Gondolatok az Izra-tónál

 

Ezt a Petőfi idézetet Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeumában olvastam túra előtt - akkor még nem tudtam, mennyire ideillő lesz

Rezignált fejjel ülök az Izra-tó feletti Bodnár-kút pihenőhelyén a lobogó tábortűz kényelmes melegében. Füstös arccal lesem az úton elhaladókat és mindenkit próbálok biztatni. Legalább ők menjenek végig, az ismerős és ismeretlen túratársak. Csak ez maradt nekem a Kazinczy 200-ból. Meg a fejemben száguldó gondolatok. A miértek tömkelege. Miért szálltam ki 100 km után Füzéren, holott az izmaimmal minden rendben volt és meglehetősen egyben voltam még? 

- Igen, valóban álmos voltam, de elaludni többszöri próbálkozásra sem sikerült, akkor se, mikor már nem volt tét. Se a mosdók melletti hűs helyiségben, se kint a szabad levegőn az árnyas fa alatt, vargányák szomszédságában. Pihenőm alatt nem sok hiányzott ahhoz, hogy felmásszak a füzéri várba. Csak éppen szembe jött Peti... Most is pörgök ezerrel, gyűjtöm a tűzifát, keresem a gombát, az előbb körbejártam az Izra-tavat. De lehet, hogy ha versenyben maradok, hamar visszaköszönt volna a vállamra nehezedő nyűg és a rögtön lecsukódó szempillák érzése. Telkibánya előtt kis híján megtanultam alva járni. Az hajnalban volt és azóta se aludtam szemhunyásnyit se. 

Ahelyett, hogy mennék előre, gombát gyűjtök az Izra-tónál

- Igen, lábam valóban tele volt allergiás foltokkal és egy nagyon csúnya csípés (lehet, hogy kaukázusi medvetalp okozta) is volt a bal térdhajlatom mögött, de ezt az utóbbi, néha magáról hallató egyre csúnyább, már felhólyagosodott sérülést már legalább a Nagy-nyugodó óta cipelem magammal. Ezek nem igazi okok. Ezekkel gond nélkül folytathatnám. 

Allergia - ez nem fáj, csak ürügy a kifogáskeresésre

- A felázott sarkaim és a lábujjam. Na igen, ez már kicsit aggasztó volt és fájdalmas is. De elég volt néhány óra pihentetés és máris beindult a regeneráció. Talán egy másik, megfelelőbb zokni és a cipőcsere megoldás lett volna elkerülni a csúnyább sérüléseket. Egy darabig biztos. Lehet, hogy ez is csak alibi volt a feladáshoz. 

A füzéri depóban, ahol szinte mindenben rendelkezésedre állnak. Itt még dilemmáztam, legyen-e 150, ha már 200 nem is. Győzött a kényelem.

Az igazság az, hogy a soha véget érni nem akaró második ötvenes, főleg az északi zöld része megevett mentálisan. És az, hogy a Kazinczyhoz fel kell nőni. Ez más kávéház, más liga, más történet mint a százasok. Ez a Kazinczy 200. Nem véletlenül ez Magyarország egyik legnehezebb teljesítménytúrája. Ez egy életérzés. Aki nem próbálta sosem, nem tudja, nem tudhatja, mivel jár ez az egész tortúra. És miért számít különleges rangnak teljesítőnek lenni. És minden kiállt szenvedés ellenére miért akarok máris jövőre újra próbálkozni. És miért tudom már, nálam miért ez lesz az év teljesítménytúrája, pedig még csak június van. És miért akarok máris nevezni a Palipistára is.

Izra-tó: jó itt kényelmesen üldögélni, a többiek meg hagy menjenek...

Nézem az elhaladó még versenyben lévők arcát. Lerí róluk az elszántság még így is, ahogy cipelik az eddigi 132 km súlyát, benne az összes kiállt szenvedéssel. Kegyetlen mászások perzselő hőségben, majd később a fejlámpa fényénél az éjszakában botorkálva, csalánosban gázolás kilométerhosszan a Milic gerincén az északi zöldön, égető napsütés a hosszú nyílt terepen a kánikulában Mikóháza után, embert próbáló görgeteges lejtők szintén az északi zöldön, ösvényre dőlt fák átmászása valahol még jóval Telkibánya előtt. A ma is talpon maradóknak már a mai zivatarokkal tarkított fojtó párás meleg is kijutott, amit én már megúsztam. És az az álmosság, ami az ember bőre alá kúszik, amitől szabadulni egyre kevésbé lehet, legfeljebb csak ideig-óráig, hiába a kávé, koffeintabletta vagy bármi ellenszer. Ott van, ott figyel és lesből támad. Valószínűleg én is most vánszorognék itt el élőhalottként, ha még csinálnám. És még csak most jönne a neheze ennek a körnek. A vizes árkok átmászása, a Hársas-hegy és a Bába-hegy. Na meg a fűzéri vár. Ezek az utóbbiak voltak, amik miatt feladtam. Már nem akartam őket.

Roham az első magaslatok megostromlására

Az izzasztó emelkedők egyikén, a sátoraljaújhelyi sípályán

Forró betonon hasítunk sok kilométeren át

Minden közkút maga a megváltás

Azokon a meredek hegyeken már túl vagyunk, sőt a napfényes lapályon is, jöhetnek a következők

Magas fűben az északi zöldön - de lesz még ez rosszabb is

A Kazinczy titka az lehet, hogy akarni kell és azt nagyon. Bármi eddiginél jobban. Én nem akartam eléggé, nem voltam elég erős, hogy kiinduljak a harmadik, Szalánc körre. Hiába az ismeretlen vonzása, a várrom, a tó remélt szépsége. A mumusok, a Hársas-hegy, a Bába-hegy, a hét árok nyertek. Legyőztek.

Vajon hiba volt-e, hogy a feladás után nem mentem ki mégis az utolsó 50-esre, a kevésbé technikás Nyugodóra? Azt úgy gondolom, meg tudtam volna csinálni. Akkor legalább elmondhatnám, hogy egyéni rekordot gyalogoltam, 150 km-t. Egész biztos bennem lett volna, főleg pár órányi pihenés után. Időben még nagyon jól álltam, megtehettem volna. Biztosan? A Kazinczyn nincs biztosan. Ott csak mindig a következő pillanat, a következő lépés van. Mindig meg kell hozni a döntést az adott kör, adott pont után, hogy lehet-e, érdemes-e még tovább csinálni. És el kell tudni indulni a következő körre, neki az útnak a következő ellenőrzőpontig. 

A sok embert próbáló küzdés mellett a szépség is az út része, amiért érdemes csinálni, bármit kiállni

Csak menni előre leszegett fejjel, konokul. A mindent legyőző akarat. Ez lehet a titka a sikeres teljesítésnek. Vagy a jó frissítés, a megfelelő ruházat, felszerelés, a kellő felkészültség. Az erő és az alázat. A fájdalmak tűrése. Az ész, a szív és az erő szerencsés összhangja. A kedvező időjárás, a csillagok jó állása. Talán ezek, ezek is. Fürkészem a múltat, fürkészem a jövőt: mit rontottam el, mit csinálhatnék legközelebb máshogy, hogy sikerüljön? Hány leckét kell még megtanulnom hozzá? Hány százast kell még megcsinálnom, hogy kész legyek a Kazinczyra? Van-e egyáltalán olyan, hogy kész valaki?

Vajon gondolta-e volna 2001-ben ez a gólyatáborozó egyetemista lány, lábában már a Kinizsi 100-zal, hogy közel az ötvenhez, 2024 egy júniusi éjjelén ismét itt állhat, egy sokkal nagyobb kihívást keresve?

Eljött végre a megváltó álom a szememre. Az autóban alszom, mikor lecsap a vihar dörgéssel villámlással és felriaszt. Petit is bekergeti a függőágyból. Akit ez zavar le a pályáról, jó eséllyel feladja. Egész éjjel szüntelenül szakad. Lesz-e vajon, aki így is tovább megy? Aggódom a többiekért. Ki lehet-e várni a hosszúra nyúlt vihar végét Füzéren? Ha igen, milyen áron?

Az új nap mindig új utakat és kihívásokat hoz, de új szépségeket is

Ki kell-e lépni az utolsó körön? (Ha még egyáltalán lehetséges...) Gázolni kell a sárban, a vizes fűben? Hányan fogják ezt is bevállalni?

Lehetetlen nincs, 63-an így is célba értek. Kb. a fele mezőny. Teljesítők mindig vannak, minden körülmények között. Egyszer én is szeretnék köztük lenni. Így jövő június végén vár újra a Kovács villa semmihez sem hasonlító vendégszeretete.

A csütörtök esti welcome drinktől...

...a vasárnap délutáni sátorbontásig - ez a Kazinczy feeling, ezt mindenkinek legalább egyszer meg kell tapasztalnia, aki a teljesítménytúrázást komolyan gondolja. Egyszer nem is lehet, mert aki csak egyszer is itt volt és részt vett ezen a túrán, visszajáró vendég lesz.

Strava linkek - az volt a stratégiám, hogy mindig csak egy 50-est megyek. (Ez az irány egyébként teljesen jó volt):

Regmec és Tilalmas részszakaszok: