Hegyen-völgyön járogatok vala: Peaks of Gerecse kétszer

Egy (részben) párban, egy egyedül. Egy felváltva futva és túrázva, egy szinte végig futva. Egy hétvégén, egy hétköznap. Egy hóban, sárban, egy fagyban. Egy autóval, egy tömegközlekedéssel. Egyszer Hoka Speedgoat, egyszer On Clodultra. Egy kör-, egy lineáris útvonal. Egy sikertelen, egy sikeres teljesítés. Közös nevező a tardosi kezdőpont, négy az öt felkeresendő csúcsból, a kötelező szakasz végigjárása, illetve a futó személye. Kulisszaként mindkét alkalommal a Gerecse télies ruhába öltözött kanyargós völgyei és sziklás bércei szolgáltak.

Fel a Nagy-Gerecsére első alkalommal

Néha még a rutinrókák is hibáznak. Hiába a sok térképböngészés, útvonal-tervezgetés, a helyismeret, ha az ember egy olyan banális banánhéjon is el tud csúszni, hogy nem olvassa el elég pontosan a kiírást. Ami ugye annyiban trükkös, hogy a térképen szinte minden kötelező csúcsból, sőt még a tiltott területből is van kicsi és nagy is. És van amiből mindkettő kötelezően megkeresendő a teljesítés során. Kis-Gerecse, Nagy-Gerecse, Kis-Eménkes, Nagy-Eménkes, Kis-Pisznice, Nagy-Pisznice, Kis-Teke-hegy, Nagy-Teke-hegy. Egyedül szegény Margit-tető árul petrezselymet a képzeletbeli hegyek bálján, hiába van szépen felcicomázva fenyőkkel és magaslessel. Annyira azért őt sem kell sajnálni, mert szívesen elrabolja a kérők szíve helyett az ember fele kesztyűjét és a Strava nyomrögzítését. Így tehát hiába túráztam/futottam az első körben is szinte 30 km-t, a rögzített útvonalból kimaradt saját hibámból a Nagy-Eménkes, valamint a Strava hibájából a Nagy-Teke-hegy is, pedig ott valójában jártam. A Kis-Eménkesen viszont megfordultam, bár ott nem kellett volna... Valamiért az maradt meg bennem, hogy a nyári cserkésztábor feletti hegyet kell megmásznom, az pedig ez a csúcs lett volna. Pedig a Nagy-Eménkesről szebb is a kilátás, meg valamivel nagyobb kihívás a megmászása is. Ezenkívül több lábnyom is vezetett fel rá, de ez a mellékes körülmény elkerülte akkor a figyelmemet. Nem is vesztegetek sokkal több időt az első, sikertelen Peaks of Gerecsém beszámolójára, amit egyébként nagyon élveztem teljesítés közben.

Érdekes sziklaformációk a Kis-Eménkesen (mindenkinek, aki kimaradt belőle)

Igyekszem röviden összefoglalni: Tardosról a kötelező szakasz végéig együtt túráztunk Petivel, közben kipipálva a Nagy- és Kis-Gerecse csúcsát is. Szerettem volna neki is egy szép részt mutatni a hegységből, a Nagy-Teke-hegy és a Titkos-fal-ösvény, a kötelező szakasz között hezitáltam. Pont ezek a helyek voltak számomra is már egy ideje bakancslistásak. Végül arra jutottam, hogy a kötelező szakaszt tudom neki kihozni több érdekességgel és körtúraként viszonylag kevés kilométerből. Miután elváltunk a Mária kegyhely felett, nyakamba szedtem a lábam, hogy benne legyek a 6 órás időkeretben. Peti meg ment vissza a kék jelzésen Tardosra. A nagy sietségben elhibáztam az egyik csúcsot, elhagytam a fele kesztyűm (ami aztán egy kedves peaksező lánynak hála megkerült elég gyorsan) és a rögzítés is átkapcsolt Batman style-ra egy nyílegyenes vonalat húzva valahonnan a Hajós-völgytől, vagy egy másik névtelen párhuzamos völgytől egészen Tardosig.

Batman style on! - az első trackem (a fényképek mutatják hellyel-közzel, hol jártam valójában)

És a második...

Pedig felettébb kíváncsi lettem volna, pontosan merre jártam első alkalommal, mert eddig nagyrészt ismeretlen helyeken futottam-gyalogoltam végig, jóformán megérzésekre, ad-hoc döntésekre alapozva. Annyi előnyöm volt, hogy nem először járok már a környéken, igaz a helyismeretem nagyrészt az aszfaltos bekötőútra, a jelzett turistautakra és pont a tiltott területre (ejnye-bejnye!), valamint Alsóvadácsra és Bikolpusztára korlátozódik. Így legalább az alapvető irányokkal tisztában voltam, tehát mertem bátran letérni az útról, irányt váltani, ha így ítéltem szükségesnek.

Leírom röviden a kalandozásom, ha már térképen csak részen tudom megjeleníteni, már csak amiatt is, mert az érintett utakat is nagyjából csak a Cartographia turistatérképe jelöli, az online elérhető térképek nem: A Margit-tető nyiladékán nyílegyenesen futottam le egy erdészeti útig, ahol úgy érzékeltem, hogy a szemközti oldalon áthatolhatatlan bozót vár rám, így inkább elindultam jobbra az úton. Ez az út viszont később visszacsatlakozott a gerincen vezető erdészeti útba. Az első adandó alkalommal a völgy irányába kanyarodtam. Egy etetőnél vettem észre, hogy hiányzik az egyik kesztyűm, így egy darabig visszafutottam, de mivel sokáig kellett volna még visszamennem, ráadásul emelkedőn, addig a pontig (kb. a Margit-tetőig), ahol még tudtam, hogy hiánytalan volt a felszerelésem, így inkább haladtam tovább, mert az idő és a sötétedés is sürgetett. Az etető után majdnem fennakadtam egy kerítésen, ami az utamat állta, de szerencsére észrevettem, hogy mintha lenne egy alig látható balra vezető csapás. Így elindultam ezen és csodák csodája, pár méter megtétele után egy völgy irányába kanyarodott a kerítés, mellette meg folytatódott az alig látható ösvény. Hamarosan a völgy jobb oldalán vezető gerincen ereszkedtem egy szép vadcsapásszerű ösvényen. Hamarosan az eddigi irányomra merőleges szekérútra bukkantam, amin, a térkép alapján balra volt tanácsos elindulnom, így hamarosan lejuthattam a Vadak útjára (azaz a völgytalpon vezető aszfaltos útra). Az út előtti réten felfedeztem egy korábbi cserkésztábor helyét tábori kereszttel ─ felvettük a potenciális táborhelyek listájára. Innen egy jó darabon futottam az aszfalton. Közben bal kéz felé egyre mustrálgattam az erdőt, hol vezet be ösvény a szemközti oldalra. Sajnos a térképen jelzett ösvényt nem leltem, így egy szimpatikus helyen beereszkedtem a patakvölgybe, átkeltem a vízfolyáson és felkapaszkodtam a közeli meredek nyiladékon. Feljebb egy a vadak útjával párhuzamosan haladó útra találtam, amin felfedezni véltem egykori talpfák nyomait a hó alatt. A kisvasút nyomvonalán futottam pár száz métert, majd egy újabb merőleges meredek nyiladékon másztam fel Alsóvadács irányába a Csemetekert oldalában. Hamarosan újabb kerítéssel szembesültem, így egy darabig az erdőben haladtam tovább a süttői országút irányában, aztán hamarosan észrevettem, hogy már vezet út a kerítés mellett, így áttértem erre. Egy, az erdészeti telep feletti magaslatra jutottam, ahonnan nyílegyenesen lefutottam a bozótos domboldalon a telepre, majd hátulról kerültem fel a Nagy-Teke-hegyre, ahonnan a látványos gerincúton ereszkedtem le a piros kereszt jelzésre. Közben persze ünnepeltem egyet a nagy-teke-hegyi vadászlesen, mert ekkor még azt gondoltam, hogy sikerrel letudtam a gerecsei Peaks epizódot is. Majd turistaútvesztés folytán a műúton, majd egy réten keresztül és némi viszontagságos négykézlábas árokmászással jutottam vissza a piros keresztre, amin visszakanyarogtam Tardosra az autónkhoz, az egykori kisvasút nyomvonalán, ahol már várt rám Peti.

Hó is, sár is fogadott a Gerecsében december 18-án, az első próbálkozásomkor

Kisvasút nyomvonalán

Csak otthon jöttem rá orbitális tévedésemre a Peaks hozzászólások böngészése közben. Ugyan talán a Nagy-Teke-hegy érintését fotóval még le tudtam volna igazolni, de a Nagy-Eménkest semmivel se. A Kis-Eménkesen készített érdekes sziklafotóim ugyanis semmit se értek... Bosszúsággal vegyes első csalódottságomban azt gondoltam: ennyi volt, legfeljebb majd visszamegyek az open peaks körben próbálkozni. De hamarosan már azon agyaltam, hogy mikor adódik a következő alkalom, hogy visszajussak a Gerecsébe. Jönnek hamarosan az ünnepek, a megelőző héten dolgozom végig, meg utána is két napot, azután meg rögtön elutazom a párom szüleihez, hogy náluk töltsem a szilvesztert és az újévet. Talán január első hetében sikerül egy nap szabit kivennem még a tavalyi maradékból... Időpontot találni még egyszerűbb is lesz, mint megszervezni a tömegközlekedéssel való lejutást.

A Gerecse-projekt legcélszerűbb kezdőpontja egyértelműen Alsóvadács. Esetleg még Bikolpuszta, Tardos és Pusztamarót jöhetnek szóba. Mezei busszal-vonattal közlekedő turistának, futónak azonban leginkább Tardos a célszerű kiindulópont ─ az is legalább 1-2 átszállással és necces átszállási időtartammal közelíthető meg a menetrendek.hu alapján. Lehetne még Héregről, Süttőről, netán Bajnáról is elstartolni, de ezek a kiindulópontok se jelentenek könnyebb odajutást a legtöbb esetben, vagy ha igen (pl. Bajna vagy Héreg esetében), akkor jelentős többlettáv jön össze. Szóval alaposan feladták nekem a leckét a gerecsei csúcsok, terveztem ezernyi útvonalat és állítgattam ide-oda a menetrendek.hu-t. Végül arra jutottam, hogy a Tardos - Dunaszentmiklós útvonal még a legmegúszósabb ─ már ha sikerül odajutnom reggel valahogy Tardosra. Busz ugyan jár oda, csak éppen a budapesti vonatok nem annyira passzolnak hozzájuk. Például a Romániából érkező Dacia expressz elég megbízhatatlan, hiába érném el vele a buszt elméletileg Tatabányán. Maradt az a lehetőség, hogy végigzongorázom a tardosi buszok vonatközelben lévő megállóhelyeit, milyen pesti vonatot találok ezekhez egyenként. Mert egynél több átszállást semmiféleképpen sem szerettem volna. Cserébe viszont hajlandó vagyok többet gyalogolni vagy akár futni, mint az ott megadott maximális átszállási távolság. A rostán fennmaradt egy 6:02-kor Kelenföldről induló vonat alsógallai, elég necces átszállással, ahol mindössze 17 percem van arra, hogy eljussak a mintegy másfél kilométerre fekvő buszmegállóba. A magamfajta futónak ez nem lehetetlenség. A másik eshetőség egy tatai átszállás lett volna, ahol Tóvároskertből kb. 3/4 órám volt eljutni az Angolkerten keresztül a Volántelep nevű buszmegállóig, ami kb. 2 km-re van onnan. Ilyen átszállásokat azonban nem dob ki a menetrendek.hu, akárhogyan állítgatom is. Ehhez képest a visszaút Dunaszentmiklósról már gyerekjáték lesz ─ innen szinte óránként van busz tatai vonatcsatlakozással.

Figyelnek!

Már csak a csúcstámadás napját kellett kiszemelni: január első hetében a csütörtöki vagy pénteki naposabb és szárazabb időjárás ígérkezett kedvezőnek, végül a pénteki nap mellett döntöttem, mert sejtettem, hogy a fagy a talajviszonyokat is futóbaráttá teszi.

Csodás reggeli fények Tardoson

Az odautat az automatás jegyvásárlás, a vonat minimális késése és a buszmegálló keresése a hajnali sötétben tette izgalmassá. De végül minden összejött, és már jó öt perccel ott álltam a busz érkezése előtt a megállóban, miután futottam egy rövid versenytempót így napkezdésnek.

Ezzel a hajnali busszal Tardosra utazni egy igazi múltidéző: miközben megjártuk Tornyópusztát, Tarjánt, Vértestolnát, és összeszedtük és leraktuk az iskolába, óvodába és munkába igyekvő embereket, felvillantak bennem a kéktúrázás, a Kinizsi 100, a Gerecse 50, valamint megannyi barátokkal megtett gerecsei túra emlékei is. A nap első fényei pont bevilágították a Pes-kő sziklafalát ─ nemrég mutattam meg a barlangot és a sziklaösvényt, ezt az igazán lenyűgöző helyet, a szüleimnek, ami egyben a tavalyi Peaks of Gerecse egyik célpontja is volt. Akkor még kimaradtam a buliból sajnos, mivel nem éreztem még késznek magam a feladatra, sőt magáról a kiírásról se nagyon hallottam. De idén, ugyan osztályismétlőként, itt vagyok!

A Nagy-Gerecse tetején

Harc- és menetkészen pattantam le a buszról, lehet, hogy kicsit túl korán, mert az tovagördült pont abba az irányba, amerre indulni szándékoztam. Ahogy a 8 órai harangszó mellett felfelé tempóztam a bánya-hegyi emelkedőn, egyszer csak jött is szemben a busz ─ egyedül megállót nem láttam sehol. De esélyes, hogy megspórolhattam volna pár száz méternyi emelkedőt az útból még itt az elején. Kezdeti lendülettel futottam csak egyre felfelé, egymás után hagytam el az utolsó házakat, a múltkori parkolóhelyünket, majd rátértem a Peti által "lafancos útnak" nevezett bekötőútra, ami a bányához vezet. Itt nagy meglepetésemre percenként félre kellett ugranom egy-egy kamion vagy személyautó elől. Szerencsére lafancnak nyoma sem volt, mert mind csontkeményre fagyott (legyen az bármi is...). A lendület az első komolyabb emelkedőig tartott, innentől sétatempóra váltottam. A csúcsra vezető kék háromszög meseszép sziklás völgyében haladtam, mikor egyszer csak mozgást észleltem magam előtt. Egy csapatnyi muflon szeretett volna áthaladni előttem tisztes távolságban. Személyem jelenléte, úgy tűnik, mégis akadályozta őket ebben a műveletben, mert meg-meg torpantak. Végül az egész nyáj úgy döntött, hogy jobb lesz mégis csak fentről, az oromról szemlélni az idegent, aki fújtató vaddisznó módjára igyekszik felfelé. Úgy tűnik, ebből a távolságból már nem is tűntem annyira félelmetesnek, mert a modellt álló muflonokat még megörökíteni is bőven volt időm. Az is simán lehet, hogy a mufloncok már megszokták a peaksezőket. Ilyenkor sajnálom mindig, hogy futáshoz nem tudok normális gépet vinni ─ de mindent ugye nem lehet egyszerre. A muflonfotózás így is belerondított a szegmenseredményembe ─ de hát francba most a szegmensekkel, csak működjön ezúttal rendesen a Strava, és bírja szuflával a telefonom is. Mikor felértem a lapályra, újból belekezdtem a futásba, közben néha megálltam fotózni itt-ott. Összességében az út során rengeteg képet készítettem, az albumba végül 169 kép került. Az első útvonalamon mindössze annyit változtattam, hogy a régi, megszűnt jelzésen mentem fel a geodéziai toronyig, és a kitaposott, jelzetlen úton a Kis-Gerecsére, ahol egy újabb mufloncsapatot véltem felfedezni a bozót takarásában.

A Kis-Gerecse felé

Hegyek sziluettjei kísérnek

Hamarosan jött a kötelező szakasz az összes csodájával: zsombolyok, felhagyott kőfejtők tarkabarka áthajló sziklafalai, mohos kőrakások, egyre csodásabb kilátóhelyek mellett robogtam el, de azért arra is ügyeltem, hogy a nagy sietség közepette mindent megörökítsek. Az ösvény hol kiszélesedett, hogy egyemberesre szűkült, a végén annyira meredekké és sziklássá vált, hogy be kellett lassítanom. Az OKT-ra való kikapaszkodást végül egy kötélhágcsó is segítette, amit nem kellett igénybe vennem. A kéktúra egyik legszebb gerecsei szakasza, a sziklák közepette megbújó Mária kegyhely mellett vitt el az utam, majd leérkeztem a Vízválasztónak nevezett nagy útkereszteződéshez, ahol a P/K jelzésen Pusztamarót irányába fordultam. Majd innen jelzetlen utakra váltottam, hogy a P jelzésre rövidebb úton vághassak át a Kis-Pisznice oldalában. Múltkor egy másik, talán kicsit hosszabb egérutat választottam, amit a nagy sár is nehezített, egyszer el is vágódtam. Most szerencsére csak éppen olvadni kezdett a csonttá fagyott sár ott, ahol kellő szögben sütötte meg a nap, elég jól lehetett haladni, ahol éppen nem késztetett gyaloglásra az emelkedő. Illetve megállásra egy hatalmas, gyönyörű agancsú szarvasbika, amit sajnos már az utolsó utáni pillanatban pillantottam meg, ahhoz, hogy lencsevégre kaphattam volna. Csak áhítattal néztem az erdő királyaként tovasuhanó óriási fenséges állatot.

A Titkos-fal-ösvény csodái

Hamarosan ott találtam magam a piroson, a kereszteződésnél, ahol le lehet fordulni az Eménkesek irányába. Ha már itt vagyunk, ne hibázzuk el a helyes csúcsot megint, inkább nyelvészkedjünk kicsit. Olvastam, hogy állítólag az eménk szó a török adószedő neve volt, illetve, hogy számtalan helynév tanúskodik az itteni törökökkel vívott véres, csúnya vereséggel végződő ütközetről. Ilyen például a Hajdúugrató, Asszonytemető, Leány-vár, Törökös-bükk és talán az sem véletlen, hogy ennyi település van itt a Gerecse vonzáskörzetében, melynek nevében benne találtatik a "baj" szó: Bajót, Bajna, Baj.

Mária kegyhely az OKT útvonalán

Kis hódara mutatóba

Kilátás a Nagy-Eménkes oldalából

A Nagy-Eménkes előtt találkoztam az első két emberrel, ők szintén a csúcsokat jöttek begyűjteni, csak az ellenkező irányból. A Margit-tetőig nem variáltam a korábbi útvonalamon: végig a piroson, majd tovább a tetőre vezető útra. Még csak fél 11 és már 4 csúcs és a kötelező útvonal is ki van pipálva ─ nem rossz. A csúcsfotó elkészítése után lerobogtam a nyiladékon, de ezúttal a szemközti bozót se állított meg. Még a Peaks of Budai kapcsán az egyik közösségi oldalon összeismerkedtem a Tapolcai Trappolók egyik oszlopos tagjával és azóta sokszor együtt ötletelünk a peakses trackeken. Tőle kaptam sok jó tippet ehhez az úthoz, köztük azt is, hogy nyugodtan vessen bele magam ebbe a susnyásba, ártani nem fog, sőt hamarosan járható, sőt jól futható terepre érkezhetek. Így hát nagyjából nyílegyenesen haladtam a Vadak-útja felé, először egy árok bal oldalán, majd egy oldalárok fölé érve átkapaszkodtam azon és a túloldalon felmászva hamarosan ott is találtam magam a térképen is jelzett úton, ami levezet az aszfaltos útra. Pont ott, ahol bejuthatok a szemközti erdőbe egy másik erdészeti úton, amin egészen Alsóvadácsig kanyaroghatok. Közben még alkalmam nyílt egy szarvasünővel való versenyfutásra is. Töredelmesen be kell vallanom, hogy nem én kerültem ki győztesen.

Itt is Gerecse, ott is Gerecse - irány a Vadak-útjának a túloldala

Fafiú... és ...

falány
(a kevésbé szalonképes elnevezéseket a fantáziátokra bízom)

Ha a vadakat, a Nagy-Gerecsére vezető völgyet és a kötelező szakasz szépségeit nem számítjuk, most érkeztem el utam legélvezetesebb szakaszához. Azt hittem, hogy ugyan az előző verziómtól eltérő utakon fogok haladni, nagy meglepetés már nem érhet, de annyi minden látnivaló várt rám ezen a pár kilométeren, hogy sok lenne sorolni is. Először apró csörgedező patakocska jégtábláit fotóztam, majd rábukkantam egy frivol fahölgyre és pár méterre annak aktusra kész párjára (de tényleg!), majd egy korabeli kisvasúti töltés nyomaira. Miután felkapaszkodtam a dombhátra, előbb csak jobbra, balra láttam rá nagyobb rétekre és vadföldekre, szántókra, majd egy házrom mellett futottam el. Visszapillantva elém tárult a Pisznice és a Nagy-Gerecse tömbje. És ez a látvány még semmi sem volt ahhoz képest, amikor teljesen nyílt terepre értem és rétek láncolatán haladhattam a következő célpont irányába, mely már felsejlett a láthatáron. A fél Gerecsét beláthattam innen. Ennél már csak az utolsó rét lejtője volt élvezetesebb. Miközben nem győztem kapkodni a fejem, végre rendes tempót is futhattam. Egy rövidebb erdős szakaszon áthaladva szinte még megkapóbb látványban volt részem: egyszer csak szemben találtam magam egy az egyben a Nagy-Teke-hegy sziklás hegyhátával, ahol nemsokára fel kell kapaszkodnom.

Kunyhórom

Határtalan élvezkedés - végtelen mezők sora amerre csak látok

Előtte azonban még majdnem megtapasztaltam, milyen is lekorcsolyázni egyenesen a völgy aljára egy majdnem hetvenezres cipőben a megolvadt hegyoldalban. De résen voltam, így kitértem az út szélére a kritikus helyeknél. Azért bosszantó, hogy a Cloudultra talpa nem tudja kezelni ezt a fajta terepet. Ezen az egy ponton kívül semmi zokszót nem ejthetek rá, kitűnően tette a dolgát. Még volt egy rövidke kitérőm a lombkorona-tanösvényhez, amit tavaly tavasszal ugyan kipróbáltam már, mikor a környéken medvehagymáztunk öcsémékkel, de ugye nem lehet elégszer megnézni ezt se. Az alsóvadácsi erdész szelíd vaddisznó pajtásához szerettem volna még egy kanyart tenni, de mivel annyira adta magát a szemközti gerinc, meggondoltam magam. Úgyis barátkoztam már a komával a múltkori alkalommal, még a sörtéit is hagyta megvakarni.

Íme a Nagy-Teke-hegy!

Kőfejtő

Lombkorona-tanösvény

Volt robbantóház

Nekiduráltam magam a gerincnek, egy kis szakaszon még le is vágtam a meredeken. Pozitívan csalódtam, azt hittem, sokkal nehezebb lesz. Még egyértelmű utacska is vezetett rajta. Rémlik, hogy múltkor ugyanitt jöttem le, de ezt azért 100 százalékkal nem állíthatom. Mászás közben nézegettem megint az órámat, dél körül jár, hamarosan akkor meg is vagyok, bőven belefértem a 6 órába. Természetesen minden kiszögellésnél újabb és újabb képeket gyártottam, és a fotóskedvem a csúcsra felérve se hagyott alább. A magasles páholyát ezúttal se hagytam ki, megpihenve kiittam a maradék isot és lenyomtam néhány szeletet és szaloncukrot ─ megérdemeltem.

Bikolpuszta kastélya

Egyre csak tárul a láthatár a gerincen haladva

Az utolsó csúcs is terítéken

Irány akkor az ismeretlen Dunaszentmiklós! A hegy másik oldalának kaptatója most szerencsére lejtővé vált. A piros kereszt eleinte réteken át vezetett matuzsálem korú faóriások árnyékában, majd egy legelő sarkát érintve egy bekerített területhez érkeztem, ahol különös fenyőfélékre lettem figyelmes. Néhol egy-egy kis pad is volt a benti út mellett. Vajon mi lehet ez? Egy vadászház kertje? Hamarosan választ kaptam a kérdésre, mert a terület bejárata mellett volt egy ismertető a Neszmélyi arborétumról. Hát erről a létesítményről se hallottam még soha, csak az agostyánit ismerem a közelben. Nemsokára egy kettős kereszttel díszített emlékművet láttam jobbomon. E szomorú mementót második világháborúban itt meggyilkolt környékbeli hadifoglyok emlékére állították. Egyre kíváncsibb lettem az aprócska falura, ami feltűnt a szemben lévő domboldalban. Mielőtt hirtelen kibukkantam a falu egyik utcáján, először még el kellett kanyarognom egy békésen legelésző tehenekkel teli domb alatt is. Idilli kis település bontakozott ki előttem rendezett házakkal, adventi koszorúval és betlehemmel, valamint takaros neogót templommal a főtéren. Kis hidacskán jutottam a tájház elé, ahol az ultramodern digitális kijelzővel ellátott buszmegálló is állt. Lenyomtam a Stravat, ami a számláló szerint jó 30 km-t nyomott le a torkomon. Szerencsére elég jól viseltem, nem feküdte meg túlzottan a gyomromat. 5 óra 14 perc telt el a kezdetektől, még így is simán belefértem a szintidőbe, de ha mondjuk egy 4 órás maratoni célra gondolunk (amit feltehetően még nem idén fogok megfutni), nem nagyon lehet ezzel az idővel dicsekedni se. Persze ez terep, meg sok volt a pihenő és fényképezés is, szóval ne elégedetlenkedjünk.

Famatuzsálem a piros kereszten

Különleges fák az arborétum kerítésén belül

Szomorú mementó az erdőben

Dunaszentmiklós határában

Kis pihenő után fedezzük fel inkább a sváb falucskát, hiszen majdnem egy óra van még a buszig. Az útmutató tábla szerint van itt pincefalu és kilátó, meg temető, sőt még holland wellness üdülőfalu is, mind csupa nekem való dolog. Meg aztán kezd hideg is lenni, hol is az a pehelykabát? Ha már eddig hurcoltam a saját zsebébe hajtva a futómellényemben, ideje felvenni. Apropó futómellény: ezen az úton egy Columbia Caldorado 7 literes mellényt teszteltem, amit még karácsonyra kaptam. Remek darabnak bizonyult, kényelmes, nem csúszkál, így nyakig beöltözve esélye sincs dörzsölni, valószínűleg sokáig lesz még társam. Az összehajtott pehelykabát mellett belefért még 2 db 2,5 literes softkulacs, néhány sótabletta, futókamásli, ami végül nem kellett, számos mindenféle szelet és gyümölcspüré, banán, egy fél liter iso és egy csere csősál is. Vetkőzni az út során nem nagyon kellett, így nem tudtam meg, hogy lett-e volna még kapacitása. Szerencsére a hálós része a kisebb bozótharcot megúszta, azért én is próbáltam vigyázni rá.

Zárásként egy kis kedvcsináló minialbum Dunaszentmiklós felfedezéséhez: