Létezik egy teljesítménytúra, ahol a kispistázás legális, sőt kötelező is. Bár lehet, hogy több ilyen túra is szervezésre kerül azonos néven, mert mintha már máskor is láttam volna ugyanilyen címűt a TTT túranaptárban más időpontban, és már akkor eléggé izgatta a fantáziámat, csak most végre le is tudtam rá csapni. És mielőtt ti is megkérdezitek, miért nem a Kinizsi 100-ra mentem – én az ilyen tömegtúrákat igyekszek minél messzebbre kerülni az egyetlen Kitörés kivételével.
A „kispistázás” a túrázó társadalomban használt szleng: azokról a túrázókról szól, akik okkal vagy ok nélkül, de nem a megadott útvonalon teljesítik a túrát, ezzel előnyt (... vagy épp hátrányt 
) szerezve maguknak, mind időben, mind km-ben Ezekre a túrázókra ferde szemmel néznek a többiek.
Szóval a Kinizsi 100 helyett elmentem kispistázni, azaz jobban mondva Kis Pistázni, ahol persze, hogy minden ismerős megkérdezte, miért nem a Kinizsin vagyok. Én meg minden egyes alkalommal elmondhattam, hogy pont amiatt, mert nekem ezek a tájékozódási jellegű teljesítménytúrák sokkal izgalmasabbak, mint többezer társammal libasorban menetelni Csillaghegyről Tatára, milliószor látott útvonalon. Itt viszont, ha úgy intézem magamnak a dolgokat, jó eséllyel sok újat láthatok, tapasztalhatok.
Semmilyen túrabeszámolót 📃nem találtam, pedig nagy reményeket helyeztem Márton Daniba, vagy Dikhran túratársba, így előzetesen fogalmam se volt, hogy zajlik ez a túra. Volt egy olyan kósza elképzelésem, hogy ez a túra olyan, hogy Szépjuhásznénál Levente szélnek ereszti a díszes társaságot a kék furgontól, hogy menjen mindenki 42 km-t (vagy a választott távnak megfelelő számút), amerre tetszik, aztán a végén mutassa be mindenki egyenként a tracket, mint valami dolgozatot. Már neki is álltam otthon tervezgetni, milyen kört megyek és milyen különlegességeket nézek meg. A buszon még az is felmerült bennem, hogy legegyszerűbben egy 💘 Trailt mehetnék szabálytalanul, hiszen egész közelről be tudok csatlakozni az útvonalba. De azért valahol volt egy kósza gyanúm, hogy ennél azért kötöttebbek lesznek a feltételek, hiszen az előbb leírt verzió nehezen igazolható, főleg azoknak, akiknek semmilyen mérőeszközük nincs. Szóval nem ért meglepetésként, hogy ezen a túrán is vannak ellenőrzőpontok a Stabilos túrákon szokásos kihelyezett kódok formájában és ezeket kell összekötni bármilyen módon. Tehát pont olyan az egész, mint a Peaks, vagy a BHTCS, csak kicsit tágabb a teljesítésre adott időkeret, mert mint tudjuk, és a kiírásban is szerepel: a rövidebbnek tűnő út nem mindig a legrövidebb a valóságban. 😈
 |
| A Hárs-hegy jó meredek kaptatón megközelíthető régi kőfejtőjével már otthon is szemeztem |
Kifejezetten tetszett, hogy nem volt alkalmam otthon előre megtervezni még egy keretet se, mint a fentebb említett kihívások esetében, így élesben próbálhattam ki rövidítési improvizációs képességeimet. Ami, mint utólag kiderült, meglehetősen gyatra, mert nemhogy kevesebb, hanem végül egy kilométerrel többől sikerült kihoznom a maratont. És a végén még örülhettem, hogy csak egy kilométerrel növekedett meg a táv... De igazából, mivel egy hét múlva a Mátra 115 temérdek kilométere és szintje a cél, nem is állt szándékomban mindig a legésszerűbb útvonalat választani, valamint azért az előzetesen otthon szövögetett tervekből is próbáltam átmenteni elemeket a valós verzióba, már amennyire a megadott pontok engedték.
 |
| Ennek a túrának van egy hatalmas előnye: sosem látott szép helyeken járhat az ember |
Nem tudom, Levente mennyit szokott változtatni az évek során a kódok helyén, de van egy sanda gyanúm, hogy nem sokat, így hát kötök vele egy hallgatólagos egyezséget: nem árulom el a leírásban az igazolópontok pontos helyét, hogy se az ő túráját el ne rontsam, se azok játékát, akik a jövőben részt szeretnének rajta venni. Mert egyszer legalább ezt a mókát is érdemes kipróbálni.
 |
| A Hárs-hegy alagútjának a tetején – itt már többször jártam (és még nem karcos a lábszáram) |
Rögtön meg is valósíthattam egyet belőlük, mert elsőnek egy viszonylag közeli, északnyugati irányban kihelyezett kódot állt szándékomban begyűjteni. Így útba tudtam ejteni Hárs-hegy általam még sosem látott régi kőfejtőjét, ami egyértelműen nem a legrövidebb és legkézenfekvőbb útvonal, de biztosan az egyik legnehezebb és legszintesebb az első úticél felé, úgy, hogy a Kaán Károly-kilátót is felkerestem, ahonnan a meredek oldalon, az alagút tetejének érintésével szándékoztam a hűvösvölgyi Nagy-rétre kerülni. Így legalább imitálhattam picit a Sombokron való ereszkedést is, kipróbálva az újabb Ultra Flow cipőmet. Mint kiderült, az új csuka kényes, de felettébb csajos színe kitűnően passzol a Hárs-hegy oldalában nyíló sárga gyűszűvirágokhoz, persze kérdés, hogy majd meddig tudja megőrizni azt. Bár jócskán ezer kilométer fölött van a régi darab is, még elég komfortos, és még meglehetősen egyben is van (ez azért kevés cipőről mondható el manapság), a null kilométeres cipő mégis egész más érzés. Azt hiszem, a legjobb választás lesz jövő hétre. Ha el nem ázik, elképzelhető, hogy végig ebben megyek majd. Ezen kívül még más ruhadarabokat is teszteltem a túra során a majdani nagyobb bevetések előtt.
Apropó, ha már felfedezőtúra, ideje elmondanom, mi mindent találtam a Hárs-hegy oldalában. A kőfejtő fölött egész izgalmas kőalakzatok vannak, például egy kisebb kőoroszlán-szerűség is, majdnem olyan, mint a Guckler-körúton. Fent a kilátó környékén meg sikerült átvágnom egy bozótoson: jutalmam az lett, hogy valami pinceboltozat-szerűséget találtam egész közel a Csanádi-pihenőhöz. Anno, mikor még túravezetőnek tanultam, egyik feladat az egyik gyakorlótúrán a kisvasúti alagút tetejének megtalálása volt. Manapság, a GPS-ek korában ebben már semmi különleges truváj nincsen, így azt most is felkerestem.
 |
| Szép kilátás az 1. EP közeléből |
Innen már a pont megtalálása rutinfeladat volt. Mikor éppen visszafordultam a kód és a kilátás lefotózása után, Gyuri jött szembe, aki a 21 km-es távon szintén a kódot kereste és feltette az ominózus kérdést: Hogyhogy nem a Kinizsin vagyok? Aztán javasolt az általam tervezett Fekete-fejnél urbánusabb, de szintén combos emelkedős megközelítést a következő ponthoz. Először harsányan tiltakoztam a városi gyaloglás ellen, de aztán, meglátva a Határ utca meredekségi fokát, elég gyorsan becseréltem a terveim Gyuri útvonalára. Így pont elhaladtam a Kinizsi Pál utca kereszteződésében, melynek tábláját biztatásul kiposztoltam a Kinizsin küzdő bajtársaknak. Úgy éreztem, hogy ma a kocogás is nehezemre esik, köszönhetően annak, hogy a hét második felében átrobogott rajtam egy hasmenéses-hányásos valami, sőt pont azok a napok is sújtanak. Az órám szerint a sorozatos rossz alvások után az energiaszintemen lenne mit felturbózni, és most kivételesen ezt én is pont így éreztem. És azt is éreztem, hogy nagyjából semmi se fog megvalósulni abból a tervemből, hogy az útvonalba juszt is beleteszek minden jó meredek emelkedőt és lejtőt, edzve a M115-re.
 |
| Járatlan utakon gyakran botlik az ember... padlizsánokba 🍆 (ja, nem) |
A Feketerigó utcában és az Adyligeti játszótéren azért még próbáltam kicsit kocogni. Aztán rájöttem, hogy nekem semmi, de semmi kedvem nincs se futni, se hosszasan menetelni a zajos és büdös Nagykovácsi út mellett, így, még ha hosszabb és mászósabb is, keresek valami egérutat az erdőn keresztül. Ha kell, felmászok a pirosig is, de ha lehet, átvágok az erdőn keresztül, csak úgy tökön-babon. És ugye itt jön az a passzus, hogy a rövidítés nem jelenti egyben a gyorsabb és egyszerűbb utat. Most ezt lehetett testközelben megtapasztalni, mert mentem bele zsákutcába, ahol csak a térképen volt jelezve út, a valójában irdatlan susnyás fogadott, vagy gázolhattam szó szerint árkon-bokron át. A lábszáraim a kaland után le se tagadhatták, hogy a gazdájuk egy vérbeli Kis Pistázó. Viszont pont az ilyen bele az ismeretlenbe jeligéjű rövidítések hozzák a felfedezéseket és az élményeket: néztem vagy fél percen át őzbakot, illetve mint az egyik Budai Peaksen, megint tapasztalhattam a környékbeli vadászok érdekes etetési filozófiáját. Most már egész biztos, hogy az állatok menüjét egy zöldséges beszállító szponzorálja, akinek az elfekvő készlete a helyi vadetetőkben végzi.
 |
| Na ki figyel ott a bokrok mögött? 🦌 |
Mikor kiértem megint a főúthoz, láthattam, hogy az okosabb többi túrázó mind a valóban rövidebb koncepciót választotta, mert feltűnően nagy volt a gyalogosforgalom a bicikliúton oda is, meg vissza is. Hát én visszafele juszt se megyek arra! Ott a jól bevált piros négyzet-piros kombináció a (számomra) harmadik EP felé, még ha kicsit fanyalogva kellett is elfogadnom, hogy most (szinte) végig jelzett úton fogok menni. Azért a Kecske-hátat mondjuk lecsaphattam volna egy rövidítésen, de az meg a „mindent is kimászunk” elvemnek mondott ellent, szóval nem úszhattam meg, hogy oda is felmenjek. Egyedül a Julianna-majorhoz vezető aszfalton vágtam le pár felesleges kanyart a pirosból. Végül is ha élhetek ezzel a jogommal, miért is ne?
 |
| A táltosok főhadiszállása mellett is elhaladtam (úgy tűnt, most kevésbé megy az üzlet) |
Kipipáltam a pontot, aztán pont kapóra jöttek a (szabadon kószáló verziós) előzetes tervek, hogy elnézek a Vadaspark felé, hátha sikerül megpillantanom kedvencemet, Lili mókust, a Vadaspark egyik nagy sztárját. Vagy valamelyik mókusfiút, Kázmért vagy Hubát. De végül csak a fürge rágcsálók kollégájához és lakótársához, Pilléhez, a kacagógerléhez volt szerencsém, aki nem kisebb sztár a vadasparklakók között. Sajnos engem nem méltatott most arra, hogy megmutassa jellegzetes hangját.
 |
| Pille, a kacagógerle 🕊 |
A folytatásban tök véletlenül jó hosszú szakaszon sikerült szemmértékkel is belőnöm a valóban legideálisabb útvonalat a következő érintendő pontom felé. Bár ez sajnos megint urbánus túrát jelentett, végig Budakeszi utcáin bandukolva. Végül aztán, ha akartam, ha nem, kikötöttem a 💓 trail útvonalán, és ekkor még nem is tudtam, hogy Cser M. Zoli éppen új ultra kísérletet tesz itt. Persze nem találkoztunk össze, de azért minimális esélye talán lett volna. Mivel nem fűlött a fogam a zsákomban található ellátmányhoz, viszont ettem volna fagyit és valami szilárdabbat, meg ittam volna kólát, betértem a Lidlbe egy kisebb bevásárlásra. Aztán szerzett zsákmányommal nekivágtam a zöld Mária út jelzésű nagyszénászugi bekötőútnak, amit nagyon rühellek, mivel folyton félre kell ugrálni az elég élénk forgalom elől. Máskor, ha lesz alkalmam, tuti a mezőkön keresztül vezető úton megyek, amúgy is ezt hozta ki az utólagos tervezés a legideálisabbnak.
 |
| White cat 😸 |
 |
| black cat 😸 |
Alig vártam, hogy betérhessek végre egy kevésbé forgalmas utcába. De az igazi élvezet az volt, amikor végre valahára kijutottam a lakóövezetből és a repülőtér, majd állatfarmok szomszédságában haladtam a célom felé. Közben figyelhettem, hogy legelésznek békésen a lovak🐎 és a tehenek 🐄, miközben szállnak fel és alá a gépek. Egy helyen egy elég népes 🐑nyáj feneketlennek tűnő étvágyát is próbáltam csillapítani.
 |
| Lovak és gépek 🐴+🛫 |
 |
| Birkatetetés 🐑 |
 |
| Tehenek a távolban 🐄 |
 |
| Disznók a közelben 🐖 |
És aztán elkövettem az utam során a legnagyobb hibát. A következő pontról annyit árulok el, hogy Budaörs egyik utcájában volt található, ahol elhalad az egyik jelzés, ami az adott helyen egy jellegzetes szöget zár be. Azaz így próbáltam memorizálni a helyet, ahol majd ki kell lyukadnom, miután átmászom a Csíki-hegyek gerincét. Nos, már egészen az érintendő pont közelében voltam, éppen levágni készültem egy meredek és sziklás muflonjárta zergeösvényen, amikor egy utolsó, amolyan ellenőrző jellegű pillantást vetve a térképre megdöbbenten konstatáltam, hogy a keresett utcanév sehol sincs a környéken. Ellenben jó pár kilométerrel keletre, egy nagyon hasonló jelzés alkotta kiszögellésben bújt el a kedves. Egy olyan helyen, ahová sokkal rövidebben odajuthattam volna. Tehát ha időben felvettem volna a szemüvegem, nem tartoztam volna egy jó nagy kanyarral az ördögnek... 😈
 |
| Budaörs fölött |
Azért a Farkasréti út se túl unalmas: találhatók itt régi pincék, egy kőkereszt és egy kis kápolna mellett is elhaladtam. Az egyik pincébe egy patinás cukrászda költözött, aminek egy hagyományos finomságáról már írtam itt a blogon. Így kötelezőnek éreztem, hogy betérjek a Suhajda cukrászdába egy kétgombócos 🍦-ra.
 |
| Egy urbánus túrán is lehet gyöngyszemeket találni |
 |
| Barack Pali kollekció a Budaörsi Tanoda kertjében |
Áthaladtam a sajnos lassan teljesen beépülő Madárhegyen. Végül Gazdagrét fölött kötöttem ki és az Irhás-árokban folytattam az utam, majd lekanyarodtam az újabb EP irányába. Mikor már a megadott szűk körzetben voltam, hiába keresgéltem a kódot. Konstatáltam, hogy túlhaladtam az ominózus helyen, szóval fordulhatok vissza, ha le akarom fotózni. Tessék, megint néhány plusz méter, ha nem is kilométer! A pontkereséshez társul szegődött egy orosz srác, aki az általam használt térképalkalmazásokról faggatott tört magyarsággal. Mivel szívesen túrázna és társaságot keres hozzá, ajánlottam neki a TTT-t, ahol hétről-hétre kereshet az erőnlétének megfelelő túrákat, ahol akár túratársakra is lelhet. Később az Ördög-orom feletti kis tisztáson vidám csapat invitált asztalhoz: ők egy másik túrán, a SörKör szervezésű Hosszúlépésen voltak pontőrök és maradt még zsíros kenyerük és sörük. De sajnos éhes nem voltam, saját poharam meg nem volt, és így hasmenés után nem akartam az övéket használni. Pedig egy sör valóban jól esett volna.
