Bushow horvátországi kiruccanással

2013. február 10. - Séta Eszéken némi pljeskavica-kóstolással, és busók, jankelék, obramenicák, famatyik és egyéb nyalánkságok minden mennyiségben. És közben csak hull a hó és hózik...

A Szent Péter és Pál katedrális egy üvegablaka

Már nagyon vártam ezt az utat. Busójáráson utoljára több mint tíz éve jártam. Eszéken, amiről nekem is, meg Jucinak is a Tenkes kapitánya ugrik be elsőre, meg még soha. Az út előtti éjszakán éjfél után szinte minden órában felébredtem, majd konstatáltam, hogy az 5 órai induláshoz még nem kell felkelni. Négykor aztán elérkezettnek láttam az időt, hogy felkeljek. ¾ ötkor Márkot is felébresztettem, bár ő még szívesen elszundikált volna egy jó darabig, folyton vissza is bújt az ágyba. Ötkor aztán megérkezett Lapi az anyagi kárral. Lapi kicsit megijedt, mikor mondtam, hogy Márk még az ágyban van. Persze azt nem tudta, hogy már teljesen felöltözve.

5 után pár perccel el is indultunk. Addigra sűrű pelyhekben hullani kezdett a hó is. A sűrű hóesés eredményeképpen az autópálya egyetlen hófehér csíkká változott egészen Mohácsig. A csúszós hótakaró, no meg a fényszóró megvilágításában az arcunk felé száguldó hópelyhek miatt nem is tudtunk gyorsabban haladni 60-70 km/h-nál.

Szerző: Emir Hadzihaficbegovic - avagy a horvát nyelv szépségei

Csodálom is, hogy milyen jól tűrte Lapi ezt a nonstop „képernyővédőbe” bámulást! Juciék egészen Mohácsig aludtak, de Márkot olyannyira izgatták a néha felbukkanó hókotrók, hogy teljesen extázisban volt. Sajnos ezek elég gyéren bukkantak fel többnyire a szembejövő oldalon. Szerencsére a hajnalodásnak sikerült kiiktatnia legalább az egyik sebességcsökkentő tényezőt. 

Mohácson tartottunk egy rövidke technikai szünetet, majd haladtunk egyenesen tovább a határ felé. A határőr olyan sokat nem is foglalkozott a személyazonosságunkkal, leginkább a téli gumik meglétét firtatta, akkurátusan ellenőrizve minden egyes kereket. Pedig úgy gondoltuk, hogy Horvátország egy mediterrán ország, ahol vagy kapásból leolvad a hó az aszfaltról, vagy eleve fűtik az utakat. De tévedtünk, teljesen hiába kerestük a pálmafákat, kabócákat és a fenyőillatot. Itt is a tél uralkodott egyértelműen, csak talán már egy kicsit kevesebb erőbedobással. 

Mivel már mindenki felébredt, bevetettük hangulatjavítónak Sinan Sakicot és hasonlóan kacifántos nevű kollégáit, mint többek között pl. Halid Muslimovicot és Dara Bubamarát. Ezt mindenki nagyon értékelte, majdnem táncra is pördültünk, már amennyire ezt az autó körvonalai engedték. Sajnálattal konstatáltuk, hogy a „Fingodom” feliratú tábláknak nyoma veszett. 

Még látszanak a golyónyomok

Eszékre megérkezvén Márk nagy örömére felbukkantak az első buszok és villamosok, melyeket aztán alig győztem lencsevégre kapni.

Először a színház épületét, majd a Szent Péter és Pál katedrálist néztük meg, ahol pont akkor ért véget a vasárnapi mise. A székesegyház, ez a monumentális neogót épület, mindenkit lenyűgözött a színes üvegablakival és a méreteivel. A templomi hangulatot tovább fokozta egy gyakorló gyerekkórus, melyet egy apáca vezényelt. 

Különös szobor a főtéren

A templomnézés után a közeli főteret csodáltuk meg ahol kiderült, hogy a horvátok elég érdekes koncepciót vallanak arról, milyenek is az ideális köztéri szobrok. Nekünk egyik itt található kompozíció se nagyon nyerte meg tetszésünket, viszont efölötti bosszúságunkat hamar feledtette egy bábokat táncoltató harmonikás utcazenész hölgy. Olyannyira, hogy Juci és Tomi menten táncra is pördültek. Az eszékiek mindezt kicsit ugyan furcsállották, pedig hát ugye ők a temperamentumos mediterránok... A következő tervünk az volt, hogy ellátogatunk a piacra a pljeskavicakóstolás végett. Útközben felfedeztük egy színházi feliratot, melynek alapján eldöntöttük, hogy nem kívánunk komolyabban foglalkozni a horvát nyelv elsajátításával, ha már a személynevek is ennyire bonyolultak. A hirdetett darab írója és rendezője ugyanis Emir Hadzihafizbegovic névre hallgatott. Sokadszori gyakorlásra sikerült is kimondanunk – persze már sose fogjuk megtudni, hibátlanul-e. Találtunk egy rendőrségi kirakatot is szánkót fogó gyermekméretű bábuval, közlekedési lámpákkal, rendőrbiciklivel és rendőrautó sziluettel. Hamarosan rájöttünk, hogy a kirakat alatti gombokkal működtetni lehet a kirakatban lévő lámpákat. A horvátok megint nagy szemet meresztettek a játszadozó felnőtteket látván. A piacig vezető úton ráleltünk Bambi boltjára is és sikeresen lebeszéltem Lapit arról, hogy megkérdezze a járókelőket arról, hogy a katicabogarat itt is bubamarának mondják-e.

Először azt hittük, zárva van a pljeskavicás, de szerencsére nyitva volt, csak nem sokan voltak bent. Rögtön ki is nyitották nekünk az ajtót a nagy érdeklődést látva, és szívélyesen beinvitáltak. Megrendeltük a csevapot meg a pljeskavicákat, sőt még egy Karlovac-ot is mindehhez. Hamarosan mindent ki is hoztak és szerencsére az ízekben sem kellett csalódnunk. Egyetlen kérdésünk maradt: az, hogy vajon mi is lehet az étlapon szereplő girice. Ez már nem derült ki, mert fizetés után gyorsan bevetettük magunkat az elég gyér piaci forgatagba. Láttunk csicsókát, szárított halat, egy teljesen ismeretlen növényt meg rengeteg sibeniki fügét, amiből végül vettünk is. Egy közeli épület tetején felfedeztük a magyar szent koronát, meg egy helyi lakos vállán egy összekötözött malacot, ami igen groteszk látvány volt. A piacról sietősen visszamentünk az autóhoz egy másik útvonalon, mert már elég nagy késést sikerült felhalmoznunk a tervekhez képest. Azért ez nem akadályozott meg minket abban, hogy szemügyre vegyünk még több villamost, melyek közt egy „Mackamama” se volt, meg beiktassunk egy újabb táncikálást egy zenés népünnepély láttán.

A híres-nevezetes pljeskavica

Ezután elautókáztunk a várnegyedbe, ami nekem a legjobban tetszett Eszéken. Útközben megnéztük a Zastavás-tankos emlékművet, de a falba csapódott Opel Astrát sajnos hiába kerestük már. A várnegyedben egyes épületeken még mindig látszanak a háborús nyomok, de a horvátok igencsak igyekeznek mindent szépen rendbe hozni. Ez meg is látszik az egész városon. Mielőtt továbbindultunk volna, betértünk egy kávézóba mosdólátogatás meg maradék kunától való megszabadulás végett. A kávézóban érdekes fekete-fehér képek voltak a régi Eszékről, köztük sok-sok lóvasutas meg villamosos Márk nagy megelégedésére. Bár neki már az is nagy öröm, volt, hogy bent meleg van, és megy a Barcelona meccs a TV-ben.

A tank és a Zastava valódi világvárosi díszlettel a háttérben

Ezután megint nyakunkba vettük a kilométereket és a határig meg sem álltunk, így az odafelé látott érdekes templomra se maradt sajnos időnk. A határon a sor igen lassan haladt, aggódtunk is, hogy nem érünk vissza a busófelvonulás kezdetére Mohácsra. Mindenki oda igyekezett a határ túloldaláról is. Igaz, most már a hó se akadályozta a haladást, mert az amíg Eszéken bóklásztunk, szépen elolvadt.

Akkora szerencsénk volt, hogy Mohácson a frissen kihelyezett megállni tilos táblák ellenére egész közel sikerült leparkolnunk a Széchenyi térhez. Siettünk is a Kóló térre, hogy elérjük a felvonulás kezdetét. Szerencsére még időben jöttünk, így arra is maradt időnk, hogy beszélgessünk Buszossal, akivel összefutottunk itt és szintén csoportot hozott ide.

Márknak nagy élmény volt élete első – és remélem nem utolsó – busójárása. Nem is nagyon tudta, hogy inkább a kecskefogatot, az obramenica trabit, vagy éppen a fára mászó jankelét nézze. Szirénavijjogás, kolompolás, ágyúdörgés közepette haladtunk a busómenettel együtt a Széchenyi tér felé. A rendőrök idén még véletlenül sem engedték, hogy az egyszeri néző véletlenül vagy készakarva a busók közé keveredjen Lapi nagy bánatára. Így be kellett érnünk a nézők sorfalán át való kukucskálással, mígnem a Széchenyi téri játszótéren ráakadtunk az ideális kilátónak bizonyuló mászókára. És ennek nem csak Márk örült nagyon, de egyértelműen ő élvezte a legjobban. Néha megpihent a közelünkben egy-egy megfáradt busó vagy lógós jankele. Őket is lencsevégre kaptunk, és közben persze az elvonuló menetet is vadul fényképeztük Lapival egyetemben.

Miután elhaladt a menet, a Széchenyi tér felfedezésére indultunk. Párszor elsütötték az ágyút is, mely Márk szerint nagyon hangos volt. Majd siettünk a révhez, hogy lássuk a téltemetést. Ágyút ide is hoztak a Duna-parton telelő erdei fülesbaglyok nagy szomorúságára, melyek egy-egy lövés után fejvesztve keringtek a fák között. Nem nagyon értették szegények, mi történik. Annál inkább örültek a nézők ennek a nem mindennapi látványosságnak.

A téltemetést annak rendje és módja szerint elvégezték a busók, azaz a kompról a Dunába eresztették a Poklade és Busójárás 2013 feliratú koporsót. Mi közben persze aggódtunk, hogy azért maradéktalanul nem sikerült a téltemetés, mert időközben olyan híreket kaptunk, hogy Budapesten 10-15 centis hó van.

Ezután siettünk vissza a Széchenyi térre a máglyagyújtásra. Ez nagyon látványos. A telet jelképező kiszebábut elégetik a hatalmas máglya tetején. Ehhez először felmászik néhány busó a rakás tetejére és meggyújtja a koszorút a bábu fején, ami csóvákat lövell ki magából. Majd magát a máglyát is meggyújtják, és szépen lassan leég az egész. Ilyenkor természetesen egy tűt se nagyon lehet leejteni a főtéren, annyi ott az ember, így a tűz közelébe férkőzni is igen nehéz. Nekünk azért mégis sikerült, és körbetáncolhattuk a tüzet. Már amennyiben táncnak nevezhető az a futkorászás, amit ott végeztünk. Sajnos most már elég kevesen táncolnak az emberek közül, régebben, mikor Jucival egyetemben a néptánccsoporttal ott jártam, azért nem így volt ez. Lapi, a rutinos busójárás-látogató is így emlékezett.

Az Obramenica trabi

Miután leégett a máglya és a tömeg is eloszlott, gyorsan betértünk egy bárba, ahonnan dolgunk végezetten távozhattunk. Még beszereztem gyorsan egy méregdrága fapisztolyt és a beígért kakasos nyalókát Márknak, majd megkerestük az autót némi főtéri táncikálás és fotózgatás után. Az autóhoz érve Lapi döbbenten konstatálta, hogy a telefonjának nyoma veszett. Siettünk vissza a főtérre, mert valószínűleg ott eshetett ki a táskájából. Szerencsére egy busólány vette fel a telefont, mikor megcsörgettük. A színpadon találta meg. Akkor eshetett ki, mikor Lapi onnan fotózta a tömeget. Most már semmi akadálya nem volt, hogy hazainduljunk. Ugyan a hóhelyzet a főváros felé egyre súlyosbodott, de komolyabb fennakadások nem voltak, a pálya most már mindenhol száraz volt. Persze Pesten még mindig esett a hó, a busók úgy látszik csak lokálisan űzték el a telet.

Sebaj, azért remélem, sokat már nem kell várni az igazi tavaszra!

Jövőre remélem megint megyünk!