2021. november 17., szerda

Balatoni maratoni

 


Adhatnám bejegyzésemnek azt a címet is, hogy első maratonom, de úgy érzem, talán jogosan, hogy erre még nem szolgáltam rá. Az biztos, hogy november 13-án, ezen a csöppet sem szerencsétlen szombati napon, lefutottam összesen 42,195 km-t, sőt ennél valamivel többet is. 

Egy nyaraló kertjében
A bökkenő csak ott van, hogy nem egyhuzamban, hanem 3 részletben. Hosszú út vezetett idáig, pár éve még a félmaraton is csak messzi álomnak tűnt. Főleg akkor, mikor még versenynevezést is le kellett mondanom a betegségem miatt, mert olyan gyenge voltam, hogy a közeli kereszteződésig nehéz lett volna futva (és baj nélkül) eljutnom. De biztos voltam abban, hogy egyszer megcsinálom. Tavaly nyáron végre tünetmentes lettem és érdemben elkezdhettem edzeni, látván, hogy ezúttal a jó állapotom tartós lesz. Olyannyira belehúztam nyár végétől, hogy leporoltam régi álmomat a félmaratont. Tavaly október 23-án, a Kolonics György emlékfutáson sikeresen le is futottam, ami azóta is a legjobb félmaratoni időm (1:57:43). Azóta már számtalan félmaratont futottam, igyekszem minden hónapban egyet összehozni versenyen kívül is. (Verseny keretében eddig pontosan 6-ot futottam, ebből egyet virtuális eseményen tavasszal, kettő verseny ebből terepen volt.) Időközben a félmaraton lassan úgymond komfortos távvá vált, ideje volt feljebb tenni a lécet. Miután februárban sikeresen körbefutottam a Velencei-tavat (kb. 30 km, beszámoló itt) is, célkeresztbe került a maraton. Komoly dilemma volt ősszel, hogy a Spar maratonon a királytávra, vagy csak a 30 km-es versenyre nevezzek, de végül győzött a józan ész és a rövidebb táv lett a befutó. Viszont annyira zökkenőmentesen és magamhoz képest viszonylag jó idővel sikerült lefutnom (3:00:48), hogy elgondolkoztam, hogy egy szinttel még léphetnék tovább az idén. Ez pedig értelemszerűen a siófoki K&H Balaton maratonon a maratoni táv 3 részletben való lefutását jelentette. Le is adtam örömmámoromban a nevezést és edzettem gőzerővel - főleg terepen, mivel közben volt még két terepversenyem is. Ezeken is sikerrel és egész jó helyezésekkel (egy 8. és egy 9. hely a női mezőnyben) túljutottam, így hamarosan ott találtam magam egy hatalmas hátizsák társaságában a Siófokra tartó gyorsvonaton.


Csodás villák sorakoznak a Petőfi sétány környékén

Három futószám összesen ugye három futóöltözetet jelent minimum felülre, de volt zsákomban minden más jó is, így váltócipő, henger, meleg mellény, valamint rengeteg frissítő étel és ital, hogy legyen miből kedvem szerint választani. Csak italból volt víz, forró tea, izotónia, kávé, kóla nálam, így meglehetősen súlyosra sikeredett a zsák. De arra nem számítottam, hogy mindennek majd többszörösével megyek haza...

Hajnali versenyközpont

A vonat egész gyorsan odaért a Balatonhoz, alighogy megpillantottam a tavat (vagy inkább a hatalmas ködtengert) már szedelőzködhettem is. Az ébredező város egy meglehetősen dekoratív szeletkéjén haladtam a versenyközpont felé, hatalmas platánok alatt és szebbnél szebb villák között. Még volt két órám az első futószámig, de semmit se akartam a véletlenre bízni, így ennek az időnek jó részét a felderítésre szántam. És természetesen a fotózásra - mivel verseny közben erre aligha lesz időm. Fogalmam sem volt, hogy Siófok ilyen szép, vagy inkább vannak ilyen tetszetős részei is. 

Miután megnéztem magamnak az öltözőt, ruhatárt, WC-ket, rajtzónákat és minden más lényeges dolgot, amire majd szükségem lesz, nekiindultam nagy zsákommal a köd borította Balaton-parti sétámnak. Egyetlen egy dolgot nem tettem bele, amire most égető szükségem lett volna - egy meleg kesztyűt. Hülye fejjel persze kipróbáltam egy fitneszparkban néhány masinát, de arra nem számítottam, hogy majd a kezem is odafagy hozzájuk. De ugye a bemelegítést nem lehet elég korán elkezdeni... Mire visszaértem a versenyközponthoz, már nem volt kilométerhiányom. Sétám közben szerencsére egy kis kávézót is felfedeztem, ami csodák csodája nyitva volt, így sikerült magamba táplálni egy forró eszpresszót, ami némileg enyhítette a fagyos hangulatot. A magammal hozott hideg kávém meg maradt a zsákban. Pluszban még 3 darab Turista Magazint is vételeztem egy standnál, mivel ezek a számok még nem voltak meg, így zsákom súlya tovább nőtt. Pont úgy is néztem ki, mint egy futóversenyre csöppent, némileg tájidegen turista.

A Balatonból ennyit lehetett látni

(BSI futófotó)
A futók is egyre gyülekeztek, ideje volt hát nekem is nekikezdeni célirányosan az előkészületeknek. Ami azt jelenti pontosan, hogy le kell vetkőzni versenycuccba, kell fogyasztani valamennyit a hozott cuccokból, hogy ne legyen olyan nehéz a táskám hogy legyen elég energia, ki kell adagolni az övtáskámba a sótablettákat, szőlőcukrokat és a vizet, fel kell tűzni a rajtszámot és ami a legfontosabb: be kell melegíteni. És ami még talán ennél is fontosabb: el kell látogatni a WC-re. No és persze a ruhatár: ideje volt végre leadni méretes csomagomat. Miközben beadtam a zsákot, előre elnézést kértem a lányoktól, hogy még legalább háromszor ki fogom ezt a súlyos motyót kérni. Miután visszajöttem a jó egy kilométeres bemelegítő körömről, máris dőlni látszott a koncepció: hideg ide vagy oda, a mellény nem kell, így máris kérhettem ki a zsákot. Még futkostam kicsit ide-oda a part mentén, kis futóiskola és gimnasztika, majd a 6-os rajtzóna felé irányultam. Ugye tudok én ennél gyorsabbat is, de most nem mertem előbbről indulni.

Ott futok én is középen a színes fák alatt - Abai Róbert fotója

Előző nap még elolvastam a Plandurance néhány jó tanácsát a 3 számos kombinált versenyre vonatkozóan, amit volt osztálytársam, Edit, átküldött, de ezen felül nagyon nem volt stratégiám, csak annyi, hogy nem fogom elfutni egyik számot se. Nagyjából amit leírtak, egybevágott azzal, amit én gondoltam az egészről, de azért volt pár fontos, jól hasznosítható tanácsuk, amire nem gondoltam laikusként. Szóval ezer köszönet érte!

Célöröm (BSI futófotó)

Ilyen volt például, hogy az elejét semmiféleképp se fussa el az ember. Na ehhez a ponthoz tényleg ügyesen sikerült tartani magam az első, 14 km-es versenyen, mert mivel az utolsó rajtzónába álltam, nem is tudtam úgy haladni, ahogy szerettem volna. Az első kilométerig végre megtaláltam a helyem a mezőnyben és innen mehettem a saját, kissé visszafogott tempómban. Ami azért gyorsabb, mint a legtöbb mezőny végén álló futóé. Mondjuk úgy terveztem, kicsit jobban tartaléklángon tartom magam, de vitt a kezdeti hév és lelkesedés. Azért a frissítést nem felejtettem el, egyik pontnál (vagy kettőnél is - hm, nem emlékszem), vettem vizet meg talán isot is, meg szigorúan magamba diktáltam a sótabit 10 km után. A második kör után, 1:22:46 idővel sikerült célba érnem, ami azért nem annyira rossz, még belefér a 6 perces kilométerekbe. 

Őszi lombok alatt

Hotel Európa - a versenyközpont
Kis nyújtás után gyorsan irány a ruhatár, majd a meleg öltöző, készülni kell a félmaratonra. Minderre van kb. 1 órám. Átizzadt futócucc le, törülközővel átdörzsölés, tiszta futócucc fel, de csak fölülre, alul maradhat minden. Kivéve a cipőt, azt leváltom a jobban párnázottra. Előtte picit hengerezem a talpam, közben meg elmajszolok egy banánt és tönkölybúza szeletet. Rá egy kis iso meg egy kis víz. Még készenlétbe helyezek egy gyümölcspürét, ezt gyorsan le is nyomom, miközben visszaviszem a zsákom a lányokhoz újbóli hatalmas elnézéskérések közepette, mert közben a beltartalom bővült egy befutócsomaggal. Nagyon gyűlik a nép, úgy tűnik, a félmaraton lesz ma a legnépszerűbb szám. Keresem Editéket, de annyi itt az ember, hogy esélytelen megtalálni az ismerősöket. Gyerünk inkább beállni a hosszan kígyózó WC-sorba. Ha kell, ha nem, ezt muszáj megejteni, hogy legalább esély legyen megszabadulni a fölöslegtől. Ami sajnos úgy tűnik, ezúttal nem fog sikerülni. Sebaj, annyira nem is kell, így inkább igyekszem a rajtzóna felé irányulni és gimnasztikázni kicsit. Már dél elmúlt, de még mindig tisztára cidris az idő, ha kicsit abbahagyja az ember, muszáj mozgásban maradni.

Lendületben újra (BSI futófotó)

Aztán elrajtol a félmaraton is, itt se halad fénysebességgel a 6-os rajtzóna, de ezúttal nem is bánom, csak ismételgetem a mantrám, hogy nem sietünk sehová. Meg hogy nem kerget a tatár. Inkább gyönyörködjünk a villák közt, a platánsorban kígyózó tarkabarka futók látványában meg ebben a ködös novemberi hangulatban. "Itt mindig ugyanaz a köd szitál" - éneklem Ákossal, és tényleg, valami hulldogál is néha az égből. De ez most nem zavar, sokkal inkább bosszantó, hogy a hólyagom máris kitérőt indítványoz, pedig még csak az első kilométereket rójuk. Hol van még a 21? És hol van egy WC? Vagy egy bokor, ahova gyorsan ki lehetne ugrani? Ha nem is sürgető az érzés, de borzasztó kellemetlen, ami még ebben a lebutított tempóban is visszavet. Látótérbe kúszik végre az első frissítőpont, ahol vannak mobil WC-k is, de sajna mind foglalt. Sorban állással meg nem kéne az időt húzni, bár most úgyse eredményre megyünk, de akkor is... Futok hát tovább, ki az ismeretlenbe, hiszen ez a kör most hosszabb, mint a 14 km köre. Fene tudja, hol lesz a következő pont. Közben pásztázom a lakóparkok utcáit, hátha akad egy szimpatikus bokor. De lehetetlenség itt elbújni, meg az is lehet, hogy egy ilyen nem túl etikus kitérő egyet jelent a kizárással is. El kellett volna tüzetesen olvasni a versenyszabályzatot végre... Gyerünk hát tovább, vissza lehet még tartani. Aztán a fordító után íme a megváltás: Mobil WC-k, ráadásul több is szabad. Gyorsan beugrom egybe és magamra húzom az ajtót. Időveszteség, de ez most muszáj! 

Itt kanyarodik a mezőny a célegyenesre

Újult erővel, megkönnyebbülve vetem magam bele megint a félmaratoni mezőnybe. Ismét kielőzöm Kocsis Árpit meg még megannyi, hátulról már ismerős futót. Valahogy most jobban is megy az egész, de hamarosan tülköl egy motor, csönget egy bicikli, hogy mindenki balra, jönnek a gyorsak, akik már hamarosan célba is érnek. Én meg még az első körrel se végeztem. De hát ez van... És nagy ügyesen sikerül is jobbra lehúzódnom, holott balra kéne. Miután elment pár gyors futó, gyorsan besorolok balra, de balszerencsémre elég lassúak az előttem haladók, így próbálok előzgetni, hogy most újból erőre kaptam. Közben meg ügyelek arra is, nem jön-e egy gyors lábú bajnok. Sikerül picit behoznom a hátrányból, mire a rajtkapu alá érek, jöhet a második kör. Szerencsére ez már sokkal zökkenőmentesebb az előzőnél, már csak frissíteni állok meg. A Balaton-part megint feldob, de igyekszem nem hajrázni a végén, mint ahogy tanácsolták. Csak bezötyögök a célba és máris célkeresztben a ruhatár és az öltöző. 2:18:21 - eddigi leglassabb (nem terep) versenyen futott félmaratonomon vagyok túl, de jó ez így. A jobb csípőm kissé megint odavan, de majd nyújtok rá, nem a világ vége.

Tulajdonképpen megismétlem a mintegy három órával korábbi szertartást, avval a különbséggel, hogy most itt bent nyújtok, és nadrágot és zoknit is cserélek, de cipőt ezúttal nem. Igyekszem valamennyit megint fogyasztani, de lehetőleg nem túl sokat. Mire elkészülök, máris ideje elkezdeni a bemelegítést és indulni a rajt felé. Előtte még gyorsan megiszom egy kólát, közben beszélgetek kicsit egy futótárssal. És persze a WC nem maradhat ki, most szerencsére minden klappol is.


Mai utolsó szám, hajrá!

Lassan sötétedik, oszlik a nép, a 7 km-es távra nem sokan maradtunk. A DJ csupa jó számot nyomat, a rajtnál nem is a jól ismert, szokásos Brahms Magyar táncok csendül fel, hanem Faithless dübörög. Eszméletlenül felpörget. Ez a rajtra is rányomja a bélyegét, egész hamar sikerül kikerülnöm a sűrűjéből. Itt csak egy kör van, csak 7 km, lehet végre menni, persze csak annyira, amennyire az ember tud, ha már lefutott - mennyit is? - összesen 36 km-t biztosan. Annyit, amennyit még soha egy nap életében. Már égnek a lámpák az utcákon, ez hozzátesz még a hangulathoz. Talán ez volt idén a legszebb BSI-s futópálya. (OK, a Kékes sem volt csúnya, meg az éppen legszebb színekben pompázó Kevély sem pár hete.) Nagyjából sikerül is végig tartani a tempót, még a frissítést is kihagyom, csak megyek előre. A Balaton-parton indítom a véghajrát, most lehet pörgetni a végletekig. (Meg amennyire megy még.) 00:42:02 - hajszálnyival lassabb tempó, mint a 14 km-en, de még 6 percen belül. Megcsináltam! Megvan a maratoni táv! Nyakamba akasztják az érmet, gratulálnak, kezdem elhinni, hogy tényleg megtörtént. Mert egyébként még különösebben fáradtnak se érzem magam, a csípőmön kívül nagyjából minden rendben. 

Így örültem a végén (a maraton tiszteletére Berlin Marathon pólóban indultam - most végre jogosan hordhatom) - BSI futófotó

Megint egy szép érem

Megkapom az utolsó befutócsomagot, aminek tartalmát még éppen sikerül beszuszakolnom az amúgy 60 literes zsákomba. A zsák súlya a kapott itókák által már többszörösére nőtt időközben, alig bírom már felvenni. De még el kell cipelnem a vonatig a motyót. Mindez persze már gyerekjáték a mai nap után!

Legalább van min javítani :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése