Kóspallag-Nógrád OKT szakasz

Ötösfogatunk a Kóspallag - NHH - Csóványos - Nógrád útvonalat járta be megspékelve a Rakodótól a K+/K háromszög/Oltárkő kitérővel.

A kóspallagi kálvária

Az időjósok esővel riogattak, de jól tettük, hogy nem hittünk nekik, és nem maradtunk otthon, ugyanis sok-sok izgalmas és érdekes élményt tartogatott a nap köszönhetően részben az időjárásnak.

Valódi Salamander bakancs

Kóspallagnál kicsit megzavart a terelés a Kálvária felé, hiszen, mikor 2 éve erre jártam, még az aszfalton kellett menni. De így sokkal izgalmasabb volt és máris bemelegíthettünk a ránk váró hosszas mászáshoz. A Kálvária utái patakvölgy színei egyszerűen fantasztikusak voltak, megint pont sikerült kifognunk azt a rövid időszakot, amikor a legszebb arcát mutatja az őszi erdő. Kicsivel a turistaház előtt bukkantunk az első szalamandrára. Szegényke nagy meglepetésében hanyatt-homlok menekülni kezdett - már amennyire egy szalamandra tud - közben szépen átmászott Csoki bakancsán. Legalább remek szalamandrás-bakancsos képeket készíthtettünk.

A turistaházban összefutottunk egy nagyrészt már kora reggel tajrészeg kapatos fiatalokból álló csapattal, akik szintén a Nagy-Hideg-hegyet vették célba. Szegény vezetőjüket, aki maga is lelkes kéktúrázó (szörnyülködött is a lassan muzeális, ámde még nagyon hiányos igazolófüzetemen) nem nagyon irigyeltük és a turistaházat vezető hölgyet sem. Latolgattuk, hogy vajon meddig jutnak, közben megkóstoltuk a turistaház tényleg nagyon finom és nagy választékban kapható kávéit és jól elbeszélgettünk a turistaházas hölggyel. Mivel Nógrádig még nem nagyon fogyasztottunk eddig a ránk váró 30 km-ből és tetemes szintből, hamarosan nekiindultunk. Felfelé menet a Barna Ferenc kereszt után értük utol és hagytuk le a nem túl józan csapatot és velük együtt a ködöt is. Ekkor már nagyjából sejtettem, hogy a hegycsúcsról nem mindennapi panorámában lesz részünk. Elég húzós tempót mentünk, így is kicsit csodálkoztam, hogy milyen hamar elértük a Kammerhof fenyvesét és onnan a hegytetőt, ami igen tarka színekben játszott, de nem az őszi falevelek miatt. Valami verseny lehetett, mert hemzsegtek a színes terepfutó öltözéket viselő fiatalok a hegyen.

Barna Ferenc kereszt - egy síbaleset emlékére állították

A házba is nehezen fértünk be, de azért jutott hely, meg körözöttes túrós sztrapacska is (szerintem igenis finom volt, igaz ezt a véleményt nem mindenki osztja a csapatból), bár ebben az utóbbiban nem nagyon reménykedtünk. Összefutottunk egy ismerőssel is, majd gyorsan megint nekiindultunk.

A Rakodónál elhagytuk az OKT-t a Fekete-patak és az Oltárkő-patak völgye miatt, melyek szerintem a hegység legszebb részei közé tartoznak és megérik a jókora szintveszteséget kiadós kaptatókat és a pluszkilométereket. Erre hamar rájöttek a túratársak is, mert ennyi szalamandrát egy túra alatt még nem láttunk, ráadásul végig gyönyörű, színpompás erdőben, vadregényes, sziklás völgyekben haladtunk. Láttunk szürke tölcsérgombát is, de kivételesen meghagytuk mindet az utókornak. A Kőkorsó után a Börzsöny egyik legmeredekebb emelkedője következett, de jócskán megérte a fáradságot. Az Oltárkőtől tökön-babon másztunk fel vissza az OKT-ra, majd innen már gyorsan felértünk az új kilátóhoz. Csodaszép kilátás tárult elénk, az alattunk elterülő felhőtengerből szigetek módjára bukkantak ki a hegycsúcsok.

Hosszabb ebéd- és fotószünet után indultunk neki a maradék 12 kilométernek, amit kb. 6-os átlaggal, részben szürkületben, majd teljes sötétben tettünk meg nehezítve a Nógrád előtti hiányosan jelölt szakasszal. Hála Fegya GPS-ének nem tévedtünk el. A nem könnyű patakátkelést is sikerrel abszolváltuk és az út nélküli (ámde a párhuzamos úttal ellentétben nem sáros) szántóföldön? vagy réten? is átjutottunk. A kivilágított vár remek útmutató volt. A vasútállomás sajnos zárva volt, így pecséthez is csak akkor jutottunk, amikor a vasutas hölgy kijött leengedni a sorompót. (Az állomás remek nosztalgiázóhelyszín vasútbarátoknak.) De szerencsére ez is meglett, mint ahogy a kicsit körülményes, vonatpótlós-átszállásos, fejlámpával! töksötét lépcsőn és forgalmas úton átbotorkálós, majd a buszvégállomástól vasútállomáshoz, a majdnem azonnal induló vonathoz rohanós hazaút is. (De minderre előre figyelmeztetett részletesen a vasutas hölgy :-)

(2014. 11. 08.)

A vadregényes Oltár-patak völgye

Csodás kilátás fogadott a Csóványoson

Dorog-Vértestolna OKT szakasz meghosszabbítva Tatabányáig, avagy majális a kéken

Egykori akna helye Dorog mellett

Egy napot szántam a még hiányzó Dorog-Koldusszállás közti pecsétjeim beszerzésére, így ebből egy szép kis 50 km-es Dorog-Tatabánya túra kerekedett ki, melyből Vértestolnáig haladtam a kéken, utána a gyakran váltakozó kék kereszt, kék kőr, sárga kör, sárga, piros kereszt, piros jelzéseken jutottam le a tatabányai vasútállomáshoz. 

Olocsán csillaghúr

Büszke vagyok magamra, mert a saját „Gerecse 50"-emet a 12 órás szintidőn belül sikerült teljesítenem azzal együtt, hogy sokat fotóztam, barlangot néztem, kocsmáztam, kávéztam, meg beszélgettem más turistákkal, ha már egyedül túráztam. Mondjuk nem is csodálom, hogy nem nagyon akadt jelentkező erre a maratoni távra, az eredeti túratársam meg az utolsó pillanatban mondta le.

A "szép kis túrát" szó szerint értem: ilyenkor májusban gyönyörű az erdő, minden harsogó zöld, ezt a szemnek üdítő színt különböző árnyalatokban pompázó virágok tarkítják: sárga tavaszi héricsek, rózsaszín, fehér és lila árvacsalánok, fehér olocsán csillaghúrok, halványlilás holdviolák, égszínkék lenvirágok, sárga kutyatejek - és ez nem a teljes paletta természetesen.

A jelzéssel nagyjából minden rendben az egész útvonalon: A térképet szinte elő se kellett vennem, a jelzések példásan egyértelműek és frissek kivéve két helyet. Az egyik egy közvetlenül Dorog utáni elágazás. Mikor elhagyjuk a települést egy fatelep és kőpárkány közti jobb oldali alsó út és egy emelkedő bal oldali felső út között választhatunk. Jelzés sehol, így csak kb. száz méter után vettem észre, hogy a jelzések az alsó úton vannak, nem az általam választott felsőn. Így hátraarc és futás vissza, mivel a párkányról leugrani nem igen lehetett. Ugyan később kiderült, hogy az út végi magánterületen keresztül át lehetett volna oldalazni a valódi kékre, de ezt nem tartottam tanácsosnak, mivel nem szerettem volna ebek martalékává válni. Utólag persze az is kiderült, hogy az ebek meg voltak kötve...

Pecsét a Kavics-laknál

A másik kritikus pont ebből az irányból Péliföldszentkereszt és Pusztamarót között található egy éles balkanyarnál még a P jelzés csatlakozása előtt (ami a térképen viszont egyértelműen követhető lett volna - ha néztem volna a térképet). Így viszont mentem több száz méteren egyenesen és vígan tovább, mígnem egy elágazásnál sehol se volt jelzés. És mint konstatáltam, előtte se már egy jó darabon. Így megint futás vissza az utolsó jelzéshez, ami ellenkező irányból egyértelmű volt (csak a másikból nem). Helyes döntésem jutalmaképpen átszaladt előttem egy róka is. :-)

A túra ragyogó napsütéssel indult, de a Gete után már kezdett beborulni az ég. Közvetlenül Pusztamarót előtt szemerkélni kezdett az eső, majd hamarosan átváltott masszív záporrá. Leginkább a Nagy-Gerecse sziklás ösvényén szembejövő bringásokat sajnáltam. Ugyan tolták a járgányukat, de így se lehetett könnyű dolguk. Később már nekem se volt: futócipőm talpát nem kimondottan esős időre tervezték, így ide-oda korcsolyáztam a sárban és próbáltam talpon maradni. Szó se volt már a tervezett 4-5 km/h-ás átlag tartásáról. A medvehagyma intenzív illatával hiába csalogatott, inkább a túlélésen volt a hangsúly ezekben az órákban. Mert kérdés nem volt, hogy a hátralévő 2 pecsétet ha törik-ha szakad beszerzem, ha fel is adom az eredeti tervemet és nem Tatabányán végzek. Sajnos az üdülős pecsétem teljesen rommá ázott, így azt pótolhatom majd, a többi szerencsére olvasható lett. Az eső hol alábbhagyott, hol újra rákezdett. Közben útba igazítottam egy eltévedt nyugdíjas túracsapatot Tardos felé, majd a hátam ápolása következett, amit a nedves nadrágom csúnyán feldörzsölt. Ekkor már a Bányahegyen jártam, meglett a mára tervezett utolsó pecsétem is. Közben konzultáltam pár szembejövő kéktúrázóval: nekik ez a 32-ik kilométerük volt, nekem a 36-37-ik. Nekik Tardos volt a végcél és itt nekem is döntenem kellett: belőjek-e egy héregi buszt vagy menjek tovább a kéken Vértestolnáig, ahol meglátom, lesz-e csatlakozás. Vagy esetleg kibírom Tatabányáig is?

Egy kis ízelítő a tavaszi friss és üde erdő színeiből

Héreget, mint célt gyorsan kilőttem: emlékeimben elevenen kísértett a Gerecse 50 sáros és csúszós kaptatója a zöldön, ami lejtőként se tűnt túl vonzónak. Tehát marad a kék és majd döntök Vértestolna előtt. Ezzel el is ódáztam a kérdést. Lassan az eső is alábbhagyott és szép sziklás hegyhát mellett vitt az utam és bele-belefutottam a lejtőbe. Majd egy tisztásról jól látszott ahogy az eső után a Nagy-Gerecse a felszálló párába burkolódzik. Hamarosan elértem a kék és a kék kereszt elágazását és itt úgy döntöttem, hogy elválnak az útjaim a kéktől, hátha sikerül felszállnom valamilyen buszra a faluban. Ekkorra már eléggé éreztem az eddig megtett jócskán maratoni távot a lábaimban. De mivel a busz a menetrend szerint csak kb. egy óra múlva vitt volna Tatára, arra jutottam, hogy kibírom azt a 8 km-t még a civilizációig. Egyébként a faluközpont megállójában ultramodern digitális menetrendkijelzők üzemelnek. (Legutóbb Várgesztesen találkoztam ilyennel.)

Mire jött volna a busz, már a Bundschuh-forrásnál (más néven Bundschu-kút) jártam. Elgondolkoztam, hogy a forrás névadója a helyi németek egy tipikus cipőfajtája volt-e vagy netán egy személynév. Mindenestre a forrás vize üdítőleg hatott rám, jól fel is tankoltam a palackjaimat. Így sikerült is Tatabányáig kitartanom, sőt néha olyannyira erőre kaptam, hogy a lejtőket meg is futottam. Még világosban sikerült végeznem, búcsút intettem a turulnak és szerencsére a vonatra se kellett sokat várnom.

(2015. 05. 01.)

Kilátás a Getéről

Visszatekintvén utamra

Tokodi pincék

Járgány a Kakukk előtt Mogyorósbányán

Péliföldszentkereszt, szabadtéri oltár a Szentkút mellett

Pusztamarót, emlékmű

Szakadó esőben

Eső után

Közel már a finish

Dorog-Hűvösvölgy OKT szakasz

Innen indult a túra

Dorogról kifelé menet figyelni kell a térképet, különben a jelzések alapján el lehet kavarni egyszer a Petőfi térnél, egyszer meg a lőtér és kutyaiskola előtt. Itt nem az elágazásokban, hanem csak utánuk van jelzés. Ha azonban nézzük a térképet, egyértelművé válik a helyzet. A Kesztölc előtti szakaszon az erdőtűz nyomai nekem is feltűntek, de sajnos az is, hogy a környékbeliek előszeretettel használják itt szemétlerakónak az erdőt. 

Távolban a Kétágú-hegy

Kesztölcről kifelé menet figyeljen mindenki, mert itt valószínűleg önkényes jelzésmódosítás történt! Az új (egyébként teljesen szabványosnak tűnő kék) az aszfalton irányít tovább, míg az aszfaltról balra letérő ösvény felé mutató jelzést narancssárga festékkel áthúzták.

Nofene!

Szépen és gyanútlanul elbattyogtam a kereszteződésig, ahol semmi sem mutatta, merre kéne most továbbmennem (a friss térképem a régi jelzést mutatta). Nos ekkor vettem egy balkanyart és visszakorrigáltam egy jelzetlen úton a régi jelzésre. Hamarosan ki is derült a turpisság oka: az OKT állítólag valakinek a magánterületén halad és az illető sorban végig lefestette narancssárga színnel a jelzéseket. Sőt egy helyen arra is felhívja külön a figyelmet, hogy a turista magánterületen halad. Én nem nagyon zavartattam magam, mire megettem az emelkedőt, elfogytak a narancssárga áthúzások is. A tulajdonos a lefestés másik végén is egy ösvényre terelte át a jelzést, de sajnos mivel nem volt kedvem szintet veszíteni, nem ellenőriztem, hogy itt is hasonlóan felületesen járt-e el, mint a másik terelésnél. Ha már nem akarja, hogy turisták járkáljanak a területén, legalább végig kijelezhette volna az utat, mert a turista nem gondolatolvasó. Hogy az MTSZ felé lejelentette-e a dolgot, azt nem tudom...

Kilátás a Kétágú-hegy alól

Közben még útba igazítottam egy térkép nélkül OKT-ző családot is, akik Piliscsabát Dorog felé keresték, majd egészen Piliscsév előttig minden rendben volt. Itt azonban igencsak dzsindzsás a turistaút, ráférne egy kis tisztítás. Volt egy kis Bakony-feelingem...

Itt még csak kezdődik a dzsindzsás... (előttem az eltévedt család leánygyermekei)

Cséven a templomnál se mutatja semmi, hogy melyik útra kell letérni, tehát konzultáljunk a térképpel vagy a helybéliekkel. (Én az utóbbit tettem.)

Egy kis színfolt a civilizációban Piliscséven

Csév után jól elkapott egy zivatar, kerülgettük egymást a a villámokkal és a felhókkel, de mire elértem Piliscsaba házait, a zivatar intenzitása is alábbhagyott. Tehát neki tudtam vágni a mára tervezett 40 km-es OKT szakasz második felének is. 

Piliscsaba határában zivatar után - azt hiszem, az év zivatara kapott el aznap

 Vasárnapi 40-es OKT szakaszom második fele már esőmentes volt szerencsére. Piliscsaba belterülete jól jelzett, a gondok az aszfaltról való letéréssel kezdődnek. Ezen a szakaszon sok a kopott jelzés, melyek jellemzően nem a leágazásoknál jelennek meg, tehát gyakran elő kell szedni a térképet. Kb. az Erzsébet-kútig tart ez a szakasz, utána már jobbak a jelzések, de itt is van egy jelzetlen elágazás, ahol az emelkedőt kell választani. Innen már viszonylag egyszerűen fel lehet kanyarogni a Nagy-szénás tetejére, ami aznapi Dorog-Hűvösvölgy túrámnak minden tekintetben a csúcspontja volt, bár sajnos a körpanorámát némileg rontotta a zivatar utáni felhős-párás légkör.

A Nagy-Szénás tetején mérsékelt kilátással

A Nagy-Szénásról viszont letalálni már korántsem könnyű: a K jelzés sehol, ill. egy nagyon-nagyon kopott alig látható jelet véltem felfedezni egy kövön mielőtt az OKT letér az erdőbe. (Ezzel szemben a P nagyon jelzés nagyon jó állapotú, bár a jelzés itt se a legmegfelelőbb helyen található). A lényeg az, hogy ÉK-i irányba kell tartani a gerincen és ott kell letérni, ahol a legelső fán egy fehér nyíl látható (az utolsó lehetőség jobbra).

Innen már viszonylag könnyen eltaláltam a Muflon itatóig (alias Mufloncig) és még elcsábulnom se kellett, mert az egység zárva volt. Pecsét után irány a maradék durván 10 km. Bámulatos, ahogy a gyanútlan turista szinte észrevétlenül kacskaringózik be egy többmilliós lakosságú világváros forgatagába, miközben ebből semmit se vesz észre, végig erdők, rétek és csönd és egyszer csak kibukkan a Remete-szurdok végén Budapest egyik utcáján.

Ezen a szakaszon az egyetlen akadályt a felhőszakadás után megáradt patakon való átjutás okozta: híd hiányában bizony be kellett áldozni a cipőmet, avagy a viszonylagos szárazságát. Igaz, a szurdokba való lejutás a nedves és csúszós sziklákon se volt egyszerű.

Cuppogó cipőben caplattam be a már-már vadvízként sebesen hömpölygő patak mellett a városba ahol becsülettel lejártam a még maradék 5 km-t. Pár perccel 7 óra után a füzetembe került a mai utolsó pecsét is Hűvösvölgyben a gyermekvasút forgalmi irodájában, mely még ilyenkor is nyitva volt. 

Elégedetten konstatáltam, hogy a szintidőre is egész jól rávertem a 9 órámmal: (Dorogról kb. 10-kor indultam a vasúttól, Klastrompusztán a büfében tartottam egy félórás pihenőt, a Nagy-szénáson nézelődtem vagy 10 percet különben folyamatosan haladtam.)

(2014. 07. 27.)

Emléktábla a Remete-szurdokban

Szeleste-Kőszeg OKT szakasz

Tavaly nyári beszámoló a Szeleste-Kőszeg OKT szakaszról. Akkor megfogadtam: soha többet. Nos azóta idén volt alkalmam megismételni a Kőszeg-Tömörd részt. Persze Tóni és a többi kísérő társaságában már nem is volt annyira monoton és unalmas ez az útvonal.

Kastély Felsőszeleste határában

Az biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc OKT szakaszom.

Pedig jól kezdődött, rögtön a bélyegzéssel a Máté kocsmában. A pultos hölgy kicsit csodálkozott, hogy Kőszeg felé tartok, mert általában a fordított haladási irány a jellemző. Felsőszeleste szélén is felfedeztem egy másik, kevésbé ismert kastélyt közel a templomhoz. Nagyon tetszett, hogy a kék jelzés átvezet a templomkerten, és szerencsére a templomba is bekukkanthattam, mert éppen nyitva volt. A déli harangszó már a Szeleste melletti földeken ért. Itt viszonylag kevés volt a felfestés (azaz úgy éreztem, lehetett volna több is), de szerencsére valahogy mindig ráéreztem a helyes irányra. Néha azért az elágazásoknál volt némi fejtörés.

Szeleste, templom

Aztán jöttek a megpróbáltatások: volt egy pár száz méteres szakasz, ahol nehéz volt eldönteni, hol vezet az erdőben az út – már ha van út – mert annyira benőtte a növényzet a turistautat. Érdekes módon a jelzés itt egész jó volt, de azért jól jött volna egy machete. Miután átverekedtem magam a rengetegen, néhány szedres szakaszon kívül kifejezetten korrekt volt végig az út egészen Kőszegig. Miután becsatlakozott a Mária-út, a jelzések is kitűnőek és sűrűek voltak. Egyes szakaszokon próbálkoztam futással is - erre is alkalmas ez a terep. A malomcsárda pusztulóban van - sajnos azóta is romlott sokat az állaga, mióta 3 éve itt jártam. (A molinón kiírt honlap pl. nem is működik.)  Akkor még a gáton mentem át a patakon, mostanra annyira tönkrement, hogy a rávezető utat is lezárták, mert megrepedt és balesetveszélyes.

Irány Ablánc puszta: némi megpróbáltatással tarkítva

A következő említendő esemény az, hogy miután lecsatlakozott a Mária-út a kékről sajnos én is vele mentem egy darabon, mert semmi nem jelezte, hogy a kék másfelé tart. Ennek következménye az lett, hogy hosszasan kerülgettük egymást egy traktorral a szántóföldeken, míg elértem Kincsédpusztát. Közben le is szakadt az ég vagy 5-10 percre - úgy látszik nincs OKT szakasz eső nélkül, legalábbis számomra. Sajnálom, hogy az ottani épületegyüttes is pusztulóban van, pedig igen szép - talán valami uradalmi épület lehetett. 

Erzsébet királyné fái a csárda szomszédságában

Még mindig zárva

Ezután a régi országúton értem Tömördre. Útközben jól rám ijesztett egy vadász lövése. Tömörd szép falucska, de igen kihalt. Sajnos se bolt, se kocsma, a ki tudja miért stájer borozó (melynek oldalán ott virít a kék jelzés) is zárva volt. A falu szélén szintén van egy pusztulóban lévő kisebb kúriaépület - a Chernel családé lehetett. A templom mellett és a patak mellett is van egy-egy szépen kiépített pihenő. Mikor a pecsétet kerestem, egy látszólag bolond néni igencsak megrökönyödött, hogy lány létemre egyedül túrázom - ő volt szinte az egyetlen ember, akit láttam a kéktúrázó fiúkon kívül, akikkel egy pihenőnél futottam össze. (Aznap összesen 10 kéktúrázó jött szembe - jó forgalom volt.) Ők el is mondták, hogy kössem fel a bugyogót, mert Kőszeg még messze van és rettentően unalmas szakaszok következnek.

Helyes kis pihenő gombákkal Tömördön

A Tömörd utáni közvetlen szakasz viszont szintén a túra egyik fénypontja volt a forrással és a dombocska oldalában vezető ösvénnyel. Aztán jött egy meredek emelkedő jó sok bimbós pöfeteggel és utána a dögunalom. Nyílegyenes utak hol lombos, hol tűlevelű erdőben. Rájöttem, túrázás közben nehezen tűröm a monotonitást...

Kincsédpuszta felé vihar előtt

Romos kúria Tömörd határában

A megváltó tábla

Miután kereszteztem végre-valahára a kőszegi országutat, újra leszakadt az ég egy kb. 15 perces zuhé erejéig. Itt már az országhatár közelében jártam. A Kőszeg tábla szinte a megváltás volt, pedig kb. 35 km hosszú volt (csak) ez a szakasz viszonylag sík terepen. Nem testileg fáradtam el, hanem agyilag a kb. 7 órás menet alatt. Így gyorsan beirányoztam a főteret a remek fagyizóval, majd a Kék Huszárnál szereztem egy huszáros pecsétet. A vasútállomáson aznap nem volt pecsét, mert zárva volt a pénztár, de ezt csak akkor tudtam meg, miután oda is kiballagtam még ráadásként.

(2014. 08. 19.)