azaz becsületes nevén: Gyertek ki a Vadasparkba teljesítménytúra
Gondoltam, reggeli edzésnek jó lesz ez a kiruccanás, meg megyek kicsit nosztalgiázni. Bár az útvonal idén eléggé megváltozott ahhoz képest, mikor még a Sétafika és főleg Csiga jóvoltából több éven keresztül pontőrködtem meg söprögettem ezen a túrán, úgy 2013 és 2016 között.
A túra a kiíráshoz képest a hőség miatt még korábban rajtolt. 7:30-tól lehetett is indulni már a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút végállomása elől. Igyekeztem is felérni a hegyre, hogy nekem se kelljen a dögmelegben szaladgálnom. Sajnos már csak a buszon láttam, hogy Máté Pista azt írta kérdésemre, hogy a pontok csak túratempóra fognak nyitni. Direkt csak a Normafánál szálltam le, hogy az odamenetellel is húzzam az időt. A rajthoz menet egy bolond nő kajabálását élvezhettük, ahogy teli torokból kiáltotta világba a bánatát a vasútvonal és a gyermekotthon között. A rajtban azt mondták, hogy mivel a rajtoltatás indítása is előbb történt, a pontok nyitva tartása is korábban kezdődik a kiírtakhoz képest, így reménykedtem, hogy nem leszek nekik túl gyors.
 |
| A rajt |
 |
| Le az Úti Madonna kápolnához szép réteken |
Az első EP-nél, Úti Madonna kápolnánál nem is volt gond, de aztán kompenzálhattam bőven a „gyorsaságom” hosszas várakozásokkal. A Hárs-hegyig ugyanis mindent megfutottam, de csak olyan igen komótos kánikula-tempóban. Utána csak a Hárs-hegy körútján váltottunk beszélgetős menetelésbe és ugye a Fekete-fej emelkedője nekem nem annyira az a futható kategória. Így tehát hamar a mezőny legelején (gondoltam én!) találtam magam. Makkoson szembesültem először a pontőrök hiányával. Szerencsére nem kellett egyedül várakoznom, mert egy narancssárga pólós túratárssal, aki már hamarabb leért, gyorsan egymásra köszöntünk. Hamarosan még egy narancssárga pólós túratárs (mily véletlen!) csatlakozott hozzánk. Mire a csapnál alaposan megfürödtem, a pont őrei is befutottak és lett pecsétünk is.
 |
| Egy szelfi bizonyítékként, hogy jártam Makkoson |
A következő részt csúnyán elkispiztáztam, mert azt mondták nekem a rajtban, nem kell felmenni a Csacsi-rétre, holott a térkép alapján kellett volna. Csak azt ugye szokás szerint nem néztem... A Virág-völgytől legalább már a helyes nyomvonalon mentem. A Kis-Kőfejre tartva jöttek is elő az emlékek sorban még pontőr koromból. Egyszer a vasúti sínek mellett vertem tanyát és az arra járók folyton kérdezgették, jól vagyok-e. Pont úgy néztem ki, mint egy sérült futó. Akkor még ismerkedtem a terepfutással és az új (és első) terepfutó cipőm széttörte a lábam a bokám alatt. És azóta hány terepfutó cipőt elkoptattam már! A kezdeti rossz élmény ellenére végzetesen beleszerettem ebbe a sportba, annak ellenére, hogy akkor nem gondoltam volna, hogy egyszer majd az emelkedőket is futni fogom.
 |
| Na igen, evvel a díszlettel lehet, hogy pont helyett inkább balesetes futónak véltek (2016) |
 |
| A túra pólója (2016) |
Feljebb, a Kis-Kőfej csúcsa alatt egyik évben az akkor még kicsi fiammal tanyáztunk. Kicipeltünk polifoamot és minden szükséges dolgot nagyhátizsákban, aztán építettünk gallyakból kunyhót, amíg nem jöttek a túrázók és nem volt meló. Emlékszem, a munkapólóból nem volt nagyon pici méret és a fiamon úgy nézett ki a túlméretes póló, mint egy hálóing. Sajnos az Ördög-orom most nem volt az útvonalban, ahol egyszer szintén pontőrködtünk.
 |
| Hazugság: 10-ig se lángos, se sör (mókus meg mutatóba se) |
 |
| Jó munkásember és hozzá méltó fia a rekkenő hőségben is állja a sarat (napfényt) |
Szépjuhásznéra érve megint dekkolhattam egy sort, de legalább megittam egy hideg kólát a büfében. Csak a másodikban, mert az első csak 10-kor nyitott. Aztán figyelmes lettem megint Tamásra és aztán Gyurira is (remélem, megjegyeztem a nevük). Gyorsan össze is bandáztunk megint. Már jó ideje iszogattunk ezt-azt a büfénél, nagyon lassan csordogált az idő ebben a trópusi hőségben. Sehogy se akart 10 óra lenni, hogy nyisson a pont. Végül jött az ötlet, hogy kérjünk vasúti körbélyegzőt az állomáson, aztán menjünk Isten hírével. Viszont ahogy elindultunk a büfétől, láttuk, mégis sikerült éppen beüzemelni a bélyegzést, azaz matricázást éppen. (Két helyen is fényképes matricát kaptunk az igazolólapra.)
A Hárshegyi körúton menetelve, azaz részemről futva, megint összeverődtünk hárman, de aztán a piros lejtőjén eliszkoltam a fiúktól. Nem azért, mert nem élveztem a társaságukat, hiszen jókat elsztorizgattunk eddigi túraélményeinkből. Inkább amiatt, mert ha már futósra terveztem ezt a túrát, tartsam is ahhoz magam, amennyire csak tudom. A Fekete-fej (alias Schwarzkopf) azért megakasztott az iramban, nem is kellett alkalmaznom a hátizsákomban cipelt Drei Wetter Taftot, hogy ne lobogjon a hajam. Azért az egyetlen előttem lévő túrázót így is elhagytam még a csúcs előtt. Szegény srác előre is engedett mondván, hogy tudja, hogy hol a helye. :-)
 |
| Vasoszlop |
Szóval innen már simán bekocogtam a mezőny élén, tekintve, hogy a Petneházy-réten a pont már éppen bontogatta a szárnyait, és várnom se kellett. Legalább kipróbáltam, milyen innen felfutni a piros kereszten, hiszen valahogy az nekem mindig ellenkező irányból jön. (Pont elő is került még a Hárs-hegyen a BHTCS-s sztori az irdatlan sártengerrel, hiszen pont Gyuri volt a testlámpás ember, akinek akkor és ott elkáromkodtam magam. Annyira kicsi ez a teljesítménytúrás világ...)
 |
| A legszebb panorámás kutyasuli |
A célban el is fogyasztottam az elsőnek megkent lekváros kenyereket. Főleg, hogy eddig nem nagyon vettem igénybe (meg nem is tudtam igénybe venni) az ellátást, éppen ideje volt. Egyébként a túra díját is csak itt kellett befizetni. Kár volt tehát paráznom a húszezresem miatt. Az emléklap és a kitűző kifejezetten szép (és cuki - vadmacskával és hiúzzal), az itiner meg egyszerű, de igényes kivitelű informatív térképpel.
 |
| Kár, hogy kicsit összegyűrtem (rossz szokásom ez is) |
Ha már kimentem a Vadasparkba, be is mentem a kapuján, mivel régóta szerettem volna megnézni megint az állatokat. Nagyon bírom a közösségi médiában való jelenlétüket és a mókás ismertető videóikat.
Szegény állatok is igen el voltak punnyadva ebben a melegben, egyedül a hiperaktív mókuskáknak nem volt nyugta. A cukiság díjat velük egyetemben az őstulok borjú vitte el.
A görény kidöglött:
A vaddisznó még most is sütteti a hasát:
A medve egy pancsolótóról álmodozott:
A hóbagoly olvadozott:
A kecske felült a kakas(kecske)ülőre:
A libák vidáman úszkáltak (nekik volt miben):
A hiperaktív mókuskák pedig... (nem is értem, miért kedvenceim...)
És a fő cukiságfaktor, az őstulok borjú:
Strava-link:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése