 |
| Egykori akna helye Dorog mellett |
Egy napot szántam a még hiányzó Dorog-Koldusszállás közti pecsétjeim beszerzésére, így ebből egy szép kis 50 km-es Dorog-Tatabánya túra kerekedett ki, melyből Vértestolnáig haladtam a kéken, utána a gyakran váltakozó kék kereszt, kék kőr, sárga kör, sárga, piros kereszt, piros jelzéseken jutottam le a tatabányai vasútállomáshoz.
 |
| Olocsán csillaghúr |
Büszke vagyok magamra, mert a saját „Gerecse 50"-emet a 12 órás szintidőn belül sikerült teljesítenem azzal együtt, hogy sokat fotóztam, barlangot néztem, kocsmáztam, kávéztam, meg beszélgettem más turistákkal, ha már egyedül túráztam. Mondjuk nem is csodálom, hogy nem nagyon akadt jelentkező erre a maratoni távra, az eredeti túratársam meg az utolsó pillanatban mondta le.
A "szép kis túrát" szó szerint értem: ilyenkor májusban gyönyörű az erdő, minden harsogó zöld, ezt a szemnek üdítő színt különböző árnyalatokban pompázó virágok tarkítják: sárga tavaszi héricsek, rózsaszín, fehér és lila árvacsalánok, fehér olocsán csillaghúrok, halványlilás holdviolák, égszínkék lenvirágok, sárga kutyatejek - és ez nem a teljes paletta természetesen.
A jelzéssel nagyjából minden rendben az egész útvonalon: A térképet szinte elő se kellett vennem, a jelzések példásan egyértelműek és frissek kivéve két helyet. Az egyik egy közvetlenül Dorog utáni elágazás. Mikor elhagyjuk a települést egy fatelep és kőpárkány közti jobb oldali alsó út és egy emelkedő bal oldali felső út között választhatunk. Jelzés sehol, így csak kb. száz méter után vettem észre, hogy a jelzések az alsó úton vannak, nem az általam választott felsőn. Így hátraarc és futás vissza, mivel a párkányról leugrani nem igen lehetett. Ugyan később kiderült, hogy az út végi magánterületen keresztül át lehetett volna oldalazni a valódi kékre, de ezt nem tartottam tanácsosnak, mivel nem szerettem volna ebek martalékává válni. Utólag persze az is kiderült, hogy az ebek meg voltak kötve...
 |
| Pecsét a Kavics-laknál |
A másik kritikus pont ebből az irányból Péliföldszentkereszt és Pusztamarót között található egy éles balkanyarnál még a P jelzés csatlakozása előtt (ami a térképen viszont egyértelműen követhető lett volna - ha néztem volna a térképet). Így viszont mentem több száz méteren egyenesen és vígan tovább, mígnem egy elágazásnál sehol se volt jelzés. És mint konstatáltam, előtte se már egy jó darabon. Így megint futás vissza az utolsó jelzéshez, ami ellenkező irányból egyértelmű volt (csak a másikból nem). Helyes döntésem jutalmaképpen átszaladt előttem egy róka is. :-)
A túra ragyogó napsütéssel indult, de a Gete után már kezdett beborulni az ég. Közvetlenül Pusztamarót előtt szemerkélni kezdett az eső, majd hamarosan átváltott masszív záporrá. Leginkább a Nagy-Gerecse sziklás ösvényén szembejövő bringásokat sajnáltam. Ugyan tolták a járgányukat, de így se lehetett könnyű dolguk. Később már nekem se volt: futócipőm talpát nem kimondottan esős időre tervezték, így ide-oda korcsolyáztam a sárban és próbáltam talpon maradni. Szó se volt már a tervezett 4-5 km/h-ás átlag tartásáról. A medvehagyma intenzív illatával hiába csalogatott, inkább a túlélésen volt a hangsúly ezekben az órákban. Mert kérdés nem volt, hogy a hátralévő 2 pecsétet ha törik-ha szakad beszerzem, ha fel is adom az eredeti tervemet és nem Tatabányán végzek. Sajnos az üdülős pecsétem teljesen rommá ázott, így azt pótolhatom majd, a többi szerencsére olvasható lett. Az eső hol alábbhagyott, hol újra rákezdett. Közben útba igazítottam egy eltévedt nyugdíjas túracsapatot Tardos felé, majd a hátam ápolása következett, amit a nedves nadrágom csúnyán feldörzsölt. Ekkor már a Bányahegyen jártam, meglett a mára tervezett utolsó pecsétem is. Közben konzultáltam pár szembejövő kéktúrázóval: nekik ez a 32-ik kilométerük volt, nekem a 36-37-ik. Nekik Tardos volt a végcél és itt nekem is döntenem kellett: belőjek-e egy héregi buszt vagy menjek tovább a kéken Vértestolnáig, ahol meglátom, lesz-e csatlakozás. Vagy esetleg kibírom Tatabányáig is?
 |
| Egy kis ízelítő a tavaszi friss és üde erdő színeiből |
Héreget, mint célt gyorsan kilőttem: emlékeimben elevenen kísértett a Gerecse 50 sáros és csúszós kaptatója a zöldön, ami lejtőként se tűnt túl vonzónak. Tehát marad a kék és majd döntök Vértestolna előtt. Ezzel el is ódáztam a kérdést. Lassan az eső is alábbhagyott és szép sziklás hegyhát mellett vitt az utam és bele-belefutottam a lejtőbe. Majd egy tisztásról jól látszott ahogy az eső után a Nagy-Gerecse a felszálló párába burkolódzik. Hamarosan elértem a kék és a kék kereszt elágazását és itt úgy döntöttem, hogy elválnak az útjaim a kéktől, hátha sikerül felszállnom valamilyen buszra a faluban. Ekkorra már eléggé éreztem az eddig megtett jócskán maratoni távot a lábaimban. De mivel a busz a menetrend szerint csak kb. egy óra múlva vitt volna Tatára, arra jutottam, hogy kibírom azt a 8 km-t még a civilizációig. Egyébként a faluközpont megállójában ultramodern digitális menetrendkijelzők üzemelnek. (Legutóbb Várgesztesen találkoztam ilyennel.)
Mire jött volna a busz, már a Bundschuh-forrásnál (más néven Bundschu-kút) jártam. Elgondolkoztam, hogy a forrás névadója a helyi németek egy tipikus cipőfajtája volt-e vagy netán egy személynév. Mindenestre a forrás vize üdítőleg hatott rám, jól fel is tankoltam a palackjaimat. Így sikerült is Tatabányáig kitartanom, sőt néha olyannyira erőre kaptam, hogy a lejtőket meg is futottam. Még világosban sikerült végeznem, búcsút intettem a turulnak és szerencsére a vonatra se kellett sokat várnom.
(2015. 05. 01.)
 |
| Kilátás a Getéről |
 |
| Visszatekintvén utamra |
 |
| Tokodi pincék |
 |
| Járgány a Kakukk előtt Mogyorósbányán |
 |
| Péliföldszentkereszt, szabadtéri oltár a Szentkút mellett |
 |
| Pusztamarót, emlékmű |
 |
| Szakadó esőben |
 |
| Eső után |
 |
| Közel már a finish |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése