Aki annyira puding, mint én, hogy az UTH-nak tulajdonképpen bármelyik távját meg tudná csinálni, csak éppen hátbaverné a záróbusz menet közben, annak adódik ugyanerre a hétvégére egy B terv (amolyan vigaszág) a Pilisben: márpedig a Kőről kőre teljesítménytúra, ami túra mivoltából kifolyólag se lebecsülendő se távügyileg, se terepügyileg, se szintügyileg. Nem mellesleg látnivaló-ügyileg se. Ráadásul még itt se biztos, hogy az ember bele fog férni abba a 12 órába, ami a túra teljesítésére nagy kegyesen adatik.
Orbán Imre túra, tehát átgondolt, tartalmas, kihívásokkal teli útvonal, még ha újat nagyon nem is tud mutatni a régóta a PIlisben és a Visegrádi-hegységben edződőknek, de ez legyen az egyetlen negatívum, amit említeni tudok.
Aki van annyira merész, hogy az 50 km-es távot választja, először felmászik Dobogókőre, körbejárja a Thirring-sziklákat turul alakzatban, aztán lecsorog a Király-kúthoz, hogy aztán felmásszon a Prédikálószékre (terepfutó körökben használatos becenevén egyszerűen csak a Prédire) a piros háromszögön. Majd jön egy kis bukdácsolás (rosszabb esetben esés-kelés) a Vadálló-köveken, aztán lehet is menni hűsölni egyet a Rám-szakadékba, ami a késő májusi hőségben jó eséllyel ráfér mindez után az emberre. Ha eddig elég gyors volt az ember, nem kell túl sok sete-suta gyereket, duci asszonyságot, elkényelmesedett családapát és eddig csak piknikezni járó baráti társaságot félrelökdösni az útból, valamint halálra rémiszteni a mászási sebességünkkel a létrákon. Majd a népszerű hely elhagyása után kimásszuk a Szakó-nyerget, de ez se elég, mert még harmadszor is megnézzük Dobogókőt, bár most csak a legszélét, és máris ereszkedhetünk le a Két-bükkfa-nyeregbe. Itt sincs sokáig maradásunk, mert túl sok a száguldozó autós és a kocaturista, tehát elmegyünk egy újabb kőhöz, méghozzá a feketéhez, ami tótul Hrebenynek is neveztetik. Aztán láttamozzuk, hogy a Pilis-nyeregben megvan-e még az egykoron mozgalmi, most már szimplán háborús emlékmű, majd Pajkaszegen ellátogatunk Tecához, hogy kérjünk törvényes képviselőjétől egy pecsétet meg esetleg mellé valami frissítőt, mert addigra biztosan elapadt mindenki folyadékkészlete, ráadásul a falu végi kút is száraz. Persze, ha csak ki tudjuk várni a sort... Aztán postásnak állunk a Postás-úton fel is, meg le is (fel is út, le is út...), érintve a Sasfészek-kulcsosházat, csak közben még teszünk egy kanyart a Kétágú-hegy Öreg-szirtjén is. Végül ledobjuk a postazsákot valahol Klastrompuszta fölött és magunkra öltjük a koromfekete kéményseprő szerkót, hogy mustrát tartsunk a Kémény-szikláról. Ha túl sok lenne az eddigi táv és a kimászott emelkedő, akkor mehetünk is elhalálozni Simonnal. A probléma csak az, hogy még mindig van hátra a túrából, például egy látogatás a szép emlékű Boldog Özséb remeténél a Pilis csúcsán, sőt az is feladat, hogy megszámoljuk a Mária-padnál a kunyhó ablakait. Lefelé már gyorsan fogynak a kilométerek, sőt az átlag tempójú túrázónak kell is szednie a lábát, hogy megvárja még a parkolóban Imre, vagy hogy még emberi időben hazajusson. Plusz motiváció lehet a sietségre a pilisszentkereszti cukrászda nyitva tartása. 🍧🍪🥠
Szóval nem véletlenül áll a kiírásban nagy piros betűkkel a következő:
Az 50 km-es résztáv a távolság és a sok szint miatt nagyon nehéz túra. Csak azok jelentkezzenek rá, akik 12 óra alatt teljesíteni tudják a távot!
Kicsit továbbgondolva és kettővel megszorozva a túra majdnem kiadja az UTH hossz- és szintadatait, kis eltévedéssel, amit sikerült produkálni a Fekete-hegy alatt, meg egész biztosan. Persze Imre verziójában is 24 óra lenne a dupla szintidő, az UTH-n meg csak 20 óra az adott időkeret, szóval aki ezen a túrán is csak cipőkanállal ér be, még ha itt-ott bele is kocog, az ne is álmodozzon az UTH-ról, ami elit terepfutóverseny, ez meg csak egy vacak teljesítménytúra. Nem is ugrálja körül az embert a CREW és lesi minden kívánságát, hanem az itinerhez jár egy kókuszrúd és slussz-passz. Persze aki jár Imre túráira, az tudja, hogy ez ilyen; nagy elvárásokat nem kell támasztani, de cserébe kemény pénzeket se kell kifizetni az indulásért.
Plusz pont jár a túra időzítéséért: így 2 héttel az UTH-nál valamivel táv- és szintügyileg nehezebbnek, ámbár szintidőügyileg lazábbnak ígérkező M115 előtt, amit a magamfajta elfuserált terepvándorló is tud teljesíteni (cipőkanállal) 31 óra alatt, ez az egyik legjobb edzési lehetőség. Aki tehát valamicskét dolgozna is a pünkösdi hosszú hétvégén, aminek nagy részét már ellébecolta terepmustra címen egy függőágyban az Ágasvár alatt, annak itt a helye. Lehet, hogy jövőre is, hacsak nem történik meg a (mega)csoda, és egy jó tündér nem varázsol nekem UTH-formát nagy hirtelenjében...
Strava-link:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése