Gyúrunk a Beach Ba-Di-ra, irány a Ba-Di building. Ez így persze nem igaz, szerintem beach bodym már sosem lesz ebben az életben, viszont az elkövetkező 2 kemény hétvégére (Palipista, Pálos 100) muszáj felkészülni. Persze alkalmasabb lenne a Bakancsok a Duna Irányába (röviden Ba-Di) 50 km-es távja erre, de a családi béke érdekében a kompromisszum most a 30 km-es (valójában 33 km-es) viszonylag így is szintes táv (nagyjából 1500 m emelkedés). Ahol megint megígértem életem párjának, hogy együtt fogunk haladni. Tartani magam ehhez egészen 20 km-en keresztül sikerült is – az már a túra kétharmada. Lényeg a növekvő tendencia.
 |
| Rajt és cél a márianosztrai Faluházban |
Már a kiírás elolvasásakor úgy tűnt, hogy az útvonal nem adhat okot a csalódásra. Az érintett csúcsokon már mind jártam és tudtam, hogy szinte mindenhonnan a lehető legszebb börzsönyi panoráma fog elénk tárulni. Nem mellesleg a kilátásért meg is kell küzdeni: a markáns vulkáni kúpokra (Zuvári-hegy, Nagy-Galla, Sákola-tető, Kis-Koppány, Nagy-Koppány, Nagy-Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy) tekintetes kaptatók vezetnek és nyaktörő lefeléken lehet elhagyni őket. Még az e hétvégi igen erős felhozatalból is kitűnt ez a túra. Sebes Pisztráng, Attila védvonal, Tolna 50, hogy csak a számomra izgalmasabbakat említsem, szóval volt erős konkurencia. De Peti egyértelműen erre a börzsönyi túrára voksolt, szóval beneveztünk és hajrá.
 |
| Mikor az üveg is már csak saját maga árnyéka |
Reggel nem sikerült felébredni óracsörgésre, vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak nem is állítottunk be csörgést a megengedő rajtoltatási idő miatt. Sikerült is nagyjából a végére odaérnünk Márianosztrára. Ha viszont időben felkelünk és elindulunk, lehet, hogy elszalasztjuk a túra, azaz nem is, az odaút egyik legnagyobb élményét: Ahogy kanyarogtunk a Kismaros és Kóspallag közötti erdei szerpentinen, egyszer csak egy szarvastehén sétált át az úton. Őt követte még három másik. Majd végül nagy méltóságosan vonulva, a sor végén egy hatalmas királyi fejdíszt viselő bika kísérte a háremét. Ezt tényleg kár lett volna kihagyni.
 |
| Állatokkal sajnos nem találkoztunk, viszont meglepően sok volt a gomba, köztük igen szép ez a mérgező világító tölcsérgomba |
Szarvasbőgést később aztán a túra közben is hallottunk. Nem is nagyon szeretném szaporítani a szót, hiszen ez számomra „Csak egy rövid túra, nem halsz bele!” (valamiért a facebook folyton ilyen feliratú halálfejes pólókat nyom az arcomba, nem is értem, miért... a végén még lehet, hogy rendelek egyet... /A fogyasztói csapda meg közben szépen bezárul./ Egyébként akkor már javaslom a „Gondolom, nem gyalog!” logós pólók gyártását is.). Amit persze a magamfajta lehet, hogy nem is vesz ezért túl komolyan és elkönnyelműsködi. Például olyan dolgokkal, hogy bele se gondol, hogy ha eleve a rajtoltatás végén indul, könnyen hátba verheti a seprű. Főleg, ha beül sörözni nagyjából a fele távnál (és korántsem a fele szintnél). Egy ilyen mutatvány életveszélyes, vagy jobban mondva a túra teljesítésére veszélyes lehet, főleg, ha olyan meleg is van, mint szombaton volt.
 |
| Vidáman elsörözgettünk Letkésen |
A seprű persze engem nem fenyegetett volna komolyan, mert szerintem nem is találkoztam volna vele még így sem, ha nincs velem Peti. Ha meg igen, könnyedén megléptem volna előle. Felfelé mászva Letkésről a kevésbé melegben is izzasztó Sákola-tetőre igencsak lemaradt tőlem a párom, én meg meg-megálltam, hogy bevárjam őt. Először a csúcs alatti zöld békalencsés tó szomszédságában próbálkoztam evvel, de aztán megunva a hiábavaló várakozást és a kacsaúsztató nem túl izgalmas látványát, nekikezdtem a Kis-Koppány emelkedőjének, egymást előzgetve a túra sereghajtóival. A csúcs alatti elágazásnál, mikor az útvonal egy jelzetlen ösvényre váltott, megint megálltam, aggódva azon, hátha Peti elmegy rossz irányba. Szerencsére olyan sokat nem kellett várni, mert megérkezett és újságolta nagy vidáman, hogy mindjárt jön a seprű is. Aki máris megjelent a nyomában a szintén sörözni megálló lányokkal, akik közül az egyik a pólója szerint Kör teljesítő volt (szóval a seprű jelenléte rá se jelentett komoly fenyegetést).
 |
| Békalencsés tavacska a Sákola-tető alatt |
Innen aztán hol Petivel, hol a Kör teljesítő Gabiékkal haladtunk Nagyirtáspuszta irányába. Menet közben elhangzott az ominózus kérdés is: Mikorra tervezem a Kört? Meg is mondtam, hogy egyelőre leginkább semmikorra. 😉 Hiszen még nem nekem való az. Mindenesetre Gabi sok érdekeset mesélt és időközben Peti is megtalálta a tempót. Menet közben próbáltam memorizálni ezt a szépséges Pribék (vagy Piribék) tisztástól Nagyirtáspusztáig terjedő szakaszt, bár két hét múlva már sötétben és ellenkező irányban fogok itt haladni a jubileumi Pálos 100 alkalmából. A tisztás érdekes neve állítólag onnan ered, hogy a közelben régebben volt egy tanya, ahol a betyárok az elrabolt javakat osztogatták a falubeliek között. De a hatalom pribékjei erre rájöttek és lecsaptak rájuk.
 |
Tanya valamivel lejjebb most is van, csak betyárok nélkül
|
 |
| Régi irányjelző táblák a Faluház udvarán: az egyiken olvasható a Piribék-tisztás változat is |
A pusztai ponton sajnos az asztal is eléggé puszta volt már, mivel a túra előőrsei elpusztították a fasírtokat, amiknek hírmondója se maradt (csak a célban lézengő 50-esek körében). Be kellett érnünk némi vízzel és körözöttes kenyérrel, ami azért volt annyira finom, hogy négy pici szeletet bevágjak belőle.
 |
| Kilátópontok a túrán: Nagy-Galla |
 |
| Zuvár (innen volt legnehezebb lejönni) |
A ponton egyik résztvevő az időközben beérkező seprű srácot kérdőre vonta, hogy ő vajon az a fajta seprű-e, aki teljesítésre buzdítja a lemaradókat, lelkileg (és testileg, ha kell) támogatva őket, vagy éppen ellenkezőleg, feladásra buzdítja a gyengébbeket. Kiderült, hogy az utóbbi. Máris páran visszafordultak, köztük egyik túrázó párja is. Petinek nincs szerencséje. Persze ez őt nem fogja eltántorítani attól, hogy akár a seprű mögött, de beérjen. (Ennyi év alatt azért ezt már tudom 💓😀)
 |
| Kis-Koppány |
Mivel hamarosan megint derekas és sorozatos kaptatók következtek a Nagy-Sas-hegy, a Só-hegy, majd a Kopasz-hegy irányába, Peti jócskán lemaradt tőlem. Pedig sűrűn nézegettem hátra, de hiába. Annyira a mezőny végén voltunk, hogy a Nagy-Sas-hegyen a borítékban számomra már matrica se maradt, mivel az előttem felérkező hölgynek jutott az utolsó. Én így magamhoz vettem a matricáknak alapul szolgáló papírt és fotóztam. Petit meg hiába próbáltam elérni, hogy ne keresse a matricákat. A hiábavaló hívogatás aztán még sokszor megismétlődött, kezdtem úgy érezni, hogy a történelem ismétli önmagát. Azért reménykedtem, hogy feltalálja magát és az irányt is helyesen tudja tartani ezen a hátralévő szűk 10 km-en.
 |
Nagy-Koppány
|
 |
| Az utolsó matrica a Nagy-Sas-hegyen |
A Kopasz-hegy előtt sikerült a velem együtt haladó három lányt is megelőznöm, és miután a csúcsig tartó oda-visszában se tűnt fel Peti, megengedtem magamnak az utolsó 3 km kocogását. Ezzel ugyan már semmit se nyertem, csak úgy jól esett. Hamarosan kiderült, hogy az otthon saját kezűleg összetákolt, egyébként egész jól használható gpx fájl a falu előtti szakaszon hibás, mivel nem vettem bele a kálváriát és ott még pont is van. Megint próbáltam hívogatni emiatt Petit, persze sikertelenül. Nekem innen már sok nem volt hátra, csak nagyjából a Pálos 70 útvonalán becsusszanni a faluba. Igaz, szalagok nem nagyon voltak, így hát máshogy sikerült a célba eljutnom, mint ahogyan a túra alkotói kigondolták, de annyi baj legyen. A járást ismertem, eltévedni nem tudtam. De vajon mi lesz Petivel?
 |
| A Só-hegy, ahonnan még az esztergomi bazilika is látszik |
 |
| 2015 októberében még rendes géppel egész jó képet sikerült innen lőnöm |
A célban amíg szusszantam, régi hosszútávos cimborákra akadtam, Istvánra, Ritára és Attilára. Előkerült egy doboznyi nagyon finom gyümölcsleves is a szervezők részéről, amivel nálam bőven kárpótolni tudták az elmaradt fasírtokat. Már lassan egy órája sztorizgattunk meg eszegettünk, és Peti még mindig nem került elő. Ilyen nincs! Közben próbáltam kérdezgetni a beérkezőket, hogy nem láttak-e egy zöld pólós hórihorgas túrázót valamerre. Szerencsére az utolsó híradások szerint a kálvária felé járt. Az meg már a falu széle, onnan meg csak betalál a célba. De csak nem akart beérkezni. Mivel már nagyon eluntam az ücsörgést, úgy döntöttem, megsürgetem őt kicsit az égieknél is. Elzarándokoltam a nem oly messzi pálos bazilikához, ahol sikerült elcsípnem egy mise végét.
 |
| Kopasz-hegy a félkarú Krisztussal |
Szerencsére imáim meghallgattattak, mert csörgött a telefonom és Peti volt vonalban, aki időközben sikeresen célba ért. Állítólag a kálváriánál már annyira kimerültnek érezte magát, hogy muszáj volt 5 percre lehevernie.
 |
| Márianosztrai kálvária, ahol jó ejtőzni egyet ebben a szép időben (ha van rá idő) |
Peti első gondolata a túra után a következő képen látható, de ez az érzés, mint tudjuk, gyorsan elmúlik:
 |
| Esélyes, hogy a következő túránk így fog kinézni |
Amíg én majd a Pálos 100 ösvényeit rovom, Peti a 40-es távon próbálkozik majd. Remélem, a végén mindketten szerencsésen megérkezünk majd ide (és jó esetben találkozunk is útközben):
Közös ismerősökkel beszélgetve előbb-utóbb felvetődik a kérdés, hogy lehet ezt a helyzetet kezelni, ha az ember párja ultrás. Ami jelen esetben abban csúcsosodik ki, hogy nő létére sokkal gyorsabban tud sokkal többet gyalogolni. Ráadásul ez pont egy olyan terület, ahol általában a férfiak szoktak jobbak lenni. Hogy lehet ezzel megbirkózni minden férfiúi hiúság ellenére?
Sajnos nincs nálam (nálunk) a bölcsek köve, így mi is csak próbálkozunk, hogy a sok „kötelező” hétvégi (és hét közbeni) programom és a túramániám a végén ne legyen válóok. Peti már ugyan belengette, hogy ő felmond, ha jövőre is indulok a bajnokságban. Most éppen azt éljük, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja, hogy próbálom a párom bevonni a hobbimba. Ami azt jelenti, hogy próbálunk együtt is menni teljesítménytúrákra. Ez egyelőre csak kevésbé sikerül, mint többé, de azért majd csak alakul valahová, ha igyekszünk csiszolgatni ezt a dolgot. És persze azért csinálunk sok más közös programot is, néha még túrázunk is csak úgy, minden teljesítménykényszer nélkül.
Másrészt mindig tudatosítom a páromban, hogy a túrázás csak egy aprócska szeletkéje az életnek, amiben itt és most (egyelőre) én jobb vagyok. De van megannyi más terület, ahol ő sokkal jobb nálam. Nem is kevés!
Természetesen ennek ellenére is adódnak súrlódások, amiket kezelni kell és nem szabad elmérgesedni hagyni.
Strava-link:
