Mi zörög, mi zörög?

Gyors képes beszámoló az Imre féle Zörög-hegy 40 túráról (ha húsvét, akkor Bakony jeligére ismét):

Korai ébredés, BKNY pólót gyorsan felkapni, mert 5 óra után pár perccel már indul a Göcsej IC Kelenföldről Veszprém irányába. Előző este Verával megbeszéltük, hogy nem vonatozom előzetes terveimhez híven végig le Vinyére, hogy csak kis késéssel tudjak indulni a túrán, hanem megyek vele Veszprémből autóval, így gyorsabb, kényelmesebb is, meg lesz túratárs is az útra.

A vinyei érkezés után, a bordó Suzukinál való gyors regisztrációt követően már bele is vethettük magunkat a Bakony rengetegébe egy-egy kókuszrúddal és itinerrel felvértezve. Csak óvatos duhajként, mert Vera szombaton a Vérkör majdnem 80 km-es távjával is megküzdött, nem is akárhogyan, kis híján futószintidőn belül. Ennek köszönhetően most némi térdfájással küzd.

Már a Hódos-ér menti murvás utat tapostuk, mikor hátulról futóléptek trappolása és harsány köszönés: Bognár Laci érkezett. Mivel ő most a futva való teljesítést választotta, csak rövid időre csatlakozott hozzánk. Mi maradtunk továbbra is a kényelmes tempónál, megcsodálva a völgyben virágzó kankalinokat, a csörgedező patakot és a repkénnyel behálózott sziklafalakat.

Egy kanyarnál leírtuk az IVV kódot. Ha Vera nem mondja, én úgy elmegyek mellette, mint a sicc, vagy mint a futó srác, akivel később találkoztunk. Szerencsére Vera ismeri a terepet, mint a tenyerét, így nem tévedünk el és minden kód megkerül. 

A következő is a Sándorkút-völgyi-kőfülkénél, amerre még nem is jártam. Pont emiatt szeretem Imre túráit, sok az ismeretlen terep bennük. Előtte azonban élénk zöld foltokat vélek felfedezni egy magaslat oldalában. Sejtésem igaznak bizonyul, medvehagymát találtunk. Vera készült, hozott nejlontasakokat, amiből nekem is jut. Gyorsan szedünk is keveset, majd megyünk tovább az utunkra. A kőfülkéhez való feljutás nem a legkönnyebb: kidőlt faakadályok, meredek emelkedő nehezítik dolgunk. Vera térde is egyre jobban fájdogál.

A barlangtól elkanyargunk a Pápalátó-kő irányába, ahová újabb emelkedőn kapaszkodunk fel. Vera ennek hatására végleg eldöntötte, hogy az első 20-assal megelégszik, nem jön ki a második körre. Bár eddig nem nagyon volt ingerenciám futni, úgy döntök, hogy akkor a második 20 km-en hozok majd valamit az időmön, még akkor is, ha Lacit egész biztosan nem tudom utolérni. A Pápalátó-kőről egészen más emlékeim vannak: szép kilátással gyönyörködtető széles platóra érkezünk, míg én egy szűk sziklaüregre emlékszem, ahová bekúszva egy kis lyukon lehetett Pápa (és nem a római pápa) irányába kikukucskálni (ha nem állnak a kilátás elébe paparazzik). Természetesen a sziklaplató alatt ez az üreg is ott van, de most nem néztük meg, hanem gyorsan felírtuk/lefotóztuk az IVV kódot és már mentünk is.

Még 2012-ből erre az üregre emlékeztem Pápalátó-kőként

Innen aztán egy újabb különleges sziklaformációhoz, a Likas-kőhöz érkeztünk, ami már a 2012 júniusában ide szervezett Sétafikás túrámon is abszolút a favoritok közé tartozott a felkeresett látványosságok között. (A kiírásból látszik, hogy már akkor be volt tervezve a programba a Zörög-hegy, csak valamiért a valóságban mégsem jutottunk el oda. A másik, ami látszik, hogy mennyire elszálltak azóta a szállásárak. Lehet, hogy pont azért szállásárak 😀). 

Most se bírtam ki, hogy a Likas-követ ne nézzem meg belülről is, bár most csak egy járaton másztam végig. 

Innen aztán lesétáltunk a Hódos-ér feletti gerincen a vinyei Suzukis támaszpontra. Vera az autója, majd a büfé felé vette az irányt, én meg a csomagom és a medvehagymáim áthelyeztem a Suzukiba megőrzésre. Vinyén kisebb népünnepély volt kialakulóban a húsvét hétfő, valamint a szép időjárás tiszteletére.Valószínűleg a Cuha-völgy lehet a győriek és veszprémiek Normafája.

Kényelmesen kocogva indultam neki a maradék 20-asnak, amin az első érintendő pont a „nagy fák” voltak, nem ellenőrzőpontként. Biztos, ami biztos, azért lefényképeztem őket, volt is miért.

A széles murvás útról később virágos erdei ösvényre váltott a track, az Ördög-rét irányába. Itt jó ideig kerestem a kódunkat, mígnem az esőház falán találtam egy piros-fehér kódszerűséget, amit lefotóztam jobb híján. Fogalmam se volt, hogy kéne kinéznie egy Imre-féle kódnak ugyanis. Jól körbefotóztam a rétet és az itteni gyülekezetet is, hiszen ide is sokan kijöttek focizni, bográcsozni és egyéb módon az időt múlatni, ahogy az ünnepnaphoz illik.

Aztán bevetettem magam a Cuha-völgy alsó szakaszának a rejtelmeibe. Őszintén, 2012 óta eltelt már egy kis idő, és barlangokon kívül nem sok mindenre emlékeztem. Csak annyit sejtettem, amit Vera is megerősített, hogy nem annyira „futós terep”. Egy darabig még kocogtam, aztán jöttek a mindenféle terepakadályok patakátkelések, trükkös mászások és csúfos pottyanások és elázások formájában. 

Ha a barlangokat most nem is ejtettem útba, de azért a szépségeket is megörökítettem, amíg kiküzdöttem magam a szurdokból. Néha voltak elég trükkös feladványok, hogyan is jutok át száraz lábbal a másik partra.

A festői völgyben rajtam kívül több kiránduló küszködött, és a Vinye felé vezető piros kereszt, majd a sárga kereszttel közös szakaszon is számos turistacsapat volt úton. A népszerű helyekről a sárga-zöld turistajelzésen kapaszkodtam fel a névadó Zörög-tető oldalába. Mivel pontként a hegy alja volt megadva, megint kissé izgalomban voltam a kód (illetve annak hiánya) miatt. De az órámon láttam, hogy kilométerben még korán vagyunk ehhez, így hát inkább a haladásra, valamint az emelkedőre koncentráltam. 

Egy kanyarban a távolban nagy állatokat pillantottam meg, elsőre azt hittem, lovak. Aztán kapcsoltam: mit keresnének az erdőben lovak – ezek szarvasok (és részemről szarvashiba a beazonosítás). Mire sikerült beélesíteni a telefonom, már tova is szökelltek. Később látványos mezők és szántók mellé kanyarogtam a hegyoldalban, most már csak a sárgán.

Végül a kód is megkerült, pont ott, ahol a zöld nekilendült a Zörög-tetőnek. És ekkor meg is könnyebbültem, mert az Ördög-réten is pont egy ilyen piros-fehér kódra leltem. Szóval jó kódot fotóztam le előzőleg is.

A hegyre vezető úton nemsokára a kosborok is virágoznak, tehát botanikai csemegékre vadászóknak is érdemes lesz útba ejteni a hegyet. A tető közelében  egy piros pólós srácot értem utol, aki egy kék Löwenbräu remek társaságában túrázott. A tetőtől megint nekiiramodtam, közben sűrűn nézegettem jobbra és balra a kódot keresve.

Már a sárga háromszög kereszteződésénél jártam, de kód még mindig nem volt sehol. Egy bajszos, idősebb úr is a kódra vadászott, szintén sikertelenül. Éppen Laci csörgött rám, hogy merre járok. Ő is megerősített abban, hogy hiába keressük itt a kódot, mert nem volt sehol. Ő már célba ért, de inkább nem vár meg, hogy hazavigyen. Semmi gond, vonat van bőven, valahogy hazajutok. Mivel Imre nem foglalkozik se a kódok meglétével, se az útvonal szigorú betartásával, az úr inkább az előírt iránnyal ellenkező irányba, a zöldön indul el, mivel múlt héten pont jött már erre és a változatosság, mint tudjuk, gyönyörködtet. Engem gyönyörködtet eléggé a sárga háromszög is, mert még sosem jártam erre, ahogy a Zörög-hegyen se, ami valójában Zörög-tetőként szerepel a térképen. Talán a kis sárga házikó az első ismerősnek tűnő hely, két éve a Reguly Antal emléktúrán haladtam el a közelében.

Megint széles úton kocogok tovább. Egy helyen kidőlt fa zavar meg előrehaladásomban, mint ahogyan a szemből érkező bicikliseket is. A mögöttem jövő István azt mesélte, hogy amikor ő arra járt, már éppen darabolták autósok a valószínűleg frissen kialakult útakadályt. Ahogy lefelé kocogok, ismerősnek tűnik egy terepruha+sör kombó: Gál Viktor az egy ismeretlen fiatal lány társaságában. Csatlakozom hozzájuk, hiszen nekem se muszáj kocognom végig. Együtt tesszük meg a porva-cseszneki kitérőt a vasútállomáshoz, ahol mindenfelé keressük a bélyegzőt, például a büfében meg a vasutas múzeumban. Végül aztán egy oszlopnál sikerül pecsételni igen haloványan.

Innen már csak végig kell sétálni a vadregényes Cuha-völgy jobban járható felső szakaszán, ahol azért szintén át kell ugrabugrálni pár patakon, ügyelve a cipő szárazságára. Ez nem mindig sikerül. Közben adunk az újonc túrázólánynak pár tanácsot százasok teljesítéséhez, hiszen aki 85 km-t tud gyalogolni, az fog tudni 100-at is. Vonat zakatol a töltésen, ferrátázók akasztgatnak a szemközti sziklafalon, családok sétálnak fel s alá. A Cuha-völgy mindenhogyan szép, bármelyik módozatot is választja is az ember. 

Szép és kellemes nap volt ez számunkra is, a Bakony és a húsvét kombinációja mindig bejön. És a legjobb, hogy a hazaúton se kell gondolkodni már, mert az éppen érkező István egyenesen hazavisz mindenkit. Bár ennek az az ára, hogy a hőn óhajtott lángosról és a sörről le kell mondanunk most az amúgy is kirándulókkal telezsúfolt büfék valamelyikében.

„Mi zörög, mi zörög, a sűrű erdőben...”

Strava-link: