Hegyen-völgyön járogatok vala: Forró szél

Szülinapi parti, hippiparádé vagy egy teljesítménytúra? Elsőre nehezen tudtam eldönteni, minek a kellős közepére csöppentem Dorogon Andival, Orsival és Danival egyetemben, akikkel együtt utaztunk a vonaton. Dani ráadásul szinte majdnem egyenesen Csehországból, egy százasról érkezett, talán nem is aludt.

Lufik, virágfüzérek, izotóniás italok tömkelege, kézi működtetésű párakapu, hippiruhás lányok várták a rengeteg túrázónak és futónak öltözött embert, akik mind a dorogi Molnár söröző előtt sorakoztak és arra vártak, hogy a majdnem 40 fokos kánikulában megfőjenek egy 10. évfordulós Szuperkatlanban. 11-től lehetett elrajtolni, direkt úgy, hogy a lehető legnagyobb hőség jusson a menetelésünkhöz a viszonylag kevés árnyékot biztosító vidéken Dorog és Mogyorósbánya között. Aki a 30 km-es távra vállalkozott, abból ráadásul kétszerfőtt is lehet, mire célba ér. Az útvonal nincs túlbonyolítva: tulajdonképpen az Országos Kéktúra nyomvonalát követi, azaz egyben a Kinizsi 100 és az Iszinik megfelelő szakaszát is, annyi kitérővel, hogy a Gete után nem a kéken, hanem a kék kereszten kell feljutni a Hegyeskőhöz. A katlan két peremét két kocsma, a korábban már említett dorogi Molnár söröző, valamint a mogyorósbányai, már bezárt Kakukk söröző képezi.

Itt látható is az útvonal és a szintrajz, ami képletesen tényleg egy jó nagy, de kissé csálé kondérra hajaz - a két magas perem a Gete, valamint a Kő-hegy. Miután én oda-vissza teljesítettem a 30-as távon, minden meg van kettőzve. De igazából még szebb és egyenletesebb így az ábra, hogy a két Gete mászást tekintjük a képletes peremnek, mint ahogy a metszeten is látjuk.

A túra szintmetszete éppen egy kondért ad ki, amiben főhet rendesen a túrázó saját levében

Kicsit próbálkoztam megint az AI-val, csináljon már nekem egy képet a katlanban fővő turistákkal, akiken röhög az ördög, miközben kavargatja őket, a fenti mostanság méltán népszerű mémnek a mintájára, de arra kell rájönnöm, hogy valami állati nagy antitalentum lehetek a promptolás terén. Lettek azért képeim, nem is akármilyenek:

Például mikor a turistacsávó magával az ördöggel haverkodik az erdő mélyén egy közös főzőcskézés során. Jó tudni, hogy az ördögnek egyébként azbesztkeze van, mert simán benyúl a forró lábosba. A csávó meg bizonyára Harry Potter álruhában, mert varázspálcával próbálja finomabbá tenni a fogást:

Ennek továbbfejlesztett változata, hogy végre a turisták többen lettek és a csávóknak már melegük van. Ennek örömére levették a pólójukat és megszemlélhetjük, vajon mennyire (nem) deltásak, a túrázás ugyanis elsősorban a lábakat erősíti. De a kondérba véletlenül se kerültek bele, helyette kaptak saját főzőedényt és a decens bulikába meghívtak még egy másik sátáni fazont is:

Aztán lett elvont verzió is, mikor kikötöttem, hogy a turisták bent legyenek a kondérban, ahol hegyek és út is legyen és a kondér felett álljon maga az ördög, aki kérdezze meg tőlük, hogy „Melegetek van?”. Na és persze süssön a nap is jó melegen. Hát azt hiszem, ez a teljes a fiaskó, de legalább szürreálisan vicces lett az eredmény a gonosz túrázó hegyi kondér-ördögökkel vagy ördöggel? Nem is tudom eldönteni, pontosan mit látok:

Azt hiszem, túl bonyolult (még) az AI-nek a kívánságom. Több próbálkozásom nem is maradt, így megkímélek mindenkit a további förmedvényektől.

A Szuperkatlan ugyanis teljesen más élmény volt azt leszámítva, hogy a 35-40 °C és a saját levünkben megfővés folyamatosan biztosítva volt a szervezők és az égiek részéről. Szóval nem panaszkodhattunk, hogy mást ígértek a kiírásban. Ha dalban mondanám el, akkor leginkább a Surda főcímzenéje, a Forró szél lenne a megfelelő, pont ilyesmi lengedezett a Hegyeskő előtti kopár, szinte sivatagos fennsíkon, csak éppen olyan régen hallottam, hogy felidézni se tudtam ezt a zenét. Helyette viszont hangos diszkómuzsika csapta meg a fülem. Ezt, bár a hanghatásokat követő látvány felettébb szürreális volt, ez esetben nem hallucináltam, úgy mint a Communitas Fidelissimán. A következő kép fogadott a csúcs alatt (gondoljatok mellé valami retro diszkóslágert, olyan jó kis strandolós zenét - pl. a Van egy kék tó a fák alatt szövegű szerzeményt Náksi vs Brunner változatban. Igaz, itt a fák majdnem teljes mértékben hiányoztak a képből.):

Igen-igen, a bójából láthatjátok, hogy ez egy EP volt és Bálint nem azért jött ki, hogy az erre járó turisták bevigyék a zárt osztályra.

És nem ez volt az egyetlen zseniális ellenőrzőpont: például a Gete tetején manuális párakapu üzemelt, a tokodi pincéknél pedig minden földi jóval, például dinnyével és fröccsel vártak.

Arról még nem igen írtam, mi is történt velem ezen a remek hangulatú és kitűnően megszervezett túrán. Igazából semmi különös vagy extrém, a hőséget jól bírom, a körömhiányom és a nemrég történt esésem és az ebből következően sebes térdeim ellenére menni is jól tudok, tehát behúztam ezt a teljesítést is annak rendje és módja szerint nagyjából 6 óra 10 perc alatt. Az előző napi GyeKiVa futásom se vett ki sokat belőlem. Itt azért eléggé visszavettem a tempót Andi miatt is, akivel az első pár kilométert a Getére fel együtt gyalogoltuk. Meg is tárgyaltuk, hogy vannak gyorsak, még gyorsabbak és a még gyorsabbaknak is vannak még gyorsabbjaik. Minden csak viszonyítás kérdése.

Aztán Andi látta, hogy mocorog bennem a kisördög és elengedett. Innentől néha kocogtam is, de inkább csak gyorsabban gyalogoltam – azért csínján kellett bánni a tempóval és néha a tereppel is. A Gete lefelé nem volt annyira vészes, mint gondoltam (két élményem ebből az irányból a 2001-es Kinizsi teljesítésemről, valamint a 2015-ös kéktúra szakaszteljesítésemről származik), a nem annyira recés Nike is ügyesen megküzdött vele. Néhol beszédbe elegyedtem egy-egy másik túrázóval, például Jánossal, akivel hosszabb ideig is együtt mentünk odaúton, majd később a célba is. Bár azt hittem, reményem sincs rá, de néha-néha utolértem a túrázásból kifolyólag másnapos Dani és színjózan Orsi párost - de szerintem csak amiatt, mert Dani egyenesen a cseh százasról jött. Mátéval is találkoztam a pincés pontnál, aki hosszas fröccsözésbe bonyolódott. Én meg vesztemre a mogyorósbányai fordítónál kértem egy alkoholos sört. Mondták is, hogy ez bizony bátor tett. Mire végre megittam a hűs nedűt, elment egy csomó idő, de még rosszabb volt, hogy máris kezdte éreztetni az alkohol a hatását. Botos István is beérkezett, társultam hozzá, bár előbb még a 15-ös távon már célba ért Mátét kellett végighallgatnunk. Egyébként tök érdekeseket mesélt, csak már nagyon kellett volna visszafordulnunk.

A közeli játszótéren azért csaptunk egy alapos fürdőzést a sziklából kiálló csapnál. Tök jó, hogy Istvánnak vannak ilyen tuti helyei, amiket mások nem nagyon ismernek és így tömeg sincs. Andival, aki miatt kissé lelkiismeret-furdalásom volt, a falu határában találkoztunk. Akkor a mellékelt ábra szerint eddig egész jól jött, így megnyugodtam valamennyire. Egy szóval se mondta, hogy ő most ki akar szállni, pedig aztán így tett. A Kősziklához fölfele küzdöttem az enyhe alkoholos befolyásoltságommal meg az emelkedővel. Ki is kötöttem csak úgy magamnak, hogy a pincéknél ezek után nincs semmi fröccs, legfeljebb csak kulacsba. Igaz, abban lötyögött már addig is egy kevéske. Erre vesztemre pont most fogyott el az EP szódája, bor viszont akadt bőven. Így hát avval kellett feltöltenem készleteimet. (Borivó(je) Surdilovic nevéhez híven.) Újabb ultimátum került kikötésre magamnak: a Gete tetejéig nincs borozás! Nehéz volt megállni, hiszen ez egy nyári bulis hangulatú túra és ugye pont kezdtem hangulatba jönni. Féltem attól, hogy mire Bálint pontjához érek, már táncikálni fogok az éppen aktuális diszkóslágerre, a Getére felfelé menet meg fennhangon énekelni fogom. A Hegyeskő alatti strandpartihoz időközben már Kriszta is csatlakozott. Egész sokan jelen voltak a Kazinczys mezőnyből, a Getére felfelé is egy onnan ismerős sráccal kerülgettük egymást. A mászás eleje egész jól ment, viszont egy kis technikai jellegű pauza után vettem észre, hogy a Kazinczyn szerzett csípésem körüli részen a méreganyag újra aktivizálta magát.

A mai napig nem tudom pontosan, mi a fene csípett meg, de elég valószínű, hogy vagy kaukázusi medvetalp vagy valami rokon növény (a furanokumarin nevű méreganyaga más zellerfélékben is megtalálható). Már csak a sérülés jellegéből és utólagos viselkedéséből tudok következtetni. A hólyagjaim, nem túl gyorsan, de elmúltak, már talán csak hegek maradtak vissza (nem nagyon látok oda, mert a térdem mögött van az a bizonyos hely), de körülötte néha pirosas vagy lilás folt látható egyre nagyobb sugárban. Hasonló egy Lyme kokárdafolthoz, de ez egyértelműen nem az. Most például égetően csíp és kezd kiérdesedni a fájó rész. (Mire hazaértem, kisebb hólyagok is voltak megint a bőrömön).

Sajnos csak utólagos utánaolvasással, leginkább külföldi oldalakon sikerült rátalálnom az információra, hogy bizony nincs vége a történetnek, ha elmúltak a hólyagok és leestek a pörkök. A fényre érzékeny felületet továbbra is, több hónapon át védeni kell vagy legalább 30 faktoros naptejjel vagy vastag szövettel. Így mostantól térdvédőt fogok használni erre a célra, ha napra megyek.

Teringette, ez a Gete sose akar véget érni! A vége felé már egyre gyakrabban kellett megállnom, de azért csak-csak kimásztam ezt az ide rittyentett rettenetet. Persze az Isziniken, novemberi időben 60 km környékén is gyorsabban megvolt ez a mászás. Azt hittem, István majd utolér, de nem bukkant elő, így kocogósra vettem a figurát lefelé menet. És persze fröccsözősre, végre-valahára! Ennek megfelelően meglehetősen alacsony szintű volt a futási morálom ebben a nagy melegben, még az Isziniknek jóval a fele után is sokkal többet futottam ezen a lejtőn. Mindenesetre a hegy alján, Dorog határában, valahol utolértem megint Jánost és innen együtt haladtunk a már közeli cél irányába.

Minden beérkezőnek kijár a dobszó

Be is értünk, örültünk a szép díjazásnak és a minket üdvözlő sámándobszónak, megettük a főtt kukoricát, de legjobban mindegyikünknek a hideg gyümölcsös sör esett. Aztán szépen kisétáltunk a vonathoz és búcsút vettünk Dorogról.