Cinegemadár

 

Hol jártál az éjjel, cinegemadár?
Zamárdiban jártam, drága violám.
Mátrába nem jöttél, cinegemadár?
Féltem sok szinttől, hátha felzabál.

🐦🐦🐦

Szombaton én sokakkal ellentétben inkább Zamárdiba utaztam, hogy részt vegyek a Cinege Nagykör 28 km-es teljesítménytúrán. „Csak” 28 km hosszú a nagykörnek titulált táv, de ez a túra korántsem érdektelen a magamfajtának. Már csak azért se, mert ez egy olyan kör volt, ami 100 százalékban új volt számomra (igenis van ilyen). Másrészt remek gyakorlóterepnek tűnt a DBV-re, ameddig már egy hónapom sincs és azért eléggé izgulok miatta, hiszen ez lesz eddigi leghosszabb teljesített távom a maga 116 km-ével. Harmadrészt meg egyre kevésbé vonzanak a tömegtúrák és eddig még sosem éreztem a késztetést, hogy az ugyanezen a hétvégén rendezett Mátrabércre menjek. (De egyszer biztos eljön...)

El is mesélem, hogy lett a 28 km-es túrából számomra egy 31 km-es. 😕

Most inkább képekkel, mint szöveggel, ha a táj és az időjárás tényleg beleadott apait-anyait, hogy jól érezzék magukat a túra bármelyik távjára vállalkozók.

Emlékkereszt a falu határában, itt volt az első EP

Megérkeztem a rajtnak otthont adó iskolába, beneveztem, futórajtot vettem, minden szép és kerek volt sokáig, ahogy a faluból kifelé döcögve jobbra-balra kapkodtam a fejem. Nem tudtam eldönteni, melyik oldalon csodáljam éppen a tavasz szépségeit. A napocska is ragyogóan sütött az égbolton, néha már kicsit bántóan forrón is a kevés erdőborított tájhoz mérten. Előzgettem azt a kevéske indulót, akik előttem voltak a túra leghosszabb távján, egész jól haladtam. Még az emelkedőket is volt kedvem megfutni. Aztán jött a feketeleves...

Az itiner a földön hever

A második ellenőrzőponton matricát kellett volna ragasztanom az ellenőrzőfüzetembe. De a zsebben, ahova raktam, csak a többi kacatom találtam. Döbbenet a köbön, ilyen még nem történt velem. Bár semennyire nem fűlött a fogam hozzá, muszáj volt hátraarcot csinálnom. Ha mázlim van, a mögöttem jövő maroknyi túrázó közül megtalálta valaki. Ha nem, vagy én sem találom meg, a legrosszabb esetben el kell futnom az előző pontig, hogy legalább egy papirost szerezzek, amire a bélyegzőket gyűjthetem. Futottam visszafelé, gyűltek a plusz kilométerek. Az egyetlen szerencsém a szerencsétlenségemben az volt, hogy a négyrétbe hajtott lap pont azelőtt a forgalmas út előtt feküdt, ahol tutira nem lett volna meg, ha véletlenül ott esik ki a zsebemből.

Az itinerbe való matricák - ilyeneket a Communitas Fidelissimán is használtunk

Futottam ismét előrefelé gyorsan a második ellenőrzőponthoz, felragasztani a matricát a megkerült itinerre. Az Endrédi-tavak felé menet egyre látványosabb lett a táj, repceföldek, ligetek mellett kanyargott a turistaút. Pedig már eddig is adódott némi panoráma a Balatonra a szőlőültetvények mellől. (Eredetileg egy tanösvényen mentünk volna, de a szervezők a rajtban tájékoztattak arról, hogy az járhatatlan, a Z jelzésen kell maradnunk). A horgásztó maga egy pirinyó gyöngyszeme volt az útvonalnak.

Az Endrédi-tavak mentén - sok tó úgy tűnt, hogy kiszáradt

Ezután jöttek az első nagyobb emelkedők és evvel búcsút is mondtam a folyamatos futásnak. A templom közelében volt a harmadik pont, ahol szódával és linzerekkel vártak. A szóda a legeslegjobb ötlet volt ebben a korán jött nyárban. Főleg, hogy ezután nagyon sokáig esély se volt újratölteni a kulacsaim.

Vidám nyuszi, zseniális linzerek és még zseniálisabb szódavíz - ez várt Balatonendréden

Kocogtam, gyalogoltam az Ágosvári-pihenő irányába mély szurdokvölgyben, szőlők, szántók, ligetes erdők mellett, keresztezve, majd meg-megközelítve az M7-est. A ponton csodálatos kilátással és finom sajtos rudakkal vártak. Itt egy nagyobb társaság jött össze éppen, picit megpihentünk és beszélgettünk.

Löszmélyút, ismét kutyával

A DBV-n ezekhez a részekhez újból szerencsém lesz

Innen nagyrészt lejtett a terep és olyan szép látványban volt részem, hogy csak ámultam és bámultam. Jobb oldalamon a köröshegyi völgyhídra nyílt kilátás, előttem meg a múltkori BSZM-en futott teljes útvonalam beláthattam. A tó vize a távolban már-már valószínűtlenül türkizszínű volt. Körülöttem mindenfelé zöldellő mezők vadvirágokkal, kisebb-nagyobb dombok, virágzó bokrok és fák. Ennek megfelelően hol lejtőn, hol emelkedőn vegyesen kanyarogtunk a 9-es tetőhöz, ahol újabb bélyegző járt.

Majd egy bicikliútra ereszkedett az utunk, ahol nehezen tudtam eldönteni, merre induljak. Kis tévedésben voltam, azt hittem, most hagytam el a Vaskereszt pontját. Szerencsére az itinerben láttam, hogy a Vaskereszt még előttem van, nem mögöttem, így aztán minden egyértelmű lett. Kis mászás után ez a pecsét is meglett. Vészesen kezdett fogyni az itókám, sajnos a ponton nem tudtak utánpótlást adni. Közben ismerősre bukkantam, leültem beszélgetni. Két majdani Dél-balatoni váras túratárssal is megismerkedtem ugyanitt. Ők a családi távon voltak, így miután elbúcsúztunk egymástól kölcsönösen további jó utat kívánva.

Vaskereszt, a 7. EP

Egyedül igyekeztem a Római út felé, ahonnan még jött egy derekas mászás a kilátóba. Itt benyakaltam a pontőr lányok maradék szódáját, felmásztam a kilátóba, majd még egy ivókút vízkészletét is gyérítettem. Innen már alig volt hátra a célig, így összekaptam magam és nyakamba szedtem a lábam. Már csak a legendás Szamárkőhöz tettem egy rövid kitérőt. Nemsokára az iskolában átvettem a díjazást és átadhattam magam a zsíros kenyerek élvezetének. Közben az ismerőseim is beérkeztek, így együtt elindultunk fagyizni. Sajnos fagyizót nem találtunk, helyette bolti jégkrém jutott csak. A tópartra érve sikerült megejtenem az idei első balatoni fürdőzésemet. A víz hőmérséklete úszni még kicsit cidris (azért néhány métert sikerült kibírnom), de túra után hűsölni tökéletes.

🤽

Kőhegyi kilátó

Szamárkő - rengeteg féle monda fűződik hozzá

Tájház

Összesítve mindent ez is egy nagyon jól szervezett túra volt. Bár GPX-et nem kaptunk, a túra honlapján is fellelhető részletes útvonalleírás alapján otthon majdnem 100%-ben sikerült rekonstruálnom az útvonalat a Mapy segítségével. A feltöltött Google Earth alapú sematikus útvonaltérkép alapján meg korrigáltam azokat a részeket, amiket elrontottam vagy nem sikerült kitalálnom (nem sok ilyen volt – szóval dicséret a szervezőknek). Így tulajdonképpen már le is tölthettem volna magamnak a teljes útvonalat, ha akartam volna. De nem, mert kell egy kis agytorna, így is sok minden túlontúl egyszerű lett ebben a világban. Az útvonaljelölés is tökéletes volt, pont ott voltak szalagok és táblák, ahol kellett (nem túl sok, de éppen minden jó helyen – pl. a távok szétválásánál, jelzés elhagyásánál.) Egyetlen egy aprócska észrevétel: az itinerben még szerepelnek korábbi évek távjai a leírásban, amik viszont már nem léteznek (pl. találkozunk 40-es, 25-ös távon indulókkal itt és ott). És nem az „erő" legyen velünk, hanem az erdő (több helyen is el van ütve). Elnézést a kritikáért, szakmai ártalom.

Szóval ajánlom mindenkinek ezt a túrát, aki még nem ismeri a Zamárditól délre fekvő vidéket (és persze annak is, aki szívesen visszajönne ide). Gyerekesek is bátran jöhetnek, mivel vannak 8 és 10 km-es távok is.

És a végén egy megérdemelt csobbanás ebben a nagyon korai nyárban

Nagyon szép oklevél és aranyos cinkés kitűző volt a díjazás (biztos a gyerekek is értékelik)

A túra egyébként nem is a madárkáról kapta a nevét, hanem a Cinege-patak völgyéről, illetve az itteni tanösvényről, amit érint a túraútvonal.

Strava-link: