Kalandok a Négyszögletű kerek erdőben

 

Vasárnap végre egy régóta bakancslistás Geogo körre jutottam el. Bár a tervezett 7 órás vonatot az előző napi Nagy-Fátra túra után nem sikerült elérnem (csak éjfél után értem haza, így nem sok idő maradt alvásra), de a 9 óra után indulón már ott ültem vasparipámmal egyetemben, hogy meg se álljunk Tolnanémediig.

Útközben Százhalombattától egészen Sárbogárdig riogatott a felhőszakadás réme, de ezután a vonat kigördült a felhők többsége alól és úgy tűnt, nem fogok mégsem megázni. Azért esőkabát volt nálam, de mindent összevéve abszolút minimálcuccal készültem, ami éppen befért egy futózsákba. A személyes cuccokon és az előbb említett dzsekin kívül volt nálam fél liter víz és fél liter kóla, egy másnapos szendvics, ami már a Fátrát is megjárta, egy proteinszelet, egy zabszelet, egy müzliszelet, valamint egy csomag magmix, fürdőruha (a remény hal meg utoljára...), váltópóló, sapka és az elmaradhatatlan szemüveg (ha már muszáj) és egy övtáska a telefonomnak, hogy folyamatosan kéznél legyen. Még így is gondban voltam, hogy fogom ezt mind magammal cipelni 17 km-en keresztül hegyre fel és hegyről le. Titkon reménykedtem, hogy a futáshoz felesleges holmikat el tudom majd valahol ügyesen rejteni. 

Kisszékely, iskola - innen indultam

Az aznapi terv ugyanis az volt, hogy Tolnanémediben leszállok a vonatról, onnan mintegy 10 km megtételével elkerekezem Kisszékelyre, ahol leparkolom a bringát és futásnak eredek. Egészen meg nem állok addig, amíg le nem futottam a 17 km-es kisszékelyi tókört, amit pár hónapja fedeztem fel magamnak a Geogon. Sajnos szabilehetőség híján eddig ezt nem sikerült megvalósítanom, de most, hogy facéran maradtam hétvégére, kitűnő alkalom kínálkozott. 

A nepomuki muki itt is jelen van

Hogy miért is vonzott Kisszékely és a tavak? Egyrészt alig ismerem Tolna megyét, másrészt barátságos volt a táv és a szint aránya a körön, és nem utolsósorban annyi szépet és jót olvastam erről a faluról, hogy úgy döntöttem, muszáj személyesen is megnéznem.

A dimbes-dombos tájon egy élmény volt kerekezni, szívem szerint még elcsalinkáztam volna ide-oda, de várt a pálya, így célirányosan a kisszékelyi iskola felé vettem az irányt. Itt találtam is egy fából ácsolt alkalmatosságot, ahova ki tudtam kötni a bringám, úgy, hogy az esetleges esőtől is védve volt. A túlsúlynak is találtam rögtön egy jó rejtekhelyet egy fekvő fatörzs mögött. Amire nem volt szükségem, beraktam egy nejlonzacskóba és elrejtettem a fa alá. A biztonság kedvéért még korhadt kéregdarabokat és ágakat is ráhelyeztem, bár valószínű, hogy így sem kelt volna lába a madárlátta szendvicsemnek meg a kólámnak, amibe beleittam, az izzadt pólómnak, a Tesco gazdaságos szemüvegemnek és széteső tokjának. Egyébként meg annyira nem volt mozgás az egész környéken, hogy lehet, hogy simán ott is hagyhattam volna a bringa mellett a komplett csomagot... Minden zárva, ember az utcán szinte alig, a távolban egy bácsi kaszálta a füvet, meg néha a főúton elment egy autó – úgy minden órában egy-kettő. Kisszékely ugyanis egy eldugott kis zsákfalu annak minden bájával.

Míves sírkő a kálvária alatt

Ennek dacára a falunak elég profin megszerkesztett, informatív honlapja van, ami azt írja, hogy Kisszékely Magyarország egyik legszebb fekvésű települése. Miközben szendvicsemet majszolva a tájat bámultam, úgy éreztem, azért nem vagyok a látványtól annyira hasra esve, láttam én már szebbet is. Még időben messzire sem kell mennem, például az előző napi Nagy-Fátra sziklákkal csipkézett ormait elég nehéz überelni. Mindez azért nem azt jelenti, hogy Kisszékely és környezete nem szép, inkább tipikusan az a táj, ami lassan, szinte észrevétlenül lopja be magát az ember szívébe.

Régi sírkövek az erdőben vagy egy kilométer hosszan

A felütés minden szempontból elég erősre sikeredett. Miután elindultam a faluból kivezető úton és a temetőnél lekanyarodtam a kálváriadomb alá, rögtön érezni kezdtem izmaimban az előző napi Fátrát. Ez azt jelentette, hogy gyalogtempóba kellett váltanom a hirtelen jött emelkedőn. Már csak azért is, mert gyönyörű régi sírkövekbe botlottam. Mivel a pont a kálváriadomb tetején volt, muszáj volt felkapaszkodnom oda, bár a látvány miatt biztosan nem volt érdemes – néhány kopott, jobb sorsra érdemes kereszt árválkodott csak a dombtetőn. Gyorsan vissza is futottam. A kissé emelkedő út az erdőben vitt, és bár már az izmaim kezdtek végre bemelegedni, mégsem volt túl haladós a menet, mivel kilométerhosszan régi, szinte elfeledett temetőrészek mellett vezetett a tanösvény. A hozzám hasonló temetőrajongóknak ez óriási hendikep (már ha éppen időre fut(ná)nak). Valaha középkori templom is állt itt, de a romokat sajnos nem láttam, megkeresésükkel meg nem akartam még további hátrányt szerezni. Ha már voltak tanösvénytáblák, érdemesnek tartottam elolvasni a többségüket, hiszen nem gyakran járok erre, így megtudtam, hogy az 1800-as évektől kezdve temetkeztek itt. Meg azt is, hogy tulajdonképpen éppen a Négyszögletű kerek erdő ösvényeit járom. 

Kezd valóban Erdélyes lenni a táj...

Mint kiderült, Lázár Ervin szívesen nyaralt itt a faluban, és magát az igen ötletes kialakítású tanösvényt is meséje után nevezték el Négyszögletű kerek erdő tanösvénynek. Az ösvény négy részből, a Kökény, Berkenye, Galagonya és Vadkörte körútból áll, melyek egy-egy kört formáznak a négyszöget kiadó alakzaton belül. A Geogos futó- és/vagy túrakör is nagyrészt ezt az alakzatot követi, csak más sorrendben. A teljes túra bejárása során megismerkedhettem a falu különböző részeivel, növény- és állatvilágával, történelmével, építészeti és tájbéli jellegzetességeivel, nevezetességeivel. 

A temetők sorát és az erdőt elhagyva egy domb tetején találtam magam, ahonnan remek kilátás nyílt a falura, templomára és az egész környékre. Itt volt az első alkalom, amikor azt éreztem, talán tényleg emlékeztet ez a táj Erdély vagy Székelyföld vidékére, lehet, hogy nem véletlen a névadás. A falu neve a középkorban először Székely, majd Parasztszékely és Pusztaszékely volt, tehát a székely tag mindig is szerepelt benne. Azt feltételezik, hogy a Kapos-völgy alsó szakaszát az államalapítás idején székelyek védték, innen eredhet Kisszékely és a szomszédos Nagyszékely neve.

A Zrínyi utca portái

Lerobogván a Szarka-hegy gerincéről, a piros Galagonya körutat elhagyva, máris a második, sárgával jelölt Vadkörte tanösvényen találtam magam, a falu egy építészetileg érdekesebb részén, aminek arculatát a hagyományos épületek és a löszbe vájt épületrészek, pincék határozzák meg a Göbecs-hát oldalában. Na ez a rész se volt annyira haladós, mert ugye a szép házakat és a mutatós kertekben pihenő macskákat és egyéb állatokat is felettébb kedvelem. Miután megúsztam, hogy az egyik házból éppen kijövő néni pár kismacskát rám sózzon, a határban találtam magam. Egészen az erdészházig futottam, ahol visszakanyarodott az ösvény a falu irányába egy löszmélyúton. Emlékeim szerint ilyen utat még nem is nagyon láttam, legalábbis ennyire mélyet, sötétet és látványosat biztosan nem. A függőleges falakból itt-ott gyökerek lógtak ki, illetve fák próbáltak megkapaszkodni a peremeken. Helyenként pincék üregei tátongtak. Állítólag jégkorszaki eredetű csigákat és úgynevezett tömörebb mészből álló, gömbölyded löszbabákat is lehet találni itt, de ezek keresésével nem volt időm foglalkozni. 

Kint a határban

Erdészház

Löszmélyút - nem túl kellemes futóterep, de legalább hűvös

Szent György templom

A Szent György templomnál kötöttem ki, ami sajnos zárva volt, így továbbrobogtam a harmadik körömre a zöld virággal jelölt Berkenye tanösvényre. Talán ez volt a legszintesebb és egyik leghosszabb kör. Fel kellett kapaszkodnom először a falu fölötti Dukai-hegyen található kilátóba, majd a Vadkerti-patak völgyébe leereszkedvén elhaladtam a kissé mocsaras és nevéhez híven elvadult Vadkerti-tó mellett. A Vadkerti-tó mellett áll egy helyre vadászház is, ami mögött állítólag egy vadaskert is található, amit megnézni szintén nem volt időm. Majd innen egészen a nagyszékelyi határban lévő pontig. Eddig megint emelkedőn futottam a piros jelzésen (itt már elhagytam a tanösvényhálózatot). Ahogy visszafelé jöttem a piros kereszten a határból, a közvetlen közelemben ugrott ki a bokorból egy pettyes jószág, valószínűleg egy dámszarvas. Olyan gyorsan tovairamodott, hogy azt sem tudtam megmondani, fiú-e vagy lány, és esetleg nem őz-e mégis. Lefelé azért nemcsak a szarvasnak, hanem nekem is sikerült végre tempót futnom, így hamarosan beértem az elhagyatott és üres strand mellett a főutcára, ahonnan kezdhettem az utolsó kört.

Házak a Dukai-hegy felé menet

A Dukai-hegy és kilátója

Kilátás a Dukai-hegyről, miután felértem

Ez a kör csak részben követte a Kökény tanösvényt, legalábbis ott, amit én az elejének véltem. Holott az utam kezdetén még kicsit csöpörgött is az eső, most már hét ágra tűzött a nap, emellett a levegő páratartalma is az egekig kúszott, szóval körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy tikkadt szöcske, akinek már legelészni sincs kedve. Ennek köszönhetően az első tanösvénytáblánál felhörpintettem az összes maradék vizemet, lesz, ami lesz alapon. A tanösvényt egy kanyarnál el kellett hagynom, majd egy domboldalba kellett felfutnom, majd le a Barátok-taváig. Még néztem is, milyen messze van a tónál a következő pont, eszembe sem jutott, hogy esetleg fordított irányba kellene haladnom. Inkább az erdőből kiszűrődő furcsa hangokra koncentráltam, amit először egy vadmacska nyávogásának, majd egy érdekes hangú madárnak tulajdonítottam. Egészen addig, amíg a közeledő futó csörtetésére meg nem riadt egy egész díszes dámszarvasrudli. A szarvasok nem mentek messzire, én meg megálltam, nézelődtem és hallgatóztam. Egyrészt amiatt, hogy hátha megpillantom újból őket, esetleg kiderül mi is a hang forrása, másrészt meg kb. itt véget ért a lendületem. Egyre csak ácsorogtam, majd lassan odébblopóztam, mikor egy szarvas megunt engem és elszaladt, a többi meg valószínűleg beljebb húzódott az erdőbe. A nyávogó sírásszerű hang továbbra is hallatszott, lehet, hogy egy borjú hívta az anyját. Úgy döntöttem, ideje továbbhaladni, és mivel futni sehogy se akaródzott, felkapaszkodtam gyalog a domb tetejére, ahonnan szerencsére rendesen lejteni kezdett az erdei út, így ismét tudtam futni. Innen már csak az tartotta bennem a lelket, hogy a faluban van vízcsap, a célban meg kóla. A tónál lévő pontot elérve tudatosult bennem a tévedésem, ami azt eredményezte, hogy visszamehettem újból a vendégmarasztaló Kökény tanösvényre pontot igazolni egy felesleges kisebb körrel. Mondanom se kell, itt sem volt kedvem már futni, így amíg fel nem értem a legmagasabb pontra, végig gyalogoltam. Itt azonban újabb látványosság fogadott szép pinceépületek formájában. A pár kisebb fotószünetet és egy kékkutas frissítést leszámítva nem volt megállás, várt a cél az iskolánál.

Vadkerti-tó

Nagyszékely határában

Székelyföldi hangulat ismét

Csádés-tó

Pince a hegyen

Mire beértem, totál kész voltam, kicsit nyújtogattam, majd lerogytam a földre és megittam az összes kólámat, majd befaltam a zabszeletet. 

Azért gyorsan meglestem, mit sikerült produkálnom: bár futottam egy terepfélmaratont, de meglehetősen gyatra nettó idővel (2 óra 42 perc - jó, azért a záróbusz nem ért volna utol) A bruttót inkább ne is nézzük, az a Geogo szerint is csak túrázásnak felelt meg – bár elég erős tempóval és ugye el is tévedtem (A Geogo 17 km-re nézi az időt, holott én nem annyit mentem) meg egy csomót fotóztam és olvasgattam mindenféle táblákat... 

Biatlon kipipálva, de hogy lesz ebből triatlon?

Barátok-tava a főútról nézve

Titkon bíztam benne, hogy valamelyik tóban sikerül esetleg megmártóznom, mert a ruházatom, főleg az „illata” egy ilyen futás után meglehetősen szalonképtelen és ezen az se sokat segít, ha egy friss pólót veszek az izzadságban fürdő testemre. Így hát elkerekeztem a falu végén lévő tavakig, ahol körülbelül egy fél órája már egyszer végigfutottam, így tudtam, hogy se a Vadkerti-tó, se a Csádés-tó nem jöhet számításba. Az előbbi a nem túl kulturált mivolta miatt, a másik meg pont ellenkezőleg a népszerűsége miatt. Elég sok horgász és piknikező múlatta itt az idejét, így nehéz lett volna észrevétlenül átöltöznöm és csobbannom egyet. A barátságos Barátok-tava lett végül a befutó, bár félig körbe kellett járnom ahhoz, hogy egy megfelelő helyet találjak magamnak. Itt csak két pecás horgászgatott az ellenkező oldalon. A fák takarásában egy magányos stégen sikerült tanyát vernem úgy, hogy ne nagyon zavarjam őket meg ők se engem. Még a vízbe merüléshez is találtam egy törülközőnyi nyílást a nádban – a stégekről sajnos nem nagyon volt bejutási lehetőség. Nyilván nem fürdésre használják a helyet. A kezdeti nehézségek ellenére a tó feneke egész járható volt és a vize is kimondottan kellemes. Egy ici-picit úszkáltam benne, hogy megszabaduljak a kellemetlen bukémtól. Aztán kifeküdtem napozni, hogy megszáradjak, meg kipihenjem magam. Leírhatatlan élmény volt az a csend és nyugalom, ami körbelengte ezt a tavacskát.

Ejtőzés a Barátok-tavánál

A vonatom öt után ment egy picivel, ezt sikerült is rendben elérnem. Egyedül a vonatra való felszállással küzdöttem meg rendesen – ha nincs az a fiú, aki végül felhúzza a bringámat a vonatra, még lehet, hogy mindig ott állok Tolnanémediben sajgó fenékkel és bokával, mert mondanom sem kell, első próbálkozáskor biciklivel együtt visszahuppantam a peronra. Én köszönöm jól vagyok, a biciklim azóta meg énekelni is megtanult, de szerencsére megy még rendben. Valaki árulja már el a trükköt, hogy lehet biciklistől együtt felszállni alacsony padlós vonatra ilyen szintén alacsony peronról 160 centis nőként úgy, hogy még nem nyertem olimpiát súlyemelésben. 🙏

Vajon hogy megy fel a vonatra???

Kisszékely (is) visszavár