, kolbászból és a különféle házi sajtokból se kapunk. Viszont van kitűnő kávé, ami nagyon jól esik a Burok-völgy várható viszontagságai előtt.

Kávészünet Királyszálláson

Mi az ellenkező irányba indultunk...

Királyszállást elhagyva nem követtük a lakodalomba invitáló feliratot az aszfalton, hanem bátran szembenéztünk a Burok-völgy sokat emlegetett „borzalmaival”. Állítólag a Királyszállás és a Bükkös-árok közti rész számít a nehezebben járható szakasznak, de annak ellenére, hogy néhol valóban nehéz volt követni a piros kereszt jelzés nyomvonalát és gyakran kellett kúsznunk-másznunk fatörzsek fölött és alatt, nem tűnt annyira teljesíthetetlen és kimerítő feladatnak, azaz egy szóval: rosszabbra számítottam. Körülbelül annyira tűnt nehéznek, mint a tavaly ilyenkor bejárt Bükkös-árok-Bakonykúti rész. Persze az is lehet, hogy a nem mindennapos csodás környezet elterelte a figyelmemet, Hatalmas sziklák, mindenhol óriási kidőlt fák és medvehagyma a köbön, nem is beszélve a sok taplógombáról és ritka növényekről. 

Jázmin a rengetegben

Júdáspénz

Még Királyszálláson, a pihenő közben volt egy vicces félreértés köztem és az egyik túratársam között. Mondtam, hogy készüljön mindenki, hamarosan kezdődik a bujkálás. A túratársam megkérdezte, hogy itt már lesznek tuti ellenőrök? Mivel azt hitte, hogy valamilyen medvehagyma-ellenőrök elől kell majd bujkálnunk a Burok-völgy fatörzsei mögött, akik majd üldözőbe vesznek minket a medvehagymás zacskóink miatt. Amikről persze azt hiszik, hogy a tartalmát itt a Burok-völgyben szedtük, ahol egyébként tilos ez a tevékenység és jól meg akarnak büntetni.

Mire elértünk a Bükkös-árokig, elég sokat járt már Kodály Zoltán Esti dalának az a sora a fejemben, hogy „már meguntam a bujdosást”. De még szinte itt jött csak a java: a Bükkös-árokban se lett könnyebb a terep. Viszont vigaszul láttunk egy gyönyörű holdviolát.

Holdviola

Itt kezdődik a Bükkös-árok

Az árokrendszerből kiérve újból szüreteltünk egy kicsit, és mikor már annyi medvehagymát láttunk, hogy káprázott a szemünk, megláttuk magát a medvét is egy fatörzs mögött.

És akkor lássuk a medvét is...

Persze nem igazi volt, csak egy kidőlt fa gyökere emlékeztetett a tányértalpas barátunkra. 

A meséknél maradva hamarosan elértünk egy valóságos Jancsi és Juliska mézeskalács-házikóhoz, azaz a Károly-lak névre hallgató barátságos vadászházhoz, mely felirata szerint már 1924-ben is itt állt.

Miután körülnéztünk, a Hosszú-kígyós nevű árok mentén folytattuk utunkat, mely nem véletlenül kaphatta a nevét: ténylegesen hosszan kígyózik a rengetegben. Hamarosan újból az Erdei Szentélynél lyukadtunk ki és mivel már 6 óra volt, nem kalandoztunk el a piros jelzésre, hanem ismert úton, a kéken jutottunk el Kisgyónig.

Károly-lak

A Hosszú-kígyós

A megkötözött bányász szobránál ismét

Közeledik az Anyák napja is :-)

A kocsikhoz visszatérve elbúcsúztunk egymástól a Sétafikás körökben szokásos módon. Ismét egy jó túra volt jó társaság körében, köszönöm mindenkinek a részvételt.

Jó túra volt!