 |
| Kedvenc Mókus ABC-m is érintettem kis híján, de ettől eltántorított egy élénken politizáló társaság |
Úgy döntöttem, hogy lehetőleg szintvesztés nélkül kerülök be a Farkas-völgybe és a Normafa érintésével igyekszem a következő pont felé. Ez pont az egyik standard futóútvonalam, így sokat a tájékozódással már nem kellett foglalkoznom. Úgy tűnt, hogy az utolsó előtti ponttól az utolsóhoz is szinte nyílegyenesen, jelzésen csoroghatok lefelé, tehát annak ellenére, hogy hatalmas kerülőt tettem, és nem is nagyon igyekeztem, mégis bele fogok férni bőven a 12 órába. Éppen ezen gondolkoztam, amikor egy szemből érkező futó lány rám köszönt: régi ismerősöm, Márti volt az. Éppen a második körét rótta a Normafa körül. Kicsit elbeszélgettünk, aztán mindenki ment, hogy befejezze a mára szánt sporttevékenységet: ő a futást, én a gyaloglást. Azt is megbeszéltük, hogy bármilyen hasonló rendszeres elfoglaltsággal kitűnően lehet kezelni az életközépi válság mutatkozó tüneteit, ami nálunk is akár aktuális lehetne.
 |
| Fel a Normafához! |
Kicsit felbuzdultam azon, hogy Márti fut, így az eddiginél arányaiban kicsit többet kocogtam, hiszen úgyis hamarosan véget ér az utam. A kódkereséssel megint meggyűlt a bajom, így annak pótlásaként lefényképeztem egy a környéken található jellegzetes épületet. Aztán a libegő mentén a piros háromszögön ereszkedtem lefelé a Tündér-szikla irányába. Itt kicsit gyakoroltam a lépcsőn futást, amiben van még bőven hová fejlődnöm. Újabb kódfotózás után a zöld általam sokat járt útját választottam a Szépjuhásznénál található végpont, azaz a kék furgon megközelítéséhez. A Mapy utólagos terve szerint a másik lehetőség, a zöld körjelzés juszt is gyorsabb lett volna. 😀 De ez az én formám.
 |
| Kilátás a Tündár-sziklától |
Végül a kiírt 42 km-t nem is léptem túl annyira vészesen, 42,78 km-t mért az órám. Ha nem vétek orbitális hibát, simán kihozom kevesebből is. De hát ez annyira nem is volt ma célom, így cseppet se bántam, hogy így alakult.
 |
| Panoráma a Libegő mellől |
Utólag a Mapyval terveztettem a pontok alapján egy ideális, gyors útvonalat, ami itt tekinthető meg. (Aki nem akarja tönkre tenni a saját szórakozását, annak a megtekintést semmiféleképpen sem javaslom.) Elmondhatom, hogy rövidítésimprovizálásból csúnyán megbuktam: a túrának egy minimális részén mentem ezen a nyomvonalon. De legalább nyomokban, itt-és ott eltaláltam. A Mapyn (vagy akár más alkalmazásokkal is) persze túra közben/előtt is meg lehet tervezni ugyanezt, de ezt direkt nem tettem, hiszen ez a túra nem erről szól – legalábbis nekem. Egyébként meg „minden út egy helyre visz”, a lényeg az, hogy induljunk el valamerre, ki a szabadba, töltsük tartalmasan a szabadidőnket és lehetőleg fedezzünk fel új helyeket. Ez a túra a lábat és az agyat is megdolgoztatta rendesen, tehát elérte a célját a mai foglalkozás.
 |
| Kis Pista az oklevélen meglehetősen hasonlít Dzsepettóra |
Strava-link